HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • Csöncsön: @B.Arthur: Szia! Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, és nem is "pontilyen" néven. Ez a késle... (2016.09.05. 19:40) Az Ég Berlinről
  • pocak: @inebhedj - szerintem: Lemaradtál egy brossúrával, a 12. kiadás szerint már egybe kell írni a nyi... (2016.08.02. 11:44) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2012.11.02. 22:54 pontilyen

A gyanú kancsal szeme

Milyennek látja egy mérnök a világot? És egy színész? Egy politikus? Egy költő?

Milyennek látja a világot egy villanyszerelő? Egy bádogos? Egy újságíró? Egy koldus?

Nem a kategóriák érdekelnek, hanem a konkrét emberek. Miket látnak a konkrét emberek a világból. És legfőképpen: hogyan látják. Hogyan tekintenek rá, milyen szemmel. Kiemelnek belőle apró részleteket, és azokat ítélik meg, hogy aztán ítéletüket hamar elfelejtsék, érdeklődésüket pedig új tárgyakra irányítsák. Az egészet nem tudjuk befogni, ezért a kérdésen, hogy a világ maga milyen, nem szoktunk töprengeni. Nincs rá időnk, meg félünk is az ilyen gondolatoktól.

Pedig típusokat talán mégis fölállíthatunk. Vegyünk egy példát: tiszta szem kontra kancsal szem.

Ennek a megkülönböztetésnek régóta ismerhetjük nyomát a költészetben. Azért a költészet jut eszembe, mert végső soron a költészet még mindig a legszabadabb gondolkodási forma a világ dolgairól. Meg azért is a költészet jut eszembe, mert a kancsal szó is a költészetről jutott eszembe, főként onnan ismerem. Főként versek ragadtak mindig is gondolkodásra; versek nélkül gondolkodni is nehéz. Ezt úgy is megfogalmazhatnám: szavak nélkül gondolkodni is nehéz, szavak pedig elsősorban versekben találhatók.

A kérdés bennem először (mintegy hat hónappal ezelőtt) úgy fogalmazódott meg: tiszta szemmel nézzünk a világra, vagy kancsal szemmel? Ezt úgy kell érteni nagyjából: olyannak lássuk a világot, amilyennek a tények megmutatják nekünk, vagy pedig lássunk a tényeken túl valami mást is. Valamit, amit nem kancsal szemmel nem vennénk észre rajta. Például ha látunk egy madarat, akkor a madárpéldány pontos felépítése, hangjának fizikai jellemzői érdekeljenek-e minket, vagy valami más, azon túl, amit látunk vagy hallunk. Ami fölötte van vagy alatta, mögötte vagy előtte; de sohasem pontosan ott, ahol a madár.

Mindkét látásmód mellett fontos érveket lehet sorakoztatni. A pontosan látó ember a racionalitás embere. Csak azt fogadja el, amit érzékel, vagy amit gondolati úton belát, hogy érzékelnie kell. Hidakat építeni, városokat építeni és autókat gyártani csak éles szemű ember képes.

A kancsal szemű ember azonban képes spekulálni, fantáziálni, érezni. Az érzések pedig kreatív energiákat szabadíthatnak föl benne, mely energiákkal közvetve aztán szintén megváltoztathatja a világot.

Mindnyájan hol így nézünk, hol úgy. De mit tudunk meg költőinktől erről a kettős látásról?

Az első szó most Petőfié.

A Mily szép a világ! című versében így ír:

Jertek közelembe,
Jó régi barátok,
Nem néz a gyanúnak
Kancsal szeme rátok,
Elvertem az ördög
Ez atyjafiát...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!

A gyanúnak kancsal szeme egyértelműen valami negatív. Aki kancsal módon lát, az hibásan lát, az ott is rosszat lát, ahol csak jó van; a gyanú az ördögnek az atyjafia. A spekulálás arról, hogy ki mit miért tesz, nem annak látása, ami van, hanem annak látása, ami azon túl van, ami van: a barátságok megrontója, a Sátán súgása, mely el akarja venni tőlünk a boldogságot.

