Azt hiszem, a gyerekek ösztönei csalhatatlanok. Őket nem lehet becsapni. Gyerekkoromban én mindig pontosan éreztem, hogy a szilveszter az egy határozottan rossz ünnep. Legfőbb jellegzetessége az, hogy unalmas. Második fő jellegzetessége az, hogy lehangoló. Harmadik fő jellegzetessége pedig az, hogy erőltetett.

Mondom, a gyerekeket nem lehet becsapni. A felnőtteket viszont igen. A felnőttek bármikor elhiszik, hogy jól érzik magukat olyankor, amikor jól kell érezniük magukat, hogy vidámak, amikor nevetniük kell, és hogy végsősoron a szilveszter nem is más, mint egy hatalmas mulatás.

Egy időben, felnőttként, engem is meg tudott téveszteni a hazugság; éppen tegnap döbbentem rá azonban a szilveszter igazi lényegére. Arra tehát, hogy ez egy unalmas, lehangoló és erőltetett ünnepnap. Már-már azt is mondanám, hogy semmi szükség rá. Az emberiség tökéletesen megvolna nélküle. Csakhogy...

Csakhogy ott van az újév, azaz január elseje, amely mindenben tökéletes ellentéte a szilveszternek. Nem rossz, hanem jó; nem unalmas, hanem érdekes; nem lehangoló, hanem vidám; és nem erőltetett, hanem természetes. A szilveszter egyetlen értelme, hogy utána tényleg jön egy valóságos ünnepnap.

Az újévet gyerekként is mindig szerettem. Akárhogyan kutatok emlékeim között, nem emlékszem olyan január elsejére, amikor ne lettem volna határozottan boldog. Újév napján valamiért mindig süt a nap. Nem tudom, más is megfigyelte-e már ezt a roppant különös és nehezen megmagyarázható természeti jelenséget. Lehet eső, lehet hó: a napsütés mindig eljön, ha eljön az új év.

Most sem volt ez másként. A tévében látható szilveszteri adás szokás szerint rettenetes volt. (Van-e szomorúbb műsortípus, mint a kívánságműsor vagy a kabaré? Nem hiszem.) Láttam egy viszonylag érdekes filmet a Movies24 csatornán, melyben egy angliai árvaházban történt pedofil bűncselekmények fölkutatásáról volt szó, bemutatva a társadalom undorító képmutatását, ahogyan a gyerekekkel szemben elkövetett gaztettekről csak akkor vesz tudomást, ha érdeke éppen úgy kívánja. A film nem volt rossz, de vidámabb éppen nem lettem tőle. Az eső pedig esett. (És van-e illúziórombolóbb, mint egy esős nap a tél közepén?)

Ennyit a szilveszterről.

Az újév viszont, mint mindig, csodálatos volt. Szokásunk meghallgatni az újévi koncertet Bécsből, amelynek — nem tudom, miért — mindig nagyon vidám a hangulata. Talán az a titok kulcsa, hogy déli órákban és verőfényben nagyon ritkán hallgat az ember komolyzenét. Talán már ebben is van valami az össze nem illő elemek abszurd szépségéből. Aztán persze most is sütött a nap; most is üresek voltak az utcák; most is nyugtáztam, hogy újabb évet éltem túl; és a hangulatomat most sem tudta elrontani semmi.

Egy időben szokásom volt, hogy újév napján verset írtam. Afféle babona volt ez. (Hallottam valahol, hogy az ember egész évben azt fogja csinálni, amit az év első napján. Ha tehát az év első napján tudok írni, akkor egész évben tudni fogok majd. Így okoskodott bennem a babona.)

Ennek az újévi versírogatásnak a következő művem lett a csúcspontja, melyet sokértelműsége és játékos képtechnikája okán a valaha írt legjobb költeményeim közé sorolok. Tessék megfigyelni, hogyan montírozódnak egymásra az évszakok képei a vonatablakból kifelé bámulva.

Újév

No és a vers?
Igen, lesz az is, mint havas
tájon futó vonatablak előtt
ősz is, és nyár is, és tavasz
is lesz talán.

A havas tájon az ősz és nyár és tavasz csak képzeletben létezik. Ugyanúgy, ahogyan a vers is csak képzeletben létezik. Ez az egyik csavar. A másik csavar viszont az, hogy időben előbb valóságosan is létezett az ősz és nyár és tavasz. Vagyis az előtt szó kétértelmű. Mint ahogy kétértelmű a költészet létmódja is, képzelet és valóság határán. Az előtt a szimmetrikus vers abszolút középpontjában található. Az előtte levő szavak inkább a teret, az utána levők inkább az időt tájolják. Őmaga pedig mindkettőt. Így a szöveg is mindkettőt. Tehát az újév is mindkettőt.

Ezután már nem írtam újévkor verseket. Kifejeztem vele, amit ki akartam.

Ahogyan a szilveszter nekem mindig a művészet és ízlés megcsúfolása és paródiája volt, az újév mindig kicsit a költészet napja is. Merengés a verőfényen és az idő múlásán; ahogyan egy havas tájon is eszünkbe juthat a tavasz és az ősz, egyszóval az idő egésze, a halál és a gyerekkor, a jövő és a múlt.