Egyik nap megtanítottam egy tanítványomnak, hogy mik azok a hosszú és rövid szótagok, melyek — mint köztudomású — az időmértékes verselés alapját képezik. Mutattam neki példákat, verseket, megmutattam, hogy lám, a költők valóban ragaszkodnak az ilyen szabályosságokhoz, szó sincs arról, hogy a szótagok tulajdonságainak ismerete merőben elméleti tudás volna.
De aztán kiderült, hogy — mint minden — ez sem olyan egyszerű. A legtöbb vers metruma nem tökéletesen szabályos mintázatot alkot. Noha igaz, hogy a legtöbb huszadik században írt vers jambikus lüktetésű, a teljesen szabályosan jambikus verssor olyan ritka, mint a fehér holló. Sőt Szabó Lőrinc például mintha kifejezetten élvezetét lelné abban, hogy jambikus sorokat ír — jambusok nélkül. De akkor azok miért jambikusak? Hogy is van ez?
Úgy van ez, hogy egy verssorban csak bizonyos alaplüktetéseknek kell "stimmelniük", a többi elég szabadon váltakoztatható. A jambikus sor lényege például az, hogy többé-kevésbé minden második szótag a lehetőségek szerint hosszú legyen. Ennyi. Ez az a lüktetés ugyanis, amit a fülünk kihall. ElMONdaNÁM ezt NÉked, ha nem UNnád. Ebben a jambikus sorban összesen két jambus található. Emellett két spondeus, valamint egy trocheus. Mégis: tökéletesen egyértelmű, jól hallható, hogy ez egy jambikus sor.
Tehát végülis lényegtelen, hogy a páratlan szótagok hosszúak vagy rövidek-e? Csak a páros szótagok fontosak?
Nem, nem erről van szó. Pont arról van szó, hogy semmi sem lényegtelen. Más hatása van egy szótagnak, ha az első szótagja is hosszú, mint ha az első szótagja rövid, és csak a második hosszú. Az elemzés ugyan elhanyagolja ezeket a részleteket, a verssor olvasásakor/fölmondásakor azonban semmilyen részlet nem válhat elhanyagolhatóvá. A "szabálytalanság" a költészet egyik lényegi vonása; a költészet lényege ugyanis éppen abban a feszültségben is rejlik, amely szabályosság és szabályosság között egy szöveg minden szótagjában ott vibrál, feszül.
Olvassuk még egy sorral tovább a Hajnali részegséget:
múlt ÉJszaka, háROMkor, ABbaHAGYtam a MUNkát.
Ezt a jambikus sort két olyan részlet gyorsítja, amikor a páros szótag rövid (szaka, illetve tam a). Ezek apró, szinte észrevehetetlen és a vers lüktetése szempontjából elhanyagolható szabálytalanságok; a vers metrumát nem befolyásolják. Egy valamit befolyásolnak: azt, amit hallunk. Ebbe aztán millió-egy jelentést bele lehet olvasni: a szív kiakadó, aritmikus lüktetését, a munka ritmusát, amely hol begyorsul, hol megzökken, hol szabályosan lüktet stb. Közhely, hogy a versek lüktetése a szív lüktetéséhez igazodik. Stb.
De miért fontos tudni ezt? Mi az, amire ez a tudás (azaz, hogy a költészetben úgy van szabályosság, hogy nincsen) neveli az embert? Mi ennek az ismeretnek a gyakorlati következménye?
Véleményem szerint az, hogy a költészettel foglalkozó ember végül semmit sem fog elhanyagolhatónak tartani, ami megtörténik. Velejéig ideológia-ellenes lesz, ha ideológián a lekerekített elméleteket értjük.
Miért? Mert minden verssor arra fogja tanítani őt, hogy a valóság minden modellje különböző lesz attól, ami a valóság. Nincs két egyforma jambikus sor. Nincs két egyforma hexameter. Minél szabályosabb valami, annál meghökkentőbb a fölfeslés. A költészet szkepszisre nevel mindennel szemben, ami "elhanyagolható" mellékkörülményeket hangoztat.
