HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2015.09.03. 23:21 pontilyen

Amikor elönt minket a világ

Pár nappal ezelőtt leszálltam a metróról a Keletinél. Késő este volt már, munka után. Nem akartam még hazamenni, látni akartam, hogy mi zajlik épp a világ közepén. Ma a budapesti Keleti pályaudvar a világ közepe. Az összes vezető újság címlapján mutatja a képeket, vezércikkben számol be róla, hogy mi történik ott. Ekkora figyelmet Magyarország 1990 óta nem kapott. Akkor valami sorsfordító dolog történt, összeomlott egy világrend, kiforrta magát valami addig ismeretlen valami. És most bennünk van a szorongás, hogy esetleg ismételten valami hasonlónak lehetünk szemtanúi. Szemtanú akartam lenni, ha már ránk az a sors várt, hogy szemtanúk legyünk.

Túldramatizálom? De hát túl lehet-e ezt dramatizálni? Akiket ma a Keletinél látni, olyanokat éltek meg (és teljesen mindegy e tekintetben, hogy pusztán terroristák áldozatai-e, vagy maguk is terroristák beépített emberei), amire csekély szó a civilizációs katasztrófa. Létrejött a világban egy olyan szervezet, amely kivétel nélkül mindent el akar pusztítani a Földön, ami jó, ami emberi, ami szép, meleg és tiszta; és a megmaradó dolgokból akarja berendezni a létezést, mindenkire rákényszerítve azt. Akiket ma a Keletinél látunk, közvetlen közelében jártak a pokolnak.

9 komment

Címkék: budapest társadalom bevándorlók


2014.10.16. 13:39 pontilyen

A bennünk élő állatok

Több mint egy éve nem írtam erre a blogra, szerintem már utolsó törzsolvasóim is szétszéledtek, úgy lehet venni talán, hogy az oldal szerkesztése lezárult. Magam sem néztem föl rá már emberemlékezet óta, magam is kicsit úgy vettem, hogy vége; most egyszerűen más dolgok kötnek le, az írás háttérbe szorult. Előtérbe kerül majd egyszer (talán) ismét, de jelenleg az életem egy másik fázisát éli. Kevésbé reflexív, kevésbé töprengő, kevésbé önszerkesztő fázisát.

Aztán ma éjjel három körül láttam egy olyan álmot, amelyről azonnal tudtam, hogy valamilyen módon meg kell örökítenem. És mivel legérdekesebb álmaim egy jelentős részét erre az oldalra írtam rá, az egyszerűség kedvéért most is inkább ide írok. Talán lesz majd, aki elolvassa; de ha nem, nekem akkor is fontos, hogy leírjam. Azonnal éreztem ugyanis, ahogy fölriadtam, hogy mélyen, a lélek mélyén jártam, és megtisztító, azaz katartikus élmény ért.

3 komment

Címkék: álom lélek


2013.09.07. 22:21 pontilyen

Nyugalom

Nem olyan nagyon régen egy beszélgetés közben ismét szóba került az őszinteség. Őszinte az, aki nyíltan elmondja, ami a szívén van, nem mérlegeli az egyes szavai beláthatatlan következményeit. Ismét rájöttem, hogy mennyire nem vagyok őszinte. És ismét rájöttem, hogy mennyire jó lenne őszinte lenni. Az igazi őszinteség voltaképpen nem is más ugyanis, mint szélsőséges, lenyűgöző bátorság.

Ezer okot lehetne mondani, hogy az ember miért nem azt mondja ki, amit gondol. Nem akar valakit megbántani; nem akarja, hogy szavai miatt felelősségre vonják; nem akar szénné égni mások előtt; nem akarja elvéteni a helyzet kényes egyensúlyát, amelybe belekerült. Mindez azonban mind-mind gyávaság. Valójában úgy kellene beszélnünk mindig, mint aki tudja, hogy nincs második esélye.

Most őszinte leszek: a nyáron valamikor megpróbáltam lefordítani magyarra egy spanyol verset, Emilio Prados egyik 11 soros költeményét. Kosztolányi Dezső spanyol műfordításai között találtam meg a szöveget, két magyarítással együtt, Kosztolányiéval, illetve Imecs Béláéval. Egyik fordítás sem tetszett igazán, az eredeti szöveg viszont nagyon, ezért elkezdtem forgatni magamban a szavakat, és addig nem bírtam lenyugodni (igen, még az ágyamból is kikeltem, az éj közepén, hogy egy papírcetlire gyorsan lejegyezzem a szavaimat), amíg el nem készült egy harmadik változat. Nem tudtam, mit kezdjek a szöveggel, így hát úgy döntöttem, idehozom a blogomra, és megosztom a nagyvilággal. Csakhogy az történt, hogy pár nap múlva máris rájöttem, az én fordításom sem jó, és egy rossz szöveget már nem akartam idemásolni, égetni magamat. (Így voltam, azt hiszem, titkon, azzal a közel ezer versemmel is, amit életem során írtam: túlnyomó többségüket még soha senki sem olvasta rajtam kívül; nagyon féltem a letaglózó kritikáktól.) Úgy éreztem, lenne olvasóm, aki nem értené, hogy nem reklámozni akarnék egy szöveget, hanem gondolkodásra hívni ott, ahol három-négy szöveg összetalálkozik, és ahol a szikrából egyszer csak egy soha nem látott valami pattan elő; valami, ami talán nem szép, vagy nem jó, közvetlen haszna pedig pláne nincs, viszont érdekes.

