Írtam egy posztot a regényéről, pár nappal később pedig, ezen a héten, láttam személyesen is. Mármint Kemény Istvánt ugye. Majdnem köszöntem is neki, hogy jó napot, író úr, vagy nem is tudom, hogyan, dehát ő engem nem ismer, azt pedig nem lehet rendesen kifejteni, hogy én önnek egy lelkes olvasója vagyok stb. Gondolom, naponta több tucat ilyen "lelkes olvasóval" fut össze egy szerző.
Bennem mégis ébredt valami babonás borzongás. Pedig annyi írót, költőt ismerek! És mégis. Mi volt ez a borzongás? Mit jelentett?
Ezt jelentette: én, ha megismerném ezt az embert személyesen, tárgyává válnék egy regényének. Igen, beleírna egy szövegébe. És ezáltal adna nekem egy másik életet. Egy életet, amelyik idegen és távoli és ismeretlen olvasók képzeletében szövődik tovább.
Tényleg babonásnak nevezhető ez a borzongás. A réges-régi, primitív társadalmakban élő emberek érezhettek valami hasonlót, amikor táltosukra pillantottak. A táltos volt az, akinek hatalma volt beszélni az égi hatalmakkal, és akinek hatalma volt áldást vagy rontást hozni az emberekre. Képzeljük el az ősi társadalmak emberének kíváncsiságát, rettegését, borzongását egy ilyen hatalom előtt! Egy rossz pillantás, és a táltos átkot hoz a fejünkre. Egy bizalomkeltő arc, és a táltos megáld minket.
Dehát nem ilyen egy író is? Szellemi hatalmánál fogva ő is ítéletet hoz a világról. Ez az ítélet pedig erős. Akit egy író rossz színben tüntet föl, az rossz színben is marad. Akit jó színben, az jó színben. Micsoda kockázatot jelent közelébe férkőzni egy szellemnek!
Persze, itt következhet a jogos közbevetés, világunk deszakralizált. Nem hiszünk abban, hogy léteznének áldó és rontó hatalmak; és pláne nem abban, hogy ezeket egyetlen ember fogná össze a markában, hogy lesújtson velük a rosszalkodókra. Abban hiszünk inkább, hogy természeti törvények vannak, melyeket a természettudományok írnak le lehetőségek szerint pontosan, és ezek a törvények irányítják életünket. Ezen törvények szerint pedig nem léteznek táltosok, csak olyan emberek, akik viszonylag jobban, és olyanok, akik viszonylag kevésbé jól ismerik az általános törvényeket. A deszakralizált világban mindenkinek joga van véleményt formálni, és minden vélemény egyformán értékes lehet, hiszen egyetlen véleményalkotó sem tart fönn titkos vagy nem is annyira titkos kapcsolatot a túlvilág hatalmaival.
És ez így is van, és igen, én is, amikor véleményt mondok, például itt, hatalmat gyakorlok, ítélek, eleveneket és holtakat. Minden vélemény szent egy szentségektől megfosztott világban.
Csakhogy, és itt jön az, hogy borzongásom mégis jogos, egy deszakralizált világban is jogos: ha minden vélemény szent is, az mégsem mondható, hogy minden vélemény egyenrangú. Vannak erősebb és gyengébb vélemények; erősebb és gyengébb ítéletek. Minél többet ismer valaki a természet törvényeiből, annál erősebb a véleménye. Minél nagyobb tudású valaki, annál keményebb az ítélete. Ki előtt? A világ, a sensus communis, a közvélemény előtt. Az úgynevezett igazság előtt. (Ha az igazság nem egy túlvilágon megragadható tárgy, pl. törvénykönyv, hanem magának a valóságnak hömpölygő működéséből elvont szabályszerűségek tárháza.)
Mindenki mondhat véleményt, de nem minden vélemény marad tartós. Nagy tudású emberek, szerzők előtt ezért érzek borzongást. Hiszen az ő véleményük tartós. És jaj annak, akire lesújtanak. És áldás annak, akit megáldanak.
