HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • pocak: @inebhedj - szerintem: Lemaradtál egy brossúrával, a 12. kiadás szerint már egybe kell írni a nyi... (2016.08.02. 11:44) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2009.07.11. 12:25 pontilyen

Mély vízben

Pár hónapja megnyílt egy uszoda a lakásunk közelében. Természetesen elmentem megnézni, és ki is próbáltam, sőt föltett szándékom, hogy rendszeresen fogok is úszni járni. Igazán szükségem van némi testmozgásra, és ha már itt a közelben a lehetőség, miért ne kötném össze a kellemeset a hasznossal?

Egy uszoda egyébként is, már önmagában is emlékeket ébresztő hely. Múltkor, amikor kissé kifulladtam a tempózásban, és néhány percre átültem a tanmedencébe, az úszni tanuló gyerekeket figyeltem. Úszódeszkával tanultak úszni. És erről a képről bennem fölelevenedett az emlék, hogy valaha az én kezemben is volt úszódeszka.

Eszembe jutott, hogy én hogyan tanultam meg (persze úgy, ahogy...) úszni.

Általános iskolában az alsó tagozatban négy tornaóránk volt egy héten. Ebből kettő volt valódi tornaóra. A másik kettő pénteken délelőtt lett volna megtartva, ehelyett mi úszásoktatásra mentünk a Spartacus uszodájába, a Kőér utcába. Hajnalban keltünk föl, hogy a harmadik órára még visszaérjünk az iskolába. Megegyük a kalácsot, megigyuk a kakaót.

Kisgyerekként én semmitől sem féltem jobban, mint a mély víztől. Tudtam, hogy nem tudok úszni, és így azt is tudtam, hogy a mély vízben megfulladnék. Erről olyannyira meg voltam győződve, hogy halálomat másképpen nem is igen tudtam elképzelni, mint úgy, hogy egyszer majd elnyel valamelyik mély víz, én elsüllyedek, és soha többé nem kapok levegőt... Hosszú éjszakákat rontott meg bennem ez az aggodalom; és amikor megtudtam, hogy úszni fogunk járni péntekenként, teljesen maga alá gyűrt a rettegés.

Az uszoda aztán, a "Szpari", tényleg félelmetes volt. A hatalmas, sötét, mély vizű medence, amelyben hétről hétre láthattuk (például) Egerszegi Krisztinát, ahogy szeli a habokat, és ahogy kívülről figyeli (például) őt Kiss László edző, számomra valamiféle idegen birodalomnak tűnt, ahol földönkívüli lények élnek, de ahová ha én egyszer belépnék, szörnyethalnék...

Szerencsére minket először nem is engedtek oda. A kismedence hatalmas hálóval volt elválasztva a nagytól, és ez rám kifejezetten megnyugtatóan hatott. Egy ilyen elválasztó háló talán megment minket attól az iszonyattól, ami odaát várna ránk.

Persze a lábam a kismedencében sem ért le. De egy kedves, öreg oktató (Kicsi bácsinak hívtuk) adott nekünk úszódeszkákat, melyekbe kapaszkodva felszínen maradhattunk. Emlékszem, kilométerszámra róttuk a köröket a deszkákba kapaszkodva.

Ebben végülis nem is volt semmi félelmetes; szép lassan egyértelműen a péntek vált a kedvenc napommá. Igaz, hogy úszódeszka nélkül továbbra is megfulladtam volna, dehát erre szerencsére nem kerülhetett sor: a deszka mindig nálunk volt.

Igen ám, de egyszer hiányzott Kicsi bácsi. És megvalósult az egyik legszörnyűbb iszonyat, amit csak el tudtam képzelni: az az Erzsike néni helyettesítette őt, akitől kollektíve rettegett az egész osztály. Okkal. Ő volt az egész Szpariban a legszigorúbb edző; ha valaki olyat csinált, ami nem tetszett neki, kirendelte a partra, lehajoltatta, és rávert néhányat papuccsal a fenekére. Már önmagában ez az információ vérfagyasztó volt róla.

Harsány kiáltásokkal vezényelt minket, és — amint az előre sejthető volt — rövidesen észrevette, hogy valamit nem jól csinálok. (Ez különben aligha volt nehéz feladat, inkább az volt a meglepő, hogy Kicsi bácsinál olyan jól elsunnyogtam a többiek között.) Felém hajított egy úszódeszkát. Fölnézek, hogy mi van. Te, ott! Neked szóltam. Gyere ki! (Ebből meg mi lesz, Úristen?!) Kimászom a vízből. Mondja, álljak oda mellé. Odaállok. Aztán... te jó ég, ez mit csinál???... Megfog a derekamnál fogva, fölemel a levegőbe, érzem, hogy tehetetlenül kapálózom hatalmas markai között, és... egy hatalmas hajítással beledob a medence közepébe...

