Rendkívül szép film, és szinte minden benne van, amiről ez a blog is szól.
Két idősík fonódik össze a történetben: az 1930-as évek, illetve az ezredforduló. A film végére aztán az összefonódás teljes lesz. A két élet nem lesz elválasztható egymástól.
De mi ez a két élet? Az egyik egy kurváé. Pontosabban (hiszen túl szép a film a durva szavakhoz): egy szajháé. Még pontosabban: egy átlagos, de nagyon szép és titokzatos katalán lányé, Loláé, aki a harmincas évek közepén elkíséri szeretőjét, egy fotóművészt a világ végére, Patagóniába, a Valdes-félszigetre. És ott ragad. Egy bordélyház örömlánya lesz.
A másik élet egy írónőé, Veráé, aki napjainkban él, és aki könyvet készül írni egy 30-as években alkotó és a spanyol polgárháborúban meghalt fényképész képei és feljegyzései alapján. És aki mellrákos lesz, leoperálják a bal mellét, hogy sugalmainak engedve fölkeresse Patagóniát, a Valdes-félszigetet, és csakhamar rájöjjön, hogy Lola és ő ugyanaz a személy.
A történet földolgozása nem misztikus, hanem filozofikus. Az írónő és a szajha azonossága mindenekelőtt a művészet lényegi problémáját érinti: nem szajha-e minden művész? Illetve ha nem az (mert a film egyik legelgondolkodtatóbb mondatát idézve: "az ember csak alul veszíti el a szüzességét, felül mindig szűz marad"), akkor birtokolható, megérthető, bekebelezhető-e. Úgy tűnik, a válasz erre a kérdésre a nem. Lolát lényegében nem tudja birtokba venni senki és semmi, csak a film legvégén a hatalmas és fenséges (egyébként nagyon szép, szinte már túlságosan szép képekkel ábrázolt), végtelen óceán.
Csak egyetlen mozzanatot emelek ki a film sokrétű hálózatából. A fényképész ugye a spanyol polgárháborúban veszti végül életét az anarchisták oldalán harcolva. Talán közmegegyezés állhat fenn arról, hogy a spanyol polgárháború a világtörténelem egyik legértelmetlenebb eseménye volt, mindkét oldalon félelmetes, destruktív, halált osztó erőkkel. A szajha és a bálna című film megnézése után azonban kétsége sem lehet senkinek afelől, hogy a fényképész halála egyáltalán nem volt értelmetlen. Mindennek van valami oka, valahogy minden mindennel összefügg; ha első pillantásra nem is értjük pontosan, hogy miként. Ilyen hívő, mélyen hívő alapállású ez a film, és képes elérni, hogy legalább egy kicsit a nézőjét is hívővé tegye.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.10.11. 11:37:08
(Amikor filmről írsz, hozzátennéd, hogy hol láttad? Hátha nekem is elérhető helyen van. Tévém nincs, (művész)mozikba viszont elmennék, ha van miért.)
pontilyen 2010.10.11. 11:51:07
Igen, pont Patagónia (illetve Argentína) miatt néztem meg én is.
Sajnos, ha én filmről írok, az majdnem mindig azt jelenti, hogy tévében láttam. Ez is a Dunán ment, valami elképesztően kései időpontban.
Seňorita Szöszi 2010.10.18. 00:10:41
KZsoci 2010.10.18. 08:56:45