HTML

Pontilyen pont ilyen

"Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát." (Friedrich Nietzsche)

Friss topikok

  • Sz.E.: Én azt válaszoltam volna a gyereknek, bár egy ilyen korú gyerek azt sem értette volna meg: Ha magy... (2018.07.09. 20:28) Mi az értelme?
  • próba felhasználó (törölt): Hogyha ilyen nagyon fontos a helyesírás és mindenkinek ennyire sérti a kicsiny lelkét, akkor miért... (2017.12.17. 16:20) A tíz legkiakasztóbb helyesírási hiba a világhálón
  • Csöncsön: KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY (aki esetleg olvassa)! Indítottam egy új blogot: mondataink.blog.hu/ Aki szí... (2017.08.29. 19:33) Az Ég Berlinről
  • geegee: Na, hát én már a jövőből jövök, hozzátok képest... :D Azóta lettek Magyarországon is csodás új sta... (2017.03.08. 14:51) Van-e szebb, mint egy stadion?
  • promontor: @Csöncsön: Sok mindenben egyetértek: valóban tettek hülye nyilatkozatokat német politikusok, valób... (2015.09.24. 21:24) Amikor elönt minket a világ

Ennyien vagyunk most

2009. január 31. óta


View My Stats

Címkék

ady (1) aforizma (6) agyalás (12) agymenés (3) aljasság (1) almería (1) álom (11) amerikai psycho (1) arany jános (8) argentína (2) árokásó blog (1) asterix (1) austin (1) a nagyidai cigányok (1) a szajha és a bálna (1) a tanú (1) a titkok kulcsa (1) a vihar (1) babarczy (1) babits (5) bahtyin (1) bajnai (1) balassi (2) balkán (1) baloldal (1) bank (1) barcelona (6) baudelaire (1) bayer (1) beavatás (1) bekezdés (1) berlin (2) berzsenyi (2) bessenyei (1) beszéd (2) beszédaktus elmélet (1) beszélgetés (4) betegség (2) bevándorlók (1) bkv (8) blikk (1) blog (28) blogsablonok (1) bl döntő (1) bogár lászló (1) bölcsesség (1) bölcsészet (2) bölcsészkar (1) bölcsőde (1) boldogság (2) bolondozás (4) bolondság (1) bonhoeffer (1) brecht (1) buber (1) budaházy györgy (1) budapest (17) búék (3) bűn (1) bunkóság (1) butaság (2) butler (1) buzi (1) camus (1) celebek (1) chico buarque (1) cigányok (3) csalódás (1) csíkszentmihályi (2) csipike (1) csoda (1) csokonai (1) dallas (3) dekonstrukció (1) délibáb (1) demokrácia (3) derrida (1) derű (2) der himmel über berlin (1) dionüszosz (1) diploma (2) dohányzás (2) dosztojevszkij (4) eb (5) echo tv (1) edith piaf (1) egyébként (1) egyetem (1) élet (17) ellenőrök (1) el clásico (2) emberek (14) emlékezés (13) én (25) építészet (6) erich fried (1) erotika (1) értelmesség (1) értelmiség (1) érzékenység (1) érzéketlenség (1) esterházy (1) esztétika (1) etika (5) étteremkritika (1) facebook (1) fájdalom (3) fák (1) faludi ferenc (1) fanatizmus (1) fazekas róbert (1) fecsegés (1) federer (2) feldmár (1) felelősség (2) férfiak (3) festészet (2) fikázás (1) film (17) filozófia (36) flow (1) foci (36) foucault (2) franciák (1) franciaország (1) freud (1) freudizmus (1) friedrich (1) ftc (3) gazdaság (1) gazsó (1) gdp (1) getafe (1) giccs (1) goethe (4) gondolatok (2) gondolkodás (45) grafológia (4) grondin (1) guantánamo (1) gyerekek (1) gyilkosság (5) gyomor (1) gyöngyösi (1) győzelem (1) gyűlölet (1) gyurcsány (4) gyurgyák jános (1) haas (1) háború (1) hajnóczy péter (1) halál (7) halálbüntetés (1) halottak napja (1) hawaii (1) hazaszeretet (1) helyesírás (3) hermeneutika (6) hétköznapok (23) hiddink (1) himnuszok (2) hímsovinizmus (1) hírek (3) hócipő (1) hofmannsthal (1) homofóbia (2) homoszexualitás (4) hősök (2) húgocskám (1) húsvét (2) identitás (1) idő (11) igénytelenség (1) iii. richárd (1) indexcímlap (12) iniesta (1) iparművészeti múzeum (1) írás (14) irigység (1) irodalom (20) iskola (1) isten (2) ízeltlábúak (2) japán (2) játék (19) jégkorong (1) jékely (1) jézus (6) jobbik (1) jog (1) john higgins (1) józsef attila (5) káin bélyeg (1) kant (1) kapitalizmus (1) karácsony (3) kávé (1) kegyetlenség (1) kemény istván (1) kép (2) kérdés (1) kereszténység (5) kézilabda (4) kína (1) kisebbségek (3) kisteleki (2) kittler (1) kockulás (1) kóczián (1) koeman (1) koffeinizmus (1) kolláth györgy (1) kolonics györgy (1) költészet (18) költségvetés (1) komment (1) konzervativizmus (3) korrektúra (1) kosztolányi (18) kötelességtudat (1) közélet (11) kő hull apadó kútba (1) kultúra (21) kundera (1) kurvák (1) lánczi (1) léderer ákos (1) lélek (23) lényeglátás (1) lévinas (2) liberalizmus (2) lmp (1) logika (1) lustaság (2) lyotard (1) magány (2) magyarok (2) magyarország (38) maradona (2) márai (1) marian cozma (1) márquez (2) maslow piramis (1) mccain (1) mdf (1) média (2) melegfelvonulás (2) mélypont (1) messi (1) metafora (3) meztelenek és holtak (1) morál (4) moravia (1) mörike (1) mosoly (1) mottó (1) mourinho (1) mszp (3) mu (1) műfordítás (3) munkanélküliség (1) murray (1) musil (2) művészet (5) művészetek (1) nacionalizmus (2) nácizmus (3) nadal (2) nádas (1) napfény (2) nemek (2) németek (3) német romantika (2) nemzeti blogcsúcs (1) nemzeti színház (1) nemzetkarakterológia (1) népszavazás (2) népszótár (1) nevetés (2) nick hornby (1) nietzsche (30) nobel díj (1) nők (1) norvégia (1) nyelv (26) nyelvészet (1) nyilas atilla (1) obama (1) ökopolitika (1) olaszország (2) olimpia (6) olvasmány (24) olvasók (5) önismeret (4) önreflexió (1) öröm (1) ortega y gasset (2) őrület (1) oslo (1) összeesküvés elméletek (1) őszinteség (1) őszöd (1) osztálytalálkozó (2) ötvenes évek (1) ozmium (1) pánikroham (1) pedagógia (6) pesterzsébet (2) petőfi (1) petri (1) pihenés (1) platón (1) pluralizmus (1) polgári védelem (2) politika (22) politikai korrektség (1) pontyi (1) pornó (1) prága (1) pszichológia (13) rabszolgamorál (1) radnóti (2) raymond aron (1) real madrid (1) recenzió (1) reckl amál (1) rejtély (1) relativizálás (2) rend (1) részegség (1) retorika (1) ricoeur (1) rilke (1) rio de janeiro (1) roddick (1) rogán (2) románia (1) roman jakobson (1) román patkány (1) rorty (1) rtl klub (1) samantha (1) schmidt mária (1) seggnyalás (1) shakespeare (4) sivatag (1) slágerek (1) sleeping dancer (1) slota (1) snooker (4) sólyom (2) sötétség (2) spanyolország (5) spanyol olasz (1) sport (14) stadionok (5) statcounter (1) stilisztika (2) szabadka (1) szabó lőrinc (1) szdsz (2) szegénység (1) szégyen (3) szemantika (1) szemétség (1) szent ágoston (1) szenvedély (6) szerb antal (2) szerelem (2) szerénység (1) szeretet (8) szexualitás (3) szlovákia (1) szmájlik (2) sznobizmus (1) szocializmus (1) szókincs (3) szorongások (16) sztrájk (1) születésnap (3) szúnyog (1) szurkolók (6) tanárverések (1) tanulás (1) tarka magyar (1) társadalom (19) tavasz (1) technokrácia (2) tenisz (2) tériszony (1) terrorizmus (1) teszt (1) tgm (1) tibet (1) titok (1) tolsztoj (4) török gábor (1) történelem (9) tortuga (1) transzcendencia (1) trianon (1) tudatmódosítók (2) tudomány (6) újév (1) ünnep (8) usa (3) usain bolt (1) uszoda (1) utcák (6) vallás (1) városok (4) vb (2) velázquez (1) vér (1) vers (23) versrovat (32) világháló (11) világpolitika (2) világválság (1) villamosok (3) vírus (1) vita (1) vitézy (1) vizsga (1) vörösiszap katasztrófa (1) was es ist (1) wc (1) weöres (2) wikipédia (1) wimbledon (2) wittgenstein (1) zsenialitás (4) Címkefelhő

