HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • pocak: @inebhedj - szerintem: Lemaradtál egy brossúrával, a 12. kiadás szerint már egybe kell írni a nyi... (2016.08.02. 11:44) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2013.09.07. 22:21 pontilyen

Nyugalom

Nem olyan nagyon régen egy beszélgetés közben ismét szóba került az őszinteség. Őszinte az, aki nyíltan elmondja, ami a szívén van, nem mérlegeli az egyes szavai beláthatatlan következményeit. Ismét rájöttem, hogy mennyire nem vagyok őszinte. És ismét rájöttem, hogy mennyire jó lenne őszinte lenni. Az igazi őszinteség voltaképpen nem is más ugyanis, mint szélsőséges, lenyűgöző bátorság.

Ezer okot lehetne mondani, hogy az ember miért nem azt mondja ki, amit gondol. Nem akar valakit megbántani; nem akarja, hogy szavai miatt felelősségre vonják; nem akar szénné égni mások előtt; nem akarja elvéteni a helyzet kényes egyensúlyát, amelybe belekerült. Mindez azonban mind-mind gyávaság. Valójában úgy kellene beszélnünk mindig, mint aki tudja, hogy nincs második esélye.

Most őszinte leszek: a nyáron valamikor megpróbáltam lefordítani magyarra egy spanyol verset, Emilio Prados egyik 11 soros költeményét. Kosztolányi Dezső spanyol műfordításai között találtam meg a szöveget, két magyarítással együtt, Kosztolányiéval, illetve Imecs Béláéval. Egyik fordítás sem tetszett igazán, az eredeti szöveg viszont nagyon, ezért elkezdtem forgatni magamban a szavakat, és addig nem bírtam lenyugodni (igen, még az ágyamból is kikeltem, az éj közepén, hogy egy papírcetlire gyorsan lejegyezzem a szavaimat), amíg el nem készült egy harmadik változat. Nem tudtam, mit kezdjek a szöveggel, így hát úgy döntöttem, idehozom a blogomra, és megosztom a nagyvilággal. Csakhogy az történt, hogy pár nap múlva máris rájöttem, az én fordításom sem jó, és egy rossz szöveget már nem akartam idemásolni, égetni magamat. (Így voltam, azt hiszem, titkon, azzal a közel ezer versemmel is, amit életem során írtam: túlnyomó többségüket még soha senki sem olvasta rajtam kívül; nagyon féltem a letaglózó kritikáktól.) Úgy éreztem, lenne olvasóm, aki nem értené, hogy nem reklámozni akarnék egy szöveget, hanem gondolkodásra hívni ott, ahol három-négy szöveg összetalálkozik, és ahol a szikrából egyszer csak egy soha nem látott valami pattan elő; valami, ami talán nem szép, vagy nem jó, közvetlen haszna pedig pláne nincs, viszont érdekes.

Most, mintegy két hónap után jutottam el oda, hogy ez a szempont már ne érdekeljen. Úgy látszik, tizenegy sor esetében két hónap a gyávaság legyőzésének szintideje nálam. Hány évig kellene élnem, hogy legyen bátorságom elmondani azt a tizenegymillió dolgot, amit most még nem merek? Ez talán matekfeladványnak is elmenne, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy itt nem egy egyenesen arányos függvényről van szó; aki egyszer elkezd beszélni, az folyamatosan válik egyre szókimondóbbá, így a görbe egy hiperbolához jobban hasonlítana.

De félre az őszinteségről szóló elmélkedéssel; lássuk a verset.

Mint említettem, Emilio Prados a szerző. Spanyol költő volt, 1899-től 1962-ig élt, az úgynevezett "'27-es generáció" tagja volt, mely olyan kiválóságokat adott a spanyol irodalomnak és kultúrának, mint Federico García Lorca, Rafael Alberti, Luis Buñuel vagy Salvador Dalí. A vers címe Calma [Nyugalom], és egy 1932-ben megjelent antológiából ismerhette meg Kosztolányi, aki 1935-ben fordította le. Imecs Béla fordítása 1941-ben jelent meg. Azóta, tudtommal, nem született újabb magyar fordítás róla.

