Ahhoz képest, hogy mennyit utazom BKV-n, egyáltalán nem szoktam utazás közben olvasni. Ez azért rossz, mert így aztán egyáltalán is alig olvasok. Miért? Mert az olvasást még mindig afféle imádságnak fogom föl, melyet meg kell szentelni, melyre rá kell készülni. Olyan mértékű figyelem-koncentrációt igényel, mint az írás. (Írni és olvasni egyébként sem lényegileg különböző dolgok.) Utazás közben nem lehet imádkozni; ezt Jézus óta tudjuk. Ahhoz el kell vonulnunk a mi saját belső szobánkba.
[Jó, újságot meg efféléket bárhol lehet olvasni, nyilván.]
Utazás közben hihetetlen, bántó erővel zúdul ránk az élet. Nem vagyok igazán jó megfigyelő, de még így is túl sok az, amit egy félórás villamosút megmutat. Belül embereket és emberéleteket; kívül pedig épületeket, utcákat, tájakat, sorsokat, képeket, fákat.
A fák a legérdekesebbek, mert róluk kevesebbszer esik szó.
Pedig, úgy vélem, a fák legalább annyira hozzátartoznak egy város képéhez, mint az épületek. Én számon tartom a fákat, és nagy szívfájdalmam, hogy Pesten (Buda más) kevés a fa. Pest azért nyomasztó és levegőtlen, mert kevés a fa. Sokkal-sokkal több kellene, kicsiny parkocskák, allék, tágas terek, nyáron árnyékot és hű-séget, télen fehér és zúzmarás ágdíszeket adni.
A fák megnyugtatnak, mert öregek. Az öreg, vastag törzsű fák a legszebbek. Sajnos kevés helyen látni igazán vastag törzsű fákat, pedig ők adják egy város igazi méltóságát. Ismétlem: legalább annyira meghatározzák a városképet, mint az épületek. A pesti belváros nemcsak az épületek miatt szép, hanem mert ott vannak olyan terek, ahol vannak ilyen fák. A Körút környéki városrészek pedig a fuldokló, csenevész fák miatt is nyomasztók. Ahol egy fa nem tud lélegezni, ott az ember sem tud.
Az, hogy számon tartom a fákat, és utazásaim nagy részét annak szentelem, hogy figyeljem növekedésüket, érésüket, helyüket a világban, nem jelenti azt, hogy ismerném őket; nem tudom megkülönböztetni egymástól a különféle fafajtákat, ilyen szempontból sajnos teljesen képzetlen vagyok. (Csak egy-kettő megy; a platánt vagy a gesztenyét nyilván mindenki fölismeri.)
Persze talán nem is nagy baj, hogy nem tudom "osztályozni" őket. Elvégre minden egyes fa egy külön egyéniség. Mindegyiknek külön aurája van. Két azonos fa nem létezik. Vannak ugyan hasonlóbbak és különbözőbbek, de csak annyira, amennyire az embereknél is. Ha egy-egy ember jellemzésére melléknevek garmadáját sorakoztatjuk föl, megtehetnénk ugyanezt a fákkal is. Vannak kíváncsi fák, szenvedő fák, nagyratörő fák, büszke fák, alattomos fák, szerény fák, méltóságteljes fák, szomorú fák, fiatal fák, öreg fák, kedves fák és gonosz fák. Kimeríthetetlenül gazdag a fák (egy város fáinak) természetrajza.
Sokat lehetne írni akár egy-egy fáról is. Mindegyiknek megvan a maga története. Tessék szétnézni például a Boráros téren. Nagyon kevés fa képes életre azon a faellenes tájon. De az a kevés, amelyik igen, napról napra, reggelről reggelre, éjszakáról éjszakára meséli el saját történetét.
Szeretem őket. De megvan-e, hogy mit szeretek bennük legjobban? Azt, hogy egy fa, ellentétben a világ egyéb jelenségeinek többségével, mindig több lesz, ahogy öregszik. Az évgyűrűk mindig egymásra rakódnak. Szeretem úgy elképzelni az életet, mint egy ilyenfajta folyamatos gazdagodást. A fák a bölcs élet, a bölcsesség szimbólumai (is).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ma chi è questo Joker? 2010.12.18. 01:24:35
kimondhatatlan tetteit
pontilyen 2010.12.19. 11:45:33
Aki nem ismerné a verset, annak íme: www.babelmatrix.org/index.php?page=work&auth_id=143&work_id=554
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.12.19. 21:02:03
el kell ültetni, és 40 évig nyírni
egy nagy fa 50 vagy akár 100 éves is lehet
az 100 év béke, vagy szerencse, hogy nem lőtték szét
ez adja azt a méltóságot szerintem, amiről a poszt ír
pontilyen 2010.12.20. 19:19:53
Valóban, hatalmas tanú egy fa. Belegondoltunk-e, hogy egy-egy margitszigeti tölgy látta/láthatta már Karinthyt, Kosztolányit, Krúdyt, Szép Ernőt is?
Engem megnyugtat az a gondolat, hogy vannak állandó, korszakokon át élő dolgok, nem minden múlik el olyan hamar.
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.12.21. 00:07:01
aSimon 2010.12.22. 10:53:48
A méretei még a képen sem látsszanak pontosan, (egyes ágai olyan vastagok, mint egy ember törzse), és az egész csodálatosan arányosan bontakozott ki minden irányban.
pontilyen 2010.12.22. 19:56:59
Nagyon jó kép, valóban illik ide, a poszthoz, a kommentekhez, köszi!
aSimon 2010.12.23. 08:58:31
Most eszembe jutott egy másik rendkívüli fa: a budai hegyekben, a Kondor utcában található 120 éves libanoni cédrus. Elsőre nem könnyű megtalálni, de megéri. Egy blogon találtam róla a legjobb képeket: hamster.blog.hu/2009/08/13/szazhusz_eves_cedrus_a_lipotmezovel_szemkozt