HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Sz.E.: Én azt válaszoltam volna a gyereknek, bár egy ilyen korú gyerek azt sem értette volna meg: Ha magy... (2018.07.09. 20:28) Mi az értelme?
  • próba felhasználó (törölt): Hogyha ilyen nagyon fontos a helyesírás és mindenkinek ennyire sérti a kicsiny lelkét, akkor miért... (2017.12.17. 16:20) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2008.02.25. 18:30 pontilyen

Miért kell vizsgázni?

Világéletemben utáltam a vizsgákat. Napokig tartó gyomorgörcs, a "fellépés" előtt reflexszerű savtúltengés, álmatlan éjszakák és feszült reggelek, majd egy végtelenül kínos, hazug és elviselhetetlen szituáció, faggatózás, buzerálás, nyaggatás, fürkészés, kiszolgáltatottság, szemben egy kiszámíthatatlan és emberi mivoltát elfelejtő vizsgáztató tanárral, hogy aztán e fellépés ürügyén véleményt mondjanak rólunk, nem a tudásunkról, hanem az egész életünkről, arról, hogy van-e jogunk egyáltalán beszívni e világ levegőjét. Horror. Illetve rosszabb annál, mert még ráadásul valóságos is. Mindennél valóságosabb, maga a valóság.

Előre akartam ezt bocsátani, mégpedig azért, mert ha őszinte önkritikával tekintek magamra, be kell vallanom, hogy világéletemben kiváló vizsgázótípus voltam. Amolyan igazi "jó tanuló", aki mindig pont annyit teljesít, amennyit kell. Gimnáziumban a dolgozataim többségét 90%-osra írtam meg, hiszen pont annyi volt az 5-ös ponthatára. Jól kezeltem a helyzetet, nem estem pánikba, ellenkezőleg: a veszélyérzet kihozta belőlem a maximumot.

Mennyien utáltak ezért. És mennyire oktalanul.

Mert mi is a közhely? Az, hogy a "jó tanuló" az szolgalélek. Az nem azt teszi, amit szeret, hanem azt, amit követelnek tőle. Voltaképpen képtelen a szeretetre, mert a "kötelesség" elvonja tőlünk a figyelmét. Nem szabad ember. Nyápic, esetlen, szánalmas, férfiatlan. (Ha lány az illető, akkor maga a nyálas dögunalom.)

De vajon igaza van-e a közhelynek? Semmiképp. Aki járt már iskolában, az tudja, hogy a rossz vagy közepes tanulók között legalább annyi a szolgalélek, mint a jó tanulók között. Hogy eleve ez az oppozíció téves, mert az erény mindenkinél másban mutatkozik meg. Hogy éppen a vizsgáztatás törvényeinek elfogadása, ily módon pedig saját kiszolgáltatottságunk és alacsonyabbrendűségünk elismerése, ha egy vizsgaeredményhez bármiféle lelki attribútumot hozzákapcsolunk.

Nyilvánvaló, hogy senki sem szereti, ha buzerálják. (Megtetszett ez a szó.) Ahhoz tényleg végletesen szolgalelkűnek kell lenni. Azt szeretjük, ha azt tehetjük, amit szeretnénk. Kinek mi. Kártya, foci, tévé, játék, láblógatás, semmittevés. Dehát meghalni sem szeretünk, mégis muszáj. Minden vizsgahelyzet (dolgozat, felelés, házidolgozat stb.) egy kis halál. A mi kultúránk így fogja föl a halált: vizsgaként. Valamiként, amit "meg kell csinálni". Pont ezért az életet is így fogja föl. Hiszen miből áll az élet(nek az a része, ami nem a miénk), ha nem vizsgákból? Folyton-folyvást értékelnek, nyálaznak, nyaggatnak, faggatnak, buzerálnak minket. Annak se jó, aki csinálja, sőt. De így kell, ez a kultúránk alapja, lázadni ellene annyi, mint az életünk ellen lázadni.

Lehetne másképp is? Persze. A halálhoz minden kultúrának eltérő a viszonya, ez a "teljesítményalapú" versenylét a mi nyugati (sőt, talán protestáns?) őrületünk. De megváltani ettől nem mi fogjuk a világot. Marad a gyomorgörcs.

Ma is vizsgáznom kellett, és borzalmasan éreztem magam. Össze kellett (volna) foglalnom, hogy miben is áll a lényegi különbség Freud és Lacan énfelfogása között. Belezavarodtam. Nem mintha nem ismerném Freudot (vagy Lacant), sőt. De ilyenkor nem is ez a lényeg. Természetesen 5-öst kaptam (hoztam a 90%-ot...), de tüske maradt bennem. Elmondtam ezt vizsgázótársamnak, aki kedvesen megvigasztalt: jaj már, ne légy ilyen zavarbajövőskislány, legfeljebb nem kaptál csillagos ötöst, és akkor mi van?