Vagyis a költészetnek nagyon is van szociológiai, sőt politikai mondanivalója. Ez azonban nem egy konkrét ideológia lesz, hanem egyfajta ideológia-ellenesség.
Csak azért, mert Kosztolányinak nem jutott eszébe a Hajnali részegség második sorában egy hosszú-rövid-hosszú szótagokból álló szó, és azt írta le helyette inkább, hogy éjszaka? Igen, azért is. Mert azonnal mérlegelte, hogy itt a szó fontosabb, mint a szabály, és nem azért, mert a szabály nem fontos, és pláne nem azért, mintha a szó általában fontosabb lenne, mint a szabály. Hanem, mert a kettő (szabály és szabálytalanság, elmélet és gyakorlat) mindig együtt fontos, sőt talán mindig a kettő közti feszültség, vibrálás, a kettő közti mélyen ironikus viszony a fontos.
A költészet arra nevel, hogy élvezzük ezt a vibrálást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.04.11. 08:54:44
Bár messze nem értek annyira a költészethez, mint te (sőt, valószínűleg egyáltalán nem értek hozzá), de a szavak jelentését mindig sokkal fontosabbnak tartottam a formai dolgoknál. Az igazi persze az, hogyha mindkettő stimmel. De ha választanom kéne - szerencsére nem kell - a tökéletes jambikus lejtésű, de értelmetlen-tartalmatlan lejtésű sor és egy időmértékesen girbe-gurba között, amely viszont megváltja a világot, biztos, hogy utóbbit választanám.
A Hajnali részegség nem azért jó, mert jambikus lejtésű, az csak a hab a tortán.
Azzal tudok azonosulni, hogy a gondolkodás/ érzékelés szabadságára nevel a költészet. De minden doktínerséget tagadni önmagában is doktrínerség. Bocsánat, de kicsit olyan, mint amikor egy ateista csak azért, mert minden vallást elutasít, minden hívőnél okosabbnak hiszi magát. Nem biztos, de elég valószínű, hogy téved.
pontilyen 2011.04.11. 09:10:43
Egyáltalán nem baj, ha a többség nem ért egyet velem. Inkább az ellenkezője volna gyanús...
A költészet jelentés és "formai dolgok" _viszonya_, lényegében e kettő feszültsége. Vagy ahogy írtam: a kettő közti "vibrálás".
Ahol a "jelentés" számít, az nem a költészet, hanem a tudomány. Az tényleg abban érdekelt, hogy a kifejezés nyelvi oldalát a lehető legnagyobb mértékben eliminálja. Illetve ott valóban igaz az, hogy ha például egy tudományos elmélet, amellett, hogy _igaz_, még szórakoztató is, az "hab a tortán".
A doktrínerség tagadása akkor gond, ha nem gyakorlat, hanem doktrína. A költészet viszont éppenséggel a gyakorlatban mutatja meg minden doktrína tagadását.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.04.11. 09:26:14
"Ahol a "jelentés" számít, az nem a költészet, hanem a tudomány."
Ez a kedvenc doktrínád, gondolom. :)
Nem kell a kettőt szétválasztani - erre mondtam, hogy szerencsére - de a legjobban kialakított "formájú" verssornak semmi értelme, ha a szavak nem jelentenek semmit. A zeneiség "jön magától", sosem értettem, miért kell vele olyan sokat foglalkozni. Természetes, hogy egy-egy szövegnek van lejtése, hogy lüktet. El tudom képzelni, persze csak találgatok, hogy a szövegeknek eleve így is, úgy is van ritmusuk, és a költészet mint tudományág utólag húzta rájuk ezeket a kategóriákat. Talán már a görögök előtt is beszéltek az emberek adoniszi kolónokban.
A tudomány "mániája", hogy minden rendszerezni meg magyarázni próbál. (Ez a funkciója is.) De én a költészetben azt szeretném, ha csak úgy olvashatnék egy szöveget, akár versformában, és jó érzés lenne. Hogy ezt spondeuszokkal is érték el, ám legyen!