Most, mintegy két hónap után jutottam el oda, hogy ez a szempont már ne érdekeljen. Úgy látszik, tizenegy sor esetében két hónap a gyávaság legyőzésének szintideje nálam. Hány évig kellene élnem, hogy legyen bátorságom elmondani azt a tizenegymillió dolgot, amit most még nem merek? Ez talán matekfeladványnak is elmenne, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy itt nem egy egyenesen arányos függvényről van szó; aki egyszer elkezd beszélni, az folyamatosan válik egyre szókimondóbbá, így a görbe egy hiperbolához jobban hasonlítana.

9 komment

Címkék: műfordítás versrovat


2013.08.25. 14:59 pontilyen

Magyarország legfontosabb építményei

Igaza van Jungnak: egy közösség működése éppen úgy alá van vetve lelki törvényszerűségeknek, mint egy egyéné. Egy közösség éppen úgy magával hordozza öntudatlanná vált emlékeit, mint az egyén; feledésbe és homályba merült gyermekkora éppen úgy nyomot hagy viselkedésén, mint az egyénnek. Ha múltunkat kutatjuk, és fejünket történelmi vizsgálódásra adjuk, nem indulhatunk ki csupán a tudatosult eseményekből. Minden hat ránk, egy eldobott cigarettacsikk az utcán éppen úgy, mint a jogrendszerünk. Sőt az előbbi talán erősebben, velőtrázóbban is.

Aki nem hiszi, képzelje csak el, hogy mi lenne az emlékeink nélkül. Mi lenne, ha egyszer csak eltűnne utcáinkról, szokásainkból (és hibáinkból éppen úgy, mint erényeinkből) a múlt hordaléka. Szerintem akkor már nem lennénk. Vagyis nem mi lennénk. És akkor már soha többé nem tudnánk megérteni egymást, hiszen a megértés nem más, mint öntudatlan múltunk megértése.

Ezért is foglalkoztat a kultúra. És a kultúra megnyilvánulásai közül legjobban azok, amelyek hétköznapi világunkra a legmegkerülhetetlenebbül hatnak: a nyelv játékai, illetve a tér formái; a szövegek és az épületek. Ezek nélkül lennénk a legkevésbé önmagunk.

Néhány hete vetődött föl bennem az ötlet, hogy össze kellene gyűjteni országunk száz legfontosabb épületét, és röviden szólva bemutatni őket, nem az útikönyvek stílusában, hanem mindig csupán azt a kérdést szem előtt tartva, hogy miért olyan fontosak ezek az épületek nekünk; mi az, amivel egy-egy építmény hozzá tudott tenni (természetesen öntudatlanul) önképünkhöz. Ezért is nem a "legszebb" szó jutott eszembe a kiválasztáskor. A szépség értékítélet függvénye, de én nem ítélni akarnék, hanem megfejteni a hatást, amit egy-egy épület kivált. És ezúttal nem az egyénre, hanem a kollektívára gyakorolt hatást. Mert az épületek hatnak ránk, akár a versek. Csak valamiért ezzel a hatással sokkal ritkábban foglalkozunk, talán mert úgy képzeljük, hogy egy építményt elsősorban használni kell, és ha használati célját megtaláltuk, már meg is fejtettük titkait.

14 komment

Címkék: kultúra történelem magyarország építészet


2013.06.28. 22:00 pontilyen

Szita Bence örök legenda marad

Mókuskerékben élünk, napról napra küzdjük magunkat tovább a feladatainkon, ad hoc válaszokat adunk a problémáinkra, mélyebben már semmi sem érdekel minket. Élvezzük a felületességet, mert így nem nyomaszt minket a mélység rettenete. Fölkelünk reggel, és elmegyünk dolgozni, ami nem jelent egyebet, mint hogy válaszokat tervezünk meg megtervezett kérdésekre. A válaszaink nem mindig jók, a kudarc minden napunk velejárója, ilyenkor rágjuk magunkat, de nincs is időnk rágni magunkat, mert jön egy újabb kérdés, és újra választ kell adnunk. Válaszaink minősége ingadozó, mert nem is lehet másmilyen, ha olyan életkorban vagyunk, amely kiveti magából a valóságos gondolatok alaposságát. Felnőttek vagyunk, tehát nem gondolkodunk, nem érzünk, nem félünk és nem álmodunk, hanem problémákat oldunk meg. A felnőtt ember léte csonka élet, felületes élet, de éppen ezért biztonságosnak tetsző, veszélyektől messzire evező élet. Igazán félni csak egy gyerek tud.

