Volt már szó idegen nyelvű versekről e blog versrovatában, de úgy, ahogy most lesz, még nem. Az eddig elemzett német nyelvű versek esetében ugyanis a fordítást legalább annyiban kielégítőnek találtam, hogy legalább tükörként hasznosítsam őket, amelyre nézve megláthassuk az eredeti szöveg csillogását. Eduard Mörike Um Mitternacht (Éjfélkor) című költeménye azonban fordításban számomra egyszerűen értelmezhetetlen. Ez a vers egy olyan zene, amely magyarul nem csendül meg. Nekem ez a vers csak németül van. Nem csupán a német nyelvet értve ezen. Kicsit merészen és túlzóan, mindazonáltal az igazságtól nem nagyon messze kalandozva talán úgy is fogalmazhatnék: nekem ez a vers jelenti Németországot.
Azon olvasóim számára, akik nem értik a német nyelvet, mégis idemásolok egy magyar átültetést, tényleg csak jelzés értékkel. Azt hiszem, nem létezik olyan műfordítás, amely ne adna vissza valamit az eredeti nyelvből.
Nézzük először az egész verset németül:
Gelassen stieg die Nacht ans Land,
Lehnt träumend an der Berge Wand,
Ihr Auge sieht die goldne Wage nun
Der Zeit in gleichen Schalen stille ruhn;
Und kecker rauschen die Quellen hervor,
Sie singen der Mutter, der Nacht, ins Ohr
Vom Tage,
Vom heute gewesenen Tage.
Das uralt alte Schlummerlied,
Sie achtet’s nicht, sie ist es müd’;
Ihr klingt des Himmels Bläue süßer noch,
Der flücht’gen Stunden gleichgeschwungnes Joch.
Doch immer behalten die Quellen das Wort,
Es singen die Wasser im Schlafe noch fort
Vom Tage,
Vom heute gewesenen Tage.
És Radnóti Miklós (a maga nemében egyébként kiváló) magyar tolmácsolásában:
Megjött az éj, s merengve áll
a hegynek támaszkodva már,
s a nagy idő aranyló mérlege
nem leng. Egyenlő súllyal van tele.
S hetykén duruzsolnak, – a hold kiragyog, –
anyjuknak, az éjnek, a friss patakok
a napról,
az elpihenő mai napról.
Egy ős gyerekdalt döngicsél,
a víz, de únja már az éj,
a csengő égi kék, az vonzza őt,
azt kedveli, az illanó időt.
S álmos patakok puha medreiken
tovább duruzsolnak azért szeliden
a napról,
az elpihenő mai napról.
A fordítás kiváló, szabatos, tiszta, pontosan követi az eredeti ritmust, és tolmácsolja a jelentést. De mi értelme van ennek a versnek — magyarul? Német szavak, német táj, német gondolatvilág, német filozófia, ez a vers a német romantikának mintegy esszenciája; a német romantikát (ezt a csavarosságot, dacot, eufóriát) pedig mindenekelőtt meg kell érezni, és hát hogyan lehetne ezt, ha nem németül?
Én Jénában éreztem meg a német romantikát. Adott egy város, amelyik még teljesen középkori. A házak és utcák teljesen középkoriak, szinte lehelik magukból a múltat. A városban semmi az égvilágon nincsen, csak egy egyetem, az viszont hatalmas, és a város lakosainak túlnyomó többsége egyetemre jár. És gondolkodik. És beszélget. Beszélgetni viszont orrvérzésig, éjfélig, a végtelenségig. És tovább. A várost hegyek és erdők veszik körül, az erdőben kis folyó folyik. A beszélgetések az erdőben folytatódnak, holdfényben, mely a hegyi patakok vizét kísértetiesen megvilágítja, mint ahogy maguk a beszélgetések is kísértetiesek, hiszen az élet végső alapjairól szólnak, illetve hogy vannak-e ilyenek (végső alapok) egyáltalán. Nincsen tabu, minden kérdést a velejéig meg kell vitatni, mindent szabad, és az élet maga is kockán, mert mit ér egy emberélet e kérdések súlyához képest. És eljutunk valahová e beszélgetésekben, e mélyen meghitt, varázslatos beszélgetésekben, de lezárni sohasem tudjuk őket, mert egyre izgatottabban várjuk a következőt. Jéna. Jénai romantika. Németország.
