Ha megundorodom mindattól, ami én vagyok, mindegy is, miért, de például azért, mert megértem azok nézőpontját, akik úgy értik, hogy én csak annyi vagyok, amennyit ők értenek belőle, akkor nem lehetséges a körítés, a vita, a relativizálás, az érvelés, a megértetés, akkor nem lehetséges semmi abban a koordináta-rendszerben, amelyikben benne voltam, akkor csak egy valami lehetséges: a teljes szakítás.
-
Lebecsülni dolgokat: mennyire undorító. Kevesebbet látni, saját öntelt pojáca gőgünkből kifolyólag, valamiben, mint amennyi benne van: mennyire undorító. Ítélkezni: mennyire szánalmas. Csak többet adni szabad, csak túlteljesíteni, csak felülmúlni, csak mindent beleadni. Minden más csak magyarázkodás, tehát a gyengeség tünete.
-
Mindenféle példa előttünk van, a történelem pont erre jó, élénkíti a fantáziánkat. Arisztotelész szerint pont azért jobb az irodalom, mint a történelem, mert mindkettőben csak példák vannak, de az irodalomban még több a példa. Nem értékesebb attól valami, hogy valóban megtörtént, mert ami nem történt meg, de elképzeljük, az ugyanúgy példa. Nem példázat: példa. Lehetőség, vágy, félelem, életút.
-
Itt van például Peetmaster. Talán túlságosan is türelmetlen voltam a gondolkodásával szemben, túl gyorsan elutasítottam, túl kevéssé vettem komolyan, pedig sok jót mond, csak túl sok rosszat is, de a rosszat azért mondja, mert nem fogalmaz jól. A 49% nem 0%, a mennyiség nem mértékegysége a minőségnek, az élet bonyolult, és bonyolultsága önérték. Ez az, amit nem látszik érteni. De én meg azt nem értem, hogy ő ezt miért nem érti.
-
Tandori verse már az első pillanatban megfogott:
Már fél három!
Milyen hamar
elmúlt egy év.
Minden pillanatban elmúlik egy év, május 15-én a május 16-tól kezdődött év múlik el.
-
Amit most olvasok, könyv (emberemlékezet óta nem olvastam könyvet), arról szól, hogy minden ember egy önző féreg, aki megölésünkre tör, kivéve persze a kivételeket. Az ilyen könyvek sokkal több vigaszt nyújtanak szenvedéseinkben, mint az idillikus könyvek, mert nem érezzük magunkat született lúzereknek. Nem pont nekünk van pechünk, ha kevés jó embert ismerünk.
-
Láttam a villamoson igazi punkokat! Micsoda szaguk volt, Istenem! Arra gondoltam, hogy aki egész életében egy másfajta szagot érez, mint mi, annak az élete eleve annyira másmilyen, mint a miénk, hogy a körítés, a vita, a relativizálás, az érvelés, a megértetés esélye eleve kizárt. Csak elfogadás létezik, vagy elutasítás (vagy valami a kettő között), a megértés senkit sem érdekel. A másik embert nem megérteni lehet, hanem megélni.
-
El kéne kezdeni valamit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
folyamikomp3 2013.01.08. 00:01:31
Elnézést kérek a fogalmazásért, de az írottak 95%-át teljesen nem értem, olyan mintha magadnak írtál volna az egész világ számára valamit egy nappal újév után. Remélem, azért jól érzed magad és a reggeli kávé megvolt.
Üdv.
folyamikomp3 2013.01.08. 00:05:09
pontilyen 2013.01.08. 10:25:24
Dehogy, nincs baj. :-) Csak nincs időm. Meg nem is olyan izgalmas, ha nem teljesen magamnak írom. Úgyhogy ez a bejegyzés ennek szellemében íródott, próbálok visszatérni az eredeti célkitűzéshez: csak akkor ragadok "tollat", ha muszáj.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.01.08. 15:14:57
Azt nem értettem sose, hogy a relativizálás mért jár együtt az érveléssel és a megismeréssel.
búék.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.01.08. 15:16:40
pontilyen 2013.01.08. 20:40:03
Azért jár együtt (az érveléssel nem feltétlenül, de a megismeréssel mindenképp), mert a nézőpontunk eleve nem lehet abszolút. Tehát minden állításunknál figyelembe kell venni azt a tényezőt, hogy szükségképpen vitatható, viszonylagos, felülírható, tehát relatív.
Múltkor végigolvastam legutóbbi vitátokat a blogodon, és akkor is folyton ezen akadtam fönn a szövegedben. Ha azt állítjuk, hogy ez és ez jó, azaz ennek és ennek így kell lennie, akkor nem egy mindenkire érvényes igazságot jelentünk ki, hanem a saját álláspontunkat. Amit persze el lehet fogadni, vagy el lehet utasítani. Akkor van a kérdés, ha valaki elutasítja; akkor hogyan tovább?
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.01.09. 08:15:16
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.01.09. 08:18:25
sókeringő 2013.01.09. 15:14:01
A posztot olvasva önkéntelenül is Babits "Lirikus epilógja" c. verse ill. Weöres "Majdnem szonett"-je jutott az eszembe meg az, hogy ezen a "megélni a másikat" elven alapul tulajdonképpen minden Istenbe vetett reményem. Hogy van Valami (Valaki), aki nemcsak elfogad, hogy úgy ne mondjam: "tolerál" -- itt most némi pejoratív éllel is --, hanem megél. (Istenem...!) A legfelsőbb értelemben véve ÉRT. (Ráadásul -- reményeim szerint -- jobban, mint én magamat.)
Neked is boldog új évet!
Szeretettel,
B. Kriszti
Anselmo 2013.01.18. 09:26:53
Román patkánnyal együtt várjuk a "Ponti és a nők" című posztot.