Nem értem azokat az embereket, akik azt hiszik: életünk során alig-alig változunk, nézeteink egyszercsak rögzülnek, és aztán olyanok is maradunk, amilyenek voltunk.
Ennek a felfogásnak az én tapasztalataim rendre ellentmondanak.
Írtam már arról, hogy mit jelentett nekem és korosztályomnak a Dallas című filmsorozat. Ezen nőttünk föl, ez volt a sorozat. A hiperrealista és egyedi hangvételű Szomszédok mellett. Minden egyéb sorozat ennek a kettőnek az (inkább gyengusz, mint jó) utánzata volt.
Azt is írtam, hogy most, amikor újra leadják a sorozatot, nagy érdeklődéssel figyelem (magamat), hogy hogyan hat rám.
Most, hogy az epizódok nagyjából fele már lement, talán nem tűnik butaságnak egy pár gondolat erejéig visszatérni erre a témára.
Tényleg csak egy pár gondolat erejéig, hiszen sokkal többet is írhatnék.
Gyerekkori (kamaszkori) emlékeim szerint én a Dallast alapjában két szereplő miatt néztem. Ez a két alak elsöprő egyéniségként emelkedett ki naiv szemeim előtt a többiek kissé unalmas masszájából. Az egyik (természetesen) Jockey volt, a másik pedig Ellie. Őket szerettem legjobban, ha szabad így mondani: nekik drukkoltam, az ő sorsuk függött leginkább szívemen.
Ugyanakkor volt egy-két szereplő, akit kifejezetten nem bírtam. Cliff Barnes volt az egyik, a másik pedig Samantha. Utóbbit különösen gyűlöltem; gyengének, hűtlennek, idegbetegnek és rosszindulatúnak tartottam, felháborított az alkoholizmusa, önzése stb. stb.
És most nézem a sorozatot, ugyanazokat az epizódokat, és véleményem homlokegyeneset megváltozott. Legalábbis Samanthát illetően. Most őt látom az egész film legizgalmasabb, legösszetettebb és talán legértékesebb figurájának.
Miért?
Azért, mert amikor én tizenévesen ezt a filmet néztem, természetszerűen a győztesekhez vonzódtam. A sorozat két hatalmas győztese Jockey és Ellie, ez nyilvánvaló. A két legnagyobb vesztes (lúzer) pedig Cliff és Samantha.
Most pedig már tudom, hogy az életben nem lehet győzni. Nem arról van szó, hogy én nem győzök, hanem arról, hogy nem is lehet. Antropológiailag ilyenek vagyunk. Annyit lehet elérni, hogy egy ember mondjuk viszonylag sokakkal el tudja hitetni, hogy ő győzött. Világos azonban, hogy ez nem éppen egy kívánatos életcél, hiszen semmi más, mint hazugság.
Van viszont egy sokkal izgalmasabb és érdekesebb életcél: megpróbálni megérteni magunkat. És pont ez az, amiben Samantha alakja kínálja föl a legtöbb gondolkodni valót. Legyőzni az állandóan kísértő gyengeséget és hiúságot, földolgozni az újabb és újabb kudarcélményeket: na ez az, ami tényleg érdekes! (És ez az, amiben Samantha például nagyon különbözik Clifftől, akinek legfőbb tulajdonsága, hogy soha semmit nem ért meg.)
Régi filmeket újranézni azért érdekes, mert saját megváltozásunkat követhetjük nyomon. Ha valami olyat veszünk észre, amit először nem, akkor az félreérthetetlenül jelzi nekünk a tényállást: megváltoztunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.29. 12:07:05
pontilyen 2009.03.29. 12:17:34
Az élet fölött nem lehet győzni. Nem lehet győztesen levonulni a pályáról. Ennélfogva minden győzelem (ilyesmi sokféle lehet, pl. a tegnapi albán-magyar 0-1...) viszonylagos.
Vagyis lehet győzelmeket aratni, de nem lehet győzni. Nem tudom, így világosabb-e.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.29. 13:08:27
pontilyen 2009.03.29. 14:07:59
Szerintem az igazság nem örök állandó, hanem változékony. Ma már Galileit talán föl se vennék egy műegyetemre.
A változatlan igazságok hite nagyon szép gondolat, de a történelmi tapasztalatok ellentmondanak neki. Az igazság kultúráról kultúrára változik.
Ha letipornák civilizációnkat, és helyére valami más kerülne, talán örökre elfelejtenék az itt élő emberek, hogy létezett valamikor egy Galilei nevű ember. (Ezzel nem azt akarom mondani, sőt..., hogy Galileivé válni nem egy szép életprogram...)
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.03.29. 15:56:35
agnusdei 2009.03.29. 17:04:37
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.29. 19:38:34
Röviden, ha jönne egy új civilizáció, neki is rá kéne jönni Galilei, Einstein stb. igazságaira, max. más néven. Ezek ugyanis embertől független abszolút igazságok. Kosztolányi érdeme, hogy írt valamit, amit más nem tudott volna (de azért kibírnánk nélküle). A természettudósok érdeme, hogy felfedeztek (és nem feltaláltak) valamit, amit ugyan nem ők teremtettek, de nem lehetnénk meg az ismerete nélkül, mert abszolút (azaz embertől független) igazság.
pontilyen 2009.03.29. 21:36:58
Ilyen finom és mély humor ma már tényleg nincsen a televízióban. :-)
@peetmaster:
Már hogyne lennének meg? Szerinted Galilei előtt nem éltek emberek?
popp · http://koncertblog.com/ 2009.03.29. 22:39:19
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.30. 00:05:39
@popp: ezt én is mondtam. A művész és a tudós között az a különbség, hogy bármelyik művész nélkülözhető (egyesével), attól még a művészet megmarad. A tudomány viszont egymásra épül, tehát Galilei nélkül nem tartanánk sehol (azaz ott, ahol előtte tartottunk). Míg X író, festő stb. nélkül az irodalom, festészet stb. nagyjából ugyanolyan lenne.
eccesz 2009.03.31. 00:52:21
pontilyen 2009.03.31. 14:19:42
Igen, én is szeretem azt hinni, hogy világunk nem determinált. Vagyis hogy nem léteznek örök igazságok. Mert ahol vannak örök igazságok, ott van determináltság is.
Einstein maga is fölvetette a kérdést, hogy megalkothatódott volna-e a világ másképpen is. Szerintem ez a probléma megintcsak a determinációéval függ össze.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.31. 19:28:11
Szerintem semmi. Én abban bízom, hogy vannak ilyenek, és meg is fogjuk ismerni őket.
pontilyen 2009.03.31. 20:31:01
Hol tagadtam én, hogy relativista vagyok? :-)
Szerintem egyszerűen szebb és izgalmasabb a világ, ha nem determináltnak képzeljük el.
eccesz 2009.04.01. 12:23:55
"Ha martiniba jeget teszünk, akkor nem kezd el forrni... Legalábbis nagyon kicsi a valószínűsége"