HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Sz.E.: Én azt válaszoltam volna a gyereknek, bár egy ilyen korú gyerek azt sem értette volna meg: Ha magy... (2018.07.09. 20:28) Mi az értelme?
  • próba felhasználó (törölt): Hogyha ilyen nagyon fontos a helyesírás és mindenkinek ennyire sérti a kicsiny lelkét, akkor miért... (2017.12.17. 16:20) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2008.02.27. 14:43 pontilyen

"A jóság, amelybe a beszéd torkollik"

Nem tudom, hogyan nevezzük. Mindegyik elnevezés félreérthető. Hívhatjuk boldogságnak, eufóriának, istenélménynek, megvilágosodásnak, szerelemnek, barátságnak, nirvánának, mennyek országának. Egy biztos: a legmagasabb rendű állapot, amelyben eddigi földi életem folyamán részem volt. A művészetek közül a szépirodalom és a zene képes arra, hogy megsejtessen belőle valamit. Egy nagyregény elolvasása után érezhetünk valami megközelítőleg hasonlót. Egy könnyűzenei koncert hozhat valamiképp közel hozzá.

Emmanuel Lévinas filozófiai tanulmányát, a Teljesség és Végtelen címűt kezdtem el olvasni, és végre valamiféle fogalmi kifejtését találtam annak az élménynek, amelyről csak beszélni lehet, de amelyről éppen beszélni nem lehet. A gondolatmenete végtelenül egyszerű, ugyanakkor végtelenül bonyolult, szóval, kizárólag azoknak tudom ajánlani, akiknek affinitásuk van az olyan típusú nyelvezethez, amely (idézet jön) így beszél: "A transzcendencia filozófiáján innen, mely szerint az igazi út ott keresendő, ahová az ember az idelentből elillanva, a liturgikus, misztikus emelkedettség kitüntetett pillanataiban vagy a halálban jutna el, és az immanencia filozófiáján túl, melyben az ember a létet igazán akkor ragadná meg, amikor az egész "más" (a háborús ok) az Ugyanaz által bekebelezve a történelem végpontján ködbe veszne, a magunk részéről a földi létezés, vagy ahogyan neveztük, az ökonómiai létezés zajlásán belül a Mással való viszony leírását javasoljuk, mely sohasem torkollik isteni vagy emberi teljességbe, és nem a történelem teljessé tétele, hanem a végtelen ideája." A látszat ellenére szó sincs arról, hogy valaki itt (ahogy egyik kedves tanárom fogalmazott) "lila ködben filozofálna": nagyon pontos és átgondolt gondolatmenettel van dolgunk, melyet természetesen egyáltalán nem egyszerű követni.

De a lényege talán világos. Ez pedig az, hogy mindazon túl, amit mi emberként föl tudunk fogni és meg tudunk ismerni, létezik egy Másik, a Végtelen, amelyet lényege szerint sohasem birtokolhatunk. Ez a Másik nem valamiféle misztikumként jelenik meg nekünk, hanem egy valóságos másik emberként, akit lényege szerint sohasem érthetünk meg, sohasem vehetünk birtokba. A beszélgetés során föltárulkozik az idegenség, a megismerhetetlenség és a végtelenség döbbenete. De csakis akkor, ha tiszteletben tartjuk a Másik másságát, ha nem akarjuk fölszívni magunkba, ha nem akarjuk birtokolni, ha nem "empatikusan" (értsd: zsarnokian) közelítünk hozzá, ha nem akarjuk "megérteni".

Volt egy időszak az életemben, amikor hosszú hónapokon át éreztem ezt a transzcendens boldogságot; aztán teljesen elfeledkeztem róla. Tegnap, olvasás közben, visszajött. A boldogság túlcsordulása ez, Lévinas Vágynak nevezi, egy lényege szerint elérhetetlen másik világ állandó jelenléte a létezésben. Nagyon nehéz úgy beszélni róla, hogy ne tűnjön zagyvaságnak.

