Érdekes meglátás. Ugyanakkor talán az se mindegy, mi volt a kérdés, nem?

@promontor:

Persze tényleg nem mindegy, mi a kérdés (a "legbunkóbb kérdés" ugye külön kategória) :-), de ha egy kérdésre nem akarunk válaszolni (és egy csomó olyan kérdés lehet, amelyre az ember valamilyen oknál fogva nem szívesen válaszol), akkor annak ezeregy módja lehet.

Ez az ezerkettedik.

Ez egy gyerekes, durcás válasz. (Ettől még lehet bunkó is, a gyerekek elég bunkók sokszor.)

Nekem inkább arra utal, hogy a kérdező nem érdemli meg a választ, az alapvető őszinteséget. A jómodor néha bizony nem egyéb, mint elegáns hazudozás. De a másikat még annyira se tartjuk, hogy kieszeljünk valami gyenge kamut. És ezt még az orra alá is dörgöljük.

Ez nekem inkább infantilis, mint bunkó.

@Reckl_Amál:

Egy mondat mindig értelmezhető a hatásai alapján és szó szerint is. Én inkább (mint általában) a szó szerinti értelmezésbe mentem bele.

A hatása a mondatnak valóban az, hogy a válaszoló kitér a nyílt kommunkációs helyzetből, mintegy "elvágja" a társalgást.

Azzal nagyon egyetértek, hogy sokkal férfiasabb (nőiesebb...), szóval _felnőttesebb_ dolog fölvállalni az őszinte beszédet, mint tabukba menekülni; szóval hogy ennek ignorálása egyfajta infantilizmus.

Hogy jutott eszedbe éppen ez? Valaki ezt mondta neked?

@Reckl_Amál:

"Nekem inkább arra utal, hogy a kérdező nem érdemli meg a választ, az alapvető őszinteséget."

Másik lehetőség is van. Mégpedig, hogy a válasz esetleg olyan tartalommal bír - bár talán valódi jelentősége eltúlzott -, amely veszélyeztetheti a beszélgetőpartnerek, adott esetben barátok kapcsolatát.
Persze én soha nem fogalmaznék ilyen durván, de éltem már a "kegyes hazugságnak" ezen eszközével.

Továbbá egész egyszerűen, lehet arról is szó, hogy "nemzetbiztonsági ügy", vagyis a válasz egy harmadik fél érdekeit sértheti, és nincs jogom azt a személyt kiszolgáltatni senkinek.

@Anselmo:

Nem, nem, tisztán ismeretelméleti érdeklődésből írtam. :-)

(Egyébként volt már, hogy mondták ezt nekem. Nagyon nem esett jól. Tényleg "kommunikációs ökölcsapás". Rosszindulatot, tolakodást feltételez a kérdezőről.)

@Rhodes:

Ezek teljesen jogos indokok -- egy másik válaszhoz. :-)

Mondjuk, hogy: "Erre nem akarok válaszolni."

Sokkal korrektebb, mint a "semmi közöd hozzá".

@Reckl_Amál: Amál írta "A jómodor néha bizony nem egyéb, mint elegáns hazudozás." - és mekkora igaza van. Naponta 100x gondolom ugyanezt... A minap egy kliensünk, akivel én több mint 13 éve, kollégám több mint 20 éve jó üzleti kapcsolatban volt, felmondta jó fizetett és presztizzsel teli állását az egyik legismertebb élemiszeripari cégnél és udvairiasan emailben elbucsúzott tölünk. Én különösen jó kapcsolatban voltam vele, mert a véletlen úgy hozta, hogy a kliens magyar. Na mindegy, ilyan az élet, én szintén udvariasan és melegen elbúcsúztam töle. De az én bunkó kollégám irt neki egy emailt, miszerint ha már felmondott, akkor legalább hadd maradjanak már barátok, amíg a halál el nem választja öket.... Mire a kliens úr visszaírta, hogy ö azt nem akarja! És kész! És én azóta is csodálom érte : udvariasan visszaírhatta volna, hogy jó, perszehogy, aztán soha többet. De nem, ö nem akart ilyen ballasztot, ö megírta, hogy köszöni, de nem kéri. Lehet, hogy hülye vagyok : de én abböl valami fontosat tanultam, és remélem, hogy legközelebb lesz rá nekem is bátorságom, gerincem, satöbbime.

Most vissza Ponti témájához: a "smmi közöd hozzá" akkor jön, ha a kérdezö bunkó, ha nem képes megerteni miröl van szó, ha a téma nem az övé, nem érinti és nem kellene hogy törödjön vele, és ha már 27x próbáltam neki válaszolni, de ö nem képes felfogni - na akkor jön, hogy semmi k... Fene vigye el, lehet, hogy bunkó lennék ?!