Az eredeti szöveg így szól:

Cielo gris.
Suelo rojo.
De un olivo a otro
vuela el tordo.

En la tarde hay un sapo
de ceniza y oro.

Suelo gris.
Cielo rojo...

- Quedó la luna enredada
en el olivar.
Quedó la luna olvidada -.

Nyers fordításban, betartva a szakaszhatárokat, így:

Szürke ég.
Vörös föld.
Egyik olajfáról a másikra
röpül a rigó.

Az estében van egy varangyos béka
hamuból és aranyból.

Szürke föld.
Vörös ég...

A hold fogva maradt
az olajligetben.
A holdat ott felejtették.

Meg kell jegyeznem, hogy én természetesen nem ilyen sorrendben olvastam el a szövegeket. Először Kosztolányi fordítását olvastam el, és ekkor a vers még különösebben nem fogott meg. Aztán olvastam el Imecs Béláét, amely bizonyos tekintetben elmarad előbbi mögött, mégis abban volt az a mozzanat, amely megragadott, és amely miatt aztán elkezdett foglalkoztatni az eredeti is. Ez a mozzanat a vers zárása volt, amely Kosztolányinál kicsit sem drámai, sőt szinte banális; az eredetiben és Imecsnél azonban megdöbbentő. Ki felejtette ott a holdat, és hová akarta volna elvinni?

Nézzük most akkor a két fordítást. Először Kosztolányiét:

Nyugalom

Az égbolt szürke, szürke,
a föld vörös és rikitó.
Olajfa ágain repült le
most a rigó.

Hamuból és aranyból van a langyos
alkonyban egy varangyos.

A föld már szürke rég,
vörös az ég.

Halvány
hold bújik az olajfán
és eltűnik a  csöndbe lanyhán.

És Imecsét:

Szélcsend

Az ég szürke,
a föld vörös.
A rigó egyik olajfáról
a másikra röpdös.

Az este a varangy hamvas
aranyszínébe öltözött.

A föld szürke,
az ég vörös...

A hold megakadt s ottmaradt
az olajfaligetben.
Ott felejtették a holdat.

Végh Dániel hosszú tanulmányt írt Kosztolányi spanyol műfordításairól, amelyben összehasonlítja e két munkát is, és kiemeli, hogy Kosztolányi fordítása szándékoltan "színesebb" az eredetinél. Így kísérli meg visszaadni annak spanyol fül számára különösen szokatlan, hiányos, furcsa szerkezetét. Imecs fordítása viszont túl köznapi az eredetihez képest, ezért, hiába hűbb, kevésbé sikerült.

Talán mert nem vagyok spanyol, és így nem annyira érzem át a szavak színeit, számomra a szövegnek a filozofikussága megragadó, és azt Imecs jobban visszaadja; egyrészt az utolsó versszakkal, ami nála (szerintem) sokkal jobb; másrészt az "ég szürke - föld vörös" és fordítva alakzat meghagyásával, amely Kosztolányinál nem olyan föltűnően bukkan elő, kicsit szét van írva.

Pedig ez a szerkezet annyira bravúros, hogy szinte önálló versnek is beillene:

Cielo gris.
Suelo rojo.

Suelo gris.
Cielo rojo.

Előbb az ég szürke, és a föld piros, majd a föld szürke, és az ég piros.

Mit jelent ez? Hát azt, hogy kicserélődik ég és föld. Aki a földön volt, az égbe megy, aki az égben volt, az a földre jön. Akár keresztény létfilozófiát is jelenthet ez a pár szó, és milyen varázslatos, hogy ég és föld a spanyolban csak egyetlen félhangban tér el... Kosztolányi fordításában sajnos elvész számomra ez a filozofikus tartalom, mintha a fordító nem érezne rá.

Imecsé a maga prózaiságában közelebb áll hozzá, de egy-két aprósággal nála sem tudtam kibékülni. Úgy éreztem, hogy ezt a verset muszáj legalábbis megpróbálni újra lefordítani.

Így készült el a saját verzióm:

Nyugalom

Szürke az ég.
Vörös a föld lenn.
Olajágról olajágra
rigó röppen.

Hamvas-arany varangy ül lenn
az esti földben.