7 komment

Címkék: gyerekek gyilkosság emlékezés szita bence


2013.01.02. 16:54 pontilyen

Új év

Ha megundorodom mindattól, ami én vagyok, mindegy is, miért, de például azért, mert megértem azok nézőpontját, akik úgy értik, hogy én csak annyi vagyok, amennyit ők értenek belőle, akkor nem lehetséges a körítés, a vita, a relativizálás, az érvelés, a megértetés, akkor nem lehetséges semmi abban a koordináta-rendszerben, amelyikben benne voltam, akkor csak egy valami lehetséges: a teljes szakítás.

-

Lebecsülni dolgokat: mennyire undorító. Kevesebbet látni, saját öntelt pojáca gőgünkből kifolyólag, valamiben, mint amennyi benne van: mennyire undorító. Ítélkezni: mennyire szánalmas. Csak többet adni szabad, csak túlteljesíteni, csak felülmúlni, csak mindent beleadni. Minden más csak magyarázkodás, tehát a gyengeség tünete.

-

Mindenféle példa előttünk van, a történelem pont erre jó, élénkíti a fantáziánkat. Arisztotelész szerint pont azért jobb az irodalom, mint a történelem, mert mindkettőben csak példák vannak, de az irodalomban még több a példa. Nem értékesebb attól valami, hogy valóban megtörtént, mert ami nem történt meg, de elképzeljük, az ugyanúgy példa. Nem példázat: példa. Lehetőség, vágy, félelem, életút.

-

Itt van például Peetmaster. Talán túlságosan is türelmetlen voltam a gondolkodásával szemben, túl gyorsan elutasítottam, túl kevéssé vettem komolyan, pedig sok jót mond, csak túl sok rosszat is, de a rosszat azért mondja, mert nem fogalmaz jól. A 49% nem 0%, a mennyiség nem mértékegysége a minőségnek, az élet bonyolult, és bonyolultsága önérték. Ez az, amit nem látszik érteni. De én meg azt nem értem, hogy ő ezt miért nem érti.

-

Tandori verse már az első pillanatban megfogott:

Már fél három!
Milyen hamar
elmúlt egy év.

Minden pillanatban elmúlik egy év, május 15-én a május 16-tól kezdődött év múlik el.

-

Amit most olvasok, könyv (emberemlékezet óta nem olvastam könyvet), arról szól, hogy minden ember egy önző féreg, aki megölésünkre tör, kivéve persze a kivételeket. Az ilyen könyvek sokkal több vigaszt nyújtanak szenvedéseinkben, mint az idillikus könyvek, mert nem érezzük magunkat született lúzereknek. Nem pont nekünk van pechünk, ha kevés jó embert ismerünk.

-

Láttam a villamoson igazi punkokat! Micsoda szaguk volt, Istenem! Arra gondoltam, hogy aki egész életében egy másfajta szagot érez, mint mi, annak az élete eleve annyira másmilyen, mint a miénk, hogy a körítés, a vita, a relativizálás, az érvelés, a megértetés esélye eleve kizárt. Csak elfogadás létezik, vagy elutasítás (vagy valami a kettő között), a megértés senkit sem érdekel. A másik embert nem megérteni lehet, hanem megélni.

-

El kéne kezdeni valamit.

10 komment

Címkék: gondolkodás nyelv


2012.11.02. 22:54 pontilyen

A gyanú kancsal szeme

Milyennek látja egy mérnök a világot? És egy színész? Egy politikus? Egy költő?

Milyennek látja a világot egy villanyszerelő? Egy bádogos? Egy újságíró? Egy koldus?

Nem a kategóriák érdekelnek, hanem a konkrét emberek. Miket látnak a konkrét emberek a világból. És legfőképpen: hogyan látják. Hogyan tekintenek rá, milyen szemmel. Kiemelnek belőle apró részleteket, és azokat ítélik meg, hogy aztán ítéletüket hamar elfelejtsék, érdeklődésüket pedig új tárgyakra irányítsák. Az egészet nem tudjuk befogni, ezért a kérdésen, hogy a világ maga milyen, nem szoktunk töprengeni. Nincs rá időnk, meg félünk is az ilyen gondolatoktól.

Pedig típusokat talán mégis fölállíthatunk. Vegyünk egy példát: tiszta szem kontra kancsal szem.

