HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • pocak: @inebhedj - szerintem: Lemaradtál egy brossúrával, a 12. kiadás szerint már egybe kell írni a nyi... (2016.08.02. 11:44) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2009.01.29. 00:26 pontilyen

Dionüszosz vagy a Megfeszített

Éjszaka van, és valamelyes nyugalom, amikor írom ezt.

Csak "valamelyes" persze. Vagyis másfelől az a kérdés, mit nevez(z)ünk nyugalomnak. Kavarognak fejemben a gondolatok (mémek?), és jó volna formát találni nekik. Mert hogy formátlanok, zavarodottak.

Egyik kedves olvasómtól kaptam karácsonyra egy könyvet. Dietrich Bonhoeffer írta. Dietrich Bonhoeffer (1907-1945) evangélikus lelkész volt a náci Németországban. Hitler annyira gyűlölte őt, hogy a háború utolsó napjaiban saját parancsára végeztette ki. Akkor tehát, amikor a kivégeztetésnek már semmiféle racionális értelme és oka nem volt.

Az utóbbi hetek folyamán elolvastam a könyvet. Az a címe: Követés.

Nagyon szép és tisztességes írás. Evangéliumból vett idézeteket sorjáztat egymásra, és elemzi őket. Finom értelmezésekkel mutat rá az úgynevezett keresztény élet legnagyobb és végzetes tévedésére, vagyis arra, hogy a kegyelmet, mely Jézus legnagyszerűbb ígérete, sok ember már pusztán az által birtokolni véli, hogy kereszténynek vallja magát. Holott a kegyelmet nem lehet birtokolni; azt megkapja az ember, de csakis akkor, ha tesz érte, vagyis ha Krisztus szerinti életet folytat.

A Krisztus szerinti élet pedig nem más, mint Krisztus követése. Vagyis az ember addigi életének teljes föladása, az Én vágyainak megsemmisítése, az alázat, az engedelmesség, a jóság és a szeretet jegyében.

Mint mondom, nagyon szép és tisztességes írás; összességében nekem mégsem tetszett. És ahogy elgondolkodtam rajta, hogy miért is nem, egyszercsak azon kaptam magam, hogy a kereszténység központi tanításán, azaz a szenvedésen gondolkodom.

Igen, igen! Ne tessék közbevágni! A kereszténység központi tanítása igenis a szenvedés. (Hogy Jézusé is az-e, azt ennyire határozottan nem merném állítani. De a kereszténységé igenis az!)

Első pillantásra (és mondhatjuk, hogy a felületes szemek általában csak eddig jutnak el) ez valami ellenszenves dolog tehát. Ki az a bolond, aki szenvedni akar? Még inkább: ki az a bolond, aki nem tartja bolondnak azt, aki szenvedni akar?

A mélyebb pillantás azonban észreveszi, hogy a kereszténység, és mindenekelőtt Jézus, tud valamit, amit nagyon kevesen, pontosabban, amit a filozófusok közül lényegében senki sem. Azt mégpedig, hogy a szenvedés egy valóságosan jelenlevő élettény. A legtöbb gondolkodó a szenvedést valami mellékesnek, véletlenszerűnek, lényegtelennek tartja, anomáliának. Másképpen fogalmazva: a legtöbb gondolkodó az egészséges helyzetekre alapozza a nézeteit. (Talán a sztoicizmus az egyetlen, mely valóságos lehetőségként kezeli a szenvedést, ám a sztoikus is le akarja győzni, meg akarja érteni.) Jézus belevisz egy hatalmas csavart a szokványos eszejárásunkba: rávilágít arra, hogy az ember mindenekelőtt szenvedő lény. Tehát nemcsak véletlenszerűen, hanem alapjában.

Mondani sem kell, micsoda lélekbirodalmakat szabadított föl ez a felismerés. Minden megvilágosult. A sok-sok kínunk és nyavalyánk oka nem véletlen tévedés, hanem maga a törvény. Etikai szükségszerűség tehát az együttvirrasztás minden szenvedővel, mert egyedül ez az, ami segít.

A szenvedőt nem vigasztalja semmi. Pont ez a krisztusi belátás lényege. A szenvedőnek egyedül az nyújt vigaszt, ha teljes mértékben odaadjuk az életünket neki. Minden más csak hamis vigasz lehet.

