HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Sz.E.: Én azt válaszoltam volna a gyereknek, bár egy ilyen korú gyerek azt sem értette volna meg: Ha magy... (2018.07.09. 20:28) Mi az értelme?
  • próba felhasználó (törölt): Hogyha ilyen nagyon fontos a helyesírás és mindenkinek ennyire sérti a kicsiny lelkét, akkor miért... (2017.12.17. 16:20) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2008.11.17. 18:20 pontilyen

A mosoly jelei

Be kell vallanom, hosszú időn át rettenetesen utáltam az úgynevezett szmájlikat. Tudjátok, azokat a kis mellékjeleket, melyeket az állítólagos "érzelmek" kifejezésére biggyesztenek fórumokon, blogkommentekben, sőt magánlevelekben is (!) mondataik mögé a társalkodók.

Miért utáltam őket? Erre egyszerű válaszolni. (Arra lesz majd nehezebb, hogy hová tűnt az utálatom.)

Azért utáltam őket, mert mindig is a mondat (le)írójának szegénységi bizonyítványát láttam bennük. Ha valaki nem képes mondatába rejteni, sűríteni mindazt az érzelmet, amit kifejezni szándékozik, akkor régen elveszett az a fejszéje, melynek nyelét holmi mosoly-jelekkel próbálja (szánalmas módon) mentegetni.

Aki nem tud írni, az ezt a hiányoságot szmájlikkal próbálja (eredménytelenül) elleplezni. Véltem egykor. De ma már nem így gondolom.

Hogy miért nem így gondolom, arra álljon itt egy történet.

Amikor Jénában voltam ösztöndíjas, a szép tágas kollégiumi lakásban négyen laktunk. Egy japán lány, két német hallgató (egy fiú és egy lány), illetve én. A német lány (nevezzük Dorónak), aki egyébként földrajzot tanult az egyetemen, kötelességének érezte, hogy fönntartsa a lakás rendjét, ha már a másik három lakó erre (attitűdjéből adódóan) vagy képes nem volt, vagy hajlandó. Mint azonban minden, ami görcsösen történik, ez is valahogy visszafelé sült el. Doro nem megfegyelmezett minket, inkább csak nyomasztott. A japán lány (nevezzük Yukónak) nem is szeretett otthon lenni, és amikor megtudta, hogy én is hazamegyek Magyarországra, ő is szedte a sátorfáját, és elköltözött a lakásból. (Velem jóban volt, pontosabban: négyünk közül csak velem volt jóban Yuko. És ez a csak velem nem az ő hibája, és nem az én erényem volt. Azt hiszem.)

Doro mindenesetre megpróbált ráhajtani a német srácra, nevezzük Thomasnak. Aki azonban érezhetően kevéssé hajlott erre a barátkozásra. Ez úgyszintén (persze láthatatlan) feszültséget költöztetett a wégébe. Ennek egyik nyilvánvaló jelzése volt az alábbi történet.

Doro -- még beköltözésünk után pár nappal -- kis cédulát hagyott az étkezőasztalon, mely kedveskedve Thomasnak szólt, hogy volna szíves helyére tenni a szemetes fedelét (vagy valami ilyesmi). Az üzenetben volt egy nyilvánvaló udvarló formula is (valami olyasmi, hogy "kedves lusta medvém"), amely miatt például nekem elég kínos volt olvasnom. Mint ahogy kínos érzés csókolózó embereket látni a villamoson. Fölösleges behatolás az intimszférába. Thomas viszont -- ahelyett, hogy eltette és kidobta volna a cetlit, mint ami meg sem történt -- úgy hagyta, és ráírt egy válaszszöveget, valami olyasmit, hogy "ki nem állhatom az ilyen, cédulákon történő üzengetéseket". Vibrált a levegő, amikor ránéztem a papírra. Vajon mi lesz ebből? Két lakó a négyből máris összeveszett egymással?

És akkor (persze a papír már vagy egy napja kint volt a konyhaasztalon), úgy éreztem, mi külföldiek megmentettük ezt a kínos helyzetet, mert Yuko tovább írta a levelet, ráróva valami teljesen új és mellékes információt, valami olyan szöveggel mellékelve, hogy "ha már úgyis itt van ez a papír"... El nem mondható, mennyire megszerettem ekkor ezt a japán lányt... És akkor én is tollat ragadtam, és én is írtam valamit -- nem hogy oldandó, hanem végleg megsemmisítendő a keletkezett feszültséget -- a már úgyis teleírt cédulára.

A hatás azonban elmaradt, pontosabban: nem maradt el. Azt vettem észre, hogy Doro kifejezetten haragszik rám. Nem értettem, hogy miért. Aztán rájöttem. Ő nyilván szó szerint értette, amit a papírra írtam (fogalmam sincs már, hogy mi volt az); és érthette is, hiszen lehagytam a szmájlit róla. A szmájlit, a mosoly-jelet, amely egyértelműen figyelmeztetne: ne tessék túlzottan komolyan venni, amit ideróttam!