Ennek a megkülönböztetésnek régóta ismerhetjük nyomát a költészetben. Azért a költészet jut eszembe, mert végső soron a költészet még mindig a legszabadabb gondolkodási forma a világ dolgairól. Meg azért is a költészet jut eszembe, mert a kancsal szó is a költészetről jutott eszembe, főként onnan ismerem. Főként versek ragadtak mindig is gondolkodásra; versek nélkül gondolkodni is nehéz. Ezt úgy is megfogalmazhatnám: szavak nélkül gondolkodni is nehéz, szavak pedig elsősorban versekben találhatók.

2 komment

Címkék: petőfi gondolkodás kosztolányi költészet babits versrovat


2012.07.21. 22:43 pontilyen

Találkozás egy régi osztálytárssal

Hazalátogatott egy hétre az egyik osztálytársam, aki jelenleg Norvégiában él. Sikerült a sűrű programjába (és sűrű programomba)  beiktatnunk egy közös délutánt, estét, melyet együtt töltöttünk. Mindig jóban voltunk, az egyetemet is együtt jártuk végig, sokat tanultunk együtt, sokat beszélgettünk, jártunk ide-oda, de már jó egy éve nem is láttuk egymást. Kicsit tartottam tehát attól, hogy a régi kötelék végképp szétszakadt; annyira elkülönült a sorsunk, hogy már egyáltalán nem is fogjuk megérteni a másikat. Szerencsére nem így volt. Épp ellenkezőleg. Ugyanott folytattuk a társalgásainkat, ahol annak idején abbahagytuk. Semmi feszengés, nyugtalanság, szókeresés. Mindent azonnal értettünk, amit a másik mond. Mindent azonnal megértettünk, amit mondani akartunk.

16 komment

Címkék: én filozófia szeretet


2012.02.04. 18:00 pontilyen

Budapest villamosjáratai, 2. rész: az 59-es

A Budapest villamosjáratait szubjektíven bemutató sorozatom első részében a "legpestiesebb" járattal, a 24-essel foglalkoztam. Jöjjön hát ennek párja, a "legbudaibb" villamos, az 59-es, amely jelenleg a Szent János kórház és Farkasrét, Márton Áron tér között közlekedik.

Viszonylag rövid járat ez is, de a 24-eshez hasonlóan az 59-es is több tájat fog át, az utazás vele pedig a jellegzetesen budai életstílussal, Magyarországon szokatlan anyagi jómóddal és jellegzetesen katolikus árnyalatú konzervativizmussal ismertet meg.

Magam ezzel a járattal is elég ritkán utaztam. Nagymamámék lakása közelében van az Apor Vilmos téri megálló, ahol néha fölszálltam a Déli vagy a temető felé induló szerelvényre, és amikor ott nyaraltam, többször is ezzel mentünk a piros metró, a Déli pályaudvar felé. Talán két kezemen meg lehetne számolni, hogy hányszor utaztam ezzel a járattal, de a minőség itt is felülírja a mennyiséget: az a néhány út maradandóan hatott rám.

11 komment

Címkék: budapest villamosok


2012.01.14. 12:24 pontilyen

Súlyosan károsítja

Az utóbbi hetekben aligha én voltam az egyetlen, aki tág szemmel meredt a napi hírekre. Volt itt minden; csődveszély, BKV-működésképtelenség, IMF-tárgyalások, zuhanó forint, erősödő forint, Schmitt Pál-plágiumügy. Felszínre kerültek a rendszer fenntarthatóságának kérdései. (A magam részéről azon csodálkoztam leginkább, hogy sokak számára az a kérdés viszont föl sem merült, hogy melyik rendszerről van szó. Orbánéról? A rendszerváltás utáni Magyarországéról? Európa jelenlegi rendszeréről? A kapitalizmuséról? Milyen egyszerű elintézni valamit azzal, hogy egy személy vagy párt vagy kormány a hibás, ha egy rendszer működési anomáliákat mutat; most legalább baloldali honfitársaink is megértik ezt, nemcsak mi, akik sokért nem adtuk volna, hogy a Gyurcsány-Bajnai slepp eltávozzon.)

De nem akarok politizálni. Nem szeretek veszekedni másokkal. Vitázni szeretek.

A kormány intézkedései között pedig vannak olyanok is (bár kétségkívül ezek a ritkábbak), amelyek nem csak kidagadó nyaki ütőerekkel tárgyalhatók meg. Ilyen például a közvetlenül alighanem legtöbbeket érintő intézkedés: a dohányzás betiltása.

13 komment

Címkék: politika magyarország dohányzás


2012.01.01. 17:57 pontilyen

2011 legjobb meccsei

Volt egy hagyomány ezen a blogon, miszerint az esztendők végén összegzem a blog adott évi statisztikáit, kiemelek jó és rosszabb pillanatokat, bejegyzéseket, kommenteket. Most ezt a hagyományt megszakítom. Egyrészt nem volt 2011 e blogon oly gazdag év, hogy legyen kedvem az összegzéshez; másrészt bele is untam a LEG...-ek gyűjtögetésébe, ami eleinte valóban jó móka volt, idővel azonban erőltetetté vált; harmadrészt pedig időm sem nagyon van most a bogarászásra, a szünet is rövid, az életem is tempósabb lett; örülök, ha a szokásos újévi kötelességeknek eleget teszek.