Lévinas könyvének ugyanakkor az is tanulsága, hogy ez a világ (a Másik, a Végtelen) csak a beszédben (beszélgetésben) tárulhat föl. Hadd idézzem még egyszer a szerzőt, miféle beszédről is van nála szó: "Olyan beszéd tehát, amely nem egy előregyártott belső logika lefolyása, hanem az igazság konstitúciója a gondolkodók küzdelme során, a szabadság minden kockázatával. A nyelvi kapcsolat feltételezi a transzcendenciát, a radikális elkülönülést, a beszélgetőtársak idegenségét, a Más feltárulkozását előttem. Másképpen mondva, a nyelv ott szólal meg, ahol hiányzik a viszonyban állók közössége, ahol hiányzik vagy ahol elő kell állnia a közös síknak. A nyelv ebbe a transzcendenciába helyeződik. A Beszéd így egy abszolút idegen dolog tapasztalata, tiszta "megismerés" vagy "tapasztalat", a megdöbbenés traumája".
 

18 komment

Címkék: filozófia olvasmány lévinas


A bejegyzés trackback címe:

https://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr32356692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

motolla (törölt) 2008.03.07. 21:13:12

Olyan nagyon furcsa nekem az, hogy te ilyen szemérmetlen nyíltsággal beszélsz az embernek ezekről a ritka pillanatairól. Én az ilyesmit valahogy úgy tudnám leírni, mint egy mentális orgazmust, és nekem ez épp olyan intim dolog is. Ilyenkor felvillan az igazság, és persze, hogy egy ideig káprázik tőle a szemünk, de beszélni róla annyi, mint beismerni, hogy elvesztettük. Az, hogy nem elég neked a tudat, hogy te voltál a teljesség, hanem meg kell próbálnod körülírni (méghozzá olyan bonyolultsággal, aminek a mélyebb rétegeibe én nyilván nem látok bele, gondolom, már az eddigiekben is elárultam a tájékozatlanságom) árulkodik a korlátaidról, és nem értem, hogy tárhatod fel a sebezhető oldaladat, még ha egy ilyen steril környezetben is vagy.

pontilyen 2008.03.07. 23:08:20

"Beszélni róla annyi, mint beismerni, hogy elvesztettük" -- írod (motolla), és igazad van.

Számomra ez így elmondhatatlanul tisztességesebb, mint nem bszélni róla, és nem ismerni be, hogy elvesztettük.

motolla (törölt) 2008.03.08. 12:02:49

Nyilván érthetetlen az agresszióm, és elnézést kérek, hogy így ismeretlenül belekontárkodom a nagyok dolgába, csak nagyon megrendítő, hogy egy nekem ennyire ismerős dologról ilyen végtelenül idegenen írsz. Az, hogy racionális síkra akarod hozni ezt a teljességgel megfoghatatlan élményt, bennem azt az érzést kelti, mintha mihamarább el akarnád lökni magadtól. Bocs, ha ismétlem magam.

pontilyen 2008.03.08. 14:22:50

Ugyan már, mi az, hogy "nagyok dolga"?! Nietzsche írja, hogy minden embernek önálló véleménnyel kell rendelkeznie mindenről, amiről véleményt alkotni egyáltalán lehetséges. A fölvetéseid pedig szerintem kifejezetten jók, a lényeg felé gravitálnak. ;-)

A problémád tehát, ha jól értem, a racionalizálás. Igen, ez egy lényegi probléma. Lévinas is hosszan fejtegeti. Ha a Végtelenről szóló beszéd elveszti az "ökonómiai élettel" való kapcsolatát, akkor misztikumba csap át. Ezt azért nem akarjuk, mert a misztikum nyelve megmarad a Másik nélküli lét egoizmusában. Ahol megjelenik a Másik, ott megjelenik a beszéd is.

