Elolvastam egy csomó véleményt a tegnapi spanyol-olasz meccs után, magam is leírtam már egy csomó mindent, hadd vessek most ide egy gondolatot, hátha érdemes a továbbgondolásra.

Azt írja egy helyütt József Attila: egy vers mércéje nem az, hogy szép-e, hanem az, hogy jó-e. Lehet egy vers otrombán rút, és mégis lehet jó vers. Ugyanakkor lehet szép, és mégis lehet rossz vers.

No hát, így vagyok én ezzel a tegnapi spanyol-olasszal. Elvileg egy nagyon csúnya meccs volt, alig akcióztak a csapatok, mindenki óvatoskodott, féltette az eredményt, nem akart kinyílni. Csak azt felejtik el a mérkőzést (a maguk szempontjából persze joggal) szapulók, hogy a két csapat célja nem a gólparádé, hanem a továbbjutás volt. Márpedig amennyiben a spanyol csapat kinyílik, szinte biztosan kiesik, mert az olaszok bármilyen vezetést bárki ellen levédekeznek, ha arról van szó.

A meccs tehát csúnya volt, de világszínvonalon zajlott. Rút vers volt, de jó. A magam részéről minden pillanatát végigizgultam és végigélveztem.

Avagy: van-e versszerető ember, aki szerint A ló meghal a madarak kirepülnek szép vers? És van-e versszerető ember, aki szerint ugyane költemény viszont nem jó vers?

Hajrá, Spanyolország! Szeretem ezt az EB-t.