A következő szó most Babitsé. Bizonyára van még Petőfi és Babits között jelentős szó a témában, de a gondolkodás nem a filológia logikáját követi, dokumentatív teljességre nem törekedhet. Azt írom, ami eszembe jut.

Igaz, Babitstól nem is elsősorban szó jut eszembe, hanem kép. Babits arca, mindenekelőtt szeme.

babits.JPGAkármelyik képét választhattam volna, mindegyiken tisztán látszik: Babits bandzsít. Az egyik szemével másik irányba néz, mint a másikkal.

Ezt a képet viszont talán most látom először, vagy ha nem is először, sokszor még biztosan nem láttam. És lám, itt is bandzsít. Már ilyen fiatalon is bandzsít. Persze mindenki fiatalon kezdi.

Ám amiről itt szó van, az nem a gyanú kancsal szeme. Babits világlátásában, létértelmezésében persze ott van mindig egyfajta - ha úgy tetszik - dialektikus gyanakvás, folytonos ellenpontképzés, egyfelől-másfelől vitahajlam. Csakhogy nem emiatt bandzsít. Babits kancsal szemében egy esztétikus világlátás mutatkozik meg, a szörnyű világ mégis-szépnek tűnése, a tragikum föloldása az esztétikumban. A nietzschei szellemben: az élet csak mint műalkotás igazolható.

Nézzünk egy tipikus példát, egy olyan részletet, mely egyszersmind azt is megmutatja, mennyivel összetettebb, komplikáltabb a babitsi látás, mint valami felületes esztétáé (ez a két sor egyébként is nagy kedvenceim közé tartozik):

Babylon ha erre volna, nyughatnál-e messze pusztán,
látva annak fordult ormát délibáb vizében úszván?

Ez a két sor a Páris című versből van, melynek alcíme Fantázia. A vers Párizst dicséri, méltatja, ünnepli, összevetve az unalmas magyar rónával, és ez a két sor a záró strófa első két sora.

Egyáltalán nem könnyű megérteni, hogy miről szól ez a két sor. A babitsi líra egyik gyönyörét éppen az adja, hogy gondolatcikázásainak követése szokatlan asszociációk felé tereli az embert.

Babylon ha erre volna: erre, azaz Magyarországon. Mi történne, ha Babylon varázslata (persze kétélű varázslata) itt teremne hazánkban, ezen a kis rónán, az Alföldön? Erre a feltételezésre épít a két sor, ezt a kérdést feszegeti. Hát az történne, hogy a délibáb vizében úszva megfordulna. A tornyait, ormát megfordítva látnánk. Nem a valódi értékei szerint ítélnénk meg, hanem hibásan, kancsal módon, délibáb vizében úszván. Tehát a kancsal szem talán tönkretenné azt, amit a vers sok-sok versszakon át dicsért előtte.

Csakhogy ez a vers (mint Babitsnál minden) összetettebb ennél. A délibáb vizében úszó babiloni orom nyugtalanná teszi látóját, fölizgatja, végső soron bűvöletbe, révületbe ejti. Arra serkenti, hogy útra keljen. És ott vagyunk, ahonnan indultunk. Mert a vers pontosan ezekkel a sorokkal kezdődik:

Más vidékre vágyol innen, szemmel látom néha rajtad:
jelzi színnel sápadt arcod, biggyenéssel néma ajkad,
únalom-szőnyegre hímzed álmokból a kézimunkád,
nem hevít meleg kedélyünk, nem hat fesztelen szavunk rád
Új városunk friss hangjai ködfátyolképek előtted,
mik a régi magyar róna únt borújára vetődtek,
és a villany kék lángjai s kocsicsengők, szent harangok,
mélák mint a pásztortüzek, tompák mint a nyájkolompok.

Babitsot nem véletlenül nevezte Szabó Lőrinc a világirodalom valaha élt egyik legnagyobb költőjének...

Petőfi elítélte, Babits megénekelte a kancsal látást; de mit mondott Kosztolányi? (Kosztolányi olyan volt, mint előtte Arany János: minden kérdéshez hozzászólt, ami költészetünkben korábban fölvetődött.)