(Arról nem is beszélve, hogy a fenti mondatod alapján a próza is tudomány. Óvatosan az ilyen sarkos kiejelntésekkel! :) )
pontilyen 2011.04.11. 09:54:38
"Ez a kedvenc doktrínád, gondolom. :)"
Így van. Ezért nem lehetne verset írni róla. :-)
"a legjobban kialakított "formájú" verssornak semmi értelme, ha a szavak nem jelentenek semmit"
Ezt is meg lehet ám fordítani, éppen a te érveiddel. Olyan ugyanis nincs, hogy valami "semmit" se jelentsen. Ugyanolyan illúzió azt hinni, hogy a jelentés vagy jó, vagy nem jó, mint ugyanezt hinni a formáról. Fokozatok vannak. Tehát a te szavaiddal: "a szövegeknek eleve így is, úgy is van... jelentésük".
"Arról nem is beszélve, hogy a fenti mondatod alapján a próza is tudomány."
Ezt meg nem is tudom mire vélni. Szerinted a prózának nincs ritmusa? Szerinted ott nem fontos a kifejezés zenéje? Sőt nem éppen az a legfontosabb egy prózaműben?...
A különbség annyi, hogy ott más mintázatok alapján tagozódik a ritmus, mint egy versben. De ritmusa ugyanúgy van egy prózai műnek is, és ez ott ugyanúgy nagyon lényeges.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.04.11. 13:46:44
Nono, itt az időmértékes verselésről volt szó, akkor ne ferdítsük el az általános ritmus felé!
Természetesen a prózának is van lüktetése, csak a prózában verstani értelemben vett ritmusa nincs. Ebből a szempontból nem különbözik egy tudományos publikációtól. Ha valaki nagyon akar, akkor egy sejtbiológiai disszertációban is találhat jambusokat. Nem ez a fő szempont, ha ilyet olvas valaki. (Én sem szoktam.)
Csak épp nem erről beszéltünk.
"Ugyanolyan illúzió azt hinni, hogy a jelentés vagy jó, vagy nem jó, mint ugyanezt hinni a formáról. Fokozatok vannak. Tehát a te szavaiddal: "a szövegeknek eleve így is, úgy is van... jelentésük"."
Nem mondtam, hogy a jelentés milyensége számít. És persze bármilyen betűhalmaznak (jelhalmaznak) lehet jelentést tulajdonítani. Ugyanezt mondtam a ritmusról is. Önkényesen azt lehet mondani, hogy a u- az egy jambus. Igazából ezt tartom "tudományos" megközelítésnek.
Azt mondom, hogy egy vers élvezeténél a zeneiséget nem kell kutatni, mert úgyis van. Gondolom, az emberi beszédnek van egy ritmusa eleve - függetlenül attól, hogy milyen tartalommal hangzik el valami.
A jambikus lejtésű (vagyis nem tökéletes jambus, szörnyű is lenne) sorokban is az a lényeg, hogy a költő nem kötötte meg a saját kezét. Hanem egymással harmonziáló szavakat illesztett össze, amelyek meg egymással jól csengő szótagokból állnak. Szét lehet választani ezeket persze egymástól, csak minek. (Hacsak nem tudományos elemzés céljából. Hogy az ember levonhasson a költészettől oly idegen általános megállapításokat.)
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.04.11. 20:31:14
Ha kiborul az a kocsi, leröpül a Haragosi, din don diridongó.
Fut a havon a fakutya, vele fut a retyerutya, din don diridongó.
Ha kiborul a fakutya, lepotyog a retyerutya, din don diridongó.
vagy
Horgodra tűztél, uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.
Ez ugye nem komoly?
pontilyen 2011.04.12. 11:21:07
A két vers(költészet)részlet tökéletesen illusztrálja, amiről a poszt szól.
Az első azzal játszik el (egyébként zseniálisan), amikor szabály és megvalósulás egybeér. Nincs köztük minimális feszültség sem.
A második pedig éppen a Petri-féle "anyaghibákkal" hat, teremt távolságot metrum és megvalósulás között.