A legjobb meccsek összegyűjtésének szokása viszont most is izgat annyira, hogy rááldozzak egy-két szabad órát. A focinézési szenvedélyre, úgy fest, mindig jut idő. Lássuk tehát, melyek voltak 2011 legemlékezetesebb mérkőzései. A válogatás szubjektivitása természetesen most sem kizárható, sőt erősen fenyeget; dehát ezért blog ez.

4 komment · 1 trackback

Címkék: foci


2011.12.25. 18:52 pontilyen

Kaland, játék, kockázat

Általános iskola hetedik osztályában karácsonykor egy Kaland-Játék-Kockázat könyvet kaptam ajándékba a szokásos decemberi sorshúzáson. Addig még soha nem volt kezemben hasonló könyv, így a benne levő furcsa figurák (trollok, gnómok, elfek és hasonlók) is mind ismeretlenek voltak számomra. Farkasember, Bűzféreg, Sárkány és társaik elevenedtek meg a lapokon. Tél volt, karácsony, és ugyan nem dobókockával (a szörnyeket mindig automatikusan legyőztem), de végigolvastam/lapoztam/játszottam a könyvet nem is egyszer.

Tizenhárom éves voltam, nagyjából ebben az időszakban kezdtem rendszeresen verset is írni, nyitott volt és érzékeny a fantáziám, de különösen az ijesztő, veszedelmes, nyomasztó, rettenetes és félelmet keltő dolgokra érzékeny. Féltem tőlük. Nekem ezek a dolgok túlságosan is valóságosaknak tűntek. Persze – félreértés ne essék – nem hittem el, hogy vámpírok vagy farkasemberek valóban létezhetnek, de abban erősen hittem, hogy létezik a rossz.

2 komment

Címkék: emlékezés szorongások


2011.12.17. 16:00 pontilyen

Mi van veled, blogom?

Ez a cím egy remek jambusi sor. Ti-tá, ti-tá, ti-tá.

Amikor ilyeneket hallok, fölcsillan a szemem, mert üzenetet kapok általuk egy másik világból. Ezeket az üzeneteket újabban sokra értékelem, talán még többre, mint akkor, amikor ilyen üzenetek között éltem.

Mondok egy emléket. Gimnáziumban tanítottam, tele voltam munkákkal, melyek a gyerekekkel és kamaszokkal együtt tökéletesen a fejemre nőttek. Úsztam az árral, borzalmasan rosszul éreztem magam, állandó stresszben voltam. Az irodalmi művek, melyeket tanítanom kellett, tananyagként éltek a fejemben, és ha rá is csodálkoztam néha például a János vitéz egészen váratlan szépségeire, mindez csak másodlagos érvényű csodálkozás volt. Nos, ilyen állapotban ért egyszer utol, ragadott szíven, ölelt át a szépség. A nyelv szépsége. A magyar nyelv szépsége. Két Csokonai-sor formájában:

Csákóját könnyel öntöztem,
Gyászpántlikám rákötöztem.

Mondjuk ki ezt a két sort hangosan. Aztán mondjuk ki még egyszer. És még egyszer. És még sokszor. Egyszerűen gyönyörű. Különösen, nyilván, a második. Gyászpántlikám rákötöztem: ezzel nemigen lehet betelni. Ez a két szó összesűríti a magyar nyelv hangzásának, logikájának, nyelvtanának minden szépségét.

3 komment

Címkék: vers hétköznapok csokonai flow musil


2011.11.20. 16:00 pontilyen

Budapest villamosjáratai, 1. rész: a 24-es

Úgy döntöttem, hogy indítok egy sorozatot egy engem érdeklő témáról: Budapest villamosjáratairól. Röviden bemutatom, hogy mit jelentenek nekem, az én teljesen egyénre szabott szemüvegemen át nézve ezek a járatok. Le kell máris szögeznem: ha talán utaztam is mindegyikkel (még ebben sem vagyok biztos, sőt), személyes kötődésem egészen biztosan nincsen mindegyikhez, így már a válogatás is szubjektív lesz. Az pedig, hogy mit tartalmaznak majd ezek az írások (csak remélni tudom, hogy indokolt a többesszám), nyilván még inkább. Abban okvetlenül bízom, hogy ha más nem is, legalább én élvezni fogom a körmölést.

Az első kiszemelt járat nem is lehet más, mint a 24-es. E járat két végállomása a Keleti pályaudvar (egészen pontosan a Baross térre nyíló Festetics György utca), illetve a Közvágóhíd.