(Eszembe jutott az én számomra egyik legfontosabb vers, amely gyökeréig megy a témának, és nyilván jobban megérteti, mint most itt én: Kosztolányi Dezső: Számadás.) A beszéd mindig kiüresítés [Nietzsche: "Minden szó előítélet"], de a lényeg is mindig csak beszédben tárulhat föl. Erről szól a cím is. Kritizálj tovább! ;-)

motolla (törölt) 2008.03.08. 17:38:33

Ó, biztos rászolgáltam erre a tanáros bátorításra, de azért most nagyot koppantam... De minden bölcs intelmed ellenére még most sem értem a te végtelen hitedet a beszédben, vagyis a beszéd monopóliumában. Mert persze, hogy a kollektív gondolkodás segít bizonyos igazságok felismerésében, de a "végső válasz" (tudod, isten, zen, nirvána) elvileg magunkban keresendő. Ez persze nem járhat együtt a tisztánlátásunk gyötrelmeinek felmagasztosításával, mert az már ugye egoizmus. Ahogy Salinger mondja, "az embernek képesnek kellene lennie, hogy ha átvágott torokkal fekszik is egy domb tövében, és véletlenül egy csinos lány vagy egy öregasszony jönne arra méltóságteljesen és kecsesen, szép korsóval a fején, feltámaszkodjon félkönyékre, és így nézzen utánuk, amíg csak el nem tűnnek a domb gerince mögött", és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem épp a korsó vagy a domb maga a Lényeg. Márpedig ha tényleg az, a beszéd értelmét veszti. (Nem tudom, mennyire érthető, amit itt összehordok, bennem is még csak most körvonalazódik az egész)

pontilyen 2008.03.08. 19:08:27

A tanárosság bizonyára szakmai ártalom, bocsánat érte, ha ingerküszöböt lép át. No de, a nyelv mint monopólium... Iszonyú komplex kérdés. Mert, ugye, hol is kezdődik a nyelv? Gadamer és a posztmodern hermeneutika szerint "a megérthető lét: nyelv", azaz mindent csak nyelvileg értünk meg. Persze ki tagadná, hogy vannak olyan élményeink, érzéseink, észleleteink stb., melyeknek semmi közük a nyelvhez? Ez nem is kérdés. Csak hát amint ezek az észleletek az emberi világba belekerülnek, magyarán, értelem kapcsolódik hozzájuk, már képbe lép a nyelv. A megnevezések azonban sohasem azonosak magával az élménnyel, ellenkezőleg: eltávolítanak tőle. (Ez ott látszik a legvilágosabban, hogy egészen különböző jelenségekre azonos szavakat használunk.) Épp ezért a nyelvhasználat folyamatos küzdelem a kifejezésért. (Előző kommented utolsó mondata is erről szól.) A Lényeget soha nem érjük el, mindig csak úton vagyunk felé.

Ettől függetlenül persze van egy etika nélküli lét. Erről azonban (per definitionem) nem lehet beszélni, nem lehet róla semmit sem mondani.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.11.01. 20:15:13

(ezt a posztot én miért csak most találtam meg?)

Ha megpróbálunk megérteni valakit, azzal az ismeretlenségét, a végtelenségét kívánjuk megszüntetni azzal, hogy magunkba olvasztjuk, és a saját végességünk részévé tesszük, ha jól értelek. (értelek?)
Ez egy érdekes kettősség, mert fel akartam hozni érvnek, hogy ha magunkba olvastunk valaki vagy valamit, akkor mi nagyobbak leszünk.
Ami igaz, csak a nagyobb véges ugyanúgy elhanyagolható, végtelenül kicsi részét képezi a Végtelennek, mint a korábbi kisebb véges.
Ugyanakkor az is igaz, hogy ha a Végtelen tényleg végtelen, akkor kár aggódni amiatt, hogy elfogy, miközben féktelenül habzsoljuk mindazt, ami kapocs lehetne köztünk és Közte.
Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy habzsolásunk céltalan.

pontilyen 2010.11.02. 12:59:26

@peetmaster:

Valószínűleg azért csak most találtad meg, mert ez az egyik legrégebbi poszt a blogban (egyszersmind nekem az egyik legkedvesebb). :-)

"ha a Végtelen tényleg végtelen, akkor kár aggódni amiatt, hogy elfogy, miközben féktelenül habzsoljuk mindazt, ami kapocs lehetne köztünk és Közte."

