Utazásaim közben mindig magával ragad az utcanevek misztikuma. Varázslatos az a folyamat, ahogyan egy név (legyen az bármennyire is véletlenszerűen, önkényesen kiválasztott) beleivódik a helybe, része lesz annak, sőt önálló életre kel: több lesz, mint maga a hely; legendák, emlékek, történetek szövődnek köré, képzelegni kezdünk róla, életünk (azaz sorsunk) részévé válik.

Ha egy városban kicserélnénk az összes utcanevet, de egyébként semmit az égvilágon nem változtatnánk meg benne, az a város onnantól kezdve egy teljesen másik hely lenne, nem gondolhatnánk rá többé ugyanazként. Ha a Gellérthegy holnaptól Vasgyárhegy lenne, akkor megszűnne az lenni, ami most, Gellérthegyként. Budapest nem attól, nemcsak attól Budapest, hogy olyan épületei, intézményei, szokásai, utcái és terei vannak, amilyenek, hanem az utcaneveitől is. Budapest attól (is) Budapest, hogy van benne egy Moszkva tér, egy Rákóczi tér, egy Váci utca és egy Üllői út. Ezek a helyek már egyek a nevükkel. Meg lehet változtatni őket: de akkor az életünket változtatnánk meg.

Múltkor, amikor egy 151-es buszon utaztam (Dél-Pest legforgalmasabb buszjáratán, mely összeköti Csepelt Erzsébeten és Kispesten át Kőbányával), valósággal elszédített és fölvillanyozott a felismerés: más ember lennék, ha egy kerülettel arrébb születem! Az utcanevek miatt.

A dolog persze (mint minden, ami érdekes) bizonyíthatatlan. Millió dolog hat minden ember sorsára, soha nem tudjuk meg, hogy melyik hogyan. Aki ilyen kérdésekben biztos megoldásokkal lép elő, arról bizton tudhatjuk, hogy csal. De nem lehet legalább eljátszani a gondolattal, figyelembe véve, hogy egy játék tétje soha nem az igazság? Miért ne lehetne? Miért ne játszanánk?

Elmondom tehát, hogy mit figyeltem meg.

Kőbánya, amely tele van gyárakkal, ezt a tulajdonságát utcaneveiben is őrzi. Minden név az anyag keménységét, a munkát, a termelés kérlelhetetlenségét sugallja: Kőér utca, Vaspálya utca, Lámpagyár utca, Vaskő utca, Téglavető utca, Fertő utca stb. Micsoda súlya a neveknek, az anyagnak, szinte látom a követ, amelyet föl kell emelni, a gyárkaput, a betonkerítést, a járda mellett növő dudvát. Aki ilyen utcanevek között nő föl, annak sorsát végig fogja kísérni a fizikai munkának a szelleme. Lehet, hogy másféle munka lesz a sorsa, de zsigerei őrizni fogják az emléket, hogy honnan jött. Ezek a nevek adják a viszonyítási pontot, ezt a világot fogja visszakívánni vagy megtagadni, gyűlölni vagy igenelni.

Kispest teljesen más. Ott majdnem minden utca valamilyen hírességről, szóval emberről van elnevezve: Kisfaludy utca, Simonyi Zsigmond utca, Dobó Katica utca, Tóth Árpád utca, Mészáros Lőrinc utca stb. Szavakkal sem lehetne kifejezni jobban, mint ezekkel a nevekkel, hogy mennyire más világ Kispest, mint Kőbánya; hogy mennyire másféle hatások érnek már pusztán az utcanevek szívós zsigerekbe ivódásával is egy kispesti gyereket, mint egy kőbányait. Ő hősök között él, ha nem is a legmonumentálisabb hősök között. Az "öntudat kopár öröme" ilyesféle alakok közé fogja űzni, ilyen alakokat fog keresni vagy elvetni, ilyen emberek közti életet vél majd otthonosnak, "unheimlichnak", jelentsen ez bármit is, rosszat vagy jót.

Erzsébet nagyon hasonlít Kispesthez, és nagyon hasonlítanak utcaneveik is. De van egy furcsa különbség. Az itteni hősök kiléte még titokzatosabb, mint a kispestieké. Pesterzsébeten ilyen utcák vannak: Kende Kanuth utca, Török Flóris utca, Bíró Mihály utca, Nagy Győry István utca, Hitel Márton utca stb. Kik ezek az emberek? Ugye nem csak nekem rejtélyes a kilétük? Persze nekem már nem, mert én utánanéztem, hogy kik ők; de gyerekként ilyen utcanevek között fölnőni? Ugye érzi olvasóm, hogy egy ilyen környezet nem is nevelhet mást, mint filológust az emberből?... (És akkor még meg sem említettem, hogy a kerületben mind a tizenhárom aradi vértanúról el van nevezve utca, akiket ugyebár egy érettségizett ember persze egy levegővel föl tud sorolni, de mi történik, ha véletlenül nem lélegeztünk elég nagyot, és megakadunk?)

Van persze a kerület utcaneveinek (már a kerület nevének is!) egy másik vonása; valami szelíd idill sugalma, kispolgári gyönyörök fanyarsága, valami biedermeieres, valami, ami Erzsébetet Szabadkára emlékezteti: Erdő utca, Szarvas utca, Liliom utca, Hinta tér (!), Mézes utca stb. Nekem még a Vas Gereben utca meg a Virág Benedek utca [ugye mindenki tudja, kik voltak ők?] is beleillik e sorba: hiszen vas gereblyével lehet összegyűjteni ősszel az elhervadt virágokat, melyeket átadunk a hintázó Erzsébetnek.

Az utcák nevei, melyekkel gyerekkorunkban nap mint nap szembesültünk, egész életünkre tápot adnak képzeletünknek.