A vörösiszap-katasztrófa (nevezzük csak így, röviden) mérhetetlenül sok tanulsággal szolgál a kicsit is figyelmes embernek, nézzük akárhonnan, akármilyen szempontból. Bizonyos, hogy ezerféleképpen alkotható belőle történet. Ha úgy tetszik, a magyarországi privatizáció állatorvosi lova; másfelől az emberi lelemény próbája; mérnöki, orvosi, geológusi és sok egyéb probléma felszínre hozója; benne van az életünk na. Ilyen az életünk. Bajba jutunk (önhibánkból vagy mások hibájából), és megpróbálunk kimászni belőle.
Engem mindenesetre az érdekel legjobban, hogy ki hogyan reagál rá. Ebben is ezerféle viszonyulás fölfedezhető. Van, aki egyből menne segíteni; van, aki elszörnyűlködik, és levonja a következtetéseket; van, akit kíváncsivá tesz; van, aki aggódik. De hogyan reagál a történésekre az, aki igyekszik realista maradni? Mondjuk egy tudós? Nos, aki realista akar maradni, az mindig a legpesszimistább. Ennek így kell lennie. A valósággal szemben, amely könyörtelen, nincs helye önáltatásnak.
A mai nyilatkozók közül is a toxikológus, Zacher Gábor volt a legpesszimistább. Ő foglalkozik a mérgező anyagok élőlényekre gyakorolt hatásával, az anyag, a valóság neki a legközelebbi munkatársa. Ő mondta a legborúlátóbb "előrejelzéseket". Hosszú évekre, évtizedekre megszűnhet a mezőgazdaság az elöntött területeken. Az anyag, amely az emberi testekre is rákerült, a leggonoszabb reakciókat is kiválthatja a vérkeringésbe jutva. A megszáradó vörösiszap porszemcséi a légzőrendszerbe kerülve maradandó károsodásokat okozhatnak. A szél akár 100-150 kilométeres (vagy nagyobb) távolságra is elfújhatja a káros szemcséket. Az épületeket teljesen újra kell vakolni. És így tovább.
Azt éreztem, hallva ezt az embert, hogy "valószínűleg neki van igaza". Mindig annak van igaza, aki a legrosszabbnak látja a helyzetet.
Furcsa mód viszont valahogy meg is nyugodtam. A rém akkor a legfélelmetesebb, amikor ködös és megfoghatatlan. Amikor már körbe tudjuk tapogatni, mikroszkóp alá tudjuk tenni, meg tudjuk vizsgálni, akkor sokat veszít a rettenetességéből.
Miért van ez? Azért, mert a valóságos helyzet ismerete megnöveli cselekvőképességünket. Vészben az emberben addig nem is sejtett energiák szabadulnak föl. Ha tudjuk, hogy kevés az időnk, akkor dolgozni kezdünk.
A cselekvő embereket legkevésbé az önáltatás jellemzi.
Ez az egyszerű tanulság nem csak Zacher szavaiból volt azonban levonható. A katasztrófáért felelős cég igazgatójának szavaiból is. És akkor ez így ugye egy mélyebb tanulság...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.06. 23:15:38
A legpesszimistább szcenárió mindig azzal számol, hogy minden lehetséges esemény közül csak azok következnek be, amelyek potenciálisan negatív eredménnyel zajlanak le, és minden lezajló esemény a legrosszabb kimenetellel zajlik le.
Ennek a valószínûsége azonban legalább olyan kicsi, mint annak, hogy a bekövetkezô események közül csak azok következnek be, amelyeknek pozitív hozadéka van, és mindegyik a poiztív eredménnyel zárul.
Tehát a legoptimistább és a legpesszimistább változatok állnak legközelebb egymáshoz.
Hogy egy példával éljek, az ikertornyok leomlása után édesapám feltette a kérdést, hogy vajon hány válópert befolyásolt az esemény pozitívan. Tehát vajon a gyászoló házastársak hány százaléka akarta már a következô héttôl, hónaptól, évtôl a meghalt nélkül élni az életét. Ha az érzelmeket félreteszed a kérdésben -ami pusztán elméleti- rájössz, hogy a statisztikák szerint az ott meghaltak legalább egyharmadát gyászoló feleségek/férjek a meghaltak nélkül akartak élni belátható idôn belül.
Számos más hasonló kérdést feltehetsz, amik árnyalják a pesszimista képet, és számos más esemény valószínûségét is megvizsgálhatod, amik a negatív hatást csökkentik.