2008.11.29. 19:11 pontilyen

A szeretet láthatatlan fonalai

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.

 

Babits Mihály: Ősz és tavasz között (részlet)

 

Néhány évvel ezelőtt még sejtelmem sem volt róla, hogy érzelmi viszonyba kerülhetek olyan emberekkel, akiket vagy sohasem láttam, vagy szinte alig is. Sejtelmem sem lehetett arról, hogy egymást nem ismerő emberek a világ két (talán egészen távoli) pontján egy képernyőre meredve emberi kapcsolatba kerülhetnek egymással, és hogy ez a kapcsolat talán semmivel sem lesz értéktelenebb, mint amelyet közvetlen ismeretség eredményez.

Nem tudtam róla, hogy az internetes társalgás valódi, sőt mély érzelmek előállítására is képes lehet. Olyan érzelmekére, melyek nyugtalansággal, örömmel, aggodalommal, szorongással, bizakodással vagy szeretettel tölthetnek el.

Márpedig amióta a blogszférában kalandozom, számos ilyen furcsa, merőben új és szokatlan, eladdig csak a valóságos életből ismert érzelem kerített már hatalmába, olyan emberek iránt is, akiknek talán még az igazi nevét sem tudom.

Vegyük példának ezt a blogot és törzskommentelőimet. Egy-egy kommentből (talán már egy-egy mondatból, netán szóból is) azonnal ki tudom érezni, hogy milyen mélységig értette meg valamely olvasóm a szöveget, és a megértés mélységének függvényében ingáznak érzelmeim a szomorúság és bosszankodás, illetve az eufória szélsőségei között. Aztán persze van olyan is, hogy érzem, hogy az illető ért, és mégis szomorú leszek. És van olyan is, hogy érzem: az illető nem ért, és mégis örülök. Mert egyáltalán nem biztos, hogy mindent muszáj érteni, vagy hogy mindent muszáj jól érteni. A láthatatlan fonál, a szeretet láthatatlan fonala megteremtődik, és ez nagyon-nagyon különös, okvetlenül gondolkodásra késztető tapasztalat.

A szeretetről persze nem illik beszélni. Túlságosan is intim dolog a szeretet, hogy egyáltalán hitelesen beszélni lehessen róla. Aki lépten-nyomon mást se tesz, mint a szeretetről prédikál, az roppant erős gyanút kelt (és ez a gyanú az esetek túlnyomó többségében be is igazolódik).

Én se tenném.

Tegnap azonban olyasmi történt, amely olyannyira fölkavart, hogy most beszélésre késztet.

Legnagyobb megdöbbenésemre ugyanis észrevettem, hogy Sleeping Dancer eltávolította blogjáról a linkemet. Azaz eltemetett, megszüntetett. Vajon miért? Ennyire elvethettem a sulykot a Nemzeti Blogcsúcsról írott bejegyzésemmel, melyet olvasóim egy jelentékeny része erősen félreértett? Netán haragszik rám valamiért? Megbántottam őt? Mindenféle kérdés kavargott bennem, mígnem írnom kellett egy kommentet, hogy rákérdezzek a miértre. (És szerencsére ma kiderült, hogy nem bántottam meg Sleeping Dancer-t. Nagyon fájt volna, mert én őt kifejezetten szeretem.)

Azonnal eszembe jutott egy korábbi posztom, melyet Vérszegény Éjszakai Dúvad nevű új kommentelőm pár napja váratlanul előrángatott, a Csalódást okozni című. Különösen az a három mondata, mely szerint "Ha egyszer elvetem a sulykot, és a karcolás mélyebbre sikerül, mint amilyennek szerettem volna, talán végzetes hibát követek el. Talán végképp megbántok valakit. Az emberi lélek finom szerkezetű anyag." És szinte mindegy is, hogy elkövettem-e a "végzetes hibát", mert magamban viszont érzem a karcolást. (Az ember amúgy is legtöbbször önmaga lelkét karcolja meg.)

