Rájöttem, hogy nekem a magyarországi véleményformáló értelmiségieknek voltaképpen nem is a véleményével van bajom. Ha olvasom őket, többé-kevésbé egyetértek velük, egyáltalán nem kevésbé, mint bárki mással.

A hétvégén fedeztem föl magamnak az Árokásó blogot, végigpörgettem magam rajta, és veszett jól szórakoztam. Tényleg, mindenkinek csak ajánlani tudom. Cseppnyi iróniaérzék, és az ember betegre röhögi magát.

Igen ám, de ismerkedésem e bloggal nem merült ki ebben (a betegre röhögésben). A Babarczy Eszterről szóló posztban egyszercsak megjelent ugyanis kommentelőként maga a címszereplő, és elkezdett válaszolgatni a kommentekben megjelenő tárgyi tévedésekre, illetve csúsztatásokra.

Először megdöbbentem.

Aztán rájöttem, hogy igaza volt.

Aztán rájöttem, hogy mi nekem a bajom a magyarországi véleményformáló értelmiségiekkel, igen, Babarczy Esztert is beléjük értve.

Mint mondom, nem a véleményük. Babarczy teljesen korrekt volt; tárgyi igazságának bizonyítására több általa írt cikket is beidézett, illetve megkérte a posztírókat, hogy tegyenek ők is így, mindenekelőtt pedig fölhívta mindnyájunk figyelmét arra a méltányossági és etikai alapelvre, hogy amennyiben valakit kritizálunk, akkor azt ne pletykák alapján tegyük, hanem esetleg olvassuk is el, amit kritizálni akarunk. Teljesen igaza van.

Nem is a véleménnyel van a baj. Gyurcsányról minden további nélkül lehet azt gondolni, hogy az ország gondjait fölismerő politikus. Illetve minden további nélkül lehet gondolni ennek ellenkezőjét is. Valakinek ebben az ügyben tévednie kell, ez már a dolog természetéből fakad. Nyilván jó lenne, ha nem tévednénk, de mi, emberek már csak ilyenek vagyunk: tévedékenyek.

A gondom a magyarországi véleményformáló értelmiségiekkel éppen az, hogy mintha pont ez a tévedékenységről való ősi tudás hiányozna belőlük. Ősi és új tudás.

Itt van például ez az Árokásó blog. Lehet, hogy tényleg nem is olyan vicces (, mint amennyire én annak gondolom); lehet, hogy a partvonal túloldaláról nem lehet könnyű megélni, ha az embert egy platformra teszik olyanokkal, akikkel csak rémálmaiban van egy platformon; lehet, hogy ez tényleg ordas bunkóság és az árokásás hatványozása. No de, kérem, számít ez? Hát nem eleve abban a tudatban írom le minden szavamat, hogy mások egészen másképpen láthatják, amit én látok, és amíg élnek, egészen másképpen is fogják látni? Hát nem evidencia, hogy szavainkat kiforgató bunkók mindig akadni fognak?

És különben is: olyan biztos az, hogy nem a szavainkat kiforgató bunkóknak van igazuk?

A magyarországi véleményformálók mintha nem lennének fölkészülve arra, mi van, ha nem jól látnak. Mintha hiányozna az az oly bölcs humorérzék, mely kedves szerzőiknél aligha hiányzik.

Ha varázsló lennék, és változtatni tudnék a magyarországi közbeszéden, akkor mindenki szemébe csepegtetnék egy adagot a másként-látó szerből. Lássa egy kicsit máshonnan, amit most egyfelől lát. Ha balról látja, lássa jobbról is; ha jobbról látja, lássa balról is. Ha alulról látja, lássa felülről is; ha felülről látja, lássa alulról is.

Ha varázsló lennék. Ha nem vagyok varázsló, akkor csak blogbejegyzéseket írogatok.