Ahogyan tavaly megemlékeztem a költészet napjáról, úgy idén is.
Annyi kiegészítéssel, hogy idén ez a nap egybeesik a kereszténység feltámadás-ünnepével. Éppen ezért egy olyan versszöveget idézek most ide, amely nekem az elmúlásról, egy (talán soha nem is volt) idő végleges eltűntéről, teljes megsemmisüléséről szól, ugyanakkor végtelenül finoman egy abszolút újrakezdés lehetőségét is magában hordozza. És mindezt nemzeti színekkel is átszínezve.
Nagyon kevés vers van, amely mélyebb húrokat volna képes megrezegtetni bennem, mint ez a kuruc kori töredék, melynek még szerzője is ismeretlen.
Őszi harmat után, végre mikor osztán
Fújdogál a hideg szél, fújdogál a hideg szél,
Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát
Hóval lepi be a tél, hóval lepi be a tél.
Boldog ünnepet kívánok minden kedves olvasómnak!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anselmo 2009.04.22. 17:53:04
Meg sajnaltam hogy eppen ez a poszt nem kapott kommenteket, ugyhogy itt van...
Elderflower 2009.04.22. 21:49:20
Anselmo 2009.04.23. 10:50:54
Jó példa a 3 indiai isten:
Visnu - teremtő
Brahma - megtartó
Siva - pusztító
De a versben én sem látom az új kezdetet, hacsak nem az által hogy a régi teljesen lezárul.
pontilyen 2009.04.23. 11:39:13
Szerintem valaminek a totális lezárulása (még a "nyomokat" is belepi a hó!) egyszerűen szükségképpen hívja elő azt, hogy "na és most?..."; vagyis a teljes megszűnés mindig teljes újrakezdés is.
Persze ezt nem mondja ki (talán nem is gondolja) a szöveg, ezért is olyan finom és elegáns. És szép.
Valahányszor rá gondolok, mindig valami egészen furcsa érzés kerít hatalmába, melyet szavakkal nem is tudok kifejezni.
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2009.04.23. 19:55:46
pontilyen 2009.04.23. 22:12:29
Igazából több változatban él a szöveg. Ennek az általam idézett verziónak biztos, hogy volt/van dallama, hiszen a refrén egyértelműen erre utal.
Van egy sok verszakos változat is, végig Balassi-strófákban. Így kezdődik:
Őszi harmat után végre mikor osztán fújdogál a hideg szél,
Nem sok idő múlván sárgul hulldogálván lassan-lassan az levél,
Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél.
Szerb Antal idéz belőle egy strófát, egészen elragadtatottan. És tényleg gyönyörű:
Immár sólymocskádot, azki gyengén tartott karjaidon hordoztál,
Skófiummal fénylő, klárissal tündöklő lábzsinóron tartottál,
Bocsásd el békével szegént, hadd menjen el, reá ne haragudjál.
Ilyen verset csak nagyon nagy költő szerezhetett...