Egyik nap megtanítottam egy tanítványomnak, hogy mik azok a hosszú és rövid szótagok, melyek — mint köztudomású — az időmértékes verselés alapját képezik. Mutattam neki példákat, verseket, megmutattam, hogy lám, a költők valóban ragaszkodnak az ilyen szabályosságokhoz, szó sincs arról, hogy a szótagok tulajdonságainak ismerete merőben elméleti tudás volna.

De aztán kiderült, hogy — mint minden — ez sem olyan egyszerű. A legtöbb vers metruma nem tökéletesen szabályos mintázatot alkot. Noha igaz, hogy a legtöbb huszadik században írt vers jambikus lüktetésű, a teljesen szabályosan jambikus verssor olyan ritka, mint a fehér holló. Sőt Szabó Lőrinc például mintha kifejezetten élvezetét lelné abban, hogy jambikus sorokat ír — jambusok nélkül. De akkor azok miért jambikusak? Hogy is van ez?

Úgy van ez, hogy egy verssorban csak bizonyos alaplüktetéseknek kell "stimmelniük", a többi elég szabadon váltakoztatható. A jambikus sor lényege például az, hogy többé-kevésbé minden második szótag a lehetőségek szerint hosszú legyen. Ennyi. Ez az a lüktetés ugyanis, amit a fülünk kihall. ElMONdaNÁM ezt NÉked, ha nem UNnád. Ebben a jambikus sorban összesen két jambus található. Emellett két spondeus, valamint egy trocheus. Mégis: tökéletesen egyértelmű, jól hallható, hogy ez egy jambikus sor.

Tehát végülis lényegtelen, hogy a páratlan szótagok hosszúak vagy rövidek-e? Csak a páros szótagok fontosak?

Nem, nem erről van szó. Pont arról van szó, hogy semmi sem lényegtelen. Más hatása van egy szótagnak, ha az első szótagja is hosszú, mint ha az első szótagja rövid, és csak a második hosszú. Az elemzés ugyan elhanyagolja ezeket a részleteket, a verssor olvasásakor/fölmondásakor azonban semmilyen részlet nem válhat elhanyagolhatóvá. A "szabálytalanság" a költészet egyik lényegi vonása; a költészet lényege ugyanis éppen abban a feszültségben is rejlik, amely szabályosság és szabályosság között egy szöveg minden szótagjában ott vibrál, feszül.

Olvassuk még egy sorral tovább a Hajnali részegséget:

múlt ÉJszaka, háROMkor, ABbaHAGYtam a MUNkát.

Ezt a jambikus sort két olyan részlet gyorsítja, amikor a páros szótag rövid (szaka, illetve tam a). Ezek apró, szinte észrevehetetlen és a vers lüktetése szempontjából elhanyagolható szabálytalanságok; a vers metrumát nem befolyásolják. Egy valamit befolyásolnak: azt, amit hallunk. Ebbe aztán millió-egy jelentést bele lehet olvasni: a szív kiakadó, aritmikus lüktetését, a munka ritmusát, amely hol begyorsul, hol megzökken, hol szabályosan lüktet stb. Közhely, hogy a versek lüktetése a szív lüktetéséhez igazodik. Stb.

De miért fontos tudni ezt? Mi az, amire ez a tudás (azaz, hogy a költészetben úgy van szabályosság, hogy nincsen) neveli az embert? Mi ennek az ismeretnek a gyakorlati következménye?

Véleményem szerint az, hogy a költészettel foglalkozó ember végül semmit sem fog elhanyagolhatónak tartani, ami megtörténik. Velejéig ideológia-ellenes lesz, ha ideológián a lekerekített elméleteket értjük.

Miért? Mert minden verssor arra fogja tanítani őt, hogy a valóság minden modellje különböző lesz attól, ami a valóság. Nincs két egyforma jambikus sor. Nincs két egyforma hexameter. Minél szabályosabb valami, annál meghökkentőbb a fölfeslés. A költészet szkepszisre nevel mindennel szemben, ami "elhanyagolható" mellékkörülményeket hangoztat.

Vagyis a költészetnek nagyon is van szociológiai, sőt politikai mondanivalója. Ez azonban nem egy konkrét ideológia lesz, hanem egyfajta ideológia-ellenesség.

Csak azért, mert Kosztolányinak nem jutott eszébe a Hajnali részegség második sorában egy hosszú-rövid-hosszú szótagokból álló szó, és azt írta le helyette inkább, hogy éjszaka? Igen, azért is. Mert azonnal mérlegelte, hogy itt a szó fontosabb, mint a szabály, és nem azért, mert a szabály nem fontos, és pláne nem azért, mintha a szó általában fontosabb lenne, mint a szabály. Hanem, mert a kettő (szabály és szabálytalanság, elmélet és gyakorlat) mindig együtt fontos, sőt talán mindig a kettő közti feszültség, vibrálás, a kettő közti mélyen ironikus viszony a fontos.

A költészet arra nevel, hogy élvezzük ezt a vibrálást.