A lustasággal hajlamosak vagyunk elnézőek lenni, és magam is messzemenőkig osztottam ezt az elnézést. Inkább lusta legyen valaki, mint pl. buta vagy rosszindulatú. A lustaságban még bizonyos nemesség is van. Gondolatok bizonyára csak henyélve születhetnek.
Tavaly ősszel aztán olvastam André Gide: Pénzhamisítók című regényében egy La Rochefoucauld-idézetet, amely mellbe vágott. Nem olyan hosszú, tehát teljes terjedelmében idézem:
Valamennyi szenvedélyünk közül önmagunk számára is legkevésbé ismert a lustaság; valamennyi szenvedélyünk közül ez a leghevesebb és a legrosszindulatúbb, bár erőszakossága észrevehetetlen, s akár, amit okoz, mélyen rejtőzik... A lustaság nyugalma a lélek titkos varázsszere, mely egyszerre megakasztja a leghevesebb törekvéseket, a legádázabb elhatározásokat is. Hogy végre igazi képet adjunk erről a szenvedélyről, meg kell mondanunk, hogy a lustaság mintegy a lélek boldogsága, mely minden veszteségért megvigasztalja, és minden értéket pótol.
Minden értéket pótol... Találva éreztem magam, és mindenesetre elgondolkodtam. Rájöttem, hogy itt tényleg valami végtelenül alattomos jelenségről van szó. És talán mégiscsak igazuk van a katolikusoknak, hogy a hét főbűn közé sorolják, egyenértékűként például a gőggel, melynek taszító volta összehasonlíthatatlanul szembeszökőbb.
Ha le akarom egyszerűsíteni (provokatívan, de igazságosan): ez a Föld azért nem Paradicsom, mert az emberek lusták. Minden eszköz a mi kezünkben van. "Legádázabb elhatározásaink" azonban megbicsaklanak a "jó, majd holnap" kényelmességén. Föl kell tárni ezt a veszedelmet.
A lustaság mindenekelőtt szellemi természetű jelenség. József Attila szerint az "ős patkány", amely kórt terjeszt köztünk, a "meg nem gondolt gondolat". Azaz: a gondolatainkat lusták vagyunk végiggondolni. Pilinszky is ezen akad fönn, amikor a látszólagos tétlenségről értekezik. Hogy ő állítólag "kevés verset" ír. Ne nevessünk korán ezen a kritikán! Egy vers legalább akkora "hozzáadott érték" a világhoz, mint egy benzinespalack. Ha valakit az a vád ér, hogy "keveset" ír, akkor az épp elég súlyos elmarasztalás. A lét gyarapítása, jobbítása, építése csak és kizárólag a mi feladatunk, azaz az embereké. Ha valaki ezt elmulasztja, minden bűnhődést megérdemel.
Pilinszky azonban kétségkívül többet adott hozzá a léthez, mint legtöbbünk. Látszólagos lustasága ugyanis a legszívósabb szorgalom volt. Csak épp nem hagyta magát a habzás által elvakítani.
Arról van szó, hogy nem minden tevékenység tevékenység. Van olyan tevékenység is, amely csak a valódi tevékenység (az élet tétjének elgondolása) hiányának elleplezésére való. Tudom, hogy ez így nem pontos. Lehet, hogy valaki (látszólag) sohasem gondolkodik (az élet tétjén), mégis szorgalmas, mégpedig a szó legvalódibb értelmében az. Mert olyat tesz, ami gyarapítja a létet. Ezt mindenkinek magának kell éreznie, átéreznie.
