Van Magyarországon egy olyan, jellegzetesen viszonylag jómódú, elveiben liberális, Budapest belső részében dolgozó, élő, magát kulturáltnak tartó embertípus, amely neheztel a Nemzeti Színházra. Neheztel: azaz nem örül neki, hogy ott és akkor és úgy épült föl, ezért dohogva leszólja, rondának, afunkcionálisnak, ízléstelennek, külvárosinak stb. stb. nevezi.
Számomra érdekes kérdés, hogy a Nemzeti Színházunk voltaképpen csúnya-e.
Majdnem minden nap elhaladok mellette, de egyértelmű választ nem tudnék adni a kérdésre. Kétségtelen, hogy bizarr élmény az épület, eklektikus, helyenként kissé feleslegesen túldíszítettnek ható, egyáltalán nem kelti azt az egyértelműen megnyugtató benyomást, mint az igazán szép épületek. Most, amikor kerestem anyagot ehhez a bejegyzéshez, találtam egy elég érdekes elemző írást az épületről, amely kicsit részletesebben (ugyanakkor persze rosszindulatúan) analizálja azt a kettős, kissé furcsa benyomást, amit az épülettömb kelt.
Az is nyilvánvaló azonban, hogy amikor a külváros felé igyekvő busz ablakán estefelé kinéz az ember, a látvány, amelyben része van, erős. Azt is lehetne mondani: szép.
Azt hiszem, hasonlóképpen érezhet az is, aki a MüPát és a Nemzetit környező kertben sétálgat; a Soroksári út nagyon erős utcazaja itt megtompul, és az ember már csekély képzelőerővel is egy másik, egy transzcendens, színészek és bohócok benépesítette világban találhatja magát. Olyan világban, amelyet egy Gödör helyetti Erzsébet téren, a város közepén, házakkal összezsúfolt, szorongató kőlabirintusban aligha találhatna meg.
Összességében tehát, hibái mellett, mindenképpen jó, hogy a Nemzetit nem a város legközepére, hanem egy sokkal szellősebb, ráadásul lényegesen szebb panorámájú területre építették. Összességében tehát jó, hogy a Nemzeti Színház végülis létezik, és úgy, ahogyan.
Hogy azonban az ilyesféle értékek értékelhetők legyenek, le kell vetni a Belvárosban élők buta, provinciális gőgjét, akik azt hiszik, hogy Budapest csak a Körúton belül létezik.
A Nemzeti Színház esztétikai megítélését ez nyilván nem fogja megváltoztatni; akinek nem tetszik, annak nem fog tetszeni akkor sem, ha észreveszi, hogy a Petőfi hídtól délre eső pesti Duna-part is alkalmas egy színházi este utáni sétálgatásra. De talán nem mond olyan butaságot sem, hogy a "világ végén", a "külvárosban", hozzá "méltatlan helyen" húztak föl egy ekkora presztízsű épületet.
Az utolsó 100 komment: