Mi a nagy író ismérve? Az, hogy kívánatossá tudja tenni az életet.
[E blog legfőbb ihletőjének, Nietzschének volt kedvenc filozófiai megnyilvánulási formája az aforizma, melyet most — a versrovathoz hasonló állandó "rovatként" — ide is bevezetek. Kommentelni természetesen ugyanúgy lehet (sőt!), mint a többi posztot.]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.10. 19:36:56
"Egyetlen elvért sem érdemes meghalni. Kivéve ezért."
pontilyen 2010.10.10. 20:31:46
Bizony. Csak két mondat, de egy életre gondolkodni valót nyújt.
rakovszk 2010.10.12. 18:47:22
pontilyen 2010.10.12. 20:13:37
Azt hiszem, minden más művésszel is így van. Talán lehet differenciálni, hogy mondjuk egy festő a színeket és formákat, egy zeneszerző a hangokat, egy író a nyelvet, egy építész a teret teszi kívánatosabbá, de lényegében mindegyik azt éri el, hogy több kedvünk legyen élni. Csak az élet, amelyre hívnak, más-más jellegű.
rakovszk 2010.10.12. 20:47:19
Most azon gondolkozom, hogy vajon nincs-e ebben egy paradoxon. A művészek nem éppen az által tudják kívánatossá tenni az életet, hogy elvonják róla a figyelmünket (legalábbis a saját, konkrét életünkről)?
pontilyen 2010.10.12. 21:10:09
De, de, van benne paradoxon. A művészettel való találkozás (olvasás, zenehallgatás, képnézegetés stb.) a legkevésbé produktív tevékenység. Pontosan ezért van felelősségük a művészeknek. Ezért rossz például az olyan könyv, amely nem ad vissza valamit mintegy _cserébe_ a neki szánt időért.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.13. 19:31:44
Mindazokat, amiket megtapasztalni elvi lehetôségünk van, avagy éppen elvi lehetôségünk van meg nem tapasztalni.
Hisz nem feltétlenül az a kívánatos, amit mutat, lehet épp visszataszító amit olyan jól megmutat, és a befogadó számára kívánatossá teszi mindazt, ami eltér a bemutatottól.
@pontilyen:
A mûvészettel találkozás nem csak a szándékos befogadást jelenti szerintem.
pontilyen 2010.10.13. 20:06:57
Pontosan. Ezért nem egy mű témája dönti el, hogy nagy író alkotta-e vagy sem.
Ha nem szándékos a találkozás a művészettel, akkor is (produktív) időt von el. Ha nem képes produktívvá tenni a befogadót, akkor elfecsérelt idővé teszi, amit rá szántunk.
rakovszk 2010.10.13. 20:53:08
Ezzel vitatkoznék. Szerintem egy mű felszabadító értékét nem az adja, amit megmutat, inkább az, ahogyan megmutatja. Az, amiről szól lehet akár teljesen jelentéktelen vagy hétköznapi is. Talán éppen így tudnám átfogalmazni pontilyen aforizmáját: a nagy író az akinél a jelentéktelen sem tűnik jelentéktelennek és a hétköznapi sem látszik hétköznapinak.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.14. 22:52:47
@rakovszk: Én éppen azt szeretem az aforizmákban, hogy élethelyzettôl és alkalmazástól függôen értelmezhetô, avagy alkalmazható a valóság amúgy rejtett szeleteinek feltárására. A te átfogalmazásod már kimondottan szûkíti, míg elsô megközelítésben -számomra szimpatikusabban- tágítottad. Ha feltétlenül hozzá akarunk nyúlni pontilyen aforizmájához, akkor inkább bôvítsük a közös gondolkodás ama felfedezésével, hogy minden mûvészetre alkalmazható. Sôt én bátorkodnék kilépni a szándékolt mûvészetbôl eképpen:
Mi a nagy alkotó ismérve? Az, hogy kívánatossá tudja tenni az életet.
Az alkotó szóval pedig kicsit megérintem a teológiát, és akarva-akaratlan a természetet is bevonom azon alkotások közé, amik az életet kívánatossá tudják tenni.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.14. 22:55:08
A számbeli egyeztetés hiányát önálló mûvészeti ággá fejlesztettem. :)
rakovszk 2010.10.15. 16:09:16
Igazad van, ne nevezzük átfogalmazásnak, mondjuk inkább azt hogy egyéni értelmezés.