Megmondom őszintén, nem voltam elégedetlen a "versrovatom" első visszhangjaival, azaz úgy döntöttem, folytatom a játékot. Azaz folytassuk együtt, kedves olvasók!
Az idézet, melyet ez alkalomra kiszemeltem, Babitstól való (az Egy filozófus halálára című költeményből), és így hangzik:
[...] Vagy, szegény, már rég előbb
a szavak varázs kövéről lesikárltad a bűverőt
és amely évezreken által szítt magába annyi színt
surló szellemed a szent kristályt színtelenre surolta mind?
Mielőtt bármit is írnék e sorokról, el kell mondanom, hogy Babits költészete rám elementáris hatással volt és van; fogalmam sincs, miért, de élvezem ritmusait, sokszor zavarosba hajló képeit, elringatnak, és létrehozzák azt az érzést, melyet (nekem) csak a költészet képes létrehozni: hogy mintha fölülről látnám a világot, távol minden banalitás terhétől, függetlenül és kimondhatatlanul szabadon.
Az Egy filozófus halálára a kedvenc versszövegeim egyike. Egy hangsúlyosan metafizikusan gondolkodó filozófusnak, Emil Lasknak írt nekrológ, akit heidelbergi vendéglőinek és tanárszobájának magasából egyszercsak lesodorta a világháború őrülete. Fölmerül tehát a kérdés (és a vers föl is teszi): mennyire biztonságos az Ész talapzatára épített világ? És a válasz mérhetetlenül megrendítő: semennyire.
Térjünk hát rá az idézett részletre! Csodálatos ez a kép, már önmagában is elbűvölő: a szavak varázskövek! A varázskő a keleti mesékben olyan eszköz, melyet elég megdörzsölnünk, és rögtön előjön egy szellem, hogy megsegítsen minket. Gyönyörű gondolat, hogy minden szó voltaképpen ilyen varázskő. Ha rágondolunk egy szóra, szellemek jelennek meg nekünk. Például a szeretet szóra Jézus szelleme, az álom szóra Vörösmarty szelleme, a kategorikus imperatívusz szóra Kant szelleme, és így tovább.
El tudjuk-e képzelni, milyen az, amikor valaki túlságosan is sokat csiszolja a szavak kövét, addig, amíg az egészen el nem kopik? Elkoptatja a szavakat. És így a varázslatot koptatja el. Elkoptatja mindazt a többletjelentést (ezt itt, szinesztéziával szólva, színnek nevezik), amit minden egyes szó évezredeken át szívott föl magába.
Lenyűgözően szép a harmadik-negyedik sor alliterációja. "És amely évezreken által SZÍTT magába annyi SZÍNT, surló SZELLEMED a SZENT kristályt SZÍNTELENRE surolta mind". Az öt kiemelt szóból csak az utolsó nem értéktelített, de épp ez az utolsó törli el (súrolja le) az előző négy értékeit. A színt és a szent egymásba játszása azt sugallja: minden szín szent. A színtelenre súrolás, azaz a jelentések céltalan és követhetetlen játékának eltörlése: megszentségtelenítés.
Az Ész előnyben részesítése a bűvös szavak helyett: szentségtelenség. A súrolás, a szavak csiszolgatása közben a szavak varázs kövének legfőbb tulajdonsága vész el: hogy képes elővarázsolni a szellemet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
roman patkany / cante jondo 2008.11.04. 16:52:26
Komoly szavaid oly tisztán világitottak,
mint Kalcedon topáza ujjadon. Azóta
mégis elcsábított valami...
Nem maradok veled. Patás kentaurokhoz
indulok a vadonba s a mezei nők közt
este sörényes cimboráimmal a tűznél
leheveredve telt tömlők és a duda mellett
telekurjongatom az állatszagu erdőt.
pontilyen 2008.11.05. 11:28:05
Nem tudtam, úgyhogy utána kellett keresnem a guglin, hogy ez bizony Szabó Lőrinc!
Szabó Lőrinc, aki forró baráti (vagy inkább mester-tanítványi) viszonyban volt Babitscsal, de aztán eltávolodtak egymástól. És Szabó Lőrinc, aki ezt az eltávolodást nemcsak ebben a fönti versben énekelte meg, de a Tücsökzenében is ("Mit láttam benned? Gyászt, magányt, titkokat. Mit láttál bennem? Dacot és szitkokat...").