_ _ _ _ _
Onnan jutott eszembe mindez (többek között), hogy már hetek óta szeretnék megírni néhány német nyelvű ímélt. De nem akaródzik. Egyszerűen lusta vagyok hozzá. Látszólag semmiféle veszteség nem ér, ha nem tartom a kapcsolatot egykor megismert és megszeretett ismerőseimmel. Valójában egy világot veszítek el. A kérdés csak az, ér-e annyit egy kényelmes szombat délután, mint egy világ. Van-e olyan szenvedélyes igenlés még, amilyen épp erre a kérdésre ötlik föl az emberben?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.03.02. 22:07:18
Szerintem különbséget kell tenni a lustaság és a tunyaság között. A lusta ember csak olyan dolgot csinál, amihez kedve van. A tunya semmit. Ez nagyobb hiba. A lustaság egyébként sok probléma oka. Én például lusta vagyok rendet csinálni a szobámban, de a munkámat mindig azonnal megcsinálom, pedig nincs mindenhez kedvem. Ha beteg vagyok, akkor is. Ha szabadságon vagyok, akkor is. Stb. Akkor ez most milyen megítélés alá esik?
vasika 2008.03.02. 22:26:54
pontilyen 2008.03.03. 00:40:54
Reckl_Amál: Az én gondolkodásom a lustasággal kapcsolatban az utóbbi időben változott meg. Egyébként a könyv is, amit most olvasok (Lévinas), ebbe az irányba tol. Vagyis hogy az embernek mindig ébren kell tartania a gyanút, soha nem jó, ha elégedett. Mert az ember ALAPÁLLAPOTA, HOGY BOLDOG. (Azért a nagy betű, mert ennek ellentéte a közhely.) Magyarán: az elégedettség (jó kedv stb.) semmit sem igazol. Valószínűleg a "tunyaság" engem azért nem izgat, mert óhatatlanul mindig "csinálok" valamit.
Ja, még egy. Nem "ítélkezni" akarok, csak hangosan gondolkodom.
vasika: Számomra (paradox módon) a megfordítás a közhelyesebb. :-)
Egyébiránt ez az úgy-szorongok-hogy-azt-mondom-hogy-nem szorongok, illetve úgy-nem-szorongok-hogy-azt-mondom-hogy-szorongok nagyon is nietzschés szerintem. Pont azért is merek ilyen nyíltan moralizálni, mert kitettem mottónak, akit kitettem mottónak... ;-) Állásfoglalásról szó sincs. A bejegyzés címe (és tartalma) nyílt provokáció. [Eléggé rosszul érint, hogy ennyire nem megy át. Nem lelki, hanem nyelvi szempontból.]
vasika 2008.03.04. 01:56:42
pontilyen 2008.03.04. 17:00:55
(Megírtam az előbb egy hosszú kommentet, de elveszett az éterben, próbálom visszaidézni az alapvonalait.)
Először is tehát: körül vagyunk véve a moralizálással. Szinte (nem is szinte) nem tudunk úgy végigmenni az utcán, nem tudjuk úgy kapcsolgatni a tévét, böngészni a netet hogy ne szembesülnénk lépten-nyomon a moralizálással. Azzal, hogy "így kéne", ezt diktálja a józan ész", ez lenne a jó" stb. Mindezt úgy, hogy a morál problematikussága általában föl sem tűnik a moralizálónak. [Én pl. már oda se figyelek az olyan emberek (pártok, kormányok...) moralizálásaira, akik nem értik, hogy a morál a lényege szerint valami önző dolog, hiszen nem más, mint a saját értékrend rákényszerítése másokra.] Szóval, itt van körülöttünk, buzog, mocorog, reagálni kell rá.
Ez az első. (Most ezt gyorsan elküldöm, aztán új kommentben folytatom.)
pontilyen 2008.03.04. 17:16:56
Az is megfontolandó (és igaz!), hogy a moralizálás "rossz szokásnak" is fölfogható. Dehát vajon az egyéb rossz szokásaink nem foglalkoztatnak-e minket? Nem éppen a rossz szokásaink azok, amelyekről folyton-folyvást írni akarunk? Hiszen talán abban bízunk, hogy jobban megismerjük, megértjük ezeket a szokásokat, azaz önmagunkat.
