höhö, pontilyen, ez nem is politika, ez nettó morálfilozófia határvidéke már ;-) egyébként teljesen n-i gesztusként, félretéve és kinevetne n-t, azért az látható, h ugye bármely rendszer, amely mintázatokat alkot, igyekszik azt őrizni és a tagokra szimbolikusan vagy nyers brutalitással betartatni, megmondani, mi a "rend" a világban, az ugye kizár és büntet. és mindenki, aki jól és sikeresen alkalmazkodik, jutalmazódik bármely rendszerben (akár egy ember többe is, lásd tipikusan a milliárdos kiszeseket...), az azokat, akik lázadók, akik fönntartják maguknak a jogot, h maguk szabják meg világuk törvényeit, akárcsak a költői fantázia keretei közt, akár al caponeként, nos őket a sikeresen alkalmazkodók ugyanolyan joggal nevezik alkalmazkodásra képtelennek, mint amilyen joggal utóbbi csoport az alkalmazkodókat rabszolgának, mindegyik saját önös szűk perspektívájának nyomorát adja csak elő dicsőséges tettként

Az alkalmazkodás a túlélés alapvető eszköze. Kérdés az, hogy az ember élni akar, vagy csak túlélni.

Szerintem sem politikai a poszt, ez inkább társadalomfilozófia. Én személy szerint utálom a kompromisszumokat, mert nekem a szó azt jelenti, igazán egyik félnek sem jó, mindkettőnek engednie kellett. Utálnak is bőven.

A legnagyobb baj mégis az, hogy nem is igaz, amit a konformisták mondanak. Ha jól viselkedik valaki, az nem garancia a világon semmire. Azt is elvihetik a fekete autók, vagy megvádolhatják terrorizmussal, vagy éppen elveszítheti a munkáját.

A konkrét sztorikra rátérve:

1. Aki végigélte a XX. századot, nagy túlélőművész. Rá vonatkozik a komment első gondolata.

2. Magyarországon a jogvédők hülyék. Sajnos nekünk ebből is magamutogató idióták jutottak. (Gondoljunk akár az Amnesty-re vagy a Greenpeace-re!)
Aki ezt hangoztatta, az nem pártatlan.

3. A szomszédotok nem rabszolga, hanem droid. Tőled származik a bölcsesség, hülyékkel nem érdemes vitatkozni.

Tulajdonképpen igazatok van, ez tényleg nem politika (pl. abban az értelemben, hogy mit kéne tenni, ill. a politikai képződmények hogyan teszik azt, amit szerintü(n)k tenniük kellene). (Nekem ez utóbbi túl zavaros mocsár.)

vasika: Igen, semmiképpen sem jó, ha az ember képtelen reflektálni arra, hogy része egy összefüggésrendszernek. Vagyis hogy ő maga sem lehet kívülálló. (Kosztolányi egyik Esti Kornél-novellája szól erről: Kornél a verséért aggódik, a barátja meg a gyerekéért, és mindkettő azt gondolja (joggal), hogy "milyen kicsinyes, milyen önző" -- a másik.) Kinek ne jutott volna már eszébe, amikor épp sikerül neki valami, hogy ez az ő különleges érdeme? (Állítólag én pl. vizsgák után különösen elviselhetetlen szoktam lenni...) :-) Kérdés, hogy túl tudunk-e lépni ezen a naiv nézőponton. Talán pont a BESZÉLGETÉS lehet ennek a formája, vagyis amikor részlegesen föladjuk a saját pozíciónkat, hogy egy diskurzus közös terébe lépjünk. A "jól kellett viselkedni" ily módon kommunikációs ökölcsapás, hiszen az ellenkező nézőpontot eleve valami rendellenességnek állítja be. Szóval, eleve egy zárt sündisznópozíció. Nem mondom persze, hogy nem lehet megérteni (vagy hogy én magam pl. sohasem élek vele); mindent meg lehet érteni.

Reckl_Amál: Igen, Szolón írja, hogy milyen ostoba az, aki azt hiszi, hogy ő vele "nem történhetik baj". Vagy Szophoklész Oidipusz királya. A "jól kellett viselkedni" elve mindig elbizakodottság [a rendszer kódolja, hogy megvéd...], illetve a tragikum iránti érzéketlenség. [Erről jut eszembe, hogy Nietzsche szerint a tragikumhoz éppenséggel a JÓ KEDÉLYŰ embereknek van érzékük, hiszen a tragikum gyors zuhanás a jóból a rosszba, és aki eleve nyomorog, az nem érezheti ezt a zuhanást.]
Engem felháborított a magyarországi értelmiség viselkedése a 2006. őszi események után. Ismét bebizonyosodott, hogy a pártpolitika mindenkit (legalábbis szellemileg) korrumpált, és senki sem kerülte el a kettős mércét. Mit várhatnánk hát a "droidoktól"? ;-)

nekem van egy mannheimes előéletem is, talán azért nem lepett meg a magyar "értelmiség" (értve ugye itt azt a messianisztikus elitista kollektivizmus szerepzavarában élő bagázst, amit "ballib holdudvarnak" is neveznek) alapvetően képtelen ideológiai beágyazottságán följebb emelni a tekintetét, és csak egy keskeny csík-horizontban képes és hajlandó látni a világot. talán túl komolyan elhitted a szót, pontilyen, hogy az "értelmiség" elnevezés az vmi "garancia, nem ígéret"?