Kosztolányitól két alapvető részlet jut eszembe. Érdekes módon mindkettő kései, a Számadás kötetből való.

Az első az A mi házunk című versből:

Nálunk a tükrök mind-mind kancsalítnak,
fonákra fordult mindegyik kilincs.
Elment az élet innen - mit keressük? -
nincs, ami van és van az, ami nincs.

A tükrök kancsalítnak: kifejezetten kísérteties kép. Az egész vers valami megfoghatatlan, rettenetes szorongás érzetét kelti föl, a kancsalítás tehát vitathatatlanul negatív képzetkörhöz kötődik. A dolgok nem egyértelműek, nem megragadhatóak, nem világosak, és ez nagyobb szenvedés okozója, mint a fizikai fájdalom:

Más szenved attól, ami tépi-szúrja
s megfogja, ami ledöfi, a kést.
Nekünk a sorsunk ködből, gondolatból
szőtt bírhatatlan, barbár szenvedést.

A kancsalító tükör tehát azt sejteti: saját arcunkat sem tudjuk meglátni, megragadni, nem tudjuk összerakni a képet, amely megmutatná, hogy kik vagyunk. (Ez egyébként így is van.)

Pontosan e versre feleselve tűnik kontrasztversnek az egyik legutolsó, melyet a Számadás kötetben már csak a Megtanultam, a Halotti beszéd és a Hajnali részegség követ. Ez a vers pedig a Könyörgés az ittmaradókhoz.

Ez a szöveg egy egészen új jelentést ad a kancsalságnak.

Az utolsó három versszak:

De a komor szemet el nem birom,
örök gyehenna lesz attól sirom,
nézd, fél a lelkem, mint hulló szirom,
legyen az irgalom az én biróm.

Azzal, mi biztos és szilárd-igaz,
holtomban új halálba taszitasz,
aki halandó, folyvást botlik az,
számomra csak a kétes a vigasz.

A kancsal emlék szépitsen tovább,
mint hold, mely a felhőkön oson át,
s széthordva megbocsátó mosolyát,
ezüstté büvöl minden pocsolyát.

Aláhúztam a két kontrasztsort, hogy még jobban látszódjon, miféle ellentétről van itt szó. A kancsal emlék, ami Petőfinél a hamisság ördögiségének attribútumát hordozta, Babitsnál pedig a fantázia csodájának lehetőségét hordozta, Kosztolányinál a komor szem ellentéte lesz. A nem tisztán látó szem tehát mosolygó szem, elnéző, megbocsátó szem, amely ezüstöt láttat ott, ahol más csak pocsolyát lát.

Ez az a jelentés talán, amely számunkra, akik védeni próbáljuk a hétköznapi világban a transzcendencia becsületét, talán a legaktuálisabb érvet szolgáltatja a merev racionalitással szemben. Ha többet látunk valamiben, mint amennyi benne van, derűsebben tudjuk szemlélni a világot.

2 komment

Címkék: petőfi gondolkodás kosztolányi költészet babits versrovat


A bejegyzés trackback címe:

http://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr514886144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2012.12.03. 16:27:21

néha az is elég lenne, ha csak azt látnánk, ami tényleg benne van. Az sem kevés.

pontilyen 2012.12.08. 15:32:44

@peetmaster:

Azok, akik teljesen racionálisan és tudományosan próbálják leírni a világot, vagyis azt próbálják meg leírni, ami "tényleg benne van", eredményesebbek lehetnek, ha szabadjára engedik fantáziájukat, és olyanokat is elképzelnek, ami (még?) nincsen, vagy legalábbis egy bizonyos gondolkodási sémában nem tárul föl. A nagy tudósok is szoktak beszélni erről.

Az eredmény persze valóban az, hogy a valóságot látják meg pontosabban, jobban. A poszt utolsó mondata átformálható így: "Ha többet látunk valamiben, mint amennyit benne véltünk, derűsebben tudjuk szemlélni a világot."