Rájöttem, hogy nekem a magyarországi véleményformáló értelmiségieknek voltaképpen nem is a véleményével van bajom. Ha olvasom őket, többé-kevésbé egyetértek velük, egyáltalán nem kevésbé, mint bárki mással.
A hétvégén fedeztem föl magamnak az Árokásó blogot, végigpörgettem magam rajta, és veszett jól szórakoztam. Tényleg, mindenkinek csak ajánlani tudom. Cseppnyi iróniaérzék, és az ember betegre röhögi magát.
Igen ám, de ismerkedésem e bloggal nem merült ki ebben (a betegre röhögésben). A Babarczy Eszterről szóló posztban egyszercsak megjelent ugyanis kommentelőként maga a címszereplő, és elkezdett válaszolgatni a kommentekben megjelenő tárgyi tévedésekre, illetve csúsztatásokra.
Először megdöbbentem.
Aztán rájöttem, hogy igaza volt.
Aztán rájöttem, hogy mi nekem a bajom a magyarországi véleményformáló értelmiségiekkel, igen, Babarczy Esztert is beléjük értve.
Mint mondom, nem a véleményük. Babarczy teljesen korrekt volt; tárgyi igazságának bizonyítására több általa írt cikket is beidézett, illetve megkérte a posztírókat, hogy tegyenek ők is így, mindenekelőtt pedig fölhívta mindnyájunk figyelmét arra a méltányossági és etikai alapelvre, hogy amennyiben valakit kritizálunk, akkor azt ne pletykák alapján tegyük, hanem esetleg olvassuk is el, amit kritizálni akarunk. Teljesen igaza van.
Nem is a véleménnyel van a baj. Gyurcsányról minden további nélkül lehet azt gondolni, hogy az ország gondjait fölismerő politikus. Illetve minden további nélkül lehet gondolni ennek ellenkezőjét is. Valakinek ebben az ügyben tévednie kell, ez már a dolog természetéből fakad. Nyilván jó lenne, ha nem tévednénk, de mi, emberek már csak ilyenek vagyunk: tévedékenyek.
A gondom a magyarországi véleményformáló értelmiségiekkel éppen az, hogy mintha pont ez a tévedékenységről való ősi tudás hiányozna belőlük. Ősi és új tudás.
Itt van például ez az Árokásó blog. Lehet, hogy tényleg nem is olyan vicces (, mint amennyire én annak gondolom); lehet, hogy a partvonal túloldaláról nem lehet könnyű megélni, ha az embert egy platformra teszik olyanokkal, akikkel csak rémálmaiban van egy platformon; lehet, hogy ez tényleg ordas bunkóság és az árokásás hatványozása. No de, kérem, számít ez? Hát nem eleve abban a tudatban írom le minden szavamat, hogy mások egészen másképpen láthatják, amit én látok, és amíg élnek, egészen másképpen is fogják látni? Hát nem evidencia, hogy szavainkat kiforgató bunkók mindig akadni fognak?
És különben is: olyan biztos az, hogy nem a szavainkat kiforgató bunkóknak van igazuk?
A magyarországi véleményformálók mintha nem lennének fölkészülve arra, mi van, ha nem jól látnak. Mintha hiányozna az az oly bölcs humorérzék, mely kedves szerzőiknél aligha hiányzik.
Ha varázsló lennék, és változtatni tudnék a magyarországi közbeszéden, akkor mindenki szemébe csepegtetnék egy adagot a másként-látó szerből. Lássa egy kicsit máshonnan, amit most egyfelől lát. Ha balról látja, lássa jobbról is; ha jobbról látja, lássa balról is. Ha alulról látja, lássa felülről is; ha felülről látja, lássa alulról is.
Ha varázsló lennék. Ha nem vagyok varázsló, akkor csak blogbejegyzéseket írogatok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.21. 11:19:24
de a tévedhetetlenség nem csak a véleményfomrálóknál van meg, hanem átszövi az egész zsidó-keresztény kultúrkört.
ha úgy nézem, akkor mindenki ballib.
pontilyen 2008.07.21. 11:46:50
Magam is elgondolkodtam egyébként azon a mondatomon, hogy "Mintha hiányozna az az oly bölcs humorérzék, mely kedves szerzőiknél aligha hiányzik."
Csakugyan nem hiányzik "kedves szerzőiknél"?
