Úgy vélem, kimondható, hogy kialakult már ennek a blognak egy törzsolvasói tábora, amely ugyan semmiképpen sem nevezhető nagynak, mégis: jelen van. És én ennek nagyon örülök. Méghozzá azért örülök, mert, anélkül, hogy kórosan hiú volnék, szeretem, ha olvasnak. Egy-egy poszt megírása mégiscsak időt és energiát követel. Szabad időt és szabad energiát, amit éppenséggel másra is használhatnék. Ha nem volnának olvasóim, úgy érezném, hogy ez az idő és energia kárba vész.

Ámde minél több az olvasóm, annál nagyobb felelősséget is jelent írni. Aki nem hiszi, járjon utána.

Amikor ugyanis megszólalok, abban a pillanatban megsértem a másikat. Sértés nélkül nem lehet megszólalni. Mert minden olvasómnak van egy képe magában a dolgokról, melyet minden vélemény megkarcol.

Ennek a karcolásnak a felelőssége az enyém. Be kell mérnem, hogy milyen erejű karcolás megfelelő. Még az ősidőkben, számomra is hihetetlen, milyen régen, leírtam e blogban azt a mondatot, hogy "csak az termékeny, ami provokál". Engedtessék meg finomítanom: "csak az termékeny, ami megfelelő módon, helyen és mértékben provokál".

Ha egyszer elvetem a sulykot, és a karcolás mélyebbre sikerül, mint amilyennek szerettem volna, talán végzetes hibát követek el. Talán végképp megbántok valakit. Az emberi lélek finom szerkezetű anyag.

Eredetileg arra akartam kifuttatni ezt a posztot, hogy "csalódást okozni" nem lehetséges, mert író és olvasó szükségképpen magát adja. Csak az csalódhatna bennem, aki tökéletesen ismer; ilyen személy pedig nem létezik.

Épp írás közben jöttem rá azonban, hol hibádzik ez a gondolat. Ott, hogy statikus emberekből indul ki, akik megállapodott tulajdonságokkal rendelkeznek. Az ember azonban (minden ember) folyton mozog. És mozgás közben különféle utakra téved. (Ezen a ponton értjük meg a "tévedni emberi dolog" mondás mély igazságát: csak az téved valamerre, aki mozog.) Amikor úgy véljük: csalódtunk valakiben, akkor csak csodálkozunk, hogy miért tévedt olyan útra, amelyen szerintünk helytelen járni.

Jól látható ebből, miért a korlátolt emberek csalódnak leggyakrabban. De az is: a csalódás fenyegetésének mindnyájan ki vagyunk téve.

Ebben áll minden emberi beszéd veszélyessége. Romba döntheti az egész világunkat.