Ekkor tényleg azt hittem, hogy meghalok. Úgy látszik, ez a nő tényleg nem érti, hogy én tényleg nem tudok úszni!? Elmerültem a vízbe, amely mélyebb volt, mint a testmagasságom.

Ám amikor a medence mélyére értem, eltöltött egy teljesen váratlan, addig soha nem ismert örömérzés: fölnyomott a víz! Nem elnyelt, hanem fölnyomott! Elkezdtem kapálózni, és azt éreztem, hogy örökké kapálózhatnék, akkor sem süllyednék el. Fantasztikus élmény volt.

Hát így tanultam meg úszni. A mozgástechnikát nem sajátítottam el megfelelően, légzéstechnikám a nullával egyenlő (ezért van, hogy mind a mai napig a hátúszás a kedvencem), de — nem félek a víztől, és ez a lényeg. Mert tényleg ez a lényeg.

Mindenben ez a lényeg. Mindenben, amit ember elsajátíthat. Először a félelmet kell legyőzni. Erzsike néni, azt hiszem, így utólag belegondolva, zseniális pszichológus és pedagógus lehetett. Inkább tőle féltünk, mint a víztől. Talán mindenféle pedagógiának ez lehet az alapvetése. A diáknak soha nem a tanárt kell szeretnie, hanem a tantárgyat. A feladatot, a közeget, a világot.

A másik (talán még fontosabb) tanulság pedig: az ember csak akkor tanulhat meg bármit is, amikor saját bőrén tapasztalja annak szükségszerűségét. Az emberek azért tanultak meg úszni, hogy át tudjanak kelni a vízen. Életszükségletük volt.

Amíg az ember nem tapasztalja meg a bőrén, hogy mi a tétje a tetteinek (létezésének), amíg tehát nem érzi át teljesen, hogy itt a bőrére megy a vásár, semmit nem fog megérteni a világból.

15 komment

Címkék: én pszichológia uszoda pedagógia szorongások


A bejegyzés trackback címe:

http://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr171240190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

2009.07.11. 16:52:47

Arról, amit a félelemről írtál, Castaneda Don Juan tanításai c. könyve jutott eszembe, ahol a tudással rendelkező ember első halálos ellensége a félelem. Ezt a tanítást a történet igazságtartalmától függetlenül igaznak tudom elfogadni.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.13. 08:59:27

Engem két náci (egy férfi és egy nő) tanított úszni a Mártírok úti iskola uszodájában.

Minden úszásórát igyekeztem elbliccelni. Egyszer két hétre sikerült magamat fölmentetni.

Nekem a víz sosem volt félelmetes, hanem a medencéből történő kimászás. Volt lépcső, de nekünk a nácik szerint a medence szélére fölkapaszkodva kellett volna kijutni. Alacsonyabb voltam, mint most, viszont már minden ügyetlenségemmel rendelkeztem, nem ment a dolog. És hiába voltam viszonylag tehetséges úszó, állandóan a kimászás miatt piszkáltak. (Az úszódeszka bennem is szép emléket ébreszt: egyszer olyan szépen csináltam, hogy én mutathattam be a következő gyakorlatot. Először és utoljára.)

Mondtam a nőnek, hogy nem mehetnék-e ki a lépcsőn, ha egyszer már ott van. Ráadásul, érveltem tovább, a kimászás nem része az úszásnak. De hajthatatlan volt.
Aztán próbáltam vele tovább üzletelni, ha szépen csinálom, én nem is akarok utána játszani (az óra végén mindig 10 percre labdák kerültek a vízbe, szabadfoglalkozás), csak hadd menjek ki a lépcsőn. De így sem engedtem.

Azót pont húsz év telt el, és én még mindig nem értem, hogy miért is volt ez olyan fontos, miért kellett elvenni a kedvemet az egésztől ezzel a hülyeséggel. Pedig én eleve úgy mentem oda, hogy szerettem a vizet, nem féltem tőle, mégis nagyon utáltam ezeket a kedd reggeleket.

Úszni egyébként nem itt tanultam meg. Hanem a Kis-Dunán, Angyal- szigetnél. Innen csak annyit vittem tovább, hogy nem féltem elmerülni.

Szabályos mozdulatokra és légzéstechnikára nálam se számítson senki, Pontihoz hasonlóan én is háton szeretek leginkább úszni. Illetve pár éve fölfedeztem magamnak - hosszabb távolságokra - a mellúszás nagyasszonyos módját. (A hátúszással az a problémám, hogy nem látom, merre úszom.)

ehje aser 2009.07.13. 10:09:55

"Az emberek azért tanultak meg úszni, hogy át tudjanak kelni a vízen."