Kultúrkörünk egyfelől nagyon agresszív, másfelől lényegében hordja -- szerintem -- a kritikai attitűdöt. Az olyan típusú jelenségeket, mint a reformáció vagy a felvilágosodás, más, sokkal monolitikusabb kultúrákban nehéz elképzelni.
román patkány, avagy Reb Tevje 2008.07.21. 12:45:24
Én nem látok ebbe bele filozófiai dolgokat, nem gondolkodik itt senki azon hogy mi a bölcs, vagy a helyes. A dolgok ennél általában sokkal egyszerűbbek.
Egyébként én nem szeretem a "véleményformáló" kifejezést, ez a "propagandista" finomított változata (olyan mint a "ballib", aminek szó szerint megintcsak semmi értelme, hiszen a baloldali és a liberális eszmék kizárják egymást).
A magam részéről jobb szeretem magam formálni a véleményemet, biztos vagyok benne hogy gázkamrában végezném ha a véleményformálók jeles gondolkodói ( a ballib is) abszolút hatalomra tennének szert.
Kállai Ákos · http://interalia.org.hu/ 2008.07.21. 17:50:11
sztem senkinek sem kell tévednie. arról, h mik "az ország gondjai", nyugodtan gondolkozhatunk nagyon sokféleképpen, akár egymásnak "ellentmondóan" is. ez azonban nem feltétlenül jelent valódi ellentmondást, hiszen az értékválasztásaink különbözőségére vezethető vissza. ha pedig így van, annak sem kell egyféle igazságnak lenni, h egy politikus felismeri-e "az ország gondjait"
román patkány, avagy Reb Tevje 2008.07.21. 17:59:46
Az a baj Magyarországgal, hogy nincs villám, se magánrepülőgépem, se svájci bankszámlám. Szebb lenne Magyarország ha lenne egy szőke, hosszú combú titkárnőm aki nem hord bugyit. Felismertem a gondot, hogy nincsenek államtitkárok és miniszterek akik földig hajolnak előttem és "miniszterelnök Úrnak" szólítanak.
Szeretnék javítani szeretett hazám problémáin, ehhez pedig jelentős hatalomra van szükségem.
lehetmás · http://lehetmasapolitika.blog.hu 2008.07.22. 11:50:20
Ez egyébként nem valami "ballib" dolog, hanem egyszerűen a felvilágosodás terméke, aminek a hatása alól a modern (értsd: XIX. századi) konzervatív ideológia sem vonhatja ki magát.
Ami nagyon hiányzik, hogy az aufklérista modernitást érdemei elismerése mellett lassan nyugdíjba küldjük, és az 'objektív valóság ismeretére alapuló megkérdőjelezhetetlen szakértői tudást' felváltsa az igazság/valóság szubjektivitásának elismerése és a plurális tudások létének elfogadása, politikai szinten pedig a törekvés ezek integrálására. Ja, éppen erről írtam is egy posztot, 'Hanem?' címmel... :)
pontilyen 2008.07.22. 13:01:03
Arra próbáltam csupán rávilágítani, hogy amennyiben megegyezünk abban, hogy mik "az ország gondjai", akkor is tévedhetünk, sőt tévedni is FOGUNK annak megítélésében, hogy Gyurcsány ezeket fölismerte-e.
Éppenséggel tehát nem az objektív igazságot feltételeztem, hanem az igazságunk esetlegességét, illetve felülírható voltát.
Ilyen értelemben én antiaufkléristának nevezném a posztomat, hiszen a felvilágosodást a maga értékeibe vetett abszolút bizalom jellemezte.
OFF
Minő véletlenség, lehetmás, még az időpont is egyezik.
:-))
román patkány, avagy Reb Tevje 2008.07.22. 14:30:08
Kállai Ákos · http://interalia.org.hu/ 2008.07.22. 15:16:10
egyébként is inkább a karteziánusokra gondolsz te, mint a felvilágosodásra
a gyurcsányra vonatkozó kritikádnak az ellentmondásra vonatkozó része másh nem érthető sztem, mint h az egymásnak ellentmondó vélemények nem lehetnek egyszerre igazak, még akkor is, ha valóban nem implikálja az egyetlen igazság leszűkítést. v arra gondolsz, h értékválasztások állhatnak egymással szemben ellentmondóan?
pontilyen 2008.07.22. 15:34:13
Miért, te felvilágosodás-párti vagy? :-)
Egyébként arra itt a nagy kapkodásban el is felejtettem válaszolni, hogy nekem miért tetszik a "véleményformáló" kifejezés.
Kállai Ákos:
Tévedsz. Nem mindenkit jellemez a maga értékeibe vetett abszolút bizalom, a vallásos embereket sem feltétlenül. A teljesen kétely nélküli hit már dogmatizmus, és ez a felvilágososdásra úgy en bloc legalább annyira jellemző volt, mint a vallásra.