A realista változat általában abban ismerkszik meg, hogy nem mikrofolyamatokat vesz górcsô alá, és játszik a kimeneteli esélyeivel, hanem megpróbálja sokkal nagyobb léptékû folyamatba helyezni a lezajló eseményt annak részletei nélkül. Egyértelmû, hogy földtörténeti szempontból az esemény érdektelen, ekkora koncentrációja ezeknek az anyagoknak ilyen kicsi területen nevetséges, hisz ahonnan kibányászták ôket, ott sokkal magasabb volt. Egyértelmû, hogy a természet rövidebb életében sem nevezhetô jelentôsnek akár mind a 30 millió köbméter iszap elterítése ilyen kis területen.
Emberi léptékkel nézve sem mondható kiemelkedônek, hisz nézd meg, hogy virágzik és él a két atombombával súlytott japán város, miközben nagymamám már érett nô volt, amikor megtörtént, és még most is gondolkodó ember.
Nagyon kicsi területen nagyon kevés embert érintô -most nagynak tûnô-, de hatásait legfeljebb statisztikailag kimutatható eseményrôl van szó.
Csalóka ám az érzékelés, amikor engem ér baleset, úgy érzem az egész világ megváltozott, pedig a jelenleg élô hatmilliárd ember közül, a lehetséges eseményekhez képest olyan apró hatások értek engem, amik említésre sem lennének méltóak. Ámde számomra ez nagy esemény.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.10.07. 12:05:52
Mindezek mellett azt gondolom, még mindig nem tudjuk, mi a legrosszabb, mert ilyen még soha sem történt az egész világon. Akik a ciánszennyeződéshez hasonlítják, az első napokat tekintve igazuk van. Ha viszont eltekintünk attól a nagyon komoly következménytől, hogy a Tisza élővilága 90%-ban elpusztult a legjobban érintett részen, a ciános víz lefolyt, de "csak" pusztítást hagyott maga után, ez a mocsok viszont beivódik mindenbe, és senki sem tudja, mi lesz ennek a következménye.
pontilyen 2010.10.07. 13:11:57
Igazad van; a valóság mindig egy katyvasza a legrosszabb és a legjobb kimeneteleknek. (Ezért sem lehet valójában "valóságról" beszélni, túl összetett a dolog.) Viszont aki realistán _akar_ egy dolgot szemlélni, annak látnia kell a végpontokat. Méghozzá nemcsak a legkedvezőbb végpontot, hanem a legkedvezőtlenebbet is. Magyarán: körül kell határolni a lehetséges történéseket.
Egy cégvezetőnek is az volna a dolga, hogy belekalkulálja a legrosszabb bekövetkezést is a számításokba, és kidolgozzon valamilyen tervet arra, hogy azt elkerülje. A valóság aztán persze más lesz (a valóságban "minden másképpen van"), de ha a legrosszabbra fölkészültünk, akkor ismerni fogjuk a határait.
Ehhez nyilván elengedhetetlen a dolgok fölnagyítása. Nagy távlatokban igazából semmiféle baj nem is érhet minket. (Előbb-utóbb úgyis elpusztul a Föld, aztán a naprendszerünk, szóval végülis tök mindegy.) :-)
@Reckl_Amál:
Sok mindent ki lehet számolni, modellezni lehet. Igazából pontosan itt látszik, hogy mennyire fontos a látszólag "nem is valóságos dolgokkal foglalkozó" tudomány. Ha mindig csak a már megtrtént eseményekkel foglalkoznánk, sejtelmünk sem lenne, hogy mi fog most történni. Szerencsére még nem számolták föl Magyarországon (sem) az alapkutatásokat, így nagyon sok mindent azért lehet tudni, sejteni.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.07. 18:17:37
Az a tény azonban, hogy a földtörténeti léptékû pesszimizmus bizonyosságán mosolyogsz, míg az emberéletnél is kisebb léptékû pesszimizmus valószínûségén elmélkedsz azt mutatja, hogy tudatosan választottad a léptéket.
pontilyen 2010.10.07. 18:42:15
A földtörténeti léptékű pesszimizmus bizonyosságán csak mosolyogni lehet. Annyival nagyobb nálunk, amiről beszélünk, hogy az már tényleg valahol komikus. :-)
Igen, amikor nagy igazságok közelébe férkőzünk, filozofikussá, bölccsé és derűssé válunk. Még a legnagyobb pusztulás sem ijesztő, ha ennyire kicsivé tesz minket.