Az emberek inkább elfelejtettek úszni.
Magzatvízbeni uszikálás az első élmény, emlék, amit földi léte során mindig visszavágy az ember.

pontilyen 2009.07.13. 11:04:00

@Reckl_Amál:

Ez annál is furcsább, mert egy normális uszodában éppen az a "szabályos", ha az ember a lépcsőn mászik ki a vízből. A pedagógusoknak tényleg nagy felelősségük van, és az ilyen hülyeségekkel egy életre elvehetik az ember kedvét egy nagyon jó tevékenységtől.

@ehje aser:

A magzatvízben nem "úszik", hanem lebeg az ember, mindenféle fizikai megerőltetés nélkül.

Értem a platóni visszhangot, de nem értek egyet vele. :-) Nem univerzális igazság, hogy minden ember tud úszni. Inkább életmód függvénye.

Te bizonyára olvastad Hermann Hesse Üveggyöngyjáték című regényét. A történet végére emlékeztetnélek.

ehje aser 2009.07.13. 12:17:17

Hogy a magzatvízben való lebegés - aminek szinonimájaként írtam az "uszikálást" - fizikailag megerőltető-e vagy sem, az az igazság, hogy nem emlékszem. :-))
Minden szerénytelenség nélkül mondom, hegyi ember lévén, anno dacumál, tengerben lépve, csak úgy, magamtól kezdtem karcsapkodni. Csupán mellúszva lassúzom a tengervízben azóta is, az uszodai rekorderkedéstől (by Márai) iszonyodom, így messzi elkerülöm. Bezártságként élem meg. És a tesiórákat sem szerettem, így ha egyszer lehetett, akkor mindig találtam okot, kifogást, hogy ne kelljen testnevelkedjek.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.13. 12:36:07

Azért szerencsére nem sikerült elvenni a kedvemet. Az úszás azon kevés sportok közé tartozik, amelyikhez néha van kedvem.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.13. 12:56:57

"És a tesiórákat sem szerettem, így ha egyszer lehetett, akkor mindig találtam okot, kifogást, hogy ne kelljen testnevelkedjek. "

Detto.

Én is inkább természetes vízben szeretek úszni.

ehje aser 2009.07.14. 07:57:17

Mély pácban vagyok, mert sehol nem lelem fel Rilke Kék hortenzia c. versét magyarul.
Aki megteheti, kérem segítsen.

pontilyen 2009.07.14. 10:45:35

@ehje aser:

Nekiállok keresni, de addig is álljon itt németül (nem egy "könnyű" szöveg):

Blaue Hortensie

So wie das letzte Grün in Farbentiegeln
sind diese Blätter, trocken, stumpf und rauh,
hinter den Blütendolden, die ein Blau
nicht auf sich tragen, nur von ferne spiegeln.

Sie spiegeln es verweint und ungenau,
als wollten sie es wiederum verlieren,
und wie in alten blauen Briefpapieren
ist Gelb in ihnen, Violett und Grau;

Verwaschenes wie an einer Kinderschürze,
Nichtmehrgetragenes, dem nichts mehr geschieht:
wie fühlt man eines kleinen Lebens Kürze.

Doch plötzlich scheint das Blau sich zu verneuen
in einer von den Dolden, und man sieht
ein rührend Blaues sich vor Grünem freuen.

crouchy 2009.07.15. 22:43:58

az tud baj lenni ha szeretem a tanárt?

pontilyen 2009.07.16. 10:04:23

@crouchy:

Természetesen tud. :-)

De az állításom nem az volt, hogy nem _szabad_ szeretni a tanárt, csak az, hogy nem _kell_. Mármint ahhoz, hogy valamit megtanuljunk.

crouchy 2009.07.16. 21:25:08

@pontilyen: jó de ha értelmes ember vagyok akkor ha látom hogy ő jól megtanít valamit, akkor megszeretem.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.07.17. 02:30:24

én mindig a medence szélén jövök ki belőle, hogy bizonyítsam fölényemet azon elgyengültekkel szemben, akik még erre se képesek. :)
Bár, ha ezt túl sokszor csinálom, az is egy gyengeség :(.

Máskor meg csak egy jelkép: nem kell mindig a kijelölt úton menni.

pontilyen 2009.07.17. 09:47:45

@crouchy:

Ez nem mindig van így. Én például máig sem tudom szeretni Erzsike nénit (egy gonosz vén banya volt) :-), de mérhetetlenül tisztelem. A szeretet általában nem csereviszonyos alapon megy; nem azt szeretjük, aki jót tesz velünk. Ennél a dolog irracionálisabb.

@peetmaster:

Én meg (szintén dacból) megyek ki általában a lépcsőn. Nem mindig azzal lázad az ember, hogy lázad. :-)