A Gyurcsányra vonatkozó kitételem példa volt, szándékosan kicsit túlzó és provokatív. Úgy értettem, hogy a saját mércénk szerint tévedhetünk egy ember megítélésében. Ha két teljesen különböző mércéről van szó, két teljesen különböző értékrendről és céltételezésről, akkor természetesen igaz az, hogy az ellenvélemények ezekből fakadnak. Ez esetben ugyanakkor ELKÉPZELHETŐ, hogy az én céltételezésem vagy értékrendem "rosszabb", mint másoké. Arra próbáltam utalni, hogy ez mégsem baj, sőt a tévedés része az emberi gondolkodásnak.
Kállai Ákos · http://interalia.org.hu/ 2008.07.22. 18:14:39
már utaltam rá korábban, h engem kifejezetten elidegenít ettől a blogtól az olyan jellegű előítéletek többé-kévésbé rendszeres felbukkanása, h a felvilágosodást, v liberalizmust inkább jellemezné a saját értékeivel szembeni kritikátlanság, mint más értékválasztásokat
amint a gyurcsánnyal való "provokálások" is
pontilyen 2008.07.22. 18:27:08
Ez egy felvilágosodás-ellenes blog, nézz csak rá a mottójára!
:-)
A felvilágosodás dielaktikája (by Adorno & Horckheimer) azt mondja ki, hogy a felvilágosodás pontosan az általa kritizált viselkedésmódokat és attitűdöket képviselte maga is. Szidalmazta az előítéleteket, és észre sem vette, hogy az előítéletek elítélése maga is egy igen durva (az általa szidalmazottaknál sokkal durvább) előítélet. És így tovább.
Azzal, hogy felvilágosodás-ellenes vagyok, nem szegődöm okvetlenül a felvilágosodás által kritizált értékek és értéktelenségek mellé. (Ezt csak a felvilágosodás szeretné sugallni.)
Egyszerűen tagadom, hogy nézőpontom objektív volna, hogy okosabb lennék, mint bárki más, és így okom volna bárkit is "felvilágosítani".
Gyurcsány meg nagyon ritkán jön elő ebben a blogban. No, ez nem tudatos döntés. Egyszerűen önkéntelenül is az általam vélt jelentőségének megfelelően kezelem a figurát.
:-)
Kállai Ákos · http://interalia.org.hu/ 2008.07.23. 00:45:11
pontilyen 2008.07.23. 16:40:59
De azt hiszem, már megtárgyaltuk, hogy a konzervativizmus-értelmezésünk lényegesen eltér egymásétól...
szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.23. 23:44:55
davidmoyes 2008.07.24. 09:29:02
Bitang jó kis poszt..
Az árokásón én is be szoktam pisilni :)
Érdemes megnézni egyébiránt, hogy ott is megy az anyázás jobbról balról a kommentekben. EZt kéne már kinőni.
pontilyen 2008.07.25. 12:47:29
Igen, és megjelennek az Árokásó-ellenes kommentek is. Melyekre a legkitűnőbb választ szerintem Szamárfül/murci adta, amikor valami ilyesmit írt:
Ha az árokásókat árokásóknak nevezni árokásás, akkor az árokásókat árokásóknak nevező árokásókat árokásóknak nevezni is árokásás.
Tök logikus, nem? :-D
szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.25. 14:38:07
pontilyen 2008.07.25. 17:31:00
popp · http://koncertblog.com/ 2008.07.27. 01:21:30
Reckl Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.07.27. 12:27:39
De ebből is látszik, hogy nem profi pofátlan. (Még...)
pontilyen 2008.07.27. 12:33:50
Ezzel együtt szerintem egy közszereplőnek (és egyetértek Amállal) el kell viselnie, hogy mások másképpen látják az ő teljesítményét, mint ahogy ő látni szeretné.
A publicisztikáival, esetleg tanulmányaival kell meggyőznie minket arról, hogy nem árokásó.
popp · http://koncertblog.com/ 2008.07.27. 14:56:54
Egyébként én sem bírtam volna ki szó nélkül, ha ilyen illusztris társaságba helyeznek. De be is fejezem mielőtt megkapom, hogy egy nejlonzacskónyi Deák Ferkó képével ékesített papír darab nekem lenne mondva.
