Gondolom, valamennyi olvasóm sejti, hogy nem vet föl éppen a vagyon (mondhatni: nem tartozom a társadalom felső rétegéhez), meg azt is, hogy a pénzügyek intézése minden, csak nem az én mesterségem. Igyekszem rábízni magam másokra, akikről nagy bizalommal feltételezem, hogy nem az olyasféle balekok kicsinálására esküdtek össze, amilyen, ugyebár, én vagyok. De a morális tanulságok pedzegetése helyett jöjjön inkább a történet. Nem lesz happy end.

Mintegy tíz nappal ezelőtt valamennyi, ERSTE Bankban lekötött pénzemet áthelyeztem egy jobb kamatozású opcióba, amelyet a bank "A nagy dobás" fedőnévvel illetett. Tök jó, hiszen a kamat így mintegy 2%-kal több lesz, vagyis az akción tutira jól járok. Alá is írtam a papírokat, és vártam, ahogy képzeletben csak úgy dagad és dagadozik a bankszámlám.

Aztán ma fölhívott telefonon a banki ügyintéző nő, hogy sürgősen menjek be hozzájuk, mert kijött egy újabb körlevél, mely szerint ezt a magas kamatozású lekötést nem veheti ám igénybe akárki, és hogy én például nem, mert le kéne raknom az asztalra valami pénzt, szóval, hogy menjek be minél hamarabb, mert baj lesz, és hamarosan ráadásul hétvége is stb. stb. No hát, mit tehetnék, megyek is, a nagy bajt mihamarabb el kell kerülni.

Az ügyintézésen a nő helyett egy férfi fogad, mondom, miket hallottam. A férfi erre azt mondja, igen, meg kell szüntetni ezt a lekötést. Hát jó, megszüntetjük, vége a "nagy dobásnak". De mit kezdjünk a pénzzel? Szerinte sokkal jobb lenne kötvénybe helyezni, van egy tuti, garantált 114%-os minimum kamattal, kockázatmentes, mert ezt az összeget két év után biztosan megkapja. Hát mondom, jó, akkor legyen az. (Ő biztos jobban tudja, azért végzett ilyen főiskolát.) Ki kellett tölteni egy rakat papírt, aláírni, ismerem-e a kockázatokat, persze, ismerem stb. stb. Végre, miután vagy háromnegyed órát ott töltöttem, elmehettem a halom szerződéssel, papírral, és a megnyugtató tudattal, hogy elkerültem a nagy bajt, hogy a pénzem egy rosszul megválasztott lekötési opció miatt nem kamatozik.

Aztán elmondom apukámnak, hogy mi történt, aki valósággal őrjöngeni kezd, mondván, hogy engem mocskosul átvágtak. Aztán átnézem alaposabban a papírokat, és rájövök, hogy ez valóban így van.

A magas kamatú betétről szóló szerződésen ugyanis teljesen egyértelműen ott van az én aláírásom, valamint a banki ügyintéző nő aláírása. A szerződés tehát teljesen érvényes volt. Arra szerződtem a bankkal, hogy ilyen és ilyen kamatozással gondozza hat hónapos futamidőre stb. stb. a pénzemet. Aki pedig ezt a szerződést fölbontotta, az én vagyok. Legalábbis a papírok szerint. És csak a papírok számítanak. (Az nem, hogy én azt az információt kaptam a banktól, hogy azonnal föl kell bontanom a szerződést.)

Na de hát... Ez olyan kisstílű csalás, hogy egy civilizált országban elő sem fordulhat, nem? Apukámnak erről más a véleménye; ő ugyanis bankok és biztosítók esetében több ízben is tapasztalt már hasonlót, többek között az ERSTE Bank esetében is.

El lehet ezt hinni? Aki ilyen átlátszóan és kisstílűen csal, azt előbb-utóbb elhagyják az ügyfelei, nem?

Nem. Az ügyfél jótét lélek, bizalommal van pénze gondozói iránt. Föl se tűnik neki az ilyesmi. És minél nagyvonalúbb és nemesebb, annál kevésbé tűnik föl. Sőt, annál kevésbé hiszi el, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges. Pedig minél többször gondolom át a sztorit, annál inkább úgy vélem, hogy engem itt bizony valóban mocskosul átvágtak.

És hogy a garantált 114%-os hozamú kötvénnyel mi lesz? Elolvastam a mintegy tíz oldalas irományt, amely a szerződés feltételeiről és a lehetséges kockázatokról szól. Csupa magyarázkodás arra az esetre, hogy miért nem fognak (annyit) fizetni, amennyit fizetniük kell. A végén pedig az az arcátlan szöveg, hogy "szerződő felek elismerik, hogy minden lehetséges kockázatra előre nem lehet fölhívni a figyelmet stb."; egyszóval: hányinger.

Természetesen nem gondolom, hogy nem fizetik majd ki, amit garantálnak.

De azt például látom, hogy a biztosítók mindig csak akkor nem fizetnek pénzt a biztosítottnak, amikor tényleg valami baj történik. Mert a szerződések valamelyik apró betűs bekezdésében ott van a kitétel, hogy "ja, bocs, előre nem látható természeti katasztrófa esetén nem..." Röviden: a biztosító mindig fizet, kivéve akkor, hogyha véletlenül tényleg fizetnie kellene. Tök jó üzlet, nem? Igazi "nagy dobás"...

(Zárójelben kérek elnézést minden technokratától. A bankárok és biztosítósok ugyanis nem "technokraták"; nem teremtenek semmiféle új értéket, nem oldanak meg semmiféle problémákat. Hanem közönséges bűnözők.)