18 komment

Címkék: budapest villamosok


2011.11.12. 15:53 pontilyen

Írni kéne

Írni kéne, és fogok is. Csak hiányzik most hozzá a kimondáshoz szükséges hidegség. Dolgok persze cikáznak a fejemben; legutóbb például egy ilyen: "Minél jobban szeretünk valamit, annál tovább tart, amíg kimondjuk." De ez még attól is messze van, hogy gondolat legyen, nemhogy még poszt. Még ahhoz is forró, hogy mondat legyen.

Szóval kimondani valamit más dolog, mint megélni. Eleje, vége, bevezetés, tárgyalás, befejezés. Illesztések, célzások, utalások. Megfogalmazás. De ki képes fogalmat alkotni arról, amit igazán szeret? Előbb el kell hidegülni tőle, aztán majd beszélhetünk.

Most a szeretet fázisában vagyok, de hamarosan visszajövök. Tényleg már csak napok kérdése.

7 komment

Címkék: blog hétköznapok


2011.09.24. 13:48 pontilyen

Csakis a boldogságról

1.

Olyan régen írtam ide, hogy már nem is emlékszem, hogyan kell ide írni. Hogy itt mi a stílus. Az előbb megnéztem az egyik posztom kezdetét, és undorodtam tőle, mármint a nyelvezetemtől. Időről időre utolér minket (engem) az undor. Az undor oka a vágy, hogy kibújjunk magunkból. Miért ne lehetne másképpen élni? Miért ne lehetne másképpen írni? Miért ne lehetne egy másik ember lenni? Hogy mennyire hatalmasak a lehetőségeink, azt csak akkor értjük meg igazán, ha elfog minket a pánikszerű téboly (vagy tébolyszerű pánik), belegondolva, hogy mennyire rövid az élet, a létezés, és hogy egyetlen egyszer történik meg, és kb. 70 év után vége van, egyszer és mindenkorra. Ebben a kb. hetven évben ugyanis mégiscsak le tudjuk élni mindenkinek az életét, pár milliárd évre vissza és előre menőleg. Ez az oka annak, hogy amikor belenézünk egy ember arcába, ezermilliárd életet látunk egyszerre, és mégis valami összetéveszthetetlenül egyedit.

2.

Úgy döntöttem, hogy írok egy-két szót a boldogságról. Valaki úgy dönt, hogy gazember lesz, én meg így. Micsoda végtelen lehetőségek tárháza az élet!

3.

Könyvesboltban vagy könyvtárban járva gyakran merengek azon, hogy cím, témaválasztás, témamegragadás, azaz végsősoron a legelső és legfontosabb szellemi impulzus szempontjából melyek a jó könyvek. Legutóbb megfogalmaztam magamnak valamit: azok a jó könyvek, amelyek a legvalóságosabb valóságról szólnak, de annak addig ki nem mondott részleteiről beszélnek. Például: milyen egy szülői ház, egy iskola, egy falu, egy nagyváros, egy panellakótelep. De nem arról kell írni, amit mindenki lát, hanem arról az alternatív valóságról, amelyet csak egyetlen tudat látott. Kulcsfontosságú, hogy ez valóságos legyen, még ha természetesen képzeletbeli valóság is. Csak és kizárólag a valóság érdekes, szép és izgalmas.

4.

Ottlik szerint Kosztolányi titka ez: képes volt a boldogságról írni. Pontosan. Talán még Tolsztoj volt ilyen. Meg Ottlik.

4 komment

Címkék: gondolatok boldogság


2011.09.08. 10:25 pontilyen

Vágyakról

A fázásról. Ha fázunk, az a vágyunk, hogy megmelegedjünk. De ez nem ilyen egyszerű. Úgy akarunk megmelegedni, hogy közben egy milligrammnyit még fázzunk is. A fázást sem akarjuk elveszteni, azt szeretnénk, ha a nap egy fázó emberre sütne. Miért? Mert az ember a vágyait nemcsak beteljesíteni akarja, hanem megőrizni is.

Példa. Aki valami nagyot vágyik mondani, legtöbbször valami kicsit mond, üreset, érdektelent: közhelyet. Itt a példa.

Nem az nézi le. Nem az nézi le embereket, aki szidja őket. Az csupán vágyik rájuk.

A beteljesülés. Ha valamely vágyunk beteljesül, elégedetten hátradőlünk, és elönt minket a boldogság érzése. Meddig tart ez? Talán öt percig, talán két órán át, talán egy egész délután. Úgy látszik, ezekért az öt percekért, két órákért, délutánokért élünk. Ez a cél.

6 komment

Címkék: aforizma


2011.08.29. 19:00 pontilyen

Fáj

Budapest tele van csodálatosan szép épületekkel, de Budapest lakosait ez a tény nem érdekli.

Az Iparművészeti Múzeum Budapest egyik leggyönyörűbb épülete. Volt. Amikor a Körúton utaztam, soha nem mulasztottam el a villamosból egy pillantást vetni rá, és mindig valami elementáris büszkeséget éreztem. Lám, ilyet is tud ez az ország. A világ egyik csodája, az egyetemes szecesszió egyik legnagyobb remekműve. Ennek nincs párja Közép-Európában, de a világon sem.

