Csábító a gondolat, de szabálynak túl egyszerû lenne. Emlékezz csak az elmúlt pár év járvány-fenyegetéseire, a legpesszimistább jóslatok már akkor is mosolyogtatóak voltak, így utólag pedig leginkább összeesküvés-elméletek alapjainak jók csak.

A legpesszimistább szcenárió mindig azzal számol, hogy minden lehetséges esemény közül csak azok következnek be, amelyek potenciálisan negatív eredménnyel zajlanak le, és minden lezajló esemény a legrosszabb kimenetellel zajlik le.

Ennek a valószínûsége azonban legalább olyan kicsi, mint annak, hogy a bekövetkezô események közül csak azok következnek be, amelyeknek pozitív hozadéka van, és mindegyik a poiztív eredménnyel zárul.

Tehát a legoptimistább és a legpesszimistább változatok állnak legközelebb egymáshoz.

Hogy egy példával éljek, az ikertornyok leomlása után édesapám feltette a kérdést, hogy vajon hány válópert befolyásolt az esemény pozitívan. Tehát vajon a gyászoló házastársak hány százaléka akarta már a következô héttôl, hónaptól, évtôl a meghalt nélkül élni az életét. Ha az érzelmeket félreteszed a kérdésben -ami pusztán elméleti- rájössz, hogy a statisztikák szerint az ott meghaltak legalább egyharmadát gyászoló feleségek/férjek a meghaltak nélkül akartak élni belátható idôn belül.

Számos más hasonló kérdést feltehetsz, amik árnyalják a pesszimista képet, és számos más esemény valószínûségét is megvizsgálhatod, amik a negatív hatást csökkentik.

A realista változat általában abban ismerkszik meg, hogy nem mikrofolyamatokat vesz górcsô alá, és játszik a kimeneteli esélyeivel, hanem megpróbálja sokkal nagyobb léptékû folyamatba helyezni a lezajló eseményt annak részletei nélkül. Egyértelmû, hogy földtörténeti szempontból az esemény érdektelen, ekkora koncentrációja ezeknek az anyagoknak ilyen kicsi területen nevetséges, hisz ahonnan kibányászták ôket, ott sokkal magasabb volt. Egyértelmû, hogy a természet rövidebb életében sem nevezhetô jelentôsnek akár mind a 30 millió köbméter iszap elterítése ilyen kis területen.

Emberi léptékkel nézve sem mondható kiemelkedônek, hisz nézd meg, hogy virágzik és él a két atombombával súlytott japán város, miközben nagymamám már érett nô volt, amikor megtörtént, és még most is gondolkodó ember.

Nagyon kicsi területen nagyon kevés embert érintô -most nagynak tûnô-, de hatásait legfeljebb statisztikailag kimutatható eseményrôl van szó.

Csalóka ám az érzékelés, amikor engem ér baleset, úgy érzem az egész világ megváltozott, pedig a jelenleg élô hatmilliárd ember közül, a lehetséges eseményekhez képest olyan apró hatások értek engem, amik említésre sem lennének méltóak. Ámde számomra ez nagy esemény.

Remek megfigyelés Zacher Gábort illetően! Szerintem is a legrosszabbra kell fölkészülni, a pozitív csalódás nem baj, sőt!

Mindezek mellett azt gondolom, még mindig nem tudjuk, mi a legrosszabb, mert ilyen még soha sem történt az egész világon. Akik a ciánszennyeződéshez hasonlítják, az első napokat tekintve igazuk van. Ha viszont eltekintünk attól a nagyon komoly következménytől, hogy a Tisza élővilága 90%-ban elpusztult a legjobban érintett részen, a ciános víz lefolyt, de "csak" pusztítást hagyott maga után, ez a mocsok viszont beivódik mindenbe, és senki sem tudja, mi lesz ennek a következménye.

@szomorutojas:

Igazad van; a valóság mindig egy katyvasza a legrosszabb és a legjobb kimeneteleknek. (Ezért sem lehet valójában "valóságról" beszélni, túl összetett a dolog.) Viszont aki realistán _akar_ egy dolgot szemlélni, annak látnia kell a végpontokat. Méghozzá nemcsak a legkedvezőbb végpontot, hanem a legkedvezőtlenebbet is. Magyarán: körül kell határolni a lehetséges történéseket.

Egy cégvezetőnek is az volna a dolga, hogy belekalkulálja a legrosszabb bekövetkezést is a számításokba, és kidolgozzon valamilyen tervet arra, hogy azt elkerülje. A valóság aztán persze más lesz (a valóságban "minden másképpen van"), de ha a legrosszabbra fölkészültünk, akkor ismerni fogjuk a határait.

Ehhez nyilván elengedhetetlen a dolgok fölnagyítása. Nagy távlatokban igazából semmiféle baj nem is érhet minket. (Előbb-utóbb úgyis elpusztul a Föld, aztán a naprendszerünk, szóval végülis tök mindegy.) :-)

@Reckl_Amál:

Sok mindent ki lehet számolni, modellezni lehet. Igazából pontosan itt látszik, hogy mennyire fontos a látszólag "nem is valóságos dolgokkal foglalkozó" tudomány. Ha mindig csak a már megtrtént eseményekkel foglalkoznánk, sejtelmünk sem lenne, hogy mi fog most történni. Szerencsére még nem számolták föl Magyarországon (sem) az alapkutatásokat, így nagyon sok mindent azért lehet tudni, sejteni.

@pontilyen: Valóban, a legrosszabb kimenetel határértéke a folyamatnak.

Az a tény azonban, hogy a földtörténeti léptékû pesszimizmus bizonyosságán mosolyogsz, míg az emberéletnél is kisebb léptékû pesszimizmus valószínûségén elmélkedsz azt mutatja, hogy tudatosan választottad a léptéket.