A Végtelent nem éri kár, de minket érhet kár, ha nem tudjuk megőrizni a végtelenség képzetét a maga nagyszerű idegenségében. Vagyis a következő mondatod lényegében magadnak is válaszol: "Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy habzsolásunk céltalan."

Igen, ha jól értem Lévinast (valószínűleg nem), akkor erre figyelmeztet minket. Hogy habzsolásunk céltalan. Amit persze föl lehet fogni közhelyesen is (és ez valamiféle aszketikus ideálhoz vezetne, ami, mint Nietzschétől tudjuk, velejéig életellenes), de föl lehet fogni úgy is, mint pozitív töltetű etikát, amelynek nem annyira a lemondás, mint inkább a megőrzés a lényege.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.11.03. 10:18:06

@pontilyen: "de föl lehet fogni úgy is, mint pozitív töltetű etikát, amelynek nem annyira a lemondás, mint inkább a megőrzés a lényege. "

Talán furcsának fogod találni, de nekem ez a gondolat adja környezetvédelmi elkötelezettségem alapját.

pontilyen 2010.11.03. 12:30:37

@peetmaster:

Furcsának és nagyon helyesnek találom. :-)

aSimon 2010.11.03. 12:45:13

Kedves pontilyen!

Gratulálok a blogodhoz, nagyon tetszik! Kevés (pont) ilyen blogot ismerek, amiben megszólal egy egyéni hang, gondolkodásmód. A témáid is nagyon közel állnak hozzám: a filozófia, a magyar irodalom.
A blogra egyébként úgy találtam rá, hogy A Karamazov testvérek kapcsán a Szmergyakov névre kerestem rá:) A Karamazov testvérek nekem is fontos olvasmány, nagyon örültem a sorozatnak, végiggondolhattam újra a szereplők sorsát, írtam róla egy rövid recenziót is.
Utána sok bejegyzésedet végigolvastam, és nagyon tetszett a merészség, amivel írod ezt a blogot, hogy a rövid bejegyzéseket is meg mered terhelni komoly témákkal, ugyanakkor nem túlzsúfolt, mert kiemelsz egy vagy két gondolatot. A gondolkodásmódodat is nagyon rokonnak érzem: Nietzsche radikalizmusának szeretete, de Dosztojevszkijé és Lévinásé is.
Egyébként ha már itt tartunk: mostanában olvastam, hogy Lévinasra, aki Litvániában nőtt fel, nagy hatással volt az orosz irodalom, A Karamazov testvéreket szerette idézni.
Na már befejezem, a lényeg, hogy a jövőben, amikor tehetem, követni fogom a blogodat.

pontilyen 2010.11.03. 18:33:41

@aSimon:

Szia! Örömmel látlak.

Talán úgy van, hogy akire hatott Nietzsche (és Lévinasra kétségkívül hatott), arra hat mindaz, ami Nietzschét azzá tette, ami: az állandó etikai kérdezésmód, illetve az élet önértékként való fölfogása. Vagyis Dosztojevszkij is.