Én azóta használok szmájlikat. Mert rájöttem, hogy mindig lesznek, vagyis mindig lehetnek olyanok, akik mindent szó szerint értenek.

Akik nem tudják, hogy egyetlen mondatom sem olvasandó odaképzelt mosoly-jelek nélkül. Hogy egyetlen mondat sem teljesen komoly. Hanem hogy minden mondat valahol komolyság és komolytalanság határmezsgyéjén imbolyog, és valahol a mélyén mindegyikben benne vannak a mosolygás (persze észrevehetetlen) jelei.

Aki sokszor ír bárkinek és mindenkinek, annak szüksége van a szmájlikra, hogy ezt a láthatatlan mosolygást láthatóvá tegye. Mosoly-jelek nélkül csak az lehet meg, aki tudja, hogy kinek ír.

17 komment

Címkék: nyelv mosoly írás világháló szmájlik


A bejegyzés trackback címe:

https://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr81774088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milena 2008.11.17. 20:26:32

Igen, magam is így voltam régen a szmájlikkal. Mióta azonban kommentelek, azt hiszem, nagy szükség van rájuk. A szmájli nem csak azt jelentheti, hogy viccelek, hanem azt is, hogy jóindulattal vagyok az illető felé, akinek írok, és nem akarom támadni. Mivel a többi kommentelő nem ismer közelebbről, vagy egyáltalán nem ismer, szükség van rá, hogy kinyilvánítsuk békés szándékunkat; olyan ez, mint a fehér zászló...

Azóta olyanná váltak számomra a szmájlik, mint a mondatvégi írásjelek. Ha Anyukámnak írok (aki valószínűleg nem látná a szmájlit a két pontban és a fél zárójelben), nehezemre esik, hogy ne használjak egyet sem.

Számomra ösztönössé vált a szmájlik használata. Olyan ez, mint a spanyolban a subjuntivo. Egy nyelv megvan subjuntivo nélkül, de amelyikben van, abban sokkal gazdagabban lehet kifejezni az érzelmeket.

Na, most akkor tegyek-e szmájlit? :)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.17. 21:14:10

Nem úgy. Lehet, hogy tényleg komolyan gondolsz dolgokat, és mit tudhatjuk mi azt, különböző lények, hogy te épp mire is gondolsz?
(Ja, :))
Kevésbé transzcendentálisan: meg is kell bízni valakiben ahhoz, hogy egy mondatot csipkelődésnek vegyél sértés helyett.

pontilyen 2008.11.17. 21:58:06

"S ekkor még nem beszéltünk arról, hogy a beszélő/író személyiségéből fakadóan, milyen különböző lehet ugyanannak a mondatnak értelme" (AgnusDei)

Így van, valójában ez a legnagyobb probléma, azaz, hogy igazából mindig csak képzeljük, hogy értjük a másikat.

És akkor itt jön a két kulcsszó, amit milena és peetmaster említ: szándékjelzés és bizalom. A másikat persze nem érthetjük; viszont AKARHATJUK érteni, illetve BÍZHATUNK abban, hogy nem fogjuk félreérteni.

"Normális" társalgásban ez természetes. Az interneten azonban muszáj jeleznünk a szándékot és a bizalmat.

2008.11.18. 00:11:56

Arról nem is beszélve, hogy a netes kommunikáció jellegéből adódóan a legtöbb esetben nem határozom meg, hogy kinek írom az üzenetet, nem ismerem, nem tudom, hogy milyenfajta humorra vevő, sokszor azt sem, hogy milyen szinten bírja az adott nyelvet. Emiatt aztán sok félreértés elkerülhető a szmájlik használatával, az mégiscsak egy közös jelrendszer.

Korábban, amikor az internet nem volt ennyire multimédiás, még nagyobb szükség volt ezekre a jelekre. Nem voltak betűtípusok, a személyiséget vagy a szándékot kifejező weboldal sablonok, nem volt rá lehetőség, hogy a telefonnal képet készítsünk és azonnal át is küldjük.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.18. 10:19:14

"Mosoly-jelek nélkül csak az lehet meg, aki tudja, hogy kinek ír." - Inkább ha a címzett tudja, kitől kapja. Bár úgy is adódhatnbak félreértések, rám már sértődött meg olyan miatt egy haverom, amilyet ha élőbeszédben hall tőlem, még csak nem is lassít.

pontilyen 2008.11.18. 11:04:34

AgnusDei előző kommentjét (mivel véletlenül tartalmazta a nevét) saját kérésére kiszedtem. Egyúttal idemásolom a tartalmát:


"Nekem ez a bejegyzés nagyon tetszik és remélem sokan elgondolkodnak rajta.
Azt gondolom, hogy pontosan megfogalmaztad, hogy miért használunk szmájlokat és hasonlókat (bár, ahogy tapasztalom van olyan portál, ahol már egészen elburjánoztak a hasonló jelek és oda jutottunk, hogy egyesek nem írnak semmit, csak küldenek egy ilyen-olyan jelet).