@szomorutojas:

A földtörténeti léptékű pesszimizmus bizonyosságán csak mosolyogni lehet. Annyival nagyobb nálunk, amiről beszélünk, hogy az már tényleg valahol komikus. :-)

Igen, amikor nagy igazságok közelébe férkőzünk, filozofikussá, bölccsé és derűssé válunk. Még a legnagyobb pusztulás sem ijesztő, ha ennyire kicsivé tesz minket.

De az ilyen földközeli (szó szerint földközeli) bajok valami mást igényelnek, mint a bölcsességet: okosságot, leleményt, pesszimizmust. A lehetséges folyamatok ránk gyakorolt hatásának körbekerítését.

@pontilyen: Újfent édesapámtól idéznék, aki a környezetpusztítások újsághírré avanzsálásakor mindig a Donyec-medencét emlegeti. Ott kétszáz méter vastag szénréteg van napjainkban, mi lehet ennek a mennyiségû élô anyagnak az elszenesedésével összemérhetô az emberi történelem során.

Az ilyen problémák elsôsorban indulatmentes okosságot kívánnak. Nagyon könnyû azt mondani valamire, hogy rákkeltô, nagyon könnyû azt mondani, hogy ez bizony 33 évre és 33 éjszakára lakhatatlanná teszi a környéket, de ezt mind bizonyítani, mind cáfolni emberfeletti munka. Nehéz az okos pesszimizmus és a riogatás közti határt meghúzni, fôleg kívülállóként.

Amikor értelmes emberek olyanokkal dobálóznak, hogy ilyen még a világon nem történt, az mi más ha nem mosolyogtató?
Azért mert valami nagy területet érint, attól még ugyanaz, mint kis területen, csak sokszoros méretben, de nem sokszoros hatásban. Az iszap semmi kárt nem okoz, a nátronlúg meg gonosz, de jól higítható, könnyen semlegesíthetô. Ijesztônek ijesztô, de én szívesebben lennék Devecseri ma, mint laknék aktív tûzhányón bármikor. Pompei rémisztô, nem Devecser.

Én évente három-négy köbméter 96%-os nátronlúgot használok fel, semlegesítek, tárolok, öntök ki. Volt már a szememben, bôrömön, álltam már benne bokáig, kóstoltam is. Ismerem a gonoszságát és nem szeretném a nappalimban látni, viszont láttam már fát hajtani olyan helyen, ahova a talajra bôséggel ömlött.

Megvan a maga veszélye, ocsmánysága, de bôséggel tudjuk milyen, és mivel állunk szemben.

szomorútojás: tudom hogy kissé off, de nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: mire használod azt az évi 3-4 köbméter nátronlúgot?

@sleeping dancer: alumíniumcsô-húzószerszám tisztítására.

A nátronlúg kiválóan oldja az alumíniumot, így ez a leghatékonyabb nem-mechanikus tisztítás.

@szomorutojas:

Szerintem az tényszerű állítás, hogy "ilyen a világon még nem történt". Szerinted történt?

Azt az érvet pedig nem is nagyon tudom mire vélni, hogy "Azért mert valami nagy területet érint, attól még ugyanaz, mint kis területen, csak sokszoros méretben, de nem sokszoros hatásban."

???

Ha egy méreg egy laboratóriumban van, annak nyilván más a hatása, mint ha elárasztja az egész országot.

Leszivárog a méreg a termőtalajba, nem teremnek meg a növények, kipusztulnak az állatok, nincs mezőgazdasági termelés. Beláthatatlan egészségügyi következményei lehetnek az anyag elszabadulásának. Jelenleg ott tartunk (és csak remélhetjük, hogy ez változni fog), hogy a bajt nem is lehet eléggé túlbecsülni.

@pontilyen: Nátronlúg ömlött már termôterületre nagy mennyiségben.

Ilyen történt. A kérdés, hogy mekkora területre ömlik nem minôségi változás, csak mennyiségi.

Az MTA kérdezz-felelekje egybevág az én ismereteimmel és tapasztalatommal, így én azt tekintem irányadónak, ezek alapján pedig a baj felbecsülhetô.

Nagyon lélekemelő segíteni. Pár évvel ezelőtt sokáig támogattunk egy, a cunami miatt árvává vált távol-keleti kisfiút, akinek az a havi pár ezer forint az életben maradást és a taníttatást jelentette. Minden hónapban jött tőle egy rajz, egy köszönöm, vagy bármi kis apróság. Hihetetlen megindító volt.
Ugyanígy lehetett segíteni határon túli magyar gyerekeknek is. Most, hogy Soros is küld egymillió dollárt, mennyivel értékesebb az, aki a sokkal kevesebből ad az áldozatoknak!

@pontilyen:
2003-ban Brazíliában 1.2 millió köbméter marónátron került két helyi folyóba. 50 km-es körzetben 550,000 embert érintett közvetlenül, és Rio de Janeiro vízellátása is veszélybe került.
www.ens-newswire.com/ens/apr2003/2003-04-02-03.html
www.nature.com/news/2003/030404/full/news030331-11.html

Másik eset:
2005-ben 40 köbméter nátronlúg ömlött egy amerikai folyóba.
en.wikipedia.org/wiki/Cheakamus_River_derailment

"Scientists at that time predicted it would take half a century or more before the salmon and other fish returned to the river in abundance again."

"Carl Halvorson says the most remarkable thing about the Cheakamus spill was that the river became extremely toxic to all aquatic life, yet within the space of hours, returned to normal with no lingering toxic effect."

Ma, öt évvel késôbb van hal a folyóban.
www.teamstersrail.ca/TCRC_News_August_20_2010.htm