Mennyire igaza volt. És én még blogbejegyzést is írok erről.

8 komment

Címkék: halál tanulás vizsga pedagógia szorongások


A bejegyzés trackback címe:

https://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr88354093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestersirály 2008.02.25. 20:33:01

És milyen gyógymódot tudsz arra, ha az ember saját élete ellen lázad?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.26. 10:01:15

Ez tipikusan az az írás, amikor végig csak találgatni lehet, mi lesz a végkifejlet. Arra nem számítottam, hogy picsogás.
Ha a szokásos nagypofájúság beszélne belőlem, azt írnám, sokan irigyelnék a gondjaidat. De nem írok ilyet. Mert pontosan tudom, hogy kivülről nézve szinte minden gond apró-cseprő, belülről pedig egy hegy.

Remélem, nem veszed "leleplezésnek", de el kell áruljam, elég régóta (és egy vizsgáktól nem mentes helyről) ismerlek, de meg kell kérdeznem: ki utált Téged. Nem az a fajta "jótanuló" voltál, aki azért kapott jó jegyeket, mert behódolt az összes tanárnak, hanem mert Neked ez nem okozott problémát. Egyrészt, gondolom, képességeid miatt, másrészt meg, mert nem volt jobb dolgod, és az érdeklődés is fél siker. De szerintem legfeljebb nem törődtek Veled, minthogy utáltak volna. Az Egyetemről persze nem tudok nyilatkozni.

Én mindig jobban szerettem a vizsgaidőszakot, mint a szorgalmit. Nekem a szorgalmi szarakodás volt, az előadások többségére nem jártam be, mert teljesen fölöslegesnek ítéltem meg. Amit hasznosnak láttam, arra be is mentem. Ahogy a szemináriumokra is, mert ott igazi munka folyt, és nem egy önhitt öregember one-man-show-ja.
A vizsgára készülés volt a második legjobb dolog a főiskolán (a szakdolgozatírás az első). Az is igazi munka volt, versenyfutás az idővel. Eleinte nem tudta vizsgák előtt aludni, és nagyon izgultam, hogy minden simán menjen. A korrekt vizsgáztatókkal nem volt gondom. A szemetekkel szemben pedig én is "tisztességtelen" voltam. Jártam az óráikra, és emberileg igyekeztem kiismerni őket. A vizsgán már csak alakoskodott kicsit az ember az illető ízlése szerint, ez általában bejött.

Utólag én egyébként is feleslegesnek tartom a főiskolai éveket. Időpocsékolás volt, úgyhogy jobb túllenni rajta. (Semmi pénzért nem ülnék vissza a padba.)

pontilyen 2008.02.26. 14:13:48

Mestersirály: "gyógymódot" nem tudok, az élethez (sajnos vagy szerencsére, inkább szerencsére) nincsen receptkönyv. :-) Az önmagunk ellen fordulás mindenesetre őrület. Dehát Foucault igen-igen bölcs könyve alapján a bolondság mindig valamiképp erősebb az értelemnél. (És akkor így legyünk okosak.)

Reckl_Amál: az "utálatba" beleértek egy cseppnyi iróniát, hiszen itt ugye nem elsősorban nem rólam van szó, hanem egy jelenségről. Hiszen Te is azt írod: "nem volt jobb dolgom" -- mi ez, ha nem lekezelés? [Személyes viszonyunktól maximálisan függetlenül. ;-)]

Úgy látom, nem igazán antennázod most, mi az én problémám. Persze, a versenyben mindig van valami jó, valami izgató. De az ember nem versenylónak SZÜLETIK.

Ha az ember munkanélküli lesz, pontosan az történik vele, mint a vizsgákon: megmérettetik, és elbukik. Meghökkent, hogy nem érted ennek tétjét.

Az egyetem lényege nem a vizsga, hanem a szeminárium, azaz a diszkusszió során történő ismeretszerzés. Nekem ezzel kapcsolatban (hál' Istennek) nagyon sok pozitív tapasztalatom is volt.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.26. 21:24:01

Miért? Volt jobb dolgod? Én is azért tanultam, mert mit csináltam volna mást. Ha Téged lekezellek, magamat is lekezelem.
Ahogy írtam is, a strébereket nem szeretem. De nem azért, mert jó jegyeik vannak, hanem mert nem érdemlik meg a jó jegyeket.

Ha azt gondolod, hogy a munkanélküliség nem kísért majdnem minden nap nálam is, akkor tévedsz. Pedig lassan egy éve folyamatosan dolgozom, és mégis attól félek a legjobban, hogy kirúgnak. Pedig igazából nincs okom rá.

Az én főiskolámon semminek sem volt semmi igazi értelme. A szemináriumok egész ritkán voltak érdekesek, a vizsgaidőszakban legalább történt valami. Persze a helyzetet utáltam, de valahol izgatott is. Azzal szórakoztattam magam, hogy pszichológiai játszmának tekintettem a vizsgát.

