Amióta blogolok, gyakran töprengek azon, hogy miről szólnak a blogok. Úgy értem: miről szólhat egyáltalán egy blog. És a következő jutott eszembe. Egy blog alapvetően kétféle dologról szólhat: 1. vagy arról, ami megtörtént velem; 2. vagy arról, amit különféle médiumok közvetítenek felém.

Például a politika az nem velem történik meg, azt csak közvetítik nekem, tehát a második kategóriába sorolandó. Ha viszont sétálok az utcán, és fejemre esik egy macska, és én ezt megírom, na, az az első kategória. Politika: 2, macska: 1.

Az ellenérvet már itt hallom a fülemben: a politika döntéseket hoz az életemről, tehát nagyon is vonatkozik rám.

Csakhogy ez nem ellenérv. Soha nem jutna eszembe tagadni, hogy a média által közvetített dolgok egy jelentős része vonatkozik rám. Azt tagadom, hogy ezek a dolgok tennék ki az életemet.

Van viszont egy ezerszer jobb ellenérv a fönti kategorizálással szemben. Mégpedig az, hogy mindent, amit sajátomnak vélek, valami már közvetít felém. Jó reggelt, már maga ez a blog is egy médium által szóródik szét! Igen, ez kemény érv. Olyannyira, hogy már abban is kételkedni kezdtem, méghozzá aligha alaptalanul, hogy van egyáltalán valami, ami én vagyok, ami a sajátom.

Ideje kifejtenem, hogy miért írom ezt a bejegyzést.

Azért, mert noha elméletileg én már eljutottam addig a belátásig, hogy mindaz, amit sajátos, eredeti élményemnek képzelek, voltaképpen ezerféle módon közvetít tovább sokezer éves emberi hagyományokat, mégiscsak úgy gondolom, hogy van különbség aközött, hogy Kiszel Tünde magánéletéről írok-e, vagy a fejemre eső macskáról.

Véleményem szerint a médiumok megőrjítenek, tönkretesznek és megaláznak minket.

Vagy stílusosabban: ölnek, butítanak és nyomorba döntenek.

Miért? Azért, mert olyan problémákat próbálnak ránk erőltetni, amelyekhez nincsen közünk. Miután azonban kénytelenek vagyunk foglalkozni velük, elveszítjük azt a képességünket, hogy életünk tétjét átérezzük.

Mondok egy példát. Évek óta azt nyomják a médiumok a tudatunkba, hogy miután megalakult a Magyar Gárda, Magyarországon súlyos ellentétek feszülnek cigány és nemcigány lakosok között. Személy szerint ez engem nem érint. Volt már, hogy provokált az utcán cigány ember; de volt már olyan is, hogy nemcigány provokált. Ha én írnék az említett problémáról, nem ilyen törésvonalak mentén tenném. Ám a törésvonalakat készen kapjuk a médiumoktól, így azt a módot is, ahogyan a dolgokról egyáltalán beszélni tudunk. Vagyis elveszítjük azt a képességünket, hogy a dolgokról a saját igényeink szerint beszéljünk. Szép lassan azt is elfelejtjük, hogy saját igényeink, saját kérdéseink, saját problémáink egyáltalán létezhetnek.

És ha mégis a saját kérdéseinkről írunk, akkor a többiek nem fogják megérteni, mert ők is készen kapják a média által közvetített sémákat, és jó diákokként (médiákokként, hehe) ők is önkéntelenül és merőben öntudatlanul átveszik azokat a gondolkodási módokat, ahogyan a világ jelenségeit a médiumok közvetítik.

Egy másik ilyen séma (írtam is már róla) a bal-jobb kategorizálás. Hihetetlen, egyenesen megdöbbentő, hogy mennyire sikeresen átmosta az emberek elméjét ez a sematikus rendszer. Melyről egyre inkább kiderül (és ugye, ez benne a megdöbbentő), hogy a valóságban (tehát mégiscsak van ilyen?!) semmiféle alapja nincs.

Nem tudom, érthetővé tudom-e tenni magam. Óriási veszélyt jelent az ember gondolkodására, elméjére, ha egy percig is ellankad a figyelme, és nem szembesíti azonnal a saját legközvetlenebb (persze, közvetített, de mégiscsak közvetlenebb) tapasztalataival mindazt, amit egy médiumban lát és hall. Ha nem teszi föl a kérdést mindegyik hír olvastán: érint ez engem? Biztosan érint ez engem? Mennyiben érint ez engem?

Figyeljünk a szavainkra, nehogy azon kapjuk magunkat, hogy egy médiumot szajkózunk. Figyeljünk minden lépésünkre, nehogy kiderüljön: egy előre kitaposott utat járatnak velünk. Figyeljünk és vigyázzunk magunkra!

Isten óvjon minket attól, hogy médiákok legyünk!