Szívesen elolvasnám, amit a filmről írtál.

aSimon 2010.11.03. 20:04:58

Ahogy visszaolvastam, azt hiszem előbb egy kicsit nagyképű kommentet írtam, mert nem csak ezek a fennkölt filozófiai dolgok hatottak rám (bár úgy látom a magyar netről nagyon hiányzik a filozófiai gondolkodás), hanem azok is, amiket pl. a versekről, a filmekről, vagy a vonatkereket kopogtatóról írtál. A foci nekem néhány éve már kimarad, de sajnálom, mert gyermekkoromban alapélmény volt...
A rövid Dosztojevszkij-írás a közeljövőben meg fog jelenni, akkor szívesen belinkelem neked. (Bár épp Szmergyakovról nem írtam benne, inkább Dmitrijről:)
Furcsa ez az anonim kommentelés, nem igazán érzi az ember, hogy milyen térben van. (Csak olvasni szoktam a blogokat, de nem bánom, hogy most beírtam:)

pontilyen 2010.11.03. 20:22:03

@aSimon:

Én egyáltalán nem éreztem nagyképűnek a kommented, legfeljebb kicsit bölcsészesnek. :-)

Az internetes térben zajló beszélgetések szerintem alapjában képesek megrengetni az ember világnézetét egy csomó mindenről, vagyis szerintem ez egy nagyon izgalmas kaland, melybe érdemes belevágni. Én nagyon szoktam élvezni a helyzetet, hogy nem tudom, ki van a "vonal másik végén", csak írunk és olvasunk. Kicsit olyan ez, mint az utazás; levetkőzzük hétköznapi énünket.

aSimon 2010.12.14. 15:05:08

@pontilyen: Ígértem, hogy elküldöm, amit a Karamazov testvérekről írtam. Most megjelent:es.hu/2010-12-08_a-karamazov-testverek
(Fogalmam sincs miért van az utolsó bekezdés kisebb betűmérettel.) Örülök, ha elmondod a véleményedet róla.

pontilyen 2010.12.14. 18:46:17

@aSimon:

Érdekes írás. Alapvetően nekem is tetszett a film, van benne néhány igen emlékezetes jelenet; most, hogy fölidézted őket, eszembe is jutottak.

A recenziódban leginkább ez a gondolat fogott meg: "Paradox módon az törik meg ennek során, aki a másikra próbálja kivetíteni a saját bűnösségét: Szmergyakov öngyilkos lesz, Iván elméje pedig elborul." Valóban kivetítésről van szó. Szmergyakov és Iván is az apára vetíti ki saját tulajdonságait: Szmergyakov az aljasságot és erőszakot, Iván pedig a fölöslegesség tudatát ("miért él az ilyen ember?"). Valójában minden szereplő a regényben csak kivetüléseiben létezik. Aljosában sem az a lényeg, hogy ő maga milyen, hanem hogy milyenné teszi azokat, akikkel találkozik. Ő nem saját bűnös tulajdonságait "vetíti" másokra, hanem azt, ami értékes magában. Szerintem ez nagyon tanulságos dolog, ha az életünkre gondolunk.

aSimon 2010.12.15. 10:55:32

@pontilyen: Köszönöm. Igen, engem is ez izgatott. Az életben általában a rosszat igyekszünk kivetíteni másokra és magunkat a jóval azonosítani. Dosztojevszkij megfordítja ezt a logikát a "hadd legyek én bűnös" mondással. Ezért tényleg jogos úgy interpretálni a Karamazov testvéreket, ahogy a film tette, vagyis Dmitrij középpontba állításával. Ugyanis nem Dmitrij követte el a gyilkosságot, mégis vállalja az érte járó ítéletet.
Iván és Szmergyakov nem csak az apjukra vetítik ki hiányosságaikat, hanem egymással is sajátos összjátékban vannak. Iván azt szeretné, ha a gyilkosság mintegy magától megtörténne, az ő akaratától függetlenül. Szmergyakov pedig úgy érzi, hogy ő "mások utasítására", Iván tervei szerint cselekedett. (Ismerős ez a felállás a 20. század totális rendszereiből.) Egyikük sem akar szembenézni a saját szerepével. Ezért válnak egymás számára démonikussá.
Aljosa szerintem nem annyira kivetít, hanem inkább a leginkább transzparens tud lenni, látni az embereket úgy ahogy vannak, ellentmondásaikkal együtt.