Létezhet olyan kommunikációs aktus is, amiben nem működik axiómaként a "Semmi közöd hozzá."

Bár elég nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, amiben ilyen választ kaphatok, utoljára talán óvodában hallottam. Lehet, túl kevés indiszkrét kérdést teszek fel.

@padmasambhava:

Ha valaki 27x is bunkó, azzal nem kell szóbaállni. Szerintem felnőtt emberek között korrekten lehet rendezni ügyeket, anélkül, hogy bárkinek is bunkónak kellene lennie vagy látszania. Ne feledd: az igazi őszinteség sohasem bántó.

@ljosecska:

Idegenek vagyunk egymásnak, de ez nem jelent embertelenséget. Sőt az igazán emberi viszonyok talán éppen ebben a felismerésben ("semmi közünk egymáshoz") gyökereznek.

.

@pontilyen: Ez nagyon jó megállapítás, köszi.

nagyon nem értem ezt a posztot. Miért gondolod, ponti, hogy az a default, hogy senkinek semihez semmi köze?
Azt tudom, hogy szerinted senki nem tud senki mást megismerni. De attól még próbálkozni kell. Ezt te sem tagadtad soha. A "semmi közöd hozzá" azt jelenti, hogy lemondunk az értelmes kommunikáció lehetőségéről is. Úgyse értené az ismeretlen, ismerhetetlen másik, akkor minek erőlködni?
De akkor minek beszélünk egyáltalán? Minek gondolkozunk? Minek élünk?

@peetmaster:

Talán a te kérdéseidre is válaszol, amit itt: @pontilyen: ljosecskának írtam.

@pontilyen: olvastam; annál kevésbé értem.
Szerintem az emberi viszonyok NEM alapulhatnak azon, hogy két vagy több végletesen és véglegesen különböző entitás vagyunk. Hisz akkor semmi esélye nem lenne, hogy bármit megértsünk egymásból, sőt, hogy bármit elérjünk egymásnál, sőt, hogy bármi hatással legyünk egymásra. Olyanok lennénk, mint a neutrínók. Csak elszáguldunk egymás mellett.
De ez ellentmond a tapasztalatnak, meg az ész fogalmának is, szerintem.

@peetmaster:

Miért ne lenne esélye a megértésnek? Az a lényeg, hogy nem magát a másikat értjük meg, hanem azt, amit kivált belőlünk, vagyis lényegében magunkat. A másikból pedig ugyanez megintcsak kivált különféle dolgokat, amiket meg ő tud megérteni.

Az emberek közti kapcsolat lényegében nem is más, mint magas fokra fejlesztett önmegértés.

@pontilyen: ha magunkat értjük meg, akkor két dolog lehet.
Vagy kell ehhez más ember, akkor tulajdonképpen mégse csak magunkat, vagy nem kell, akkor nem kell. Akkor mindenki más felesleges, de akkor én is felesleges vagyok. De ez nem életszerű.

@peetmaster:

Állításom nem az, hogy másik ember egyáltalán nem is létezik. :-) Ez volna ugye a szolipszizmus.

Állításom csak annyi, hogy a maga egészében nem ismerhető meg; számunkra örök rejtély marad, "nincs közünk hozzá".

Tehát persze, igen, szükséges a gondolkodáshoz és élethez más ember(ek) létezése. De ez nem azonos azzal, hogy kicserélhetővé tesszük magunkat vele.

@pontilyen:

De biztos vagy benne, hogy ez mindig így van? Nem volt még olyan ember akihez úgy érezted, hogy tényleg közöd van? Nincs-e közünk a szüleinkhez, legalábbis gyerekkorunkban? Vagy nem azt jelenti-e a szerelem hogy azt érezzük, hogy valakihez közünk van? Persze csak amíg rá nem jövünk, hogy tévedtünk. :)

@pontilyen: ez még mindig szolipszizmus. Még ha nem is ismerhető meg valaki TELJESEN és _tökéletesen_, akkor is szükséges, hogy egyes részekben tökéletesen megegyezzünk. Pl. a matematikai szimbólumok jelentésében, ha másban nem is. Különben ugye marad az az állapot, hogy senki senkivel semmit nem tud kezdeni.

@rakovszk:

A közös lét _illúziója_ szerintem is megteremthető; ez a legszebb és legelőremutatóbb emberi illúziók egyike. :-)

@peetmaster:

Az, hogy tudunk használni közös jeleket, még nem jelenti azt, hogy ismerjük is egymást. Ellenkezőleg: mindig csak a jeleket ismerjük meg, melyekkel eltájékozódunk a világ(aink)ban.

@pontilyen: amit garantáltan nem tudunk megismerni, azt nem kell létezőnek tekinteni.

@peetmaster:

A Nap nem létezik?

@pontilyen: mivan?
Többet tudunk a Napról, mint bármely emberről :)