Nemzeti ünnepünket sikerült kihasználnom arra, hogy megszabaduljak életem szokványos körülményeitől. A begubózásra ítélő, szmogos, pesti levegőtől. Ha úgy tetszik: megünnepeltem október 23-át, és bevettem a legkitűnőbb tudatmódosító szert, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok: a friss levegőt. Magyarán: kirándultunk (azaz inkább csak sétáltunk) egyet a budai hegyekben.

A Moszkva téren volt a találkozó, ahová, ugye, a legegyszerűbb metróval mennem. Kényelmes utazásra számíthattam, sehol a szokásos tömeg és nyomor (és tömegnyomor). A metróra a Határ úton szálltam föl, pontosabban: a metróra a Határ úton akartam fölszállni.

Nem volt azonban zökkenőmentes a fölszállás. Először is észre kellett vennem, hogy -- hiába van nagyjából háromszor annyi ülőhely, mint ahány utas -- mindenki tolakszik. Pechemre azonban a metróajtó pontosan előttem állt meg, azaz tolakodás nélkül is én voltam a legelső, aki fölszálhattam. Szégyenemen úgy próbáltam könnyíteni, hogy gyorsan fölszállok; így a mellettem levők is majd gyorsan fölszállhatnak. Nyílt az ajtó, és már nyomultam is.

A következő pillanatokból azonban már csak arra emlékszem, hogy kétségbeesetten nézek a földre hulló szemüvegem után, amely talán a sínek közé esett (és általérzi tűnő életét...). Mire valamelyest magamhoz tértem, sikerült rekonstruálnom a történéseket. Lenyúltam a szemüvegemért a metró padlójára, és csodálatos módon egyben volt. Szóval annyi történt, hogy a drágalátos metrósofőr (innen is tiszteltetem az édesanyját) a már kinyitott metróajtót rácsapta a fejemre, szép nyomot is hagyva a halántékomon. A szemüvegem lerepült, de csodával határos módon nem tört össze, noha érezhetően megsérült, kilazult.

Akinek van, az tudja, mekkora érték egy szemüveg. Nem csak azért, mert tizenegynéhány-ezer (vagy még sokkal több) forint. A szemüveg az ember arcának része, nem pusztán egy "ruhadarab" a sok közül. Hosszú idő, míg az ember kiválasztja magának a dizájnt, a formát, meg kell csináltatni, és ha megvan, az egész arcunk (azaz világunk, azaz tudatunk) megváltozik, módosul.

Én most megúsztam a katasztrófát, de igazán nem sokon múlt. Tudatvesztett állapotomban például rá is léphettem volna. Beeshetett volna a sínek közé. Eltörhetett volna a lencse vagy a keret a zuhanástól. És akkor most egy másik ember lennék. Egy metrósofőr miatt.

Belegondolni is szörnyű, milyen átkozottul veszélyes hely ez a város a nemzet ünnepén.