A legtöbb interjún előre lehetett tudni, hogy van-e esélyem, vagy nincs. Ha volt, akkor lehetett kezdeni reménykedni. Túl nagy hatékonysággal nem szerepeltem az interjúkon, bár ott, ahol esélyt éreztem, egy kivételével fölvettek.

De lehet, hogy még mindig nem értem. :(

pontilyen 2008.02.26. 23:18:42

Pont arról van szó, hogy mindenkinek van "jobb dolga": amikor szabad. Vagyis hogy a vizsga senkinek se jó. A "neki nincs jobb dolga" szöveg azt implikálja, hogy "nekem bezzeg van", ergo "én szabad ember vagyok, ő viszont nem az". Amire utalsz, hogy "mit csináltam volna mást", az már egy másik dolog, az nem a szabadságot, hanem a kényszert érinti, hogy tehát valamiképp élni kell, és ennek elengedhetetlen feltétele a(z itt is) már többször emlegetett adaptáció, az alkalmazkodás.

A szabadság egyébként -- pont most olvastam -- annak a tudata, hogy a szabadság elveszíthető. Magyarán az ember feje fölött mindig ott van a megmérettetés (vizsga, munkaelvesztés stb.) damoklész-kardja; ennek tudata nélkül maga a szabadság (önfeledt boldogsága) sem értelmezhető. Ezért nem értettem, hogyhogy lekicsenyelted az első hozzászólásodban ezt a problémakört.

A vizsgákat én is mindig pszichológiai játszmákként fogtam föl, ez különösen pszichológia-vizsgákon volt szórakoztató. (A tranzakcióanalízis óránkon videófelvételeken elemeztük önmagunkat, elképzeltük, kinek milyen szakma volna való. Mit gondolsz, mit mondott rólam a szemináriumvezető?...)*

*pszichoanalitikus :-))

mestersirály 2008.02.26. 23:59:21

"Folyton-folyvást értékelnek, nyálaznak, nyaggatnak, faggatnak, buzerálnak minket. Annak se jó, aki csinálja, sőt. De így kell, ez a kultúránk alapja, lázadni ellene annyi, mint az életünk ellen lázadni." Csak erre a pár sorra akartam reagálni. Tényleg úgy gondolod, hogy ez kultúránk alapja? És ha igen, akkor mi lenne, ha ezt lerombolnánk?
"De megváltani ettől nem mi fogjuk a világot" Meg fogja valaki? És ha igen, hát ki lesz az? Mi jön ezután?

pontilyen 2008.02.27. 15:27:51

A kultúránk zsidó-keresztény, illetve görög-latin gyökerű; mindkét szellemi áramlat az individuum önértékéből indul ki. A kapitalista versenytársadalmon erősen érződik ez a gyökérzet. (Gondoljunk csak Jézus példázatára a tálentumokról: az adottságok kibontakoztatását az individuum személyes feladataként mutatja be.)

Lerombolni? A radikális társadalomformálások tapasztalata leginkább vérfürdőként jellemezhető. Nem hiszek abban, hogy az ilyen típusú változtatások fikarcnyit is jobbá tehetnék a világot. Sokkal több reményt táplálok a kontingens, véletlenszerű változások iránt. Ha egy világrend, a kultúrának valamely formája elviselhetetlenné teszi a benne való életet, akkor valamilyen trauma által úgyis meg fog változni. Valószínű persze, hogy az ilyen trauma sem következhet be temérdek áldozat nélkül (most egész konkrétan a globális felmelegedés lehetséges következményeire gondolok).

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.28. 10:21:10

Az ilyen "forradalmaknak" csak az egyén szintjén van értelmük.

Én kivonhatom magam a versenyből, de nem várhatom el mindenkitől, hogy megszüntesse a versenyt, mert nekem nem tetszik.

Egyik barátom sosem akar nyerni a társasjáték szabályai szerint. Mindig kieszel magának egy célt. (Rizikóban például mindig elfoglalja Angliát, és odatelepíti a világ legerősebb hadseregét. Csatákat csak azért vív, hogy a kártyák segítségével még több harcoshoz jusson.) Győzni, eredeti értelemben nem fog, de jól érzi magát. Mi néha mosolygunk ezen, de ettől még játszunk vele.

Szerintem ez a játékon kívül is alkalmazható. Én például elengedem a buszt, ha nem tudok kényelmesen utazni.
De például arról is leszoktam, hogy mindig enyém legyen az utolsó szó. Jelen blog szerzője győzött meg, hogy hülyékkel kár vitatkozni.

A szabadság úgysem értelmezhető kollektív fogalomként (legfeljebb jogilag, de az meg mindig gyanús), az egyén meg úgyis enged meg magának, amennyit megenged. A következményt pedig viselni kell.