Olvasom a hírt, hogy meghalt Kolonics György, és nem értem. Hogyhogy meghalt? Ereje teljében? Készülve az olimpiára? Ez felfoghatatlan, elsőre mindenképpen az.

Amióta én sportversenyeket nézek (és az bizony majdnem az eszmélésemmel esik egybe), Kolonics mindig ott volt a világ élvonalában. A kilencvenes évek elején és közepén a Horváth-Kolonics kettős minden távon verhetetlen volt. Aztán Horváth Csaba visszavonult, de Kolonics György még mindig versenyzett. És nyert. És még mindig, 2000-ben is ott volt az olimpián, 2004-ben is. És még most is az olimpiára készült, amikor, mint olvasom, az egyik szakasz végén egyszerűen nem bírta tovább a szíve.

Előre látom a vitákat, amelyek most ki fognak bontakozni, arról, hogy meddig szabad terhelni a sportolókat, a doppingolásról, az olimpia értékéről, az emberi életről, arról, hogy határvonalhoz érkeztünk-e, és így tovább. Ezekből a vitákból -- előre látom -- az élsport nem fog tudni egészen tisztán kikerülni.

De mielőtt ezekben a vitákban majd magam is résztvennék, hadd jusson eszembe az, amiért az olimpia egykor létrejött, illetve hadd képzeljem el, mi lenne, ha egy ókori görög ember föltámadna, és látná, ami történt. Szerintem ez az ókori görög ember azt látná, hogy Kolonics György megértette és megvalósította az olimpia lényegét. Pontosan addig küzdött a mindig újabb és újabb győzelmekért, ameddig az egyáltalán lehetséges volt. Az élsportoló szimbóluma lett -- most már végképp.

Biztos vagyok benne, hogy békében nyugszik. Részvétem a családnak, és mindazoknak, akik ismerték.