A pekingi olimpia tibeti jogsértésekre hivatkozó kilátásba helyezett bojkottja kapcsán a nézőpontok sokfélesége jut eszembe (szemembe) leginkább. Megpróbálok megidézni néhányat, amely az eseményeket távolról követő laikus létemre így hirtelen fölmerül bennem.

1. A tibeti lakosoké: Az ő szemükben genocídiumról, népirtásról van szó. A kínai megszállás óta a lakosság egyharmada elpusztult, elvették tőlük a múltjukat, a vallásukat, a hitüket és az életüket. Ha tovább folytatódik ez a rémálom, egy világ tűnik el a Földről. Mindenféle tiltakozás e pusztítás ellen csakis jogos és jogszerű lehet.

2. A kínai lakosoké: A kínai lakosok túlnyomó többsége nem tehet a tibeti vérengzésekről, annál is kevésbé, mert egy mediatizált világban eleve hamis képet kapnak mindarról, ami ott történt és történik. Az olimpiarendezés ugyanakkor az ő hatalmas sikerük és gazdasági fejlődésük záloga lehet. A bojkott elvenné az örömüket, valami olyasmi miatt, amiért alig-alig terhelheti őket felelősség.

3. A sportolóké: Hosszú-hosszú éveken át megfeszítetten készültek az olimpiára, ahol megmutathatják az egész világnak, mit érnek, mire képesek ők igazában. Nem kevés áldozatot vállaltak (föl), hogy 2008 nyarán Pekingben lehessenek. Számukra ez az olimpia egyszeri és megismételhetetlen lehetőség. Aki ezt el akarja venni tőlük, embertelen.

4. A jogvédőké: Ők nem tehetnek mást: ahol tudnak, tiltakoznak, bármibe is kerüljön. Ha  (és amíg) van út és mód fölhívni az emberek figyelmét a más emberek ellen elkövetett jogsértésekre, akkor azt morális kötelességük megragadni. Ha csak a bojkottra való felszólítás éri el az átlagpolgár ingerküszöbét, akkor úgy. Számukra ebben nem szabad, hogy létezzen kompromisszum.

5. A kínai államé: Az olimpiarendezés egyértelmű siker, a politikai legitimáció eszköze is. Tibetnek nem engednek. Az engedés (mint minden diktatúrában) a rendszer legitimitásának megkérdőjelezését jelentené. Ördögi kör. Minden hatalom ördögi köre.

6. A nyugati államoké: Számukra a Kínához való viszony világpolitikai és világgazdasági szempontból stratégiai kérdés. Nem emberi-jogi, hanem geopolitikai, hatalmi spekulációk homlokterében áll. A világrend katonai biztonságát, amíg csak lehet, meg kell őrizni, ennek érdekében azonban a nyílt konfliktusokat el kell kerülni.

7. A NOB-é: Kínának muszáj olimpiát rendeznie. Nemcsak azért, mert az egyik legnagyobb sportnagyhatalomról van szó, hanem mindenekelőtt azért, mert az olimpia már régesrég politikai ügy és üzlet is. Egy olyan szervezet, amely finnyásan elzárkózik egymilliárd ember igényeitől, elveszti a hitelét, amikor a sport egyetemességét hangoztatja. Egy ilyen hiteltelen szervezet nem számíthat azokra az anyagi forrásokra, amelyek fönntartják.

8. Egy európai nézőé: Ami Tibetben volt és van, az elviselhetetlen. De amíg távol van, addig valahogy nem is olyan nehéz elviselni. Önzők vagyunk. A jogsértések csak addig érdekelnek minket, amíg érintve vagyunk bennük. Egy fotelból, egy karosszékből, chipset rágcsálva drukkolunk és ítélkezünk.

9. A Dalai Lámáé: A jogvédők és a vallási vezetők nézőpontja ilyenkor egybeér. Utóbbiak sem látnak és láthatnak kompromisszumot. Egy szempont létezik: az erőszakmentesség. Mindegy, hogy az erőszakot hol, mikor, miért, hogyan, kik ellen és milyen előzmények után követik el: elfogadhatatlan. Azért vagyunk a világon, hogy tiszteljük az életet. Hogy tiszteljünk minden életet.

10. A pápáé: Dettó.