Bizonyára mindenkivel megesett már nem egyszer, nem kétszer, hogy olyan ímélt kapott, melyben közlik vele szenzációs szerencséjét: több millió ember közül éppen ő lett a szerencsés kiválasztott, aki INGYENES LUXUSUTAZÁST nyert valamelyik egzotikus vagy egyszerűen csak közismert és közkedvelt TURISTAPARADICSOMBA.

Ha az ember nem volna gyanakvó lény, akkor örülni is tudna az efféle leveleknek. Én már gyanakvó lény vagyok, ezért bármilyen hasonló üzenetet azonnal törlök a postaládámból. Mert bármilyen meglepő, de nem csak a kapitalista világra érvényes a tétel, hogy semmi sincsen ingyen. Az utazás talán tényleg ingyenes, de a szállás helyszíne egy ötcsillagos szálloda, melynek ára egy éjszakára a magamfajta ember három éves jövedelmével egyenlő, melyet addig fizethetünk, amíg bele nem gebedünk. Az ember csak legyen óvatos.

Igen ám, de mi van akkor, amikor az ember tényleg kiválasztott lesz? Ebben az egészen kivételes esetben bizony átformálódhat az önértékelése. Márpedig velem ez történt.

Pecsétes, fejléces levelet kaptam a Polgári Védelmi Hivataltól, hogy állampolgári kötelezettségemnek eleget téve föl kell ajánlanom szolgálataimat a polgári védelemnek, ellenkező esetben a Polgári Törvénykönyv alapján akár 100.000 forint bírsággal vagyok sújtható. A rendelet értelmében személyemet a Hivatal a szirénakezelő őrsök egyikébe osztotta be, és ennek kapcsán a héten föl kellett keresnem a kirendeltséget és az alezredes urat a fölkészítésen való részvétel céljából.

Ott tudtam meg, hogy kiválasztott vagyok. Igazándiból ezt már előtte is sejtettem, hiszen néhány ismerősömet (köztük családtagjaimat) megkérdezve rá kellett jönnöm, hogy ilyen behívót nem kap ám mindenki. Én úgy képzeltem, hogy ez a felnőtt élet része, pont, mint az évenkénti tüdőszűrés. De nem. Egyik megkérdezett ismerősömet se hívták be szolgálni a hont, sőt még ők kérdezték csodálkozva, hogy dehát mi is ez. Persze, hogy nem hívnak be mindenkit. A Polgári Védelem civil állománya békeidőben hatszáz fő körül van, melyet az elöregedések okán kell folyamatosan cserélgetni. A 18 és 50 év közötti nők, illetve a 18 és 55 év közötti férfiak mozgósíthatók e célra. És hát én -- mint azt hűséges olvasóim bizonyára tudják -- beleesem ebbe a kategóriába. Főleg, hogy nem vagyok szoptatós anya, sem hivatását gyakorló lelkész.

A felkészítés, azaz kiképzés két órát vett igénybe. Legalábbis elvileg. Mert a behívottakkal közös és mély megegyezésben az alezredes úr nem töltötte ki szövegeléssel a felkészítésre számított időintervallumot.

Nem is volt rá szükség. A sziréna kezelése (mely igazából nem is elsősorban az én feladatom lesz, hiszen a hetes számú őrsben én csak beosztott, mondhatni közlegény leszek) összesen két mozdulatot vesz igénybe: el kell fordítani a kulcsot, és megnyomni a sziréna jelzőgombját. (Nyugalom, nem felejtkeztem el a szükséges óvintézkedésekről. Ellenőrizni kell például, nem károsult-e a berendezés. Nem ázott-e be. Nem folyik-e áram a doboz falán. Működik-e az elektronika. Bármilyen hiba esetén azonnal értesítendő az alezredes úr.)

Miután a felkészítés véget ért, hazabattyogtam. A legközelebbi felkészítés jövőre lesz. Addig is remekül alszom. Megcselekedtem, amit megkövetelt a haza.

Igaz, a kiválasztottaknak egyéb kötelezettségei is vannak. Ilyen például az elérhetőség. Vagyis halvány idegesség most mégis van bennem. Pénteken ugyanis fölhívott a hivatal, én meg éppen nem voltam elérhető. Amikor visszatelefonáltam volna, akkor meg már a hivatal nem volt elérhető. Ma meg már hétvége van, most nem tudhatom, miért hívtak. Nagyon nem örülnék, ha megbírságolnának.