Mi az öregség? Korábban erre a kérdésre úgy válaszoltam magamban, hogy az öregség lényegében egy jelentésű a bölcsességgel. Úgy képzeltem el az öreg embereket, mint akik nagy titkok tudói, tele vannak ismeretekkel és tapasztalatokkal, és bölcsességüknél fogva az életet alapjában véve derűsen, mosolyogva, megnyugvással, szelíd józansággal, mindent belátva, ugyanakkor mindenre kíváncsian szemlélik. Az öreg emberek azok, akikhez el lehet zarándokolni a vitás kérdéseinkkel, ők azok, akik ízig-vérig ismerik az életet, és arcukat valami túlvilágról jövő fény koszorúzza.
Ilyen szerettem volna lenni mindig. Ilyen öreg és bölcs.
Csakhogy ez egy ábrándkép; az öregség legtöbbször nem ilyen. És még ha ilyen is, akkor is együttjár vele valami, ami elveszi az ízét. Az öregség ugyanis legtöbbször nem jelent mást, mint betegséget.
Égető gondjaink közepette a betegségre is képesek vagyunk valami könnyű nosztalgiával gondolni. Ágyban, párnák közt halni meg: ki az, akit jobban undorít ez a gondolat, mint az erőszakos halálé? A lelkünk mélyén József Attila szavai mintha hitelesebben visszhangoznának: Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, / de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Pedig a betegség a legnagyobb szörnyűség.
Gondoljuk végig, hogy miért kívánunk inkább betegek lenni, mint élni és dolgozni és harcolni; azonnal rájövünk, hogy ilyenkor is a betegségtől félünk, attól, hogy nem tudjuk megállni az életben a helyünket; és ilyenkor is az egészséget óhajtjuk: a pihenést, a föltöltődést.
A betegség lényege azonban éppen hogy nem a föltöltődés, hanem a lemerülés. Tartalékaink elfogyása, életbe vetett hitünk megcsappanása, depresszió, tehetetlenség, szomorúság. Szomorúság: igen, ez a jó szó. Egy kórháznál, egy betegszobánál nincsen elszomorítóbb hely. Mindaz, ami egy embert éltet, ami értelmet ad a hétköznapjainak, az itt szépen lassan kifolyik a kezéből.
A legtöbb öregember vallomása ez: öregnek lenni ugyanolyan, mint fiatalnak, csak egy kicsit rosszabb. Miért is volna másként? Azért, mert több mindent átéltünk? Talán olyan jó dolog átélni olyan sok mindent? Már egy rövid élet tapasztalata is nem éppen az-e, hogy a világ dolgainak nagyobbik része inkább rossz, kínos, kellemetlen, szomorú, aljas, ocsmány, undorító?
Tehát csakugyan semmi jó nincs az öregségben?
Nem, ezt nem állítottam. A betegségben nincs semmi jó; de az öregség nem csupán megbetegedést jelent.
Én, aki fiatal vagyok, talán nem is tudok beszélni arról, hogy az öregségben mi lehet a jó. Talán nincs is jogom hozzá. Ám azt el tudom mondani, hogy egy értelmes, élénk szellemű öregember milyen értelemben tud többet adni, mint egy értelmes, élénk szellemű fiatal.
A fiatallal jobb beszélgetni. A fiatal olyan területek kapuit meg tudja nyitni, amelyeknek addig még a létezéséről sem tudtam. A szellem legfontosabb tulajdonsága: a gondolatébresztés a fiatalok előjoga.
De az öreg át tudja adni az idő hatalmát. Azzal, hogy régen letűnt korokról beszél, és régen letűnt igazságok bűvkörébe csal, olyan bölcsességben részesít, amely egy fiatal vitapartnerrel társalogva nem érhető el. A tudás, hogy régebben is éltek emberek, és hogy az élet alapvetően akkor is hasonló volt, különbözőségeiben is hasonló, persze kiolvasható könyvekből is, ám megdöbbentő igazsággá csak egy hosszú élet fénytörésében válik. Ha könyvekből kiolvasható, akkor is csak hosszú ideje élő emberek könyveiből. A fiatalok, amikor túlhevülten vetik bele magukat elméleteikbe, valahogy mindig megfeledkeznek erről a tudásról. Az öreg számára azonban ez a tudás maga az élet normális, nem feledhető állapota.
Ez az, ami miatt megöregedni több, mint megbetegedni.
Más szavakkal: ez az, ami egy öreg embernek betegségében is méltóságot ad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anselmo 2011.01.11. 00:55:19
aSimon 2011.01.12. 15:48:29
pontilyen 2011.01.12. 18:45:16
Több aktuális ok is fölvetette bennem a témát, ezek egyike valóban az, hogy így "megöregedtem". (Gyerekként egy 30 éves embert már egyértelműen középkorúnak tartottam.)
