A facebookról nem lehet elegánsan írni. Dicsérni nyilvánvalóan ízléstelen dolog. Szidni szintén. A facebookot szidni olyan, mint egy konyhakéssel megpróbálni bevenni a harcosokkal fölfegyverzett egri várat. Kritizálni valamit, ami sokkal hatalmasabb nálunk, nevetségessé tesz. Az ember okoskodó majommá vedlik, akinek szavát elnyeli a hálózat. Lost-lost szituáció; ahhoz hasonlatos, mint amikor valaki darázsfészekbe nyúl: örüljön, ha pár csípéssel megússza, és nem kap még idegsokkot is, és életben marad.

Ha viszont elegánsan nem lehet, próbáljuk meg őszintén.

Mi a facebook? A facebook lényegében egy tartalommegosztó portál a világhálón. Önmagában nincs tartalma, a tartalmakat a felhasználók viszik föl rá. Elvileg tehát úgy működne, hogy azon emberek tartalmait, akikre kíváncsiak vagyunk, például azért, mert az ismerősünk az illető, itt egy helyben megtalálhatjuk. A dolog vonzó volta világos. Nem kell bogarászni a neten az érdekes dolgok után; itt mindent ömlesztve megkapunk. A rendszer még szelektál is nekünk, a sokaknak tetsző cuccokat előre a képünkbe tolja. A demokrácia világünnepe ez.

Mielőtt azonban ünnepelni kezdenénk, merengjünk el egy kicsit azon, hogy a demokrácia önmagában se nem jó, se nem rossz; Auschwitz ugyanúgy nem jött volna létre demokrácia nélkül, ahogyan a többpártrendszer sem. (Azért nem a szólásszabadságot említem, mert a szólásszabadság eredendően elitista törekvés volt, föltehetően egy demokrácia önmagában, külső, teoretikus rásegítés nélkül soha nem tudta volna kitermelni.) A demokrácia mindössze annyit jelent, hogy a többség akarata érvényesül. Ha a többség akarata az, hogy bizonyos embereket gázkamrába kell szállítani, akkor az. Ha a többség a szabad választásokat akarja, akkor meg az.

Az emberi kapcsolatok területén nekem sohasem volt rokonszenves a demokrácia. Minél kevésbé működött demokratikusan egy emberi közösség, annál otthonosabban éreztem magam benne; én úgy tapasztaltam, hogy a "többség", azaz a tömeg általában ostoba. Egy bölcsőde közössége demokratikusan működik, tehát a gyerekek kirekesztik azokat, akik nem idomulnak: a kövéreket, a soványakat, a butákat, az okosakat, a furcsákat, a mélyebb érzésűeket. Egy iskola már jóval elitistább; az ottani közösségszerveződésben már szerepet kap a minőség is (legyen az testi vagy szellemi minőség). Elvileg pedig egy egyetem a legelitistább, a legkevésbé demokratikus hely. Ennek megfelelően a bölcsődétől az egyetemig tartó utazásom során fokozatosan egyre jobban éreztem magam.

De most felnőttek között látom játszani ugyanazokat a játékokat, melyek miatt annak idején az emberek oly ellenszenves lényeknek tűntek föl számomra. A lájkolások számolgatása, a mindenféle komolyságot mellőző szemlélet az életesemények közti eligazodásban, a felület alapján történő (ugyanakkor nagyon is kíméletlen) ítélkezés: mindez nekem atavisztikus szorongásokat idéz föl.

Egy emberi kapcsolat soha ne legyen demokratikus — én így gondolom.

Persze a facebook nem csupán kapcsolatok ápolására hivatott. Önmagában, mint írtam, tartalommegosztó médium. Olvastam médiaelméleti szakirodalmat; tudom, hogy médium és tartalom elválasztása eleve problematikus dolog. Amikor tévét nézünk, akkor sem valamire (egy tartalomra) vagyunk elsősorban kíváncsiak, hanem magára a tévére. A médiumra. Ezzel alapjában nincs is semmi baj, amíg egészen föl nem olvadunk a tartalom elutasításának gyönyörében. Ez mit jelent? Ha az irodalom érdekel, könyvesboltok, könyvtárak és irodalmi portálok tartalmát böngészem. Ha a foci érdekel, akkor sportról és futballról szóló oldalakat. Ha az állatok érdekelnek, akkor olyan oldalakat, amelyeken az állatokról tudhatok meg, keresgélhetek össze minél több mindent. Ha a vonatok érdekelnek, vonatokról szóló honlapokat, tartalmakat böngészek. Ha semmi sem érdekel, akkor éjjel-nappal a facebookon csüngök. Mert akit tartalmak érdekelnek, az nem a facebookot fogja olvasni. Arra egyszerűen talál sokkal hatékonyabb lehetőségeket is.

Az az embertípus, amelyiket semmi sem érdekli, de egy kicsit mégis minden, a demokrácia embertípusa. A legkevésbé érdekes, a legkevésbé elgondolkodtató ember az ilyen. Személy szerint az emberekről akkor kezdtem pozitívabb véleményt formálni, amikor rájöttem, hogy nem csak ez a fajta ember él. Vannak olyanok is, akiket egy-egy apróság, legyen az természeti, gondolati vagy nyelvi jelenség, tényleg érdekel.

Az ilyen emberek azok, akik, amiről hajlandóak egyáltalán véleményt formálni, azt sohasem fogják egy-egy "like"-kal elintézni. Tény, a többséget még egyetlen társadalomban sem ők alkották.