A krisztusi tanítás lényege tehát az önfeláldozás. Ha János szenved, akkor őt csak a másik totális jelenléte vigasztalhatja meg. A másik azonban csak akkor lehet jelen, ha nem magánál van. "Nem vagy enyém, míg magadé vagy, / még nem szeretsz, / törvényen kívül, mint az állat, / olyan légy, hogy szeresselek! / míg cserébe a magadénak / szeretnél, teher is lehetsz." Amint egy csöppnyi kétely is belevegyül a másik totális jelenlétébe, a szenvedő elcsügged.

Mi ezzel a tanítással a probléma? Ezzel semmi. Meggyőződésem szerint hihetetlen mértékű energia-áramlást tett lehetővé, melynek hatásai jó darabig beláthatatlanok maradnak. Valószínűleg felbecsülhetetlen mennyiségű szenvedéshalmaz szublimálódott ennek a tanításnak a segítségével; és aki ezt nem ismeri el, az nagyon durván előítéletes.

Sok szenvedés szublimálódott tehát; mérhetetlen mennyiségű szenvedés azonban létre is jött a tanítás félreértései és görcsös értelmezései révén.

Ha például valaki azért szenved együtt a másikkal, mert együtt kell szenvednie (pl. azért, hogy "jó keresztény" legyen), akkor bátran állíthatjuk Krisztus szellemében, hogy az illető szenvedése fölösleges volt. Az együttvirrasztásnak csak akkor van értelme és hozadéka, ha nem valamiféle teljesítménysport formájában, azaz nem saját elhatározásunkból történik. Vagy érzi ezt valaki, vagy soha nem fogja megérteni.

És akkor itt jön Dionüszosz. Pontosabban a "Dionüszosz vagy a Megfeszített" közti nietzschei dilemma.

Amit Nietzsche "gyalázatosnak" nevezett -- tegyük gyorsan hozzá: teljes joggal --, az éppenséggel a fölösleges, teljesítménysportszerű szenvedés, melyből a másik ember (az igazán szenvedő) semmit sem profitál. Ennek a típusú, mélységesen visszataszító és undorító, mert képmutató magatartásnak szögezte szembe Nietzsche a dionüszoszit, vagyis azét az istenét, aki abban a pillanatban, ahogy létrejön, kineveti a szenvedést.

Akkorát nevet rajta, hogy nevetése minden egyéb hangot túlharsog, minden fület betapaszt.

A "Dionüszosz vagy a Megfeszített" dilemmája a szenvedésre adott válaszok dilemmája.

Sírás vagy (ki)nevetés.

7 komment

Címkék: jézus kereszténység nietzsche bonhoeffer dionüszosz


A bejegyzés trackback címe:

http://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr68909491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.29. 14:12:21

a szenvedést nem tudom pozitívumként fölfogni, még akkor se, ha pozitív következményei is lehetnek. mert amikor tanulsz egy hibából, ami szenvedést okozott, akkor az a célod, hogy ne szenvedj többet. ha másként teszel, akkor nincs belőle pozitívum, vagyis a szenvedés nem pozitív megint.

pontilyen 2009.01.29. 14:27:28

@bs395:

Nem is pozitívum. Viszont Jézus fölismerte azt, hogy elkerülhetetlen, és hogy az élet centrális jelensége, nem valamiféle mellékes jelenség, tévedés, anomália.

Amit a kereszténység (jó esetben) tesz, az annyi: szublimálja a szenvedést a részvétel által. Ha nincs, aki együttérezzen a szenvedővel, akkor a szenvedése sohasem szűnik meg, nem szűnik meg, legfeljebb elfojtódik.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.29. 14:41:57

@pontilyen:
én a részvéttel nem sokra megyek :-(.
a szenvedés a küzdelem által szűnik meg, az oldja fel, nem a beletörődés. ez így nagyon passzív kép. szerintem félreértett vagy eltúlzott alázat.

walter77 2009.01.29. 16:25:15

Elfogadom, hogy a kereszténység legszélesebb körben "népszerűvé" vált mottója a szenvedés. Sajnos.