De az ilyen földközeli (szó szerint földközeli) bajok valami mást igényelnek, mint a bölcsességet: okosságot, leleményt, pesszimizmust. A lehetséges folyamatok ránk gyakorolt hatásának körbekerítését.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.07. 21:57:27
Az ilyen problémák elsôsorban indulatmentes okosságot kívánnak. Nagyon könnyû azt mondani valamire, hogy rákkeltô, nagyon könnyû azt mondani, hogy ez bizony 33 évre és 33 éjszakára lakhatatlanná teszi a környéket, de ezt mind bizonyítani, mind cáfolni emberfeletti munka. Nehéz az okos pesszimizmus és a riogatás közti határt meghúzni, fôleg kívülállóként.
Amikor értelmes emberek olyanokkal dobálóznak, hogy ilyen még a világon nem történt, az mi más ha nem mosolyogtató?
Azért mert valami nagy területet érint, attól még ugyanaz, mint kis területen, csak sokszoros méretben, de nem sokszoros hatásban. Az iszap semmi kárt nem okoz, a nátronlúg meg gonosz, de jól higítható, könnyen semlegesíthetô. Ijesztônek ijesztô, de én szívesebben lennék Devecseri ma, mint laknék aktív tûzhányón bármikor. Pompei rémisztô, nem Devecser.
Én évente három-négy köbméter 96%-os nátronlúgot használok fel, semlegesítek, tárolok, öntök ki. Volt már a szememben, bôrömön, álltam már benne bokáig, kóstoltam is. Ismerem a gonoszságát és nem szeretném a nappalimban látni, viszont láttam már fát hajtani olyan helyen, ahova a talajra bôséggel ömlött.
Megvan a maga veszélye, ocsmánysága, de bôséggel tudjuk milyen, és mivel állunk szemben.
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2010.10.07. 22:23:35
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.08. 12:37:55
A nátronlúg kiválóan oldja az alumíniumot, így ez a leghatékonyabb nem-mechanikus tisztítás.
pontilyen 2010.10.08. 12:41:52
Szerintem az tényszerű állítás, hogy "ilyen a világon még nem történt". Szerinted történt?
Azt az érvet pedig nem is nagyon tudom mire vélni, hogy "Azért mert valami nagy területet érint, attól még ugyanaz, mint kis területen, csak sokszoros méretben, de nem sokszoros hatásban."
???
Ha egy méreg egy laboratóriumban van, annak nyilván más a hatása, mint ha elárasztja az egész országot.
Leszivárog a méreg a termőtalajba, nem teremnek meg a növények, kipusztulnak az állatok, nincs mezőgazdasági termelés. Beláthatatlan egészségügyi következményei lehetnek az anyag elszabadulásának. Jelenleg ott tartunk (és csak remélhetjük, hogy ez változni fog), hogy a bajt nem is lehet eléggé túlbecsülni.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.08. 13:19:33
Ilyen történt. A kérdés, hogy mekkora területre ömlik nem minôségi változás, csak mennyiségi.
Az MTA kérdezz-felelekje egybevág az én ismereteimmel és tapasztalatommal, így én azt tekintem irányadónak, ezek alapján pedig a baj felbecsülhetô.
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.10.08. 14:56:14
Ugyanígy lehetett segíteni határon túli magyar gyerekeknek is. Most, hogy Soros is küld egymillió dollárt, mennyivel értékesebb az, aki a sokkal kevesebből ad az áldozatoknak!
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.09. 11:32:06
2003-ban Brazíliában 1.2 millió köbméter marónátron került két helyi folyóba. 50 km-es körzetben 550,000 embert érintett közvetlenül, és Rio de Janeiro vízellátása is veszélybe került.
www.ens-newswire.com/ens/apr2003/2003-04-02-03.html
www.nature.com/news/2003/030404/full/news030331-11.html
Másik eset:
2005-ben 40 köbméter nátronlúg ömlött egy amerikai folyóba.
en.wikipedia.org/wiki/Cheakamus_River_derailment
"Scientists at that time predicted it would take half a century or more before the salmon and other fish returned to the river in abundance again."
"Carl Halvorson says the most remarkable thing about the Cheakamus spill was that the river became extremely toxic to all aquatic life, yet within the space of hours, returned to normal with no lingering toxic effect."
Ma, öt évvel késôbb van hal a folyóban.
www.teamstersrail.ca/TCRC_News_August_20_2010.htm