Vörös az ég.
Szürke a föld lenn...

- Ahol az ág az éggel összeolvad
olajligetben,
ott felejtették, fönn, a holdat. -

Van a versnek egy olyan tulajdonsága, melyről eddig nem ejtettem szót, pedig lényeges: végighúzódik az eredeti szövegen egy olyan rímsor, amely szinte fülsértő monotonitást ad neki (rojo-tordo-sapo-oro-rojo), és amely az utolsó versszakban egy picit megváltozik, de ugyanolyan nőrímes, mélyhangzós, furcsa hatást kelt (enredada-olvidada). Az eredeti szöveget olvasva számomra ez a rímsor nagyon fontos, mert az egész szövegnek valami monoton, szinte-őszisanzonos, furcsa, lassú zenét ad. Ezt a rímsort valamilyen formában mindenképpen meg akartam tartani. (Kosztolányinál teljesen elvész; Imecsnél pedig megvan, de túl sok hímrím keveredik bele: vörös-röpdös-öltözött-vörös, majd: ottmaradt-holdat.) Nálam ebből a rímsorból egy ö-e, majd o-a rímsor lett. Az ö-e ugyan nem mélyhangzós, de elég szokatlan, és szerintem az ismételgetése hasonlóan monoton hatást kelt, mint az eredeti (föld lenn-röppen-ül lenn-földben-föld lenn). Mintha egy hatalmas elefánt a földet döngölné. Az olvad-holdat pedig még a mássalhangzóiban is idomul ehhez.

Érdekes kontraszt, hogy a sok nőrím helyett a vers pont egy elég éles hímrímmel, azaz nem is rímmel, csak egy jambusi sorvéggel nyit (Cielo gris.), ezt én is megtartottam (Szürke az ég.). Valami olyat sugall ez, hogy itt az elején még nem kerített mindent hatalmába ez a monoton mantra a sok nőrímmel. De csak idő (egy sor) kérdése.

És akkor nézzük a vers lényegét.

A vers lényege, mint már pedzettem, számomra az, hogy az ég és a föld kicserélődik, azaz inkább összeolvad; ami az égben volt, az földi lesz, ami földi volt, az égi lesz. Az égen rigó van, aki fürge; a földön varangy van, aki lomha. Az ég kivörösödik, a föld elszürkül. Mint a keresztény hitben, ahol az igazán igazi élet a mennyek országában, azaz odafönt található meg.

De mi történik a holddal? A holdat elfogták, a hold egy köztes helyen maradt. Az olajliget (eredetiben: olivar) hihetetlenül érdekes fogalom. Nem azt jelenti, hogy fönt van, a faágon, az olajfák ágán (mint a rigó, olajágról olajágra röppenve). Az olajliget az egész, a fönt is, meg a lent is. A hold ott maradt, ahol igazából már megszűnt a különbség a kettő között. Amikor azt írom, hogy az ág az éggel összeolvad, akkor persze olyat írok, ami az eredetiben így nincs kimondva. Ez csak az olivar szóból következik. Meg abból, hogy már minden megcserélődött. Az ég olyan, mint a föld, a föld, mint az ég, elmosódnak a határok; ha más nem, a monoton rímek elmosták őket.

De mégis van egy kis különbség: a hold nem jött le a földre, ott felejtették, és ide már nekem kell az, hogy fönn. Igaz, ez a fönn egy olyan világ föntje, ahol nincsen fönt és lent, de mégis: nincsen itt. A hold valahol ott van, ahol
az ég-föld csereberéjének szabályai nem érvényesek. A hold kivétel.

Már a rímből is látszik a kivételes státusza, mert nem ismétli a föld lenn-röppen-ül lenn-földben-föld lenn monotóniáját. Csak hasonlít hozzá, de mégse egészen az.

És miért Nyugalom a cím? Azért, mert a szabadságunk (nyugalmunk) így teljes, így, ha tudjuk, hogy minden szabály alól vannak kivételek. A nyugalom nem más, mint a világ szerkezetének elfogadása. És a világ szerkezete nem (teljesen) szabályos.