@aSimon:
Nagyon jó gondolat ez a "csak meghallgatni". És pont így is tapasztaltam: azokat az öregeket érzem/éreztem mindig bölcsnek, akik nem szóltak bele a fiatalok dolgába. Csak a jelenlétükkel tanítottak.
Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2011.01.13. 12:57:46
Ha háborúban jön az elmúlás, akkor szerintem közelebb van ahhoz, hogy a társadalom és az emberiség fölött törjön pálcát. Mert az küldi a halálba.
Ha beteg vagy, a magadba vetett hit fogy el gyorsabban, ha leölnek mások, akkor az emberiségbe vetett hit.
"A betegségben nincs semmi jó;"
Megtanít rengeteg dologra, arra hogy mennyire törékeny és sérülékeny vagy, hogy mennyire ki vagy szolgáltatva, hogy halandó vagy.
Először megtanított félni, aztán megtanított tűrni, majd tisztelni.
Anselmo 2011.01.14. 09:45:02
pontilyen 2011.01.14. 20:00:39
Sokat gondolkodom azon, hogy mi az olyasféle dolgok értelme, mint a szenvedés, kín, betegség. És legtöbbször oda jutok, ahová te: az ilyen dolgok értelme az, hogy _megpróbálja_ az embert. A próba szónak többféle értelmében is. Úgy is, hogy egyfajta megmérettetés ez az ember számára, és úgy is, hogy ezt is ki kell próbálni, azaz át kell élni az élet teljességéhez.
Szerintem az önmagamba vetett hit elvesztése sokkal tragikusabb, mint az emberiségbe vetett hité. Emberiségbe vetett hit nélkül lehet akár jól és könnyeden is élni. De anélkül, hogy önmagunkban hinnénk... ?
crouchy 2011.01.17. 14:47:45
Most egyáltalán nem a minapi tragédia miatt, már régebb óta úgy vélem hogy egyes szórakozóhelyek igenis minden más helynél elszomorítóbbak. Mert egy kórházba ha bemegy az ember arra is számít, hogy betegséget, szomorúságot, halált lát. De mikor elmegyek egy ilyen helyre, és látom hogy fiataloknak mi a szórakozás, és magunk jól érzése, mikor a 13-14 éves kislányok, nem tudok szebben fogalmazni magukat megdugatni járnak ide, és ezt nagy százalékban sikerrel teszik, mikor körbenézek az arcokon, pontosabban a "maszkokon" amiket magára húz mindenki mert az menő, na én akkor szomorodom és undorodom el mindennél jobban a világtól.
pontilyen 2011.01.17. 15:54:29
Teljesen egyetértek azzal, hogy általában egy szórakozóhely is lehangoló. Viszont ez nem változtat azon, hogy egy kórház is az.
Érdekes lenne ezek után elgondolkodni azon, hogy melyek az érdekes, izgató, fölemelő helyek. Egy erdő? A Blaha Lujza tér hétköznap déli verőfényben? Egy hétvégi nyári estén a Gellérthegy lejtői? Egy kávéház? Egy piac? Egy iskola? Vagy nincs is szabály, hanem minden attól függ, hogy nekünk magunknak van-e kedvünk élni, és saját magunkat vetítjük ki a helyre, ahol megfordulunk?
crouchy 2011.01.17. 16:22:47
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.17. 19:44:00
14-18 éves koromban semmit nem szerettem volna jobban, mint megdugni egy ilyen kiscsajt egy diszkóban. Sajnos született lúzerségem miatt még csak a közelébe se jutottam ennek, pedig többször is elmentem a vidéki városkánk nevezetes műintézményébe.
(Huszonéves fejjel jöttem csak rá, hogy egyedül járni ilyen helyekre értelmetlen.)
18 éves korom után is csak ennyi változott, hogy megtanultam beletörődni és lemondani arról, hogy nekem valaha is lesz efféle gyors sikerem a nőknél. Nem is lett.
Szóval neked vagy nagyon sima ügy volt ez mindig, vagy csak savanyú a szőlő. (No offense, csak irigykedek/lélekfeltárok/kérdezek.)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.17. 19:52:38
"melyek az érdekes, izgató, fölemelő helyek"
Az előző hozzászólásom fényében talán azok a helyek ilyenek, ahol megtalálsz valamit, amit kerestél.
Egy erdő, mert összeköt a természettel.
(Van egy teszt, ami úgy próbál megállapítani dolgokat a személyiségedről, hogy megkérdezi, hova mennél inkább: helyre vagy tengerhez? Nem szeretem ezt a kérdést: mindkettőben ugyanaz fog meg: a végtelenség érzete.)
