A vita, mely az előző bejegyzés körül kipattant, lényegében a logika értékéről szól. Úgy vélem, igyekeztem logikusan érvelni igazam mellett. Abban már korántsem vagyok biztos, hogy sikerült is. Logikusnak induló érveink folyton önellentmondásokba ütköznek. Aki igazán következetesen akar ragaszkodni saját logikusságához, egy idő után olyannyira csavarossá kezd válni, hogy az önkéntelenül is unalmassá teszi egész érvelését. Nem következetesebb-e vállalni, hogy nem vagyunk mindig logikusak? Maradjon ez a kérdés egyelőre levegőben.

Ebben a posztban valami másról szeretnék írni. Arról szeretnék megejteni egy tényleg igen rövid eszmefuttatást, hogy miként lehet a logika szabályait nélkülöző gondolkodás termékeny. Fogalmam sincs, hogy meggyőző leszek-e. Fogalmam sincs, hogy igazam van-e. De azt hiszem, egy próbát talán megér ez a probléma.

Kezdjük azzal, hogy mi a logika. A wikipédia így ír: "A logika alapfeladata, hogy olyan formai kritériumokat tárjon fel, amelyek szerint egy adott igaz, vagy igaznak feltételezett p₁, p₂, , …, p_n állítások (azaz a premisszák) esetén helyesen következtethetünk egy q kijelentés (a konklúzió) igazságára."

És példát is hoz egy logikus következtetésre:

Minden ember halandó. Szókratész ember.

--------------------------------------------

Szókratész halandó.

Nem szándékom most részletekbe menni, mert nincs rá tér. Az idézett oldalon minden ismertebb fölmerülő problémát megtalál az érdeklődő olvasó.

Nézzük, mi történik, ha logikátlanul gondolkodunk:

Minden ember halandó. Szókratész ember.

--------------------------------------------

Szókratész halhatatlan.

Ennek az állításnak így első pillantásra túl sok tétje nincs. Egyszerűen tévedésnek tűnik, hibának, hibás gondolkodásnak, hibás szillogizmusnak. Gyakran találkozunk a mindennapi életben hasonlókkal. Sajnos szerintem is túl gyakran.

De játsszunk egy kicsit ezen a vonalon!

Minden ember kétszemű. Szókratész félszemű.

--------------------------------------------

Szókratész nem ember.

Ne törődjünk most azzal, hogy az első premissza nyilvánvalóan hibás: ennek eldöntése egyébként sem a logika feladata, hanem az ontológiáé. Csak a következtetést nézve egy logikailag tökéletes szillogizmus áll előttünk. Úgy vélem, hasonlóval is gyakran találkozunk az életben. Sőt szerintem ezzel is túl gyakran. Értsd: van két premisszánk, melynek igazságértékéről aligha lehetünk meggyőződve (általában induktív módon jutunk el hozzá), logikus gondolkodásunk pedig leszűri a logikus következtetést.

De mi van, ha logikátlanok vagyunk?

Minden ember kétszemű. Szókratész félszemű.

--------------------------------------------

Szókratész (mégis) ember.

Úgy vélem, ez a következtetés logikátlanságában is megdöbbentő. Sőt: éppen logikátlansága segítségével bír rá arra, hogy premisszáinkat fölülvizsgáljuk. Ha a logikát követnénk, nem maradna kétely bennünk, hogy Szókratész nem ember. Logikátlanságunk azonban ráeszméltethet arra, hogy talán premisszánk (valamelyike) volt hibás.

Úgy vélem, csak a logikára hagyatkozni roppant veszélyes, mert csak a logika mindenről egyszerűen nem képes dönteni. A Minden ember kétszemű. állításig éppen úgy el lehet jutni induktív logikával, mint a Nem minden ember kétszemű. állításig.

Ez az oka, hogy szeretem a logikát kijátszó nyelvet, például a költői nyelvet, mely éppen abban élvezkedik, hogy mer logikátlan lenni, föl meri rúgni a logikus gondolkodás szabályait, nyelvet ölt rá vagy kikacagja, és éppen ezáltal segít hozzá a megismeréshez.