A maga nemében szerintem mindkettő remekmű, de a második -- éppen a posztban megénekelt "vibrálás" miatt is -- izgalmasabb.
padmasambhava 2011.04.13. 09:48:06
padmasambhava 2011.04.13. 09:53:20
BTW, tegnap Esterházy Péter olvasott fel Bécsben, a 2 Termelési regényböl - elmentem és meghallgattam. Amálnak küldtem tegnap a linket a Standardból, volt vele egy interview. "Das höchste, was man gegen eine diktatur machen kann ist, sie aus zu lachen" (Zitat E.P. v. gestern)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.04.13. 11:04:30
Nagyon nem vagyok matematikus, de ezt gondolom én is.
"Akinek szép a lelkében az ének", annak az agyában is. Szóval a szótagszámlálás nem-bölcsész versolvasóknak fárasztó hiábavalóság.
Láttam az interjút. Esterházy előtt ezt már a Brian életében is rájöttek erre a pilátusos jelenetben.
pontilyen 2011.04.13. 13:24:31
Jóságos Isten, dehogyis számlálgatja! Remélem, ennyire azért nem volt félreérthető a poszt. Bár most már vannak kételyeim... :-)
Egyszerűen érzi, hallja, hogy mennyire _hangzik_ szabályosnak, szabálytalannak.
Pont, mint Bach. A költészet zene is. Vagy zene.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.04.13. 13:55:34
Nehogy megálljon a szíved! :)
"Egyszerűen érzi, hallja, hogy mennyire _hangzik_ szabályosnak, szabálytalannak."
Akkor ez végülis azt jelenti, amit mondok már egy ideje. A ritmika önműködő, már-már ösztönös. A gondolatok kevésbé.
padmasambhava 2011.04.13. 14:21:19
Szóval : tetszett valami, megnézted - és tényleg : a szabály többé/kevésbbé passzolt ! Minden rendben van. Kosztolányi & co. fejében ott a szabály - az enyémben sajnos nincs, ezért soha enm fogok szép verseket irni...
Hogy a fene vinné el !
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.04.13. 16:04:57
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.04.13. 16:08:28
Megkockáztatom: már akkor sem esztétikai jelentősége volt elsősorban (ahogy az időmérték hangsúlyozása bántóan is hat a magyar fülnek, mert - ha jól emlékszem - amúgy is inkább az ütemhangsúlyos verselés feküdt nekünk inkább. Mint a Toldi, a maga felező tizenketteseivel - na, ezt is a sokat emlegetett mondta).
Anselmo 2011.04.18. 13:16:35
pontilyen 2011.04.18. 21:01:14
Mi?
Anselmo 2011.04.18. 21:59:21
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.04.19. 07:35:03
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.04.19. 07:38:16
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.04.19. 07:41:00
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.04.19. 09:34:59
Minden dolog kimondottan undorító, ha túlságosan közelről szemléljük. A legkedvesebb állat is csak egy nagy gusztustalanság, ha a boncasztalon fekszik kiterítve.
Az irodalom engem csak mint művészet érdekel, mint tudomány nem. L. @stivanleroy: első két sora. (Ráadásul én még költő sem vagyok, szóval "hivatalból" sem kell ismernem a versek anatómiáját. Emlékszem, mikor esszét írtunk, mindig gyorsan letudtam a ritmikai részeket, hosz beszélhessek arról, ami engem érdekel. Nem is lett belőlem bölcsész.)
pontilyen 2011.04.19. 10:38:52
A művészet (költészet) hatása nagyon személyes, ezért beszélni róla nagyon nehéz. Kérdésed, ha jól értem: kell-e? Illetve: _így_ kell-e?
Válaszom: nem tudom. Én még nem találkoztam olyan diskurzussal a művészetről, amely teljesen kielégített volna. Szívemhez még legközelebb az a fajta "csevegés" áll, minden tudományos igény nélkül, amelynek egy fajtája itt folyik, élmények, vélemények kicserélése. Ha tudsz jobbat, az viszont érdekelne. ;-)
Persze az is lehet válasz, hogy műalkotásokról _egyáltalán nem_ kell beszélgetni. Hatásuk úgyis túl személyes, és így megoszthatatlan. Néha hajlok én is rá, hogy elfogadjam ezt a véleményt. [Posztok kiritkulása stb....]