A nagy szellemeknek gyakran idézik föl zseniális "jóslataikat", megérzéseiket és jövőbe látásukat, mintha a nagy szellemeket ezek minősítenék. Pedig a nagy szellemek zseniális tévedései legalább annyira értékesek. Elvégre ugyanarról beszélünk; hogy valami tévedés-e vagy igazság, azt mi éppoly kevéssé tudjuk, mint azok, akik kimondták. A mi dolgunk nem is az ítélkezés, hanem a mérlegelés.
József Attila 1937-ben írta a következő sorokat az Ős patkány terjeszt kórt... kezdetű versében:
S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!...
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
1937-ben, ez fontos. 13 éve már tombol minden idők legpusztítóbb diktatúrája: a sztálini. Négy éve már tombol minden idők legcinikusabb diktatúrája: a hitleri. Szovjetunió- és Németország-szerte már állnak a koncentrációs táborok, ahol embertelen kínok között gyilkolnak meg ártatlan embereket. Minderről József Attila azonban nem tudhatott.
Nagyon sok rossz volt a Horthy-kor Magyarországában, és ezt a sok rosszat éppen József Attila formálta meg a legmagasabb művészi fokon. Nyomor, visszafojtott agresszió, vegzálások, szociális feszültségek. Ám mégis többé-kevésbé jogállamról volt szó, működött a parlament, létezett ellenzék, bizonyos határok között szabadon lehetett szerveződni, írni, beszélni, gondolkodni. Vagyis a kor (demokrácia-ügyileg) sokkal jobban hasonlított a mostanihoz, mint az, ami utána jött. És egy valamiben hasonlított sokkal, de sokkal jobban: el lehetett hinni, hogy "a történelem folyamata nagy vonalakban mégiscsak a civilizálódásé, demokratizálódásé, a szabadságjogok folyamatos kiterjesztéséé". Vagyis, hogy karóba nem húznak ma már.
De el lehet-e hinni ezt a mondatot azok után, hogy tudjuk, mi történt a Gulágon, a náci koncentrációs táborokban, vagy hogy az idézethez még illőbb példát keressünk: azok után, hogy hét-nyolc évvel és mintegy 200 kilométerrel József Attila sorai után és mellett a Délvidéken a legpokolibb vérengzések közepette valóban — egyebek között — karóba húztak olyan embereket, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy magyarnak (németnek, horvátnak, egyszóval: nem szerbnek) születtek?
Talán nem. Nehezen. Nem igazán.
Miért érezzük mégis, tudva, amit tudunk, hogy József Attila idézett sorai valami mélységes valóságra tapintanak rá? Nos, semmiképpen sem igazságértékük miatt. Az, hogy mint elődeinket, karóba nem húznak ma már, tényszerűen nem igaz. Az emberek semmivel sem lettek kevésbé kegyetlenek, mint ötszáz vagy ezer éve voltak.
A sorok igazsága, valósága, nevezzük, ahogy akarjuk, a perspektívájukban rejlik. Villamoson utazva, egy számítógép előtt ülve egy irodában, barátokkal filmeket nézve úgy tűnik, mintha az emberiség valóban átment volna egyfajta civilizálódási folyamaton. A modernkori európai emberiség mély bajait talán legzseniálisabban érzékelő Nietzsche "domesztikált háziállatokról" beszél. Ez a perspektíva kétségkívül létezik. És amit József Attila leír, az zseniálisan rezonál erre az érzésre. Igen, a civilizáció vívmányait élvezve például annak is örülünk, hogy hétköznapjainkban jellemzően ritkán szembesülünk vadállatokkal. És ezt pont akkor kell kimondani, amikor ily sivár magunk körül a világ.
Rossz, hogy napról napra a létfenntartással küszködünk, hogy vissza kell fizetni a lakáshiteleket, hogy nem tudunk semmi nagyot alkotni, mert ezer módon meg van kötve a kezünk. De a kínnak ezek mégis valahogy kifinomúltabb formái.
