Ezt a témát érintettem már a Népstadion kapcsán. Most egy kicsit tágabb kitekintést is szánok rá. Fontos: senki ne vegye ezt az írást túl komolyan. Az alábbiak inkább afféle szabad asszociációk szülte gondolatkísérletek. Semmiképpen se többek. Igaz, semmiképpen nem is kevesebbek.

Tézisem: egy-egy ország nemzeti stadionjai nagyon sokat elárulnak az adott nép karakteréről, világképéről, identitásának legkifejezőbb jellemzőiről.

Az alábbiakban szemléljünk meg tehát néhány példát e tézis igazságát alátámasztandó.

1. A Wembley és Anglia

Ez a stadion egyszerűen gyönyörű, impozáns, hatalmas. 90.000 nézős befogadóképességével a világ leghatalmasabb stadionjainak egyike. De nemcsak nagy: műszakilag is az egyik legkorszerűbb.

Mit fejez ki? A brit hatalmat és eleganciát. Aki ránéz a Wembley-re, az pontosan tudja, hogy egy világbirodalom egyik státuszszimbólumát látja. Elég csak kívülről vetnünk rá egy pillantást. A kilométerekről fölismerhető Wembley-ív mintegy koronaként (glóriaként?) feszül a stadion fölé.

2. A berlini olimpiai stadion és Németország

Németország fővárosának stadionja egészen más karakterű, mint a Wembley. Tudvalevő, hogy a létesítményt Hitler korában építették; de nemcsak azért, mert azóta többször felújították, de egyébként se magyarázzunk belé náci építészeti elemeket. A monumentalitása ugyanis eleve másmilyen jellegű, mint a Wembley-é.

Amint látható, már a színekből is, ez egy jóval visszafogottabb monumentalitás. Egyszerű formák, tökéletes célszerűség és racionalitás jellemzi ezt az építményt. Méltó a mérnökök népéhez. A tetőszerkezet, illetve az egész stadion pontosan megmutatja azt a praktikus sallangmentességet, dísztelenséget, ugyanakkor férfias precizitást, melyben ez a nép oly sokszor találta meg önképének alapjait.

3. A Stade de France és Franciaország

Csak ezt a stadiont látva ötlik eszébe igazán az embernek, hogy a francia és a német nép — bármennyire próbálták is sokan ősörök ellentéteknek láttatni őket — voltaképpen mennyire is hasonlítanak egymáshoz. Ugyanaz a visszafogottság, hűvöses elegancia, mérnöki precizitás.

De csak a vak nem látja egyszersmind a különbségeket is. A franciák stadionja egy picit cifrább, egy picit könnyedebb hangvételű, egy picit bohóbb; nem olyan élesek és merevek a formák, nem olyan könyörtelen az egész. Különösen egy külső kép árul el sokat:

Ugye, mennyire más ez, mint a berlini kép? Kétségtelen, ez a stadion is egy királyság stadionja. Nem politikai, hanem szellemi értelmében a szónak. Az építmény tetőzete fölötti "korona" önmagáért beszél.

4. A római olimpiai stadion és Olaszország

Mennyire, de mennyire más világ Itália!

Az olimpiai stadion egy ösztöneiben demokratikus (mondjuk inkább úgy: szabad) nép otthona. Itt nincsenek szintek a stadionban. Az ember egy hatalmas össznépi dzsembori közepén érzi magát. A színvilág itt kékbe hajlik, de csak finoman, és az egész építmény egy picit szedett-vetett benyomást is kelt. Mégis gyönyörű szervezettség rejlik e káosz mélyén. A képre nézve végtelen, gyönyörű, édes éjszakák jutnak eszünkbe, mediterrán éjszakák.

5. A Luzsnyiki Stadion és Oroszország

Azt hiszem, ismét elegendő ránézni a képre.

A nagyorosz monumentalitás világa ez, eszünkben a hihetetlenül szép moszkvai metróállomásokat idézi föl. Mi a különös ebben a stadionban? Az, ami az orosz népben is. A tetőszerkezet legalább olyan fontos, mint az, amit befed. Az élet fölső szférája legalább olyan fontos, mint ami lent van.

Persze a Luzsnyiki stadion ugyanígy a kommunista diktatúra monumentalitás-igényét is kifejezi: megmutatni a (kapitalista) világnak, hogy a mi általunk épített birodalom még hatalmasabb, mint bármelyikteké. Elnyomás, nyomor és szegénység alul; pompa és gazdagság, sőt luxus felül. Az összkép mégsem torz. Az orosz karakterben a lelkiség legyőzi az elviselhetetlen realitást. Legalábbis önképük szerint.

7. Spanyolország és... ?

Végezetül mit mondjunk a spanyolokról? Ők ugyebár eleve sok nemzet alkotta egység, és így igazából nemzeti stadionjuk sincs. (Tényleg nincs!) A Bernabeu inkább egy őrült abszolutista uralkodó (II. Fülöp) megalomániáját idézi. De ez a megalománia is, mint minden őszinte érzés, szép. Mi több, gyönyörű.

A sok szint mintha a társadalom konzervatív, hierarchikus beállítottságát idézné. Más ez, mint Olaszország, nagyon más; mégis valahol hasonló. Ez a madridi udvari monumentalitás azt is sugallja ugyanis, hogy mindenki meg van híva. Mindenkinek helye van nálunk, még ha a maga helyén is. A "korona" — ellentétben a Stade de France-szal — itt már belülről is látható.