Egy kicsit mindig az jutott eszembe róla, amit Kosztolányi a Lánchídról írt. Olyan a Lánchíd Budapestnek, mint a koldusszegény lánynak egy nagyon értékes aranylánc. Valahogy túl értékes, nagy a kontraszt. Mit keres egy ilyen csoda egy balkánian viselkedő városban? Mintha meg se érdemelnénk.

És valóban nem érdemeljük meg.

10 komment

Címkék: budapest iparművészeti múzeum


2011.08.23. 11:49 pontilyen

Fércbook

A facebookról nem lehet elegánsan írni. Dicsérni nyilvánvalóan ízléstelen dolog. Szidni szintén. A facebookot szidni olyan, mint egy konyhakéssel megpróbálni bevenni a harcosokkal fölfegyverzett egri várat. Kritizálni valamit, ami sokkal hatalmasabb nálunk, nevetségessé tesz. Az ember okoskodó majommá vedlik, akinek szavát elnyeli a hálózat. Lost-lost szituáció; ahhoz hasonlatos, mint amikor valaki darázsfészekbe nyúl: örüljön, ha pár csípéssel megússza, és nem kap még idegsokkot is, és életben marad.

Ha viszont elegánsan nem lehet, próbáljuk meg őszintén.

Mi a facebook? A facebook lényegében egy tartalommegosztó portál a világhálón. Önmagában nincs tartalma, a tartalmakat a felhasználók viszik föl rá. Elvileg tehát úgy működne, hogy azon emberek tartalmait, akikre kíváncsiak vagyunk, például azért, mert az ismerősünk az illető, itt egy helyben megtalálhatjuk. A dolog vonzó volta világos. Nem kell bogarászni a neten az érdekes dolgok után; itt mindent ömlesztve megkapunk. A rendszer még szelektál is nekünk, a sokaknak tetsző cuccokat előre a képünkbe tolja. A demokrácia világünnepe ez.

23 komment · 1 trackback

Címkék: facebook társadalom demokrácia


2011.08.14. 00:00 pontilyen

Immer behalten die Quellen das Wort

Volt már szó idegen nyelvű versekről e blog versrovatában, de úgy, ahogy most lesz, még nem. Az eddig elemzett német nyelvű versek esetében ugyanis a fordítást legalább annyiban kielégítőnek találtam, hogy legalább tükörként hasznosítsam őket, amelyre nézve megláthassuk az eredeti szöveg csillogását. Eduard Mörike Um Mitternacht (Éjfélkor) című költeménye azonban fordításban számomra egyszerűen értelmezhetetlen. Ez a vers egy olyan zene, amely magyarul nem csendül meg. Nekem ez a vers csak németül van. Nem csupán a német nyelvet értve ezen. Kicsit merészen és túlzóan, mindazonáltal az igazságtól nem nagyon messze kalandozva talán úgy is fogalmazhatnék: nekem ez a vers jelenti Németországot.

Azon olvasóim számára, akik nem értik a német nyelvet, mégis idemásolok egy magyar átültetést, tényleg csak jelzés értékkel. Azt hiszem, nem létezik olyan műfordítás, amely ne adna vissza valamit az eredeti nyelvből.

7 komment

Címkék: versrovat német romantika mörike


2011.07.22. 21:35 pontilyen

Jelkép

Ugye ismerős az eset? Egy bogár vagy rovar (például egy darázs) berepül egy ember által készített helyre (például egy lakásba vagy villamosba), és megpróbál onnan visszajutni a szabadba. De nem talál ki. Folyton nekirepül az ablaküvegnek, és nem érti, hogy ott, ahol ő fákat és eget lát, hogyhogy nincsen neki út a fákhoz és az egekbe.

Most a héten megint láttam egy ilyen darazsat. A villamosba repült be, és a villamosból próbált kirepülni. Százszor is nekiveselkedett a repülésnek, de feje százszor is az ablaküveg falába koppant. Végül teljesen kimerült szegény. Vagy fél órán át utaztam a villamosban. Amikor fölszálltam, ő már ott volt; amikor leszálltam, ő még ott volt. Azt hiszem, sose jutott ki a szabadba, ott pusztul el szegény az ablakpárkányon, miközben szemeivel végig láthatta a zöld fát és a kék eget, a szabadságot.