Lerakni? Persze, hogy lehet! Ezek a legboldogabb pillanatok. De a hátsó ajtón mindig visszatérnek ugyanazok a kérdések. Annyit tehetek, hogy kiprovokálom magamból (és másokból!) a helytelen válaszokat rájuk. És akkor talán tényleg megváltozom.
vasika 2008.03.04. 20:48:06
érdekes, te feyerabendet olvastál egyébiránt? nekem szubjektíve ő még foucaultnál is "nietzscheiánusabb" mindent-feszegető, ráadásul még van egy adag német humor is benne. na ő volt az, aki bennem azt elültette, h minden "kell" szóra enyhén értetlenül csodálkozzam rá. h azért ez elég rendesen rabszolga-mentalitás, bármit is "kell"-ként fölfogni (akár, n. schopenhauer-kritikájára utalva, még az "akarom" alakjában is)
de ez messze visz, mert a rabszolgát tényleg ilyen dehonesztálónak képzeljük mi már el, nem pedig úgy, mint vkit, aki nem rendelkezik lehetőségekkel, és ugye könnyű önmagunk rabszolgáinak is lenni. és nekem az a sok szerző, akiket te is kiemelt, az ilyen tamás bátyók voltak, láncvesztő, gondolatfölszabadító. de hát a mottód, ugye, soha nem ugyanazokat a szerzőket olvassuk, csak magunkat beléjük :)
pontilyen 2008.03.04. 23:28:24
Igen, a rabszolgaság valóban ott kezdődik, hogy korlátozva vagyunk, nem kell, hogy más által. Csak hát itt meg megint azt duruzsolják a fülünkbe (jó, jó, fülembe) az okosak, hogy a föl nem ismert rabszolgaság még inkább az, azaz a naivitás veszélyesebb a szabadságunkra nézve, mint néhány elejtett kell-es mellékmondat. És akkor nagy kérdés, hogy az olvasás éppenséggel nekem pl. láncvesztés-e, avagy más szó megfelelőbb itt. Én más szavakat szoktam, de lehet, hogy a katarzis az meg nagyon is arisztotelészi, de nem baj, most (még?) vállalom. :-)
vasika 2008.03.05. 00:07:21
András 2008.08.07. 14:12:19
Csak azért kérdem, mert nyilván vannak bizonyos tevékenységek, amelyekhez képest a lustaság kifejezetten erény.
A lustákat sokan szapulják, miközben a károkat és pusztítást okozó szorgalmasakat (mondjunk inkább aktívakat?) valahogy mintha mindig sikerülne megkímélni a kritikáktól.
Különben lehet, hogy tényleg a lusták okozzák a pusztítást: a szellemileg lusták.
És nem lehet, hogy akik csak külső tettekben lusták, azok csak azért, mert elégedettek azzal, ami van? Nem vágynak semmi „többre”. Ha így van, mi baj van ezzel?
Minden jót, csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni.
pontilyen 2008.08.07. 17:37:58
A Rába is az emberi lustaság miatt habzik. Mert ahhoz még nem vagyunk lusták, hogy bőrt gyártsunk, de ahhoz már igen, hogy ezt környezetkímélő módon tegyük.
Szerintem a lustaságnak minden formájára jellemző ez a félig-gondolkodás.
Örülök, hogy leírtad ezt a kifejezést: "szellemi lustaság". Aki nem vágyik többre, az helybenhagyja a rosszat.
A "károkat és pusztítást okozó szorgalmasak" valójában (az én értelemzésemben) altípusai a lustáknak. Mert lusták végiggondolni, hogy kárt okoznak. Hozzájuk képest a teljesen passzív semmittevő voltaképpen szorgalmas, mert legalább azt a gondolati utat befutja, hogy cselekvése valószínűleg kárt okozna.
Sokszor a semmittevéshez is szorgalomra van szükség.