Ettől függetlenül persze én is jól szórakozom az árokásó poszokat olvasva.
pirkadat 2008.08.10. 21:51:26
pontilyen 2008.08.11. 15:50:00
Egyetértek. Egy ilyen jellegű poénkodásra szerintem egyszerűen illetlenség reagálni. Ha valaki engem árokásónak vél, akkor úgysem tudom meggyőzni arról, hogy nem vagyok az. Az az ő véleménye, melyről fölösleges és értelmetlen vitát nyitni.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.08.11. 18:44:57
"Valakinek ebben az ügyben tévednie kell, ez már a dolog természetéből fakad."
Így van. Ha A állítás nem egyenlő B állítással, akkor max. az egyik igaz. Pont. Ez a matematikai logika, és aki azzal jön, hogy a matematikán kívül ez nem alkalmazható az vagy hazudik, vagy téved, vagy ami a legrosszabb, engem akar idegesíteni.
(el is mentem, ittam egy pohár vizet, hogy lenyugodjak :))
Olvassunk Asimov-történeteket az Én, a robot idejáből a jóságos robotokról (NEM a film), vagy ezt: mek.oszk.hu/01000/01071/html/index.htm
Mindkettő naivitás. De azokat is utálom, akik a naivokat (engem :)) utálnak - miért nem azzal foglalkozunk, hogy a világot a naiv emberek számára is élhető, logikus hellyé varázsoljuk? Az a sok kimagyarázás, ami folyik a dologgal kapcsolatban, tehetetlenségünk vagy rossz szándékunk beismerése.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.13. 00:20:29
éhséglázadás volt, ezt ki szokás hagyni az elbeszélésből.
csúnya, csúnya francia forradalom.
azt is ki szokás hagyni az elbeszélésből, hogy utána restauráció volt, ahol is a konzervatív, isetnől eredő jóságos monarchiát visszaültették a trónra. mégis megbukott megint.
arról nem is beszélve, hogy nem az volt se ott, se máshol az első forradalom, csak ott csúcsosodott ki, mert ki is mondták, sőt, be is bizonyították, hogy ez az egész monarchista-hagyományista-konzervativista rend szabadon lecserélhető bármi másra, legyen még oly hagymázas is, mint az univerzális egyenlőség most azonnal.
a felivlágosodás pozitív öröksége pont a szabadság, ami addig eszméletlen szűk kör számára volt csak elérhető. érthető, hogy ez sokaknak csípi a szemét, mert a bennfentes-belterjes magyarázatokat hirtelen kívülről támadták. az out of the box gondolkodás pedig bármely rendszernek hasznára kéne ,hogy váljon, kivéve itt, mert itt lenézendő, elítélendő. ki nem ért velünk egyet, nem hódol be nagyságunknak, az csakis aufklérer, univerzális egyenlőséget követelő, guillotine ácsoló gazember lehet, pol pot közvetlen szellemi örököse.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.08.13. 09:32:46
pontilyen 2008.08.13. 17:37:30
Ilyen értelemben persze maga Kant is felvilágosodás-ellenes.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.13. 21:59:35
az univerzális egyenlőség szerintem is agyrém, csak az a baj, hogy én egy szintre helyezem azokkal az agyrémekkel is, amik névleg ezzel szemközt definiálják magukat, ám ha a megfelelő szavakat kicseréljük, a szöveg szerkezete jottányit se sérül.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.14. 05:40:16
"civilizations die from suicide, not by murder. the root cause of collapse is the decay of a society's creative minority into a position of inherited privilege which it has ceased to merit."
és ezt egy olyan ember mondta, aki szerint a vallásoknak regeneráló szerepük van az emberi közösségekre nézve, szóval nem épp aufklérer a srác :-).
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.08.14. 14:49:48
Szerintem egyébként túl sokan vagyunk a világon. Nem ismerhetünk mindnekit személesen, és ez mindenféle alacsony hatékonyságú pótmegoldást tett szükségessé.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.08.14. 15:30:48
cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.08.22. 14:10:16
pontilyen 2008.08.22. 19:34:05
Nagyon fontos lenne minden kérdésben belátni ezt a korlátozottságunkat. Ettől még persze mondható vélemény bármiről. De az más tónusú lesz, óhatatlanul szerényebb és visszafogottabb, mint amit véleményformáló értelmiségünktől általában megszoktunk.
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.23. 19:15:59
más szemében a szálkát észreveszi....
magyarán nem lopott ő sokat, max ő prémiumnak hívja, de az ügyben volt sok lopás.
nem műkődik pl az oldal amit a MEh akart, de megcsinálta.
korrupció a köbön, szokásos lopások