Ennek észrevétele, vagyis annak észrevétele, hogy minden borzalom ellenére "lehetne a világ még sokkal rosszabb is", olyan billegést, játékot, nézőpont-vibrálást eredményez, amely igazságértékétől függetlenül teszi József Attilának ezt a művét elfeledhetetlenné. Figyeljünk csak, hogyan folytatja/fejezi be ezt a kín-leltározó költeményt:
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín -
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rakovszk 2010.11.10. 23:09:43
pontilyen 2010.11.10. 23:39:41
Minden totális diktatúra cinikus, hiszen olyat hirdet, amiről maga is tudja, hogy hazugság. A két nagy huszadik századi európai totális diktatúra közül szerintem a nácizmusban volt több cinizmus (gonoszság), és a kommunizmusban volt több butaság (sötétség). Persze mindkettőben volt bőven sötétség is, cinizmus is, csak e kettő vegyülési aránya különbözött. Erre utaltam a posztbéli jelzőkkel.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.11.11. 11:47:30
Pl. a Magyarországon szanaszét nyugvó szovjet katonák - 18-20 éves gyerekek sokszor - valóban felszabadítani jöttek. Különben miért áldozták volna az életüket is?
pontilyen 2010.11.11. 14:57:56
A cinizmus kapcsán nem annyira a katonákra gondolok, hiszen ők parancsot teljesítettek, és életüket mentették, mint a rendszer fenntartóira, szervezőire, irányítóira.
Egyébként szerintem a szovjet katonák nem "felszabadítani" jöttek, hanem harcolni. Nem az volt a hangsúlyos, hogy valamiféle magasabb értelemben "jogos"-e az ügyük, hanem az, hogy nem tehetnek mást, le kell győzniük a németeket.
rakovszk 2010.11.12. 21:52:21
Én is így értettem, éppen ezért csodálkoztam. Én a náci vezetőkről sokkal inkább el tudom képzelni hogy valamilyen szinten elhitték amit mondtak mint általában a kommunistákról.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.12. 23:29:55
( tojas.blog.hu/2009/09/06/akik_nem_szulettek_katonanak )
A bejegyzéshez:
A modern ember kínjait fizikai kínhoz hasonlítani szerintem nem helyénvaló. A mi kínjaink a lét bizonytalanságaiból és bizonyosságaiból fakadnak. A banktól, államtól, adótol való félelem a haláltól való félelemhez hasonlít. Mind bizonyosságban, mind bizonytalanságban. Tudjuk hogy ott van, de nem tudjuk mikor és miként kerülünk vele kapcsolatba oly módon, hogy az visszafordíthatatlanul megváltoztatja az életünket.
Anselmo 2010.11.14. 13:22:29
Azt hiszem, minden propagandában sok a cinizmus, hazugság, de ezek az emberek előbb-utóbb a saját gondolataik fogságába esnek, és úgy cselekszenek, mintha igaz lenne amit mondanak.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.14. 14:41:07
aSimon 2010.11.15. 10:52:35
pontilyen 2010.11.15. 11:20:19
A kommunista és náci rémtettek nem a világháborúval kezdődtek. Nekem, amikor a buchenwaldi koncentrációs táborban jártam, az volt talán a legmegdöbbentőbb információ, hogy már '33-ban elkezdték fölállítani ezeket a förmedvényeket a nácik (kommunista mintára...).
A "karóba nem húznak ma már" szerintem egyértelműen a civilizációs vívmányokra utal (tehát nem egy eljövendő szabadságra). Ez @szomorutojas: felvetésére is szól. A civilizáció egyik vívmánya, hogy mérsékelni képes a szenvedést. Ehhez pedig a különféle társadalmi intézmények is hivatottak hozzájárulni.
aSimon 2010.11.15. 13:20:36
A náci vagy szovjet táborokról pedig ekkor még nem sokat tudhatott, (bár a tendenciákat pontosan érzékelte) a kortársak figyelmének középpontjában inkább a spanyol polgárháború állt. De én is olvastam erről, hogy a nácik milyen hamar elkezdték, pl. az értelmi fogyatékosok megsemmisítését: kezdettől azt csinálták, amit végül az Endlösunggal betetőztek.
pontilyen 2010.11.15. 16:18:46
Mind a guillotine, mind a villamosszék feltalálásának eredetileg a kivégzések humanizálása volt a célja. Vagyis ezek is nyugodtan tekinthetők "civilizációs vívmányoknak", még akkor is, ha tudjuk, mennyire voltak ezek az ötletek (főleg a villamosszéké) sikeresek.