reckl_amál: az "alkalmazkodás a túlélés záloga", mint minden közhelyesen leegyszerűsítet megfogalmazás, roppant tetszetős, használható, csak éppen sűrű, és szerteágazó :) hogy ugye sosincs egyvalami, amihez alkalmazkodunk. a körülményeket részben mi magunk teremtjük, részben képesek vagyunk arra, hogy ha nem tudunk egy szituációt megváltoztatni, kikerülhetjük, kereshetünk újat, és ha azt sem tudunk, megváltoztathatjuk a hozzáállásunk is. az evolúció adaptációja mindegyik esetben működik, mint általános mintázat, nagyon egyedi és eltérő viselkedésekben mutatkozik meg. pl. a nietzschei lázadás is adaptív: n. alkalmazkodott a belső késztetéséhez, ha nem is a társadalmi elvárásokhoz. talán mert neki több energia lett volna elfojtani és megerőszakolni a vulkánt, ami benne rotyog. van, akinek lázadni nincs ereje, van akinek vmit elfogadni. én mindkettőben látom az adaptivitást

Érdekes ez a párhuzam a másik bejegyzés körül kialakult vitával: mintha engem egy "értelmiségi" korlátoltsága valóban jobban meglepne, mint egy papé. Hiszen nekik mégiscsak alapelvük (lenne) a saját vélemény iránti mélységes szkepszis, az el-nem-kötelezettség, a szabadság tisztelete, a mindenféle szervezettől való elvi függetlenség. Hát ebből itt semmi sem látszik. Ehelyett van (azok mellett, amiket leírtál) mélységes önhittség, pártosodás, a szabadságfogalom eltorzítása (ami annyit tesz, hogy NEKEM mindent szabad, MÁSOKNAK semmit sem), csordaszellem.

A "ballib értelmiség" legfőbb és jóvátehetetlen bűne, hogy a "liberális" szó jelentését tökéletesen lejáratta. Egy használható fogalommal ismét kevesebbünk van.

Most akkor a "nem" az azt jelenti ugye, hogy ne fizessünk tandíjat? Mert simán meg lehet fogalmazni bárhogy... és a bejegyzésből mintha azt szűrném le, hogy hát akkor ne fizessünk. Mert szerintem nem kellene, abban egyetértünk a Gy betűs akárkivel, hogy valamit tenni kellene a felsőoktatással, de a tandíj egyszerűen nem megoldás. Legalábbis itthon semmiképp se. És nemcsak a felsőoktatással van gond, az se épeszű, hogy manapság majd minden kattintgatós munkához egyetemi diploma kell...

(ja tényleg, csak a felsőoktatásra akarok szavazni, a másik két kérdést nem látom át, nem tudja valaki, hogy ez hogy megy? van tartózkodás rubrika, vagy azokat üresen hagyom, és akkor ugye érvényes lesz a szavazatom a harmadikra?)

Technikai válasz: ha csak a tandíjnál ikszelsz, attól még érvényes a szavazatod. Nyugodtan hagyd üresen a vizitdíjas rublikákat.

Ami a tandíjat illeti: túlságosan sok ember jár egyetemre/ főiskolára, sokan közülük nem veszi komolyan. A színvonal emiatt nagyon alacsony, ezért valahogy csökkenteni kell a hallgatók számát. Erre a tandíj egy eszköz, mely számomra elfogadható. A másoddiplomámért én is fizettem, kb. annyit, amennyi most a normál tandíj (100e körül), kibírtam, pedig nem vagyok milliomos, én akartam tanulni.

Sz: szerintem lejön, hogy minimum ironikusan állok a tandíjra szavazó néni véleményéhez. Nem is azért, mert itt nem két elvileg vitatható, egyenrangú álláspont állna szemben egymással, hanem az érvelés pozíciója miatt. Amely egyrészt önző (csak magára gondoló), másrészt behódolás-jellegű. Nincs mögötte filozófia.

Ha Magyarország valamiben ki tud törni, az a tanulás. A tandíj várható következménye, hogy az fog tanulni, aki anyagilag finanszírozni tudja. Nincs itt olyan kiépült ösztöndíjazási rendszer, amelyben az úgymond hátrányos helyzetűek BÍZNI tudnának.