Mörike nem a jénai romantika képviselője, ő valamivel később élt, de ez a verse úgy táplálkozik e csodálatos (és csodálkozásra méltó) szellemi buzgásból, mint csecsemő az anyamellből. Mohón, mohón, türelmetlenül, mint aki nem is tehet mást.
Ennyit bevezetésnek, térjünk a versre. Pontosabban a legfurcsább, legkísértetiesebb részletére:
Das uralt alte Schlummerlied,
Sie achtet’s nicht, sie ist es müd’;
Ihr klingt des Himmels Bläue süßer noch,
Der flücht’gen Stunden gleichgeschwungnes Joch.
Doch immer behalten die Quellen das Wort,
Es singen die Wasser im Schlafe noch fort
Vom Tage,
Vom heute gewesenen Tage.
Fordítsuk le szóról szóra! Ihr, tehát neki (azaz az éjnek) klingt, tehát cseng des Himmels Bläue, tehát az ég kékje süßer noch, tehát édesebben még. És egy kicsit álljunk meg. Neki cseng az ék kékje édesebben még.
Ez mi?
A patakok éneklése (altatódala) nem tetszik az éjszakának (aki a patakok anyja, mint az előző versszakból megtudtuk), unja már; jobban tetszik neki az ég kékje, az elfolyó órák egyenletesen zötyögő igája.
De ennek mi értelme van?
Radnóti így fordítja: a csengő égi kék, az vonzza őt, azt kedveli, az illanó időt.
Tehát a patakok valami örökérvényűt, állandót zengenek, miközben az éjszaka a folytonos nyüzsgést és változást, azaz az időt, az elfolyó órákat (flücht’gen Stunden) kedveli? Hétköznapi képzeletünk pont a fordítottja ennek. A patak szokta metaforizálni az idő folyását, az ég pedig azt, ami állandó.
Ez a megfordítás számomra követhetetlenné teszi a szöveg értelmét, ám pontosan ez a követhetetlenség adja a varázsát és varázslatát.
Mert jön a következő (két) sor, amely a minden anyai unalom ellenére zengett énekről, a csoda szabadságáról szól:
Doch immer behalten die Quellen das Wort,
Es singen die Wasser im Schlafe noch fort
Inkább azt mondom, hogy nekem mit mond.
Nekem ez a két sor azt mondja, hogy létezik a világban csoda. És hűség. Vagyis a kettőt együtt: létezik a világban hűség a csodához. Az anyai unalom, a monotónia, az éjszaka természeti törvényei dacára ezek a patakok nem némulnak el, és megőrzik (behalten) szavukat, a szót, das Wort, és nem is csak megőrzik dacosan és sérülten (mert ez is fontos! a versben nyoma sincs semmi sértettségnek, lelki nyomornak), hanem ellenkezőleg, szabadon továbbéneklik álmukban is.
Wort --> fort. Csodálatos a rím, ahogyan rácsap a rímhívó szóra. Folytatni, a szót azt mindig folytatni kell, folytatni fogják, sie singen es fort, továbbéneklik.
Szeliden, ahogy Radnóti írja? Nem tudom, benne van-e ez nekem. Hogy ez szelídség-e. Hogy nem némulnak el éjszaka a patakok, hanem énekelnek. Dacosnak persze semmiképpen sem mondanám, mert nincsen bennük lázadás. De a lázadás hiánya nem annyira szelídség (milyen árulkodó a nyelv... szelídnek csak ott lehet lenni, ahol lehetséges a vadság és szelídség közti választás...), mint inkább kényszer, törvény, a természeti valóság egy részlete. A hegyi patakok már csak ilyenek, éjszaka is csobognak.
A vers pedig a rácsodálkozás erre a törvényre.