Szerintem József Attilában is élt az a haladásba vetett illúzió, amely a baloldali gondolkodást máig meghatározza. Ehhez képest a vers utolsó négy sora inkább visszavonása, ironizálása ennek az illúziónak; engem kísértetiesen emlékeztet Arany Honnan hová című versének zárlatára.
aSimon 2010.11.16. 11:01:57
De a lényeg, hogy szerintem József Attila ekkor nem egyszerűen a "haladásba", valamely jövőbeli utópiába vetette reményét, egyszerűen csak azt mondta, hogy a "szörnyállamok" jelenével egy értelmes, szabad társadalom eszménye szegezhető szembe. A Szép Szó szerkesztői üzenetében pl. ezt írta: "A diktatúrák légkörében divat „szép szónak” becsmérelni a szellemi humanizmusnak mindama megnyilatkozásait, amelyeket rengeteg szenvedés és erőfeszítés hozott napvilágra s amelyek művelődésünk elveiként lebegnek előttünk. Mi, amikor szép szóval akarjuk kifejteni azt az emberi öntudatot, amelyet a világszerte föllépő erőszak a lelkek mélyére kényszerít, nem ismerhetjük el az erőszak szellemi fölényét azzal, hogy az általa kigúnyolt szép szótól megfutamodunk. Mi vállaljuk a becsmérlést. „Szép szó” magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül."
Bocs a hosszú idézetért, de azt gondolom J. A. valami ilyesmire célzott a "karóba nem"-mel, és nem egyszerűen civilizációs vívmányokra. Amikor "testet öltött érv"-ről beszél, szerintem egy ősi európai hagyományra nyúlik vissza, amit a logosz szó jelölt. Még csak annyit, hogy én is hajlamos vagyok az egzisztencialisták felől olvasni J. A.-t, de azért ez sem a teljes József Attila.
Bocs a hosszú kommentért, úgy látszik kihoztad belőlem vitatkozó énemet:)
Simon
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.11.16. 13:51:30
"Szerintem József Attilában is élt az a haladásba vetett illúzió, amely a baloldali gondolkodást máig meghatározza."
Csak úgy provokatívan: nem ez ad értelmet az életnek? a haladás illúziója?
pontilyen 2010.11.16. 23:36:53
Mindaz, amit idézel, teljesen igaz; csak szerintem nem az idézett versrészletre vonatkozik. A "karóba nem húznak ma már" nem a társadalmon kívüli, elleni "szép szó" eszményére utal, hanem arra, hogy maga "e szörnyű társadalom" is jobb, mint ami korábban volt. Valamit mégiscsak fejlődtünk, ma már azért "minden" nem történhet meg. Számomra a részlet azért szerethető, mert emberi: igen, még a legnagyobb társadalomkritikus sem tekinthet csak rosszként saját társadalmára (különben szó szerint sem tudna élni benne, a világban).
@peetmaster:
Nem feltétlenül. A "haladás" illúziója óhatatlanul leegyszerűsíti a világot, hiszen megállapíthatónak tartja, hogy fejlődik-e vagy sem. Magát a világot azonban nem ismerjük teljes egészében, és lehet éppen az is kaland, hogy rájöjjünk, egyáltalán milyen. Ez a megismerés kalandja, aminek semmi köze ahhoz, hogy jobb lesz-e a világ holnap, vagy tegnap volt-e jobb.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.11.17. 11:04:37
Az aSimonnak írott kommented az én optimizmusom visszatükrözése. Főleg annak az utolsó mondata.
pontilyen 2010.11.17. 11:20:01
Szabadfüggő beszédben idéztem. :-) Egyébként nem vitattam el a "haladás" fogalom használatát, csak rámutattam arra, hogy nélküle is lehet értelmet adni az életnek.
aSimon 2010.11.17. 11:58:17
József Attila költeményéhez visszatérve: szerintem ez abban a történelmi pillanatban íródott, amikor ez a fajta fejlődés (is) óriási krízisbe került, amikor emberek generációinak óriási erőfeszítése vált semmivé. Ezért fájdalmasak ezek a sorok, nem csak rezignáltak.
Még csak annyit, hogy én is úgy gondolom, hogy a megismerés és a világ megváltoztatásának szándéka két külön dolog. De azért azt is lássuk be, hogy nincsen "tiszta" megismerés: mindannyian meg is akarjuk változtatni a világot. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha hiszünk a fejlődésben - ha úgy tetszik, egy nélkülözhetetlen illúzióban.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.11.17. 14:21:52
@aSimon: ez lehet, hogy így van.