De egy efféle szórakozóhely is lehet felemelő (igaz, nem hosszú ideig), ha jobban érzed magad, mint amire számítasz. Azért megy ilyen helyekre (is?) az ember, hogy befogadják, hogy egy közösség részének érezhesse magát. Olyan, mint egy templom, profánul fogalmazva. Ha ezt az érzést megkapod, akkor az is felemelő.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.17. 19:53:20
pontilyen 2011.01.17. 20:42:03
Igazad van, a hely valahol mindig kiegészít egy bennünk levő hiányt (vagy éppen hogy nem egészít ki), ezért emel fel vagy hangol le. Talán a kórház is azért hangol le engem annyira, mert ott is az életet keresem (vagyis pl. egy élő hozzátartozómat, ismerősömet, egyáltalán: élő embereket).
Az ismeretlen utcák is talán éppen azért nyűgöznek le, mert nincsen elvárásom velük szemben, vagyis bármi, amit megmutatnak magukból, a bennem levő semmit egészítik ki, töltik ki.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.17. 22:01:04
crouchy 2011.01.18. 15:21:27
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.18. 18:49:00
És lehet, hogy ez nem csak vicc.
A lényeg az, hogy nem érzem magam akkora embernek, hogy megmondjam másnak, mi a csajozás alkalmas módja, hisz magam se vagyok akkora sikeres példakép az ügyben.
És egyben furcsállom kicsit, amikor más megteszi.
crouchy 2011.01.18. 23:50:22
tizenéves srác nagyon jópofi vicces dolgokat tud mondani ezek szerint, de azért...... :)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.19. 12:28:03
Igaz, ez a blog pont nem az a hely.
Tehát valami olyasmire gondoltál, hogy téged elszomorít ott valami?
Akarsz róla beszélni? :)
(Azért azt fenntartanám, hogy az "ezek a mai fiatalok csak dugni járnak a diszkóba, fujj" bemondások szükségtelen értékítéletet vagy irigykedést tartalmaznak.)
pontilyen 2011.01.19. 20:30:19
De miért ne élné meg szomorúsággal, hogy ő egy szórakozóhelytől mást kap meg, mint amit elvár? Hogy ez az ő hibája-e, vagy a szórakozóhelyé, innentől fogva lényegtelen.
Annyiból persze érdemes ezen elgondolkodni, hogy mindenkinek megvan az a szabad döntési lehetősége, hogy oda menjen el, ahová akar (ahol az elvárásai kielégülnek), vagyis pl. akinek nem tetszik egy szórakozóhely, az ne menjen oda. Igen, ezt a döntést végül sok ember meghozza, és mondjuk otthon marad. Csakhogy egy "szórakozóhely" elvileg lehetne másmilyen is, például szórakoztató; nyilván ezért nehezebb földolgozni ezt az élményt, mint azt, hogy mondjuk az ember nem megy hüllőházba, ha irtózik a kígyóktól.
crouchy 2011.01.19. 22:59:36
nagyon nem tudok róla mit beszélni, de ha van konkrét kérdés arra válaszolok szívesen :)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.19. 23:02:23
Ha a "szórakozóhely" szó bennünk megrajzol egy képet, majd a valóságban nem azt kapjuk, akkor csalódunk a képrajzoló képességünkben, azaz magunkban.
Ez okozza a szomorúságot.
Bölcs ember a szomorúság után (azt tagadni balgaság lenne) tanul, a saját kárán.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.19. 23:05:41
Leginkább saját magadtól?
Amikor rájössz, hogy valamit félreértettél a világban?
(a konkrét kérdés akkor az lenne, hogy milyen hely vidítana fel?)
crouchy 2011.01.19. 23:25:48
crouchy 2011.01.19. 23:27:20
crouchy 2011.01.19. 23:43:12
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.20. 11:58:44
Csak szerénységi rohamomban, amikor hasonlóképp éreztem, akkor mindig eszembe jutott a szőlő meg a savanyúság története, és befogtam a számat.
(Vö. csak az kritizálja az összevissza dugókat, aki
1. maga is meg tudja tenni, de mégsem teszi
2. van valami jobb programja, ami már értékítélet.
Ha nem ezekről van szó, akkor szerintem csak a várakozásokban csalódás esete állhat fenn.)
crouchy 2011.01.20. 16:56:52
rakovszk 2011.01.22. 23:05:49
Az embert el tudja szomorítani mások lelki szegénysége (nyilván nem a jézusi értelemben), vagy az amit annak látunk. És ebben természetesen van értékítélet is. Hogy minket miért érdekel az, hogy mások mit kezdenek az életükkel azt nem tudom, de ez az élet minden más kérdésére is igaz nem csak a szórakozóhelyekre. :-) Úgy tűnik mégis van bennünk valami késztetés, hogy közösséget vállaljunk az emberi faj többi példányával.
crouchy 2011.01.22. 23:32:17
döglöttaknák 2011.01.25. 03:07:02
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.25. 08:54:27
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.01.25. 08:55:24
"Úgy tűnik mégis van bennünk valami késztetés, hogy közösséget vállaljunk az emberi faj többi példányával. "
Én mindig mondtam neked, csak sose hittél nekem :)