De hát lehet-e csoda egy törvény? Nem paradoxon ez?
De, de, paradoxon. Mint ahogy az egész német romantika paradoxonok burjánzása, és pont így, pont ezért szeretem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.08.14. 08:42:21
Nekem az vele bajom - és ebből kiderül, hasonlóan gondolkodunk a versről és a németekről is - hogy szépelgő. Márpedig, ha valami távolt áll a németektől, és ezt az irodalmukra is mondanám, már amennyire ismerem, akkor az a túlzott érzelgősség. A Radnóti-fordítás viszont olyan érzelmi árnyalatokat visz a szavakba, amelyek nincsenek benne az eredetiben.
Persze lehetne azzal érvelni, hogy a műfordítás a magyar közönségnek készült, tehát a hangulatát is kicsit rá kell szabni az itteni ízlésre. Csak akkor az már nem Mörike. Vagy nem tudom. :) Csak a sima fordításhoz értek, műfordítással sosem próbálkoztam. A fordításban viszont szabály, hogy túlzottan nem szabad eltérni attól a hangnemtől, stílustól, amelyben az eredeti levél, szerződés stb. íródott. Mert nem a fordító benyomásait kell továbbadni (noha elkerülhetetlen némi fordítói szűrés), hanem kizárólag az a cél, hogy küldő és a címzett értsék egymást. (Néha szívesen huligánkodnék azzal, hogy a fordításba is írok szándékosan helyesírási hibákat, hogy annyira hű legyen az eredetihez. :) De még sosem vetemedtem erre. Mert buta túlzás lenne.)
Ami a kedvenc részedet illeti, az a klasszikus női sors.
pontilyen 2011.08.14. 11:28:15
Az egész magyar műfordítás-irodalomnak rákfenéje az, amit "szépelgésnek" nevezel. Pontosan emiatt torz képünk van bizonyos dolgokról, pl. a romantikáról is.
Azért mondom, hogy "a maga nemében" kiváló Radnóti fordítása, mert ebben a kategóriában viszont kifejezetten pontos. Az "érzelgős" mozzanatok részben egy rossz műfordítói (és ezzel összefüggésben egy rossz irodalom-értelmezési) hagyományból fakadnak.
Nagyon egyetértek azzal, hogy a német irodalomtól (minden látszat ellenére) ez nagyon távol áll. A romantikusok számára az érzelem nem érzelgősség volt, hanem életfilozófia. Pontosan ez az, amit a romantika kapcsán a legtöbben és legtöbbször értenek félre.
Az, hogy a természet "anya", illetve "nő", valóban többet jelent pusztán egyszeri metaforánál. Az egész német romantika alapproblémája egy férfi-női viszonyként is fölfogható. (Számtalan versben jön elő a "természet mint anya" metaforája.) A költő, a művész, a vers beszélője mindig fiú, általában fiatal, 20 év körüli férfi, aki a végtelent akarja meghódítani. A nő pedig egyfajta korlátozó, visszafogó, ugyanakkor mégis inspiráló erő. Ez a hagyomány részben a magyar irodalomba is átkerült, gondoljunk ugye Vörösmarty Csongor és Tündéjére...
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.08.14. 15:18:19
;)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.08.16. 15:08:52
Én épp azért szeretem a vizeket, mert állandóságot sugároznak. Tegnap és tegnapelőtt is ugyanígy csobogott, és hacsak mi emberek tönkre nem tesszük, holnap és jövőre is így fog. Addig meg sok éjjel fordul nappalba még.
pontilyen 2011.08.21. 12:32:03
Biztosan ismered a "nem lépsz be kétszer egy patakba" mondást. Ez azt jelenti, hogy egy patak sohasem _pontosan_ ugyanazt a vizet szállítja.
Persze az is igaz, hogy mindig egyforma is (ha az ember nem teszi tönkre). Szóval a patak eleve valami ellentmondásos, többértelmű dolog. Nem is véletlen, hogy kedvelte a romantika. :-)
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.08.22. 10:23:01
padmasambhava 2011.08.28. 12:55:15