Most olvastam egy könyvben, és olyannyira elgondolkodtatott, hogy játékra ingerelt:
"Nyilván ezzel függ össze Luhmann-nak az a más helyen tett javaslata, hogy a korszakoknak ne elejét és végét, hanem közepét igyekezzünk meghatározni."
Mit is lehet erre mondani?
A "korszakolás" problematikájáról tanulmányokat, sőt könyveket lehetne írni (írtak is); a kérdéskör fölöttébb izgalmas, akármilyen szintjén és szegmensén is kezdjük boncolgatni. Magam most csak annyit fűznék hozzá: kellenek az agyunknak, hogy valamelyest el tudjon igazodni az idő örvénylő káoszában, a szimbolikus fix pontok. Olyanok, hogy 476, 1492, 1640, 1517, 1301, 1867, 1914, 1989 stb. Jó tudni, hogy vannak ilyenek, tudunk igazodni, nem tévedünk el. Vagyis: eltévedünk, de legalább van mihez képest eltévednünk. Nem fulladunk bele a fogódzók nélküli végtelenség ürességébe. Ezért korszakolunk.
De miért kell folyton a korszakhatárokat hangsúlyoznunk, melyekről egyből kimondjuk aztán, hogy hát az nem is úgy volt, nem "egyik napról a másikra" stb. stb. blablabla. Csakugyan, miért nem inkább a korszak zenitjét jelöljük ki?
Javaslom olvasóimnak, játsszunk el egy kicsit ezzel a gondolattal.
Hogyan nézne ki például egy festészettörténeti korszakolás a reneszánsztól a szecesszióig, megjelölve egy-egy korszak csúcsalkotását?
Reneszánsz: Az utolsó vacsora (1498)
Barokk: Éjjeli őrjárat (1642)
Klasszicizmus: Árkádiai pásztorok (1655)
Romantika: A május 3-i kivégzés (1814)
Akadémizmus: Vénusz születése (1863)
Impresszionizmus: Impresszió, a felkelő nap (1872)
Posztimpresszionizmus: Napraforgók (1888)
Modernitás: Guernica (1937)
Nyilván lehetne másképpen korszakolni, és más műveket választani. Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy egy-egy klasszikus műalkotás előre és visszafelé is sugároz, és így többet elmond egy-egy időszakról, mint valamilyen botcsinálta dátum, melyet korszakhatárnak fogadunk el. A kor megértése: egy mű megértése.
De játsszunk tovább! Irodalom.
A magyar irodalom egy lehetséges korszakolása:
Reneszánsz: Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról (1589)
Barokk: Szigeti veszedelem (1664)
Felvilágosodás: Konstancinápoly (1794)
Romantika: Csongor és Tünde (1830)
Realizmus: Magyarországon ilyen nincs; ez egy erőltetett fogalom, amit az támaszt alá, hogy nem találunk megfelelő művet hozzá. Mondjuk inkább azt, hogy
Korai modernség: Őszikék (1877)
Modernség: Esti Kornél (1933)
Késő modernség: Harmadnapon (1959)
Posztmodernitás: Bevezetés a szépirodalomba (1986)
Azért játék a játék, mert nyitva hagy lehetőségeket, nyitva hagyja a választás lehetőségét.
Mi volt például a Kádár-korszak zenitje? Mi volt az az év vagy történés, amelyik a leginkább kifejezte azt a kort?
Emlékszünk, ugye, Petri György versére? Az az évszám a végén (961), azon túl, hogy természetesen egyéb funkciója is van (például éppen a leírt esemény kortalanságára is utal), egyben egy korszakot is kifejez: 1961 a kádárizmus kora.
Ám lehetne a kádárizmus zenitje mondjuk 1969 is. A visszavert prágai tavasz utáni belenyugvás, rezignáció szimbolikus dátuma. Egyben a "marseille-i csapás" éve (Magyarország első ízben nem jutott ki selejtezőn foci vébére, miután Marseille-ben 4-1-re kikapott Csehszlovákiától). Nem ez az év a Kádár-kor szimbóluma, zenitje? Nem tudom. Mindenesetre lehet gondolkodni rajta.