A kihívás abból fakad, hogy amikor a másik emberrel élőszóban beszélgetsz, akkor szavakon túl, abban benne van a testtartás, a mozdulat, az arc, a tekintet, a mimika. Próbálnánk csak ezek nélkül elmondani érzelemmelteli dolgokat!
Természetesen egy szmájl nem helyettesíti mindezt, de rá mutat arra, hogy milyen korlátozott az email írás lehetőségei.

S ekkor még nem beszéltünk arról, hogy a beszélő/író személyiségéből fakadóan, milyen különböző lehet ugyanannak a mondatnak értelme (humor, kétely stb.), illetve a hallagató/olvasó is egészen másképpen "dekódolhatja" ugyanazt a mondatot.

AgnusDei"

pontilyen 2008.11.18. 16:32:06

Érdekes megfigyelés: alig van szmájli a kommentek között.

Ez azt jelenti vajon, hogy mi, pontilyenblog-olvasók, ezek nélkül is tökéletesen megértjük egymást?

roman patkany 2008.11.18. 17:29:47

Az internetren maskeppen kommunikalunk mint a valosagban, mert nem megy at a hangszin, arckifejezes, stb, csak a tartalom. Es sokkal tobb alkalmad van atgondolni, megfontolni mit irsz le, inkabb intellektualissa valik mint spontanna es szemelyesse.
Persze elofordul hogy valaki megis ki tud fejezni lelkiallapotokat az irasaval, ezt hivjuk irodalomnak.

pontilyen 2008.11.18. 17:44:19

"inkabb intellektualissa valik mint spontanna es szemelyesse."

Érdekes gondolat. Az internet nem feltétlenül az intellektus kiélésének a helye, nincs is tér rá, IGAZÁN kifejteni egy-egy gondolatot. Vagyis szerintem pont az igazán átgondolt és megfontolt gondolatmeneteknek nem alkalmas terepe ez. Ezért türemkednek elő a szmájlik. A netre, úgy látszik, inkább csevegni és érzelmeket közölni járunk.

AgnusDei 2008.11.18. 19:19:24

Köszönöm :-)))!

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.11.19. 05:46:55

Azért tegyük hozzá, hogy a szmájlikat sem kell túlzásba vnni. Engem például posztban zavar, hisz ott van lehetősége az írónak, hogy körülírjon, vagy érzékeltesse az iróniát, a mögöttes tartalmat. Kommentnél, vagy csetelésnél más a helyzet, de tapasztalataim szerint vannak, akik sokszor értelmetlenül, minden többletinformáció nélkül tűzdelik tele a szöveget fejekkel. Az idegesítő.

pontilyen 2008.11.19. 11:31:30

"de tapasztalataim szerint vannak, akik sokszor értelmetlenül, minden többletinformáció nélkül tűzdelik tele a szöveget fejekkel. Az idegesítő."

Bizony ez igaz. Sokan a tartalom teljes hiányában (jelentés nélkül) használják számolatlanul a szmájlikat. Kicsit hasonló stílusficam ez, mint a túlzásba vitt három pont vagy felkiáltójel...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.19. 23:25:32

Jut is eszembe, hogy a mega lol, meg a giga lol jelzésektől azért a mai napig hülyét kapok.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.12.04. 11:29:48

Az utolsó két bekezdés pont felmerült köztem és heinrich között a héten, csak mi megállapítottuk, hogy a "magunk fajta" ember az igazából élőben is egyfolytában idézőjelek között beszél, de ehhez nem mindig elég, és nem is lehet mindig mosolyogni...:)

pontilyen 2008.12.04. 18:29:32

"a "magunk fajta" ember az igazából élőben is egyfolytában idézőjelek között beszél" (donnelly)

Így van. A "magunk fajta" embert én úgy értem: az az ember, aki sokat foglalkozik mindenféle szövegekkel.

I. P. S. 2009.07.08. 00:36:55

Hú, hát én pont fordítva kalandoztam, mindig is helyeseltem az emotikonokat, aztán most hallottam egy ilyen véleményt, hogy "szmájlikat csak az használ, aki feltételezi, hogy a többiek hülyék, és nem tudják, mikor viccel". Nehéz kérdés, annál is inkább, mivel az irodalom kétezer éves története során sohasem alakított ki smiley-kat. A magánlevelezésben volt valami hasonló, például az angolok x-eket tettek a levél végére, aminek a jelentése "kiss-kiss", de igazából ez az egész az internethez kapcsolódik. Azt is megkockáztatom, hogy pusztán vizuális játék, hiszen amikor a smiley-k fiatalok voltak, akkor még mindenféle volt, és csak később állt be, hogy elsősorban az arcokat használjuk. Volt például rózsa is: -(-(-@

Én egyébként használok smiley-kat, de rossz szájízzel, és ha idősebbeknek írok (30 fölött), igyekszem elkerülni őket.