9 komment

Címkék: műfordítás versrovat


A bejegyzés trackback címe:

http://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr615499878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.01. 15:09:25

(nagyon érdekes, Milénának kéne szólni)

de hogy lehet a szabálytalanság a nyugalom forrása?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.01. 15:16:50

@peetmaster: egyébként úgy, hogy te a szabálytalanságot mint esélyt fogod fel, hogy van menedék, ahova a szabályok korlátjai közül mehetsz, én meg mint veszélyt, ami az inherens megismerhetetlenségből fakad.

pontilyen 2013.11.01. 19:00:55

@peetmaster:

Nagyon örülök, hogy kommentelsz, épp a napokban kezdtem rászánni magam, hogy megint írjak ide majd bejegyzést, és ez most adott egy kis lökést hozzá.

Igen, szerintem a világ totális szabályossága inkább veszélyforrás lenne, mert a totalitás akkor is átfordulhat rosszba, ha elvileg istenhívők vagyunk, és a teljesség pozitív voltában hiszünk. Ha viszont van mindig kivétel, másik út, alternatíva, akkor mindig megvan az elvi lehetősége annak, hogy nemtetszés esetén kitörjünk belőle.

Nyáron nagyon sok bejegyzést újraolvastam ebben a blogban, és most csak visszautalnék arra, amit a Jelkép címűben írtam a villamosba szorult darázsról (nem tudom, emlékszel-e még rá). A nemtudás magában rejti azt a szabadságot, hogy ha kibírhatatlannak érzékeli a világot, ezt a tévedésének tudhassa be. Aki mindent tud a világról, azzal megtörténhet az is, hogy egészen megtagadja.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.01. 21:44:29

@pontilyen: írjál csak, majd gyakrabban nézek ide, három hónapja nem jártam erre, azóta kettőt is írtál.
Én is írtam egyébként :)

No de, hogy ontopic legyek, hogy tud egy totalitás akárhova is fordulni?
A totalitáson kívül már nincs semmi, amibe átfordulhat.

(nem emlékszem így hirtelen, linkeld már ide azt a posztot.)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.01. 21:45:59

"Aki mindent tud a világról, azzal megtörténhet az is, hogy egészen megtagadja."

Aki mindet tud, ezt is megteheti.

pontilyen 2013.11.02. 12:28:53

@peetmaster:

Erre a posztra gondoltam: pontilyen.blog.hu/2011/07/22/jelkep_2

A totalitásról jut eszembe; úgy tudom, a hálózatelmélet szerint azok a hálózatok számítanak igazán stabilnak, amelyek nem egy középpont köré szerveződnek.

Mindjárt csekkolom, hogy mit írtál. :-)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.02. 14:35:20

@pontilyen: megtaláltam még tegnap. Érdekes, de nem tudom, hogy vigasztaló-e.

Hacsak így nem:
Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.

folyamikomp 2013.11.06. 22:54:04

Szia! Csak sikerült megtalálnom a belépőjelszavamat. Az őszinteség kell, azonban fontos, hogy kinek és mikor, milyen mélységben leszel őszinte. Meg kell találnod azt a személyt, akinek irányában feltétel nélkül őszinte lehetsz! Nekem is hosszú idő, amíg ezt felfogtam. Viszont vigyázni kell az őszinteséggel, mert sok ember számára sajnos ez ártó tud lenni, mert sokszor nem tudnak szembenézni saját magukkal, saját életükkel, vagy éppen az őszinteséged miatt szembesülnek ezzel, és ezt akarják elkerülni. Ha egészséges ember leszel, akkor az 1000 verset sajtó alá rendezed. A kritikától ne félj, mert az már azt jelenti, hogy valaki legalább vette a fáradságot, hogy elolvassa a verseidet. Ma 20-ból ha egy ember olvas verseket, akkor sokat mondok, de inkább 100-ból egy. Jó verselést!

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.11.14. 12:05:56

"Valójában úgy kellene beszélnünk mindig, mint aki tudja, hogy nincs második esélye."

Tulajdonképpen első esélyünk sincs sokszor, legalábbis azt hisszük. És ez is egy indok, amiért nem vagyunk őszinték - hogy legalább ne derüljön ez ki. A hiábavaló remény is szebb, mint a biztos vereség.