Jézus tanítása viszont szerintem egyértelműen nem a szenvedésről szól. Jézus élete viszont igen. Így elfogadható vagy érthető, hogy sokak számára a a szenvedés sportszerű megélése a kulcs ahhoz, hogy méltóvá váljék az isteni kegyelemre. Alapértelmezetten ugyanis nem vagyunk méltóak rá. (persze csak akkor lehet ez a kulcs, ha az ember átéli ezt, és nem azért teszi, hogy "jó keresztény" legyen)

A magam részéről nem érzem a "Dionüszosz vagy a Megfeszített" dillemát. Mert egy hívónek ez nem kérdés, egy nem hívőnek meg megint nem kérdés.

A szenvedést felodani csak Jézus tudja, kinevetni pedig csak Dionüszosz. Az emberek pedig csak sírni tudnak. Még Nietzsche is.

pontilyen 2009.01.29. 18:04:21

@bs395:

Szerintem nagyjából arról van szó (és ezzel végülis egyet is értek), hogy küzdelemmel pont a szenvedés ellen nem megyünk semmire. Szóval egy (egyénileg) föloldhatatlan problémáról van szó.

@walter77:

Az emberek nem csak sírni tudnak. Nevetni is! Pont ez a dionüszoszi/nietzschei "csavar", a válasz a krisztusi etikára: nevessük ki (és túl...) a szenvedést!

walter77 2009.01.30. 10:07:58

@pontilyen:

Igen, tudunk nevetni is, ez kétségtelen, de Jézus és Dionüszosz között azért van egy (azaz sok, de nekem elég most egy) nagy különbség. (Nem hittem volna, hogy egyszer egy ilyen mondatot írok le...) Az a nagy különbség, hogy Jézus ember-Isten, ezért magánhordozza az emberiség összes esendőségét. Ezzel szemben Dinonüszosz egy isten, isteni szülők gyermeke és nem részedett az emberi létből. Éppen ezért nem is esendő. Könnyű úgy kinevetni a szenvedést, ha nincs benne részed, de Jézus úgy emelkedett fölül a szenvedésen, hogy közben esendő volt, és ennek az emberi (túlságosan is emberi ;)) tulajdonságnak ellenére volt képes a világ bűneit magára venni.

Valahogy azt érzem, hogy mindkét irányban mozgunk életünk során. A sírás vs. nevetés életelv egyike sem állandó és meghatározó, a nagy vízválasztó mindig az, hogy mi okozza a szenvedést, és az milyen intenzitású. Bizonyos dolgokat kinevethetünk, de akad olyan bőven, amiben elbukunk és csak kérdően nézhetünk Jézusra, hogy "ezt hogy lehet elviselni?". Dionüszosz ilyenkor biztos, hogy hallgatni fog.

A sok temploba jár sportszenvedő nagy része képmutató, ez nyilvánvaló. De attól, hogy sokan buknak meg a kvantumfizika szigorlaton, még nem a tananyag a szar, hanem a tanulók figyelmetlenek. A szenvedő mamikék, a kik a rózsfüzért mormolják, pedig valóban szenved. Szenved attól, hogy nehezen jut el bárhova, hogy már nincs rokona, hogy egyedül van, hogy a teste tönkrement és már az emlékei is cserben hagyják, hogy a mögötte álló élet nem olyan lett, amilyen lehett volna, hogy a halál csak kerülgeti, de nem ragadja el és továbbra is csak várakozhat arra, hogy végetérjen az élete.

Az ember gyarló, ezt Nietzsche is tudta, persze szerette volna ha nem lenne az. Mégjobban szerette volna, ha nem egy Isten miatt vagy végett hagyná el esendő gyarlóságát, hanem az Emerért önmagában. Nem jött össze. A szenvedés az életünk szerves része, amit jó lenne mindig túl-, át- és kinevetni, de ez, egyszereűen nem megy mindig.

pontilyen 2009.01.30. 21:49:59

@walter77:

Nagyjából szerintem egyetértünk; a két életprogram (a sírásé és a nevetésé) a legtöbbünkben rivalizál egymással. Hol az egyik, hol a másik veszi át a "hatalmat" életünk fölött.

Ami szerintem fontos: emlékezni a nevetés lehetőségére. Nem kizárni az élet dionüszoszi gyönyörét. (Mert sajnos éppen az elmúlt száz évben sok-sok nyomorúság származott ennek a tudásnak az elfelejtéséből.)