6 komment

Címkék: filozófia hétköznapok


2011.07.03. 11:11 pontilyen

Az Ég Berlinről

Az Ég Berlinről (Der Himmel über Berlin) — jó, tudom, hogy sokkal helyesebb és jobb fordítás a valódi: Berlin felett az ég — című filmről először egy berlini egyetemi szeminárium előtti szünetben hallottam. Az óra délután négykor kezdődött a Humboldt Egyetem német szakjának épületében, amelynek ablakai a Leipziger Straße hatalmas toronyházaira nyíltak, a házak között pedig látható volt a Berlin feletti ég, amely akkor (késő ősszel, kora télen) már a lemenő nap színeitől volt átfestve. Mi, egy kedves magyar barátnémmal, éppen szemben ültünk az ablakokkal, és mindig láttuk ezt a színpompás, valahogy mégis nyomasztó, furcsa, kora téli eget. És talán valamilyen megjegyzést is tettem rá, mert a mellettem ülő német csoporttársnőm ekkor beszélt nekem Wim Wenders filmjéről.

Azóta szerettem volna megnézni. És most pénteken Amáléknál meg is néztem.

8 komment

Címkék: film berlin der himmel über berlin


2011.06.28. 13:20 pontilyen

Tévés este

Tegnap egész estére szabad voltam, de elég fáradt is, úgyhogy levágtam magam a tévé elé. Kapcsolgattam a csatornák között, és legalább három értékes programot is elcsíptem.

A Sport1 az egyik wimbledoni nyolcaddöntőt adta, a Nadal-Del Potro (spanyol-argentin) rangadót. Hosszú, heroikus, négyjátszmás ütközet volt, melynek végén az esélyesebb spanyol örülhetett — átmenetileg. Ő győzött, de mint kiderült, súlyos sérüléssel a lábában sprintelte végig a mérkőzést, és könnyen lehet, hogy holnap már ki sem áll a negyeddöntőre az amerikai Mardy Fish ellen. Nadalt lehet nem szeretni (sőt szeretni tulajdonképpen nehéz), de nem tisztelni nem lehet. A fogat-is-összeszorítva-is-győzni-tudok-mert-győzni-kell filozófia egyik leghatalmasabb alakja, nem is csak a teniszben, de a kortárs élsportban egyáltalán. Kérdés, hogy szervezete meddig bírja ezt a szadizmust.

3 komment

Címkék: film sport nadal török gábor a tanú


2011.06.16. 12:09 pontilyen

Franciák és németek

Huszadik század végi gondolkodók szövegeit olvasva gyakran van olyan érzésem, hogy egy adott szerző nemcsak saját nézeteit fejti ki, de egyben egy gondolkodási hagyományt is reprezentál. A németek egy német hagyományt, mely visszanyúl Kantig és Hegelig; a franciák egy Descartes-ig visszamenő francia hagyományt; az angolok pedig a pragmatikus gondolkodás Hume-ig visszamenő hagyományát. Ezzel természetesen még nem mondtam semmi olyat, ami ne lenne triviális. (Bár egyébként nem is annyira triviális, mint amilyennek hangzik; Ortega y Gasset szerint Európában valójában csak egyetlen, európai hagyomány létezik a kultúrában, filozófiában, tudományban. Minden komoly európai filozófus olvasta egyaránt Kantot, Descartes-ot és Hume-ot, senki sem szelektál "nemzetek" szerint. De a hagyomány nyilvánvalóan többet jelent annál, mint hogy ki mit olvasott.)

Régebben én a német típusú gondolkodást jobban szerettem; világosabbnak, tisztábbnak és "optimistábbnak" éreztem. Goethe mondta Kantról: olyan az ő szövegeit olvasni, mint amikor az ember egy világos terembe lép. Hegel is ilyen, és az egész rájuk épülő hagyomány. Persze ezeket a szövegeket is fárasztó és nagyon nehéz olvasni, mégis az az érzése az embernek, hogy ugyanaz a szó mindig ugyanazt is jelenti, nincsen zűrzavar. Az egész pedig végülis egy üdvtörténetre fut ki. Ha elég okosak és bölcsek leszünk, a problémáinkat meg tudjuk oldani közös erővel, és föl tudjuk építeni (legalább gondolatban, és hát az elég) a Kánaánt.

16 komment

Címkék: filozófia németek franciák nietzsche lyotard


2011.06.11. 17:36 pontilyen

Zagy

Most két versről, pontosabban egy ballada és egy vers kapcsolatáról szeretnék beszélni. A kapcsolat talán csak bennem, olvasóban él, talán nem is létezett még a szerző agyában. De ez nem baj, ha így is van. Az irodalom mindig és mindenkor az olvasókban jön létre. Ami papíron van, az nyersanyag. Mondta Kosztolányi.

De kezdjük Arannyal.

A Tetemre hívás az egyik legzseniálisabb ballada, amit valaha írtak. Most az egyik részletét emelem ki, azt, amikor Kund Abigél agyába belevillan, hogy mi történt, mi történik vele. Azt, amikor pillantására buzogni kezd a vér Bárczi Benő ifjú szívében.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
   Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
   Döbbenet által a szív ere fagy:
   "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

2 komment

Címkék: arany jános kosztolányi versrovat