Vagy a rendszerváltás húsz éve. Melyik esemény fejezte ki legjobban ezt a mögöttünk hagyott húsz évet? 1995, és a Bokros-csomag? 2004, és az EU-csatlakozás? Lehet töprengeni, gondolkodni, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbbet.
És egyébként is: bármit korszakolhatunk, és bármelyik korszaknak megtalálhatjuk a (persze mindig önkényesen kiválasztható) zenitjét, csúcsát, betetőződését, mely előre és visszafele is besugározza a korszakot.
A nyelv is nekünk ad igazat: amikor valamiféle "korszakos teljesítményről" beszélünk, akkor azt nem úgy értjük, hogy "korszakalkotó", hanem úgy, hogy "a korszakot leginkább kifejező". A reformáció korát sokkal jobban kifejezte Luther bibliafordítása, mint a wittenbergi templom kapujára szögezett 95 tézise.
És ha a magyar történelmet nagyon nagy vonalakban korszakokra bontjuk, akkor talán inkább a következő évszámok lehetnének kifejezőek, mint a hagyományos korszakhatárok dátumai:
Árpád-kor: Könyves Kálmán törvényei (1095-1116)
Vegyes házi uralkodók kora: nemesi szabadságjogok, ősiség, Nagy Lajos törvényei (1351)
A török hódoltság kora: Zsitvatoroki béke (1606)
A Habsburg-ház kora: Hitel, Világ, Stádium (1830-31)
Huszadik század: Az 1949-es Alkotmány
Mondom, játék ez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ljosecska 2010.08.07. 23:34:09
rakovszk 2010.08.08. 00:13:49
És hát igazából nehéz lenne egymástól teljesen elválasztani kezdő- tető- és végpontokat. Bármelyik tetszőlegesen kiválasztott pont a történelemben egyszerre a befejezője sok mindennek ami előtte kezdődött, az elindítója új dolgoknak és a betetőzője másoknak. Az ilyen jelölések mindig attól függenek, hogy mit akarunk megvizsgálni. Egy olyan esemény, mint mondjuk a 95 pont kifüggesztése egyszerre a kezdete egy új időszaknak, a befejezése egy olyan folyamatnak, amely lehetővé tette ezt a változást és egyben tekinthető úgy is, mint a középpontja egy olyan nagyobb időszakasznak amely mind a kettőt magában foglalja.
Mivel a történelemben nincsenek statikus időszakok, ezért tulajdonképpen nem lehet egyes változásokat jól körülhatárolni, hiszen egy-egy folyamat kezdete előtt is mozgásban volt és a vége után is mozgásban van ugyanaz a valami amire ez a folyamat hatott.
Ezért éreztem mindig úgy, hogy a történelem ismerete inkább művészet mint objektív tudomány. Valami különleges, lassan kialakuló érzék kell ahhoz, hogy valaki ki tudja tapogatni az események szövedékét.
pontilyen 2010.08.08. 12:50:39
Hát persze, hogy működhet! Az ember a saját életét is hajlamos korszakokra osztani, és egy-egy korszak fénypontja (vagy legjellemzőbb pontja) kijelölheti az emlékezés origóját.
@rakovszk:
A korszakhatároló fordulópontokkal az a legfőbb gond, hogy már keletkezésük pillanatában konstruáltnak tűnnek. Márpedig akkor még senki sem tudhatja, hogy az eseménysor, amelyet elindít, hová fog kifutni. (Gondoljunk például a Bastille ostromára, amely eredetileg egy dicsőséges eseményt volt hivatva szimbolizálni; aztán nem az lett belőle...) A korszakhatároló pontok sokszor üresek, és mindenki azt lát beléjük, amit akar. Egy-egy kort sokkal jobban megjelenít az a pillanat, amelynek (valamilyen szempontból) értelme, tartalma is van.