A Budapest villamosjáratait szubjektíven bemutató sorozatom első részében a "legpestiesebb" járattal, a 24-essel foglalkoztam. Jöjjön hát ennek párja, a "legbudaibb" villamos, az 59-es, amely jelenleg a Szent János kórház és Farkasrét, Márton Áron tér között közlekedik.

Viszonylag rövid járat ez is, de a 24-eshez hasonlóan az 59-es is több tájat fog át, az utazás vele pedig a jellegzetesen budai életstílussal, Magyarországon szokatlan anyagi jómóddal és jellegzetesen katolikus árnyalatú konzervativizmussal ismertet meg.

Magam ezzel a járattal is elég ritkán utaztam. Nagymamámék lakása közelében van az Apor Vilmos téri megálló, ahol néha fölszálltam a Déli vagy a temető felé induló szerelvényre, és amikor ott nyaraltam, többször is ezzel mentünk a piros metró, a Déli pályaudvar felé. Talán két kezemen meg lehetne számolni, hogy hányszor utaztam ezzel a járattal, de a minőség itt is felülírja a mennyiséget: az a néhány út maradandóan hatott rám.

Az utat most kezdjük a János kórháznál, azaz pontosabban: a Szent János kórháznál. A különbség csak egy szent szó, de ez a szó az egész útnak sajátos jelleget ad. Sokszor elcsodálkozom, hogy 59-es villamos, egyáltalán Buda a Kádár-korban is létezett. Buda egy másik ország, mint Pest. A Szent János kórházból lehet éppen János kórház, a hely szellemisége mégis megmarad; Budából nem lesz szalonna, a katolicizmusból nem lesz kommunizmus, még ha a Rózsadomb környékét pártfunkcionáriusok foglalják is el. Itt hegyek vannak, tisztaság, friss levegő. Az idős asszonyok öltözéke tiszta, arcuk és bőrük ápolt, a villamosok ülései tiszták, a fiatalok azonnal átadják a helyüket, rend van, béke és fegyelem.

Idomulnak ehhez a felújított Tátra villamosok is, amelyek még a nagy emelkedőkön is csendesek, ugyanakkor tágasak és világosak, beengedik a környék levegőjét és fényét az utastérbe.

A Moszkva tér (Széll Kálmán tér), melyet a Szilágyi Erzsébet fasoron végighaladva pár percen belül ér el az 59-es, Budapest egyik olyan tere, amely adottságai alapján (szerintem) sokkal szebb is lehetne. A tér maga egyfajta völgy, a Vár természetes kapuja, előcsarnoka, mely azonban jelen állapotában egyáltalán nem méltó erre a szerepére, koszos, rendezetlen, kaotikus, és közepét egy rendkívül ronda metróépület foglalja el, mely a tér egész összképét nyomasztóan butává teszi. Csak reménykedni lehet benne, hogy idővel sikerül majd kihozni ebből a térből, ami benne van, az egészet "rendezik" és átépítik, hogy a Budai Várnegyed méltó előcsarnoka lehessen.

Az 59-es ezután a Déli pályaudvar mellett halad el, amelynek szocreál épülete Kádár-kori nyaralások emlékét idézi. Nekem ez az épület sohasem tetszett, mindig órmótlannak és igénytelennek éreztem a valahogy könnyen koszosodónak tűnő fekete ablakaival, idomtalan és kényelmetlen betonlépcsőivel, ronda betűivel, igénytelenül kialakított előudvarával. Mostanság valamivel megbocsátóbb vagyok vele, de továbbra is persze a legcsúnyábbnak tartom a három nagy budapesti pályaudvar közül. A legnagyobb gond vele, hogy fals képet ad Budáról, amelynek világától ez a tömény kádárizmus idegen.

De igazándiból az 59-es villamos útja itt még nem is kezdődik el. Ez csak bevezetője, előjátéka a valódi útnak, amelynek nyitánya attól számolható, hogy a szerelvény ráfordul az Alkotás utcáról a Nagyenyed utcára.

A Nagyenyed utca, illetve a Böszörményi út képezi az átmenetet. Itt még élnek, szivárognak a kádárizmus vonásai az utcák levegőjébe, de egyre kevésbé, és egyre erőteljesebben érvényesül egy másik levegő, a budai hegyek levegője, a konzervatív jobboldaliság légköre, mely sokakat taszít, engem azonban bámulattal tölt el, még ha minden elemét nem is tudnám elfogadni.

Az 59-es "lelke" persze a Böszörményi út.

Van ebben az utcában valami, ami engem szinte kísértetiesen vonz. Amikor elképzelem, hogy milyen lehet Budán lakni, erre az utcára gondolok. Kicsit pesties persze a négyemeletes házaival, de mégis teljesen más, mint Pest. Jobb a levegő, a kis boltok, ahová lemegy az ember zöldséget venni, nyugalmat árasztanak, az élettempó lassabb, úriasabb, mint Pesten. Lehet, hogy nincs így, de gyerekkori villamosozgatásaim fölkeltették bennem ezt a képzetet, és nem tudom kitörölni. Sőt kitörölni nem is akarom, megfejteni, megérteni annál inkább.

A jobboldaliság is egyre jobban érzékelhetővé lesz a környéken, ezt fejezi ki a sokat vitatott Turul-szobor is, melyben, amikor először láttam, az volt számomra a legmeglepőbb, hogy milyen szép a szobor környezete, alépítménye. Kár lenne (lett volna) ezt az egészet eltoloncolni onnan.

A Böszörményi út után a találó nevű Németvölgyi úton folytatja útját a villamos, előbb azonban ráfordul a Jagelló útra az Apor Vilmos téren. Apor Vilmos katolikus püspök volt, akit 1945-ben ölt meg egy szovjet tiszt, miután Apor igazi keresztényként felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül vett védelmébe minden háborús üldözöttet. Ez volt az a hely, ahol annak idején sokat vártunk a madárcsicsergés békéjében a megállóba gördülő járgányra. A környezet itt már egészen zöld, és ahogy haladunk előre, egyre zöldebb lesz; a budai hegyvidékben vagyunk. Két oldalt persze állnak házak még, de ezek már főleg családi házak hatalmas kertekkel és udvarokkal. Innen már kirándulásokat is lehet indítani a közeli erdőkbe. A nap süt, a méhek döngicsélnek.

Ilyen egy Németvölgyi úti irodaház belseje, most találtam neten a képet:

Az épületet körös-körül zöld fák ölelik, a madárcsicsergésen és a néha elsüvítő villamos hangján kívül semmiféle nesz nem hallható errefelé. "Ideális munkakörnyezet", ahogy az irodát hirdető eladó fogalmaz...

A villamos egyre csendesebb utcákon kanyarog, egyre magasabban szuszog a szerpentineken, mígnem eléri a Farkasréti temetőt. (Érdekes, a 24-es végállomása egy vágóhíd volt, az 59-esé pedig egy temető. Ebben azért lehet valami szimbolikus is...)

A Farkasréti alighanem Budapest legcsendesebb környezetben levő, legzöldebb temetője. A villamos még tesz egy kisebb hurkot körötte, míg el nem ér a hurokvégállomásig, hogy ott körbeforduljon. Márton Áron is katolikus lelkész, püspök volt, Apor Vilmoshoz hasonlóan ő is kiállt a világháború idején a zsidóüldözések ellen, később pedig a kommunizmus idején hosszú éveket töltött börtönben egyetemes értékek mellett kiállva.

A Márton Áron téren tehát körbefordul az 59-es, és visszaindul Buda lankás utcái felé.