Érdekes, Nietszche óriási hatással volt rám is. Mindmáig credomnak tartom az egyiket:

"Egyetlen elvért sem érdemes meghalni. Kivéve ezért."

@szomorutojas:

Bizony. Csak két mondat, de egy életre gondolkodni valót nyújt.

És ez csak az írókkal van így vagy más művészekkel is?

@rakovszk:

Azt hiszem, minden más művésszel is így van. Talán lehet differenciálni, hogy mondjuk egy festő a színeket és formákat, egy zeneszerző a hangokat, egy író a nyelvet, egy építész a teret teszi kívánatosabbá, de lényegében mindegyik azt éri el, hogy több kedvünk legyen élni. Csak az élet, amelyre hívnak, más-más jellegű.

@pontilyen:

Most azon gondolkozom, hogy vajon nincs-e ebben egy paradoxon. A művészek nem éppen az által tudják kívánatossá tenni az életet, hogy elvonják róla a figyelmünket (legalábbis a saját, konkrét életünkről)?

@rakovszk:

De, de, van benne paradoxon. A művészettel való találkozás (olvasás, zenehallgatás, képnézegetés stb.) a legkevésbé produktív tevékenység. Pontosan ezért van felelősségük a művészeknek. Ezért rossz például az olyan könyv, amely nem ad vissza valamit mintegy _cserébe_ a neki szánt időért.

@rakovszk: szerintem a kívánatosság semmiképpen sem abból fakad, hogy a saját életünk helyett mutat másikat (ahogy mondod, elvonva a figyelmet), sokkal inkább felvillantja az életben rejtezô lehetôségeket.

Mindazokat, amiket megtapasztalni elvi lehetôségünk van, avagy éppen elvi lehetôségünk van meg nem tapasztalni.
Hisz nem feltétlenül az a kívánatos, amit mutat, lehet épp visszataszító amit olyan jól megmutat, és a befogadó számára kívánatossá teszi mindazt, ami eltér a bemutatottól.

@pontilyen:
A mûvészettel találkozás nem csak a szándékos befogadást jelenti szerintem.

@szomorutojas: "Hisz nem feltétlenül az a kívánatos, amit mutat, lehet épp visszataszító amit olyan jól megmutat, és a befogadó számára kívánatossá teszi mindazt, ami eltér a bemutatottól."

Pontosan. Ezért nem egy mű témája dönti el, hogy nagy író alkotta-e vagy sem.

Ha nem szándékos a találkozás a művészettel, akkor is (produktív) időt von el. Ha nem képes produktívvá tenni a befogadót, akkor elfecsérelt idővé teszi, amit rá szántunk.

@szomorutojas:

Ezzel vitatkoznék. Szerintem egy mű felszabadító értékét nem az adja, amit megmutat, inkább az, ahogyan megmutatja. Az, amiről szól lehet akár teljesen jelentéktelen vagy hétköznapi is. Talán éppen így tudnám átfogalmazni pontilyen aforizmáját: a nagy író az akinél a jelentéktelen sem tűnik jelentéktelennek és a hétköznapi sem látszik hétköznapinak.

@pontilyen: Szerintem leszûkíted a mûvészetet azzal, ha a befogadást cselekvô aktusnak fogod fel. Például az épített környezet is mûvészet, noha ritkán állsz meg értékelni azt. Amiképp szerintem az iparmûvészet, a formatervezés is mûvészet, ott pedig a mûélvezet aktív aktusa nem csupán inaktív, de kontraproduktív.

@rakovszk: Én éppen azt szeretem az aforizmákban, hogy élethelyzettôl és alkalmazástól függôen értelmezhetô, avagy alkalmazható a valóság amúgy rejtett szeleteinek feltárására. A te átfogalmazásod már kimondottan szûkíti, míg elsô megközelítésben -számomra szimpatikusabban- tágítottad. Ha feltétlenül hozzá akarunk nyúlni pontilyen aforizmájához, akkor inkább bôvítsük a közös gondolkodás ama felfedezésével, hogy minden mûvészetre alkalmazható. Sôt én bátorkodnék kilépni a szándékolt mûvészetbôl eképpen:

Mi a nagy alkotó ismérve? Az, hogy kívánatossá tudja tenni az életet.

Az alkotó szóval pedig kicsit megérintem a teológiát, és akarva-akaratlan a természetet is bevonom azon alkotások közé, amik az életet kívánatossá tudják tenni.

@szomorutojas: Én éppen azt szeretem az aforizmákban, hogy élethelyzettôl és alkalmazástól függôen értelmezhetôek, avagy alkalmazhatóak a valóság amúgy rejtett szeleteinek feltárására.

A számbeli egyeztetés hiányát önálló mûvészeti ággá fejlesztettem. :)

@szomorutojas:

Igazad van, ne nevezzük átfogalmazásnak, mondjuk inkább azt hogy egyéni értelmezés.