Én is jártam az alvilágban, mint Odüsszeusz, és járok még gyakran: és nem csupán ürüt áldoztam, hogy néhány halottal beszélgessek; én nem kíméltem a tulajdon véremet sem. Négy pár nem tagadta meg, hogy velem, az áldozóval beszéljen: Epikurosz és Montaigne, Goethe és Spinoza, Platón és Rousseau, Pascal és Schopenhauer. Ők azok, akikkel vitáznom kell, ha már sokáig vándoroltam egyedül, tőlük várom a helyeslést, ám a cáfolatot szintén, rájuk fogok figyelni, hallgatni mindig, amint maguk között vitázva cáfolják vagy helyeslik egymás gondolatait. Bármit mondok, gondolok, akárhogy gondolom is, szememet mindig e nyolc emberre szegezem és érzem, hogy az ő tekintetük viszont rám szegeződik. -- Bocsássák meg nekem az élők, ha néha árnyaknak nézem őket, olyan ólomszín sápadtak, halványak, nyugtalanok, annyira vágyódnak az életre: míg az előbbiek olyan elevennek látszanak, mintha még most, a halál után is, tele lennének életkedvvel. Mert az örök elevenség fontos! Mit is kezdhetnénk az "örök élettel", vagy az élettel egyáltalán?
Ha játszunk (és miért ne játszanánk?), föltehetjük a kérdést, hogy nekünk kik az ilyen bűvös halottaink. Én most őket nevezném meg (de írjátok le ti is, kedves olvasók, nektek ki az a nyolc!): Jézus és Dosztojevszkij, Goethe és Nietzsche, Tolsztoj és Foucault, Arany János és Kosztolányi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vass Róza 2008.02.19. 19:59:00
Végtelen optimizmusra szólítanálak fel Téged és Szüleidet is. Magam előtt látom papit, (mi gyerekek így szólítottuk édesapámat) milyen körülmények között indult dolgozni az 50-es években. Két hétig felemás cipőben járt, mert nem volt két egyforma. Több hónapon keresztül Szigetszentmiklósról Csepelre gyalog járt és örült, hogy van munka. Sok családnak, most ugyanazt kell átélnie, amit az akkori családoknak. Papi mindig nyugodt volt és derűs. Gyönyörűen faragott. Faragott lovat, faragott katonát a ló hátára, házat, autót, vonatot. Nekünk gyerekeknek nem volt szabad megfogni , mert hogy piszkos lesz és különben is eladásra készítette, bár az eladás nem igazán sikerült. Bocsánat, hogy fecsegtem, de szerintem Te, szüleidnek igen nagy kincs lehetsz. Megértelek, hogy aggódsz értük. Jó lenne egy kirándulás. Szerintem gyere velünk május elején. Írok neked.
pontilyen 2008.02.19. 20:04:53
Köszönöm a biztatást. Igen, én is nagyon várom már a tavszt, hogy kimozduljak a zöldbe. És ki tudja? Addigra már talán meg is oldódnak azok a bajok, melyek most oly marcangolóknak tűnnek. Köszönöm a meghívást!
szilvi 2008.02.20. 22:02:59
a blog-od felettébb érdekes!
dehogy ne pazaroljam értékes időnket, íme a kért lista az én 8 halottjaimról, mely csak 7 lett:
Jane Austen, John Locke, E.A. Poe (habár nem tudom ő mennyire tartozott valaha is az élők közé), Goethe, Christian Fürchtegott Gellert, Jézus, Buddha. üdv szilvi
pontilyen 2008.02.20. 22:47:35
Poe: persze, hogy élt. (Hiszen mi az élet, ha nem az, amit ő csinált?)
Köszi a listát, és külön, amiért elsőként vállalkoztál rá!
szilvi, vagyis Karsai Szilvia, most már Akbar Szilvia 2008.02.21. 00:08:41
pontilyen 2008.02.21. 15:44:12
[Utólag egyébként rájöttem, hogy hisz megnézhettem volna az ímélcímet is, amelyről jött a komment, és akkor nem veszett volna el ez a (talán) jótékony inkognitó.]
Olyan jó újra emlékezni valamire, amire oly sok minen ráépített már az idő. Nagyon örülök, hogy itt vagy! Gyere máskor is! ;-)