Kedves Csongor.
volna itt valami amit nem teljesen értek, biztosan az én hibám, de nagyra értékelném ha pár sorban kifejtené nekem miről is van szó.

"Hiszen miből áll az élet(nek az a része, ami nem a miénk), ha nem vizsgákból? Folyton-folyvást értékelnek, nyálaznak, nyaggatnak, faggatnak, buzerálnak minket. Annak se jó, aki csinálja, sőt. De így kell, ez a kultúránk alapja, lázadni ellene annyi, mint az életünk ellen lázadni."

a "nem lázadás" beletörődés. ha pedig beletörődünk valamibe, az mennyiben különbözik a "jó viselkedéstől"? hol húzzuk meg a határt? maga szerint valóban kötelesek vagyunk elviselni ezt a folytonos számonkérést és vizsgáztatást? ha lázadunk, azzal miért tagadnánk meg az életünket? nem lehet, hogy csak ezt a fajta életet ítéljük el, és ebből akarunk kikecmeregni? és ha mást akarunk, miért ne vihetnénk véghez? elvileg mindenki maga irányítja az életét, nem? persze, természetesen az emberek ki vannak szolgáltatva a környezetüknek. de az valamelyest tőlük is függ, hogy milyen az a bizonyos környezet.

továbbá számomra az sem egészen világos, hogy ön szerint milyen lenne az ideális rendszer. az ember természeténél fogva szeret „okosabbnak lenni” a többieknél és ezáltal elégedetlenkedni, holott jobb megoldást ő maga sem tud. ha egyvalaki „nem viselkedünk jól”, meg lehet őt fékezni, de ha már egy fél ország, azzal nem lehet mit kezdeni. ön szerint komolyan jobb az, ami most van, mint ami régen volt? valóban úgy gondolja, hogy október 23-át illő módon sikerül megünnepelnie magyarországnak évről évre? ahogyan én látom, káosz van. hozzá nem értő emberek mennek népszavazásokra, családtagok esnek egymás torkának, komplett idiótát csinálunk magunkból a föld többi országa előtt. biztos, hogy olyan jó ez?
mennyi lázadás fér bele? és mennyi nem? merthogy lázadni muszáj, különben mit érne a gondolkodásunk? de ész nélkül harcolni nem nagyobb ostobaság-e mint egyszerűen elfojtani magunkban a nemtetszésnek a legapróbb szikráját is?

Húú, köszönöm a kérdéssort, remélem, sikerül így éjféltájt megfelelő válaszokat adnom (még ha ez, ugye, nem is vizsgáztatás). :-)

Nagyon mély belátás, hogy összekapcsolod a két témát, szerintem is jogosan és továbbmutató módon. Szóval, mi is a különbség a kétféle viselkedés között, vagyis egy agresszív elnyomó hatalom ellenében fölmerülő kritikák normatívan fogalmazó lenyomása (ez a "jól kellett viselkedni"), illetve az "átlagos" alkalmazkodás (azaz a "nem-lázadás", ill. a lázadás őrületnek való nyilvánítása) között?

Azt hiszem, elsősorban az, hogy az előbbi magatartás NORMATÍV, azaz előíró jellegű: ezt és ezt KELL csinálni, és aki nem ezt csinálja, az dögöljön meg. A második eset, a lázadás elutasítása, NYITOTT gondolat. Nem zárom ki a lázadás lehetőségét. Sőt, a lázadás IGAZSÁGÁT sem. Csak fölhívom a figyelmet a nehézségeire. Voltaképpen dilemmaként állítom be.

"Ideális rendszer" szerintem nincsen. Az ideáinkat folyton megváltoztatja a tapasztalásunk. Mindig az adott helyzet dönti el, mi a jobb vagy kevésbé jó döntés.

Az ország helyzete egyszerűen katasztrofális; ezt mindenki megállapíthatja, akinek volt szerencséje külföldre mennie. Ennek az állapotnak a legfőbb jellemzője a "diskurzus válsága", azaz hogy nem sikerül megtalálni az ország jövője szempontjából lényeges kérdéseket. Lázadni (legalább) ez ellen mindenképpen érdemes; kérdés, megtaláljuk-e ehhez a megfelelő eszközöket. Ez is dilemma...

Minden rendszerhez alkalmazkodni kell.

De miért van cenzúra új blogodban?

@MAXVAL bircaman közíró:

Nem cenzúra van, csak mivel föl van rá telepítve a Disqus, kiszedtem a bloghus kommentelést, mert a kettő zavarná egymást. (Persze újabban Disqus-szal nem nagyon kommentelnek oda, úgyhogy kissé két szék között estem a semmibe.)