Furcsa, hogy az élet megismétli a költészetet; Babitscsal nagyjából ugyanaz történt, mint az "Egy filozófus halálára" Emil Laskjával. Túlságosan is hitt az Ész-ben. Sz.L. ennél valószínűleg okosabb volt.
roman patkany / cante jondo 2008.11.05. 11:54:54
Fura hogy néha egy mondat vagy kifelyezés hogy megmarad az emberben.
pontilyen 2008.11.05. 12:23:32
De egyébként igen, pont így működik (szerintem) a költészet. Megmarad az emberben egy-egy szókapcsolat vagy félmondat, és nem tud szabadulni tőle.
Az "állatszagú erdő" is olyan, mint a "szavak varázsköve"...
roman patkany / cante jondo 2008.11.05. 13:37:22
popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.05. 17:39:48
Mai idézetünk akkor arról is szólhatna, mi történik a hivatalos közegekben a nyelvvel.
pontilyen 2008.11.06. 11:52:15
De ugye a két bekezdésed nem függ össze?... ;-)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.06. 12:32:46
Nem lehet, hogy a színtelen egyben átlátszó, azaz átlátható, azaz érthető?
roman patkany - cante jondo 2008.11.06. 12:39:29
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.06. 12:52:08
Végtére a szavak arra valók, hogy megértsük egymást. Minél többen értjük ugyanazt egy szó alatt, annál fontosabb az a szó.
pontilyen 2008.11.06. 13:07:50
De tényleg. :-)
Egyébként nemcsak arról van szó, hogy patinásak a kövek, hanem hogy van VARÁZSEREJÜK is. A lecsiszolás ezt is megszünteti.
popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 13:09:52
roman patkany - cante jondo 2008.11.06. 13:43:32
Mig volt olasz kabeltevem, nem mindig tudtam eldonteni hogy most vajon beszelnek vagy enekelnek, mutogatnak vagy tancolnak. (Barmikor kapcsoltam oda, altalaban foztek es kozben enekeltek).
Szoval nincs olyan hogy "szo" onmagaban, mindig a szovegkornyezet a fontos. Ezert kerdes, hogy a szavak csiszolgatasanak mi lesz az eredmenye.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.06. 18:56:55
akkor mi most itt mit csinálunk? 90%-os veszteséggel püföljük a billentyűzetet?
Ha valakinek azt mondom, szeretlek, akkor valóban fontos, hogy pl. a szemébe nézek-e közben. Ha azt mondom, hogy a szavak haszna az ismertségüktől függ, akkor ez nem annyira számít szerintem. Ezért blogolunk Nietzschéről és ezért vallunk szerelmet élőben.
milena 2008.11.06. 22:25:04
majdnem szerelmet vallottam blogolva :)
A poszthoz nem merek hozzászólni...
pontilyen 2008.11.06. 22:54:38
Csak éppen a filozófiáról írogatók (pl. a versben említett Lask vagy részben peetmaster :) hajlamosak arra, hogy szavaikat univerzális érvényűeknek tekintsék. Vagyis pl. a "racionalitást", az "észt" stb. univerzális érvényűnek.
Pedig, pedig... :-)
A szavakban mindig benne van a játék lehetősége, és messze nem csupán a szójátékokra gondolok. Inkább arra, hogy szavaink "normál esetben" nincsenek definiálva. Épp innen a varázserejük.
(Egyébként ez nem elmarasztalásom peetmaster és blogja felé. Mert az pont a kettősség miatt izgalmas számomra. Definiálni és csiszolni próbál, de közben "a gazdag öltöny élni és fejlődni kezd", hogy ismét a posztbeli verset idézzem.)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.07. 09:54:30
de nem akarom szétoffolni a topicot...
de komolyan, ha nincs univerzális jelentés, akkor nem tudom, hogy van-e egyáltalán akármilyen megértés emberek között.
pontilyen 2008.11.07. 15:44:03
Miért ne lenne? Gondolod, hogy (például) ezeket a sorokat a világ minden pontján mindenki ugyanúgy érti?
mk · http://smilimano.blogspot.com 2008.11.09. 01:53:50
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.11.13. 20:49:42
Most ezzel nem azt mondom, hogy a tudomány nem vitatható, mert de. Hanem azt, hogy a vitató és a védő ugyanazokat a fogalmakat kell, hogy használja.
pontilyen 2008.11.14. 17:12:27
Tetszik ez a meghatározás. :-) Legalábbis még mindig jobb és találóbb, mint az "énblog" elnevezés.
Az emberi nyelvet (és a szavakat) a legritkább esetben használjuk tudományos szövegek írására. Általában úgy beszélgetünk egymással, hogy egyazon szón mindenki mást ért. És nem is biztos, hogy rosszul van ez így...