A StoryTv ezen a héten megint elkezdte vetíteni a Dallas című filmsorozatot. A hozzám hasonló korú emberek (itt, Magyarországon) Jockey-n és Pamelán, Bobby-n és Cliff Barnes-on nőttek föl; mert bár az eredeti amerikai sorozat 1978-as, hozzánk természetesen csak a rendszerváltás idején kerülhetett át. Maga az imperialista kapitalizmus.
Persze én már annak idején sem néztem minden részt. A sorozat első pár tucat epizódja például úgy en bloc kimaradt. De aki később csatlakozott a nézősereghez, az is élvezni tudta és értette a cselekményt. Mert az egész filmsorozat vérprofin volt megcsinálva.
Most kíváncsiságból ismét megnéztem egy-két részt (és talán meg is nézek még jó egypárat); szeretném tudni ugyanis, hogy ennyi év után most milyennek látom ezt a (mit tagadjuk?) szappanoperát. Mi az, ami most nekem föltűnő benne.
Legrövidebben: megdöbbent, hogy ez a film mindössze harminc éves. Olyan, mintha egy száz évvel ezelőtti, azaz polgári világot ábrázolna. Hihetetlen az az erkölcsi rend, a család, a barátok és az értékek tisztelete, amelyet a Dallas szinte minden története közvetít. Nekem ez annak idején föl se tűnt, mert magam is ezt a rendet tartottam természetesnek. Ha egy politikus gyanúba keveredik, másnapig lemond. Ha egy családtagot sérelem ér, az egész família azonnal kiáll mellette. Ha két ember veszekszik, azt szégyellni kell. És így tovább. Ha fülelünk, nem is szól másról ez a sorozat, mint a polgári értékekről.
A mai Magyarország mindettől olyannyira távol van, hogy hovatovább még a Kádár-rendszert is közelebbinek érezzük e közvetített ideálhoz, mint ezt a mostani hazai káoszt és zűrzavart.
De ez nem minden. A Dallas nemcsak közvetíti a rendet, de létre is hozza. Mégpedig azzal, hogy igényes. Semmi megrendítő vagy különös nincsen sem az egész történetben, sem annak részleteiben. De ami benne van, azt kihozza a rendezés. Filmnézés közben semmiféle rossz érzése nincs az embernek, nem zavarja sem a szemét, sem a fülét semmiféle ízléstelenség vagy bárgyúság. Akkor jönnek a vágások, amikor jönniük kell. Akkor jön közeli kép, amikor közeli kép kell. Kicsit mintha egy nagypolgári családregényt olvasnánk. Nem egy Dosztojevszkij vagy Stendhal, de nem is idegesít föl. Lecsúszik a torkunkon, és még ízlik is.
Kategóriájában (a szappanoperák között) a legjobbak közül való. Mondanivalóját (a protestáns, angolszász kapitalizmus piedesztálra emelését) pedig talán még soha nem érthettük meg annyira, mint éppen mostanság. És éppen itt, Magyarországon. Amikor és ahol az "üzleti életben elért sikereket" sokan hajlamosak összetéveszteni az állam gátlástalan szétrablásával. A tehetségtelenség alkotta igénytelenséget pedig a szabadsággal.
Ki hinné: még mindig nem vagyunk elég felnőttek a Dallashoz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.07. 20:38:30
pontilyen 2008.09.07. 21:00:11
Egyébként kiválóan megkomponált rész volt. Erre is írtam, hogy igényes. Pedig hát bárgyú limonádé az egész, és mégis igényes.
popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.07. 21:28:24
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.07. 23:26:01
Ahogy néztem, arra jöttem rá, mennyire nem értettem semmi annak idején az egészből. Amit az értékrendről írsz az megdöbbentően igaz. És az is: én is pontosabban ebben a szellemben nőttem föl.
A Dallas maga volt a rendszerváltás. 1989 szilveszterén adták az első részt, és emlékszem, lélegzetvisszafojtva nézte az egész család. Egyszer ment vmi a tv-ben és Antall Józsefet mutatták, mire a testvérem persze viccből felkiáltott: ott az öreg Jock. És ebben minden benne van.
Nagyon szomorú, hogy milyen távol kerültünk attól a lehetőség- és reményteljes időtől. Akkora kár, hogy elszalasztottuk ezeket az éveket.
popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.08. 08:43:52
A játék lényege az volt, hogy akkor kell inni amikor Jockey is kortyolt. A rész végére elég rendesen belehetett rúgni ezzel a módszerrel, hiszen egy rövid kérdéske minden részben elhangzik Kránitz Lajos hangján: "Tölthetek?" vagy "Majd én töltök apa".
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.08. 09:14:42
popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.08. 09:51:02
hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.09.09. 08:14:27
"A játék lényege az volt, hogy akkor kell inni amikor Jockey is kortyolt. A rész végére elég rendesen belehetett rúgni ezzel a módszerrel, hiszen egy rövid kérdéske minden részben elhangzik Kránitz Lajos hangján: "Tölthetek?" vagy "Majd én töltök apa""
Hát ez aranyos......:))))))
Félkarú Rabló · http://www.felkarurablo.blogspot.com 2008.10.03. 19:12:06
Jó lenne eredetiben nézni megint, de nem találom sehol a neten (a mély, sötét bugyrokban sem), van tippetek hol lehetne hozzájutni?