Mit akarok mindezzel mondani? Azt, amit tanulságként lekerekítve megfogalmaztam magamban. Azaz: a fájdalom minden esetben azt jelzi, hogy szeretünk valakit. Ahol van fájdalom, ott van szeretet; és ahol nincsen fájdalom, ott nincsen szeretet.

Vessünk egy pillantást a fönt idézett Babits-versre. Nekem mindig ezek a sorok jutnak eszembe, ha fájdalmat érzek. Akiket szerettem, nem szeretnek, / akikért ragyogtam, eltemetnek. Tautologikus sorok, ugye? Hiszen mindig azok temetnek el minket, akiket szeretünk, és akikért ragyogunk. Semmi ellentmondás nincsen ebben. A szeretet egyszerűen így működik.

18 komment

Címkék: blog fájdalom szeretet világháló babits sleeping dancer


A bejegyzés trackback címe:

https://pontilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr64795120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agnusdei 2008.11.29. 21:01:27

iwiw.
ahogy csak tudsz.
ad.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.29. 23:13:41

az a poszt a konzi-gyűlésről az én hibám, én provokáltalak, hogy írd meg, mondván, nálad jobb helye lesz. Aztán mégse. Én viszont nem írhattam meg. Én nem tudok ilyen finom iróniával fogalmazni, és ha tudnék s, az olvasói nem számítanak rá.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.11.30. 03:41:12

all my friends are dead now
they tried to be a bit too brave
though some just went back to dressing normal

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.11.30. 07:39:27

Kedves jó Csöncsön!

Mások "szeretetének" kivívása, a megfelelni vágyás már-már ösztönös lelki "zönge", s beszélni róla, nem mindig belső ügy.
Mint ahogy e helyt is megengedhető.

Első körben, - egy bloggazda és látogatóinak relációjában - magam helyettesíteném a "tisztelet", "elismerés" szavakkal, a blogszféra érzelmi skáláján talán ez már maga a "szeretet"?
Mert pl. én nagyon szeretem elgondolkoztató, mély írásaidat, elismerő tisztelettel adózom hát szellemednek, nálam valahol fedik egymást ezek a fogalmak.

Néha ui. annyira egésznek, olyan kereknek vélem bejegyzéseidet, annyira találkoznak saját értékítéletemmel, meglátásaimmal, hogy - miután mindenki önmaga mércéje - ezek után csak és csakis jó embernek, (az összevetés csak e pontra terjed ki) és kiváló stílusú, penge agyú bloggernek tartalak!

Barátokra, lelki rokonságra lelni itt, pedig legalább olyan elégedett érzés, mint megírni, az azokat kiérdemlő posztokat...

Tudom, mert magam is hasonlóképp vagyok, nagyjából 5 helyen virít nevem, minek örülök, "szeretem":)

Üdv.

pontilyen 2008.11.30. 16:21:34

Köszönöm a kedves szavakat mindőtöknek!

Peetmaster: majdnem biztos, hogy provokálás nélkül is írtam volna a konzi-gyűlésről. Igaz, nélküled talán valami egész más lett volna belőle. Összességében viszont nem bánom, hogy így alakult. Kiírtam magamból valamit, aminek addig még nem volt artikulált hangja bennem.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.12.01. 11:55:15

"Szép" lenne, ha pont én nem szólnék hozzá...

Engem ez ragadott meg:

"Aki lépten-nyomon mást se tesz, mint a szeretetről prédikál, az roppant erős gyanút kelt (és ez a gyanú az esetek túlnyomó többségében be is igazolódik)."

Miért van az, hogy minél többször hangoztatja azt valaki, mennyire szeret, annál kevésbé hiszünk neki?

pontilyen 2008.12.01. 12:46:11

Amál:

Ez azért van, mert a szeretet intim érzés, normális esetben szükségtelen hangoztatni. A hangoztatás a kompenzációja valaminek. És ha valaki állandóan csak kompenzál, akkor annak baj van a szeretetével.

agnusdei 2008.12.01. 17:04:04

Gyermekként jól-roszul megtanítottak bennünket a szavak jelentésére, mondatokat alkotni, szólni.
Azonban az emberek túlnyomó többsége nem tanulta meg a beszéd hatalmát. Tudja, ismeri a szavakat, de képtelen használni, összekötni a benne lévő érzéseket és szavak lehetőségével. S mivel erre képtelenek vagyunk, ezért a szavaink és a másik ember bensője, s végül saját bensőnk és a másik között nem jön létre a valóságos viszony, "szeretet láthatatlan fonala."

