Elhatároztam, hogy csak(is) akkor fogok jegyezgetni ide, ha elháríthatatlan belső kényszert érzek rá. Hiszen talán pont erre való egy blog: lecsapolni mindazt az agyfolyást, ami az elmében maradva kóros folyadékká változna át. Teret nyitni a szavaknak, hogy maradjon tér ott is, ahol még nincsen szó. Hát most megvan ez a belső kényszer, muszáj írnom.

Elolvastam ma Michel Foucault könyvé(nek első köteté)t A szexualitás történetéről. Erről szeretnék írni.

Mindenekelőtt arról, hogy hogyhogy még csak most. Holott megírtam már, hogy egy alapkiindulás, egy esthajnalcsillag, egy gondolkodási origó a szerző számomra. És íme, itt az egyik főműve, és még nem is olvastam. De hát kell-e ezt magyarázni? Egyetlen mondat elegendő, talán egyetlenegy pletyka, hogy valaki kitörölhetetlenül bevésődjék a tudatunkba, hogy átjárja gondolkodásunk minden cseppjét, és -- ha később esetleg már csak tagadás formájában is -- ne szabadulhassunk meg a hatásától. Nekem Foucault akkor vált ilyen "kitörölhetetlen origóvá", amikor elkezdtem olvasni a Szavak és dolgok című könyvét, és ott (mindjárt az elején) rátaláltam egy olyan mondatára, amely teljesen világossá tette számomra, hogy ez egy hihetetlenül radikális gondolkodó. Ez a mondat így hangzik: "Amikor osztályozó rendszert állítunk fel, amikor azt mondjuk, hogy a macska és a kutya kevésbé hasonlít egymásra, mint két agár, még abban az esetben is, ha mindkettő meg van szelídítve és be van balzsamozva, még abban az esetben is, ha mindkettő úgy rohangál, mintha csak megveszett volna, még abban az esetben is, ha az imént törték össze a korsót, akkor vajon minek az alapján végezzük el az összehasonlítás műveletét teljes biztonsággal?" [Nem bírtam most se, hogy bepötyögtem, nevetés nélkül megállni.] Tényleg, minek az alapján?...

Valójában, azt hiszem, Foucault megvalósította gyermekkori elképzelésemet a "tudósról". A tudós e szerint az az ember, aki a lehető leggyermekibb, legnaivabb, legkézenfekvőbb kérdéseket magyarázza meg úgy, hogy a lehető legmegfontoltabb és legkörmönfontabb felnőtt is igazat adjon neki. Például: miért vesznek föl fekete ruhát az emberek, ha gyászolnak? Miért építenek az emberek templomokat? Miért laknak az emberek házakban? Miért hiszik azt a felnőttek, hogy a szex az valami lényeges dolog? Miért szoktunk hazudozni egymásnak? Stb. stb.

Többször megállt a lélegzetem, miközben A szexualitás történetét olvastam. Hogy te jó ég, mennyire  igaza van! Idézzek mondatokat? Jó, akkor azt játszom, hogy véletlenszerűen fölütöm a könyvet, és kiírok egy-egy mondatot. [Miközben hangsúlyoznom kell, mennyire koherens és logikailag kikezdhetetlen az egész konstrukció is!]
"A mi korunkat, immár évszázadok óta, egy olyan társadalomtípus jellemzi, amelyben a hatalom egyre kevésbé használhatja jelrendszerként vagy reprezentációs rendszerként a jogot." [Ennyit arról, hogy mennyire képezi le egy törvény a valóságos emberi viszonyokat.]
"Az emberek azonban egyre ritkábban halnak meg kínpadon, és egyre gyakrabban háborúban" [Nesze neked, drága Attila: "Bízom, hisz mint elődeinket / karóba nem húznak ma már." Egyébként miért is?...]
"Mi a nemiség, pontosabban a a "szexualitás" társadalmában élünk: a hatalom mechanizmusai a testet és az életet veszik célba, mindazt, ami elősegíti az élet burjánzását, ami megedzi a fajt, fokozza az erőnlétét, erősíti azt a képességét, hogy másokon uralkodjon, vagy hogy mások hatékonyan használhassák fel a saját céljaikra." [De hisz akkor ez a sport 20. századi virágzását is megmagyarázza -- többek közt.]
"Vagyis a modern társadalmakat nem az jellemzi, hogy valamilyen módon homályban akarják tartani a szexualitást, hanem az, hogy szakadatlanul beszélni kénytelenek róla, úgy tálalva a dolgot, mintha titok volna, mintha maga volna a titok." [Döbbenetesen igaz; csak nézzünk bele néhány folyóiratba, kapcsolgassunk a tévécsatornák között, sőt! hallgassunk végig néhány beszélgetést a buszon, bármily illetlen is.]
"Alighanem a nácizmus ötvözte egymással a legnaivabban és a legkörmönfontabban a vérrel kapcsolatos fantáziákat a fegyelmező hatalom féktelen tobzódásával." [Hihetetlen, hogy van egy ember, aki még ezt a témát sem elfojtósan kezeli! Úgy ad magyarázatot a nácizmusra, hogy megkerüli az ilyen magyarázatok szokásosan lapos és igen keveset mondó retorikáját.]

Stb. stb. Tényleg nem csaltam! (Csak egy kicsit.) Akárhány oldal, annyi zseniális meglátás.

Muszáj volt írnom róla. Remélem, van olyan kedves olvasóm, aki most följegyzi az "elolvasandó szerzők" listájára. De ha nem, az se baj. Mindenkinek máshol van az origója.