Ezért nem is köszöntem az író úrnak. Nem mertem vállalni azt a kockázatot, hogy egyszer majd véleményt mondjon rólam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Anselmo 2011.05.05. 19:41:00
Mondjuk en sem szoktam hires embereket leszolitani az utcan, igy szalasztottam el Torgyan Jozsefet.
pontilyen 2011.05.05. 20:48:24
"Én nem tudtam, mennyi szörnyűség
barlangja szívem, azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kínálja.
Most már tudom..."
:-)
De tényleg. Egy ilyen regény elolvasása után az ember önkéntelenül elgondolkodik, hogy miket kombinálhat össze róla annak szerzője, ha megismer. Az irodalomnak, írásnak furcsa hatalma van.
Lencse. 2011.05.05. 23:13:15
...ha Messi tévedne be a könyvtárba egyszer, őt sem mernéd megszólítani? :D
Nekem amúgy van egy olyan vágyam, hogy egyszer találkozzak Moldova Györggyel. Sőt, ha már itt úgyis kimondtam, akkor idén megpróbálom megvalósítani. Ugyanezen elgondolkoztam én is, hogy nem tudnék különösebben mit mondani neki, meg ő sem nekem, önmagában a találkozás ténye érdekel, szeretném, hogy megtörténjen. Ha már szinte a fél életemet vele éltem le. :)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.06. 08:59:45
Ez nem túl valószínű. Még egy barcelonai könyvtárban sem. :)
Gyerekes élmény, de hasonló. Száz éve részt vettem az Erzsébet-napok (akkor még egy kerületben laktunk) Nevettető fiatalok című humorfesztiválján. Maksa Zoltán volt a zsűri elnöke, és rajtam kívül mindenkit megdicsért a csapatunkban(Szerencsekerék - paródiát adtunk elő). Nagyon rosszul esett, mert bár tényleg nem vagyok nagyon nagy előadóművész, sok ötletem és munkám volt a produkcióban. Másrészt kiskamaszként kifejetzetten szerettem az akkortájt induló-befutó Maksát.
Nem mondott nagyon rosszat. Egyébként másodikok lettünk, szóval nem húztam le nagyon a társaságot sem. Mégis borzasztóan rosszul esett. Meg is utáltam akkor Maksát. :)
Később mindig nagyon féltem (annyira, hogy ki is mentem a szobából), ha a Szeszélyes évszakokban Antal Imre Maksával beszélgetett. Féltem, hogy vicceskedve elmeséli, egyszer látott egy ügyetlen kislányt, aki próbált humoros lenni, de legfeljebb a bénasága volt vicces.
És ez csak Maksa Zoltán, aki a legnagyobb rajongója szerint sem valami szellemóriás, valami lángoszlop. (Azóta más körülmények között kiderült, kimondottan jófej ember civilben.) Az ítélete mégis ennyit számított. (Amiben persze benne van az is, hogy egy túlérzékeny hülye vagyok.)
lindalee 2011.05.10. 17:56:44
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.11. 11:33:52
Hogy pontosan mit, nem tudhatjuk. Biztos megdöbbenne. És minden áron vissza akarna emlékezni, ki lehetett az a sok-sok ember közül, aki így érezhetett.
A hiúság és a kíváncsiság elegyétől vezérelve egyszer meggugliztam a nevemet, és egészen meglepőket lehet olvasni Amálról. És én csak egy kis blogger vagyok...
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.05.12. 10:33:42
Ennél van bizarrabb?
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.12. 17:09:46
XD
Ez egy másik Reckl Amál.
De hogy válaszoljak: nincs.
(Rég gugliztam meg már magam.)
lindalee 2011.05.12. 23:04:34
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.05.13. 17:58:34
(Mikszáth Kálmán)
Nem is tudom, miért, de beugrott az öreg zseniális meglátása.
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.05.13. 18:01:48
Lindalee, én ennek a doktorinak már a címét sem értem...
Ehhez képest egész familiáris viszonyom volt a gimnáziumi kémiakönyvvel...
lindalee 2011.05.25. 23:19:26