Természetesen a végtelenül álszent, hamisan viszafogott európai közegünk is nehezíti mindezt, hiszen a kommunikáció során megköti a kezünket, arckifejezésünket, tenyerünket, érintéseinket. Nem illik, túl sok, illetlen stb. S mindeközben majd belepusztulunk, hogy egy simogatás, érezelem simítás érjen bennünket.

Mindez igaz a szeretetre is.
Önkritikával írom, sajnos a magát hamisan keresztyének nevezett hagyomány (kiváltképp a puritán protestantizmus), azt hitette el velünk, hogy a szeretet, a maga tisztaságában, romolhatatlanságban, csak testen túli, testen kívüli lehet, a szellemi szférába egyesülve a másikkal.
Így teljes analfabétizmusra jutottunk a szeret kifejezésében. ezért nem tudunk szeret-kezni, csak d...ni (bocsánat).
Képtelenek vagyunk elmondani valamit újjbegyünkkel, érintésünkkel, leheletfúvással.

Nem teljesen értek veletek egyet. Valóban, a szeretet a legintimebb dolog, végtelenül személyes. De magáról a szeretet kifejezésnek módjairól, lehetőségeiről beszélni kell, sőt tanítani. Biztos rohadt lényeges, hogy hány elektront ad le a nemtudomén micsoda, és milyen gyönyörű cirrus cumulusok szállnak az égen stb, de még fontosabb lenne az önkifejezést tanítani.
Keveset beszélünk, ilyen módon a szeretetről.

S még egy valami. Minden úri szent vacsora előtt, a bűnvallásban megemlítjük, megemlítem, hogy megvalljuk azt a vétket, amely során visszatartottuk, nem fejeztük ki, nem mondtuk ki a szeretetet. Mert ez bizony lopás. A másik lénye, fontossága megajándékozz bennünket, jót kapunk, áldást benne, ezért hanyagságból, megszokásból, álprüdériából, ÁL INTIMITÁSBÓL nem kifejezni, nem kimondani újra és újra "szeretlek", bizony lopás, így bűn.

AgnusDei

milena 2008.12.01. 20:27:58

Igen, meglepő dolgok történnek a blogszférában.

Olyasmiről beszélget az ember idegenekkel vagy majdnem-idegenekkel, amiről talán csak a legjobb barátival merne. Olyan embereket ismer meg, akikkel irl talán soha nem találkozott volna.

Ismerjük tehát egymás legintimebb gondolatait, mintha csak bizalmas barátok lennénk. És nem tudom, tényleg azok vagyunk-e. Olvashatom én valaknek a blogját úgy is, hogy egyszer sem kommentelek hozzá, és azt hiszem, ismerem, sőt közel érezhetem magamhoz. Aztán, ha odakommentelek valamit, vagy kedvező a fogadtatás, vagy nem. Ha nem, akkor jön csak rá az ember, hogy valójában nem is ismeri ezt a másikat, hiszen teljesen máshogy reagált, mint ahogy várta volna. Baráti fogadtatást várt volna, azt, hogy a másik ugyanúgy örüljön neki, ahogy ő örül a másiknak, ami persze lehetetlen, hiszen legföljebb csak egy barátságos "welcome"-ot kaphat, de ha ez megvolt, esetleg kétoldaúvá válhat a kapcsolat. Ekkor sem biztos még, hogy barátságról lehet szó. Egy nick jóban lehet egy másmilyen nevű nickkel, de a nick és a 3d ember két különböző személy. Én, vagyis a Milena sem olyan vagyok, mint én, vagyis az XY...

Egy nickben épp úgy lehet csalódni, mint egy 3d személyben. Sőt, talán még jobban, mert annyira egyoldalú, amit így látunk a másikból, hogy óhatatlanul kiegészítjük a képzeletünkkel.

BTW, engem is levett egyszer egyik kedves olvasóm a linkjei közül. A mai napig nem tudom, miért, mert nem mertem megkérdezni. Nem hiszem, hogy haragudna, de akor miért vett le...? (A blogom már akkor is védett volt, amikor kitett.)

