Két élménnyel szeretném kezdeni ezt az eszmefuttatást.

1. Általános iskola második osztályában volt egy rövid időszak, amikor egy cigány lány mellett kellett ülnöm. Egy idő után elkezdtem észrevenni, hogy fogynak a holmijaim; eltűnt a ceruzám, a radírom és a vonalzóm. Rájöttem, hogy padtársam fosztott ki. Ellenszenvvel viseltettem iránta ezek után, és megvetettem őt.

2. Németországi ösztöndíjas időszakomban -- noha keresztül-kasul bejártam az ország keleti tartományait -- írd és mondd egyetlen cigánnyal sem találkoztam az utcákon. Törökkel, orosszal, japánnal, kínaival, mongollal, franciával, brittel, olasszal, brazillal, bolgárral stb. stb. igen. Cigánnyal egyetlen eggyel sem.

Sok blogon lehet olvasni a cigányokról, úgy érzem, levegőben lóg a téma. És ha én úgy érzem, akkor higgye el olvasóm, mert azon kevés ember közé tartozom, aki a blogokat nem az Index címlapján keresztül látogatja. Nem tudom, mióta lóg levegőben, de azt hiszem, a nagy diszkurzív áttörés nagyjából a Magyar Gárda alapításának idejére tehető. Azóta boldog-boldogtalan (de inkább: boldogtalan) úgy véli, hogy meg kell osztania élményeit és megoldási javaslatait a nagyvilággal.

Én úgy vélem, a Magyar Gárda megalapítása e folyamatban csak a szikrát jelentette, mely lángra lobbantotta a parázsló szociális (értsd: szociális, és nem etnikai) feszültségeket.

Csatlakozom a dömpinghez, mert nagyjából megfogalmazódott bennem, amit én a témáról, azaz a cigányságról, illetve a cigányságnak a magyarokhoz való viszonyáról gondolok.

Kiindulásom a következő: nem véletlen, hogy az összes európai ország közül a cigányok leginkább itt, Magyarországon találtak otthonukra. (És hogy legkevésbé talán Németországban.)

Ebből a kiindulásból (legalább) két dolog világosan következik:

1. A magyar nép egyáltalán nem rasszista, nem idegengyűlölő, inkább befogadó.

2. Ugyanakkor a magyarság és a cigányság sok tekintetben nagyon hasonló etikai elvek szerint él; a két nép lelke és szelleme nem taszítja, inkább vonzza egymást.

Miért nem élnek (például) Németországban cigányok? A törvény természetesen engedélyezi a letelepedésüket, a német nép pedig alapjában rendkívül befogadó és toleráns. De a társadalom tagjai ott az élet minden egyes pillanatában éreztetik, a nyelvük idegdúcaiba is átsugároztatják, hogy a tiszta viszonyokat szeretik. Ha valaki dolgozik, azt megfizetik; ha valaki nem dolgozik, azt nem fizetik meg. Ha valaki megígér valamit, akkor azt betartja. Ha valaki valamely ígéretét nem tartja be, azt a közösség morálisan kiveti magából. Ha van egy szabály, akkor azt mindenki betartja. És ez ott kezdődik, hogy éjszaka sem megy át soha senki a piros lámpán, még akkor sem, ha három kilométeres körzetben teljesen valószínűtlen bármilyen jármű felbukkanása. Mert a szabály az szabály.

Mondanom sem kell, hogy a magyarországi morál tökéletes ellentéte a németországinak. Itt mindig van kibúvó minden szabály alól, legyen az morális, íratlan vagy írásban lefektetett szabály. A kihágást büntetik néha, de nem mindig. Hogy mikor igen, és mikor nem, azt nem mindig lehet tudni. Azt sem, hogy milyen alapon. Ha az egyik ember lop, akkor börtönbe zárják; ha a másik ember lop, akkor miniszterelnök lesz. A viszonyok logikája követhetetlen. Mindent meg lehet vásárolni, minden szabályt át lehet hágni, de nem mindig és nem mindenhol.

A cigány néplélek számára -- mely önmagában véve persze csodálatos -- egy ilyen hely maga a paradicsom.

Nem szeretném, ha bárki is úgy olvasná ezeket a sorokat (bár előre látom, lesz ilyen), mintha én bennük általánosító és megbélyegző módon beszélnék roma embertársainkról. Szó sincs róla. Épp azt akarom hangsúlyozni, hogy amennyiben én a magyarokat szeretem, akkor a cigányságot is szeretnem kell. Mert hasonlóak vagyunk. Természetesen minden egyes ember másmilyen. Ám amikor közösségről beszélünk, akkor azt nem tehetjük meg úgy, hogy magunkat nem soroljuk közösségbe. Nem mérhetünk kettős mércével.

A cigányság problémája tehát a magyarság problémája. Az egész ország siklott félre, ha a társadalom egy csoportja a szabályok laza kezelésétől mások megkárosításáig jutott el.

És ha valaki magyarnak vallja magát, akkor magán kell elkezdenie az önvizsgálatot, hogy hogyan juthattunk idáig. Kezdve onnan, hogy átment-e ma például a piroson, akkor is, ha nem jött autó; vagy hogy megírta-e minden egyes órára a matekleckéjét. Ha nem így tesz, azaz először nem magába néz, akkor az én szememben elveszti a hitelét.