Végül pedig:

"És van olyan is, hogy érzem: az illető nem ért, és mégis örülök."

Merem remélni, hogy ez többek között rólam szól :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.12.02. 10:28:42

Ó, Istenem! (És annak Báránya! ;)

Ehhez nem lehet mit hozzáfűzni, annyira telitalálat:

"Önkritikával írom, sajnos a magát hamisan keresztyének nevezett hagyomány (kiváltképp a puritán protestantizmus), azt hitette el velünk, hogy a szeretet, a maga tisztaságában, romolhatatlanságban, csak testen túli, testen kívüli lehet, a szellemi szférába egyesülve a másikkal.
Így teljes analfabétizmusra jutottunk a szeret kifejezésében. ezért nem tudunk szeret-kezni, csak d...ni (bocsánat).
Képtelenek vagyunk elmondani valamit újjbegyünkkel, érintésünkkel, leheletfúvással."

Én is megosztok egy intim dolgot. Nem tudom, miért, de nagyon nem szeretem, ha hozzámérnek az emberek. Ezt széles körben terjesztettem is, amikor még bősz kamasz voltam, és mostanában jövök rá, hogy mégis hiányzik... Viszont el is szoktam tőle. Szóval nehéz ügy. Talán nem is lehet feloldani.

agnusdei 2008.12.02. 11:37:50

"Én is megosztok egy intim dolgot. Nem tudom, miért, de nagyon nem szeretem, ha hozzámérnek az emberek. Ezt széles körben terjesztettem is, amikor még bősz kamasz voltam, és mostanában jövök rá, hogy mégis hiányzik... Viszont el is szoktam tőle. Szóval nehéz ügy. Talán nem is lehet feloldani."

Francba! Ezt én szoktam volt mondani.
S mindenek fölött a szomszédból a midnájtlédi üvölt valami krisztől. Romantika a javából :-).

AD

agnusdei 2008.12.02. 12:48:13

off
utána néztem. dö börg.
uff.
on

Quicksilver 2008.12.03. 09:36:14

Fura dolog ez tényleg... már maga az, hogy kommentelek valahol, egy viszonyulás, aminek van érzelmi komponense. Hisz sok blog van, amit csak olvasok, de ahová írok is, az valahol megpendít egy húrt. Tévedtem már, volt, ahol nem láttak (annyira) szívesen, vagy utóbb derült ki, hogy a bloggazda egyet nem értésében törölte a kommentemet és vette le a linkemet... ez szarul esik, mert (hülyén fog hanzani) de addigra már belefektetünk valamit az adott blogba, gondolatokat, érzelmeket, és ha tévedünk, hát azt tudom, magunknak köszönhetjük, de mégis... mégis a másikat hibáztatjuk érte. Ilyenek vagyunk...

pontilyen 2008.12.03. 12:28:17

@Quicksilver:

Itt megnyugodhatsz, én szívesen látlak.

A kommentelést én egyfajta megerősítésnek is tartom: igen, engem ez a blog érdekel, érdemesnek tartom arra, hogy vitatkozzam vele, itt vagyok akkor is, ha éppen nem kommentelek. Vagyis van egyfajta gesztusértéke is a hozzászólogatásnak. Érzelem-befektetés, igen, ha úgy tetszik...

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.12.04. 12:28:20

Nagyon hasonlóan gondolom, mint Ponti.

Rosszabb hangulatomban kicsit neheztelek is azokra, akikről tudom, hogy naponta többször is jönnek, mégsem írnak soha egy sort sem.

milena 2008.12.04. 13:21:45

Amál,

van az úgy, hogy az ember elolvassa a posztot, és egyszerűen annyira egyetért vele, hogy nem is igen tud hozzászólni semmit. Nyilván nem a hozzám hasonló irl-ismeretlenekre céloztál a kommenteddel, de magamból kiindulva el tudom képzelni, hogy sokan örömmel olvassák a blogodat, de nem akarnak annyit odanyávogni, hogy "aha, tetszett a poszt, egyetértek", úgyhogy inkább nem írnak semmit.

Azért nem kommentelek én sem gyakrabban a blogodon, mert nagyon ritkán tudok érdemben belekötni a posztjaidba, vagy új információt tenni hozzájuk.