Be kell vallanom, mindig is érdekelt az "osztálytalálkozó" műfaja. Összejön (ideális esetben, tegyük föl) harminc különböző ember, és csodálkozva meredhetünk az élet játékára, amely ezerfelé sodorta őket.
Én az osztálytalálkozókban valahogy mindig az élet sűrített képét, szimbólumát láttam. Valahogy úgy, ahogyan (egyik) kedvenc regényem, az Aranysárkány végén a két öregdiák, Csajkás Tibor és... ki is a másik? beszélgetésében. Nincs furcsább, mint a világnak ez a távlatos szemlélete. Tíz, húsz, harminc, ötven év után az egykori osztálytársakból ezerfelé ágazó életek tanúi, átélői, elszenvedői és alakítói lesznek. Mindezt megbámulni nekem mindig hihetetlenül izgalmas volt.
Épp ezért, ha hívnak, sohasem gondolkodom, hogy elmenjek-e. Még szép, hogy elmegyek! Így volt ez tegnap is, amikor egy sebtiben összefércelt találkán jelentem meg, huszonnyolcad- helyett hatodmagammal, és újra rácsodálkoztam arra, hogy kivel mi lett.
Két dolog tűnt föl.
Az egyik: alig vannak gyerekek. A huszonnyolc fős osztályunkban eddig összesen négy gyerek született. A társadalom reprodukciója akkor lenne meg, ha 56 utódunk lenne. Minden egyéb esetben egészen egyszerűen elfogyunk. Mi ebben a gondolatban a nyomasztó? Hát az, hogy pontosan az elit (azaz egy mindenképpen élvonalbelinek számító, két tannyelvű gimnázium krémje) nem termelődik újra. Belegondolni is szörnyű, hogy milyen világ vár ránk húsz-harminc, illetve száz-kétszáz év múlva. Aki kiművelődött, tanult, okos, érzékeny, az nem vállal gyereket; akinek meg minden mindegy, az igen. Demográfiai katasztrófa.
A másik (és részben ez is volt az oka a csekély létszámnak): nagyon-nagyon sokan keresik (és találják meg) külföldön a boldogulásukat. Természetesen a legmesszebbmenőkig megértem őket. Mégis elszomorít a tudat, hogy a sok-sok adóból fönntartott magyar iskolarendszer a külföldnek termeli a GDP-t. Mert hát ugyanarról van szó, mint a gyerekvállalás esetében: ki az, aki itthon marad? Az elit ezek szerint ugyanis nem. Miért nem? Mert nekik éri meg a legkevésbé itthon maradni. Idekopipésztelem az előző bekezdésem egyik mondatát: "Belegondolni is szörnyű, hogy milyen világ vár ránk húsz-harminc, illetve száz-kétszáz év múlva."
Csak az ad okot némi reménykedésre, hogy ismerem én az osztálytársaimat: vissza fognak ők jönni. Most még bizonyosan jobb Indonéziában, Mexikóban, Dubaiban vagy Németországban; de ezek csak az ifjú és bohó évek. Pont az elit tudja a legjobban, hogy az identitás mélyebben gyökerezik az emberben, mint amit az emberi mobilitás természetes tulajdonsága sugall.
El lehet menni, persze, én is vándoroltam külföldön, és jó is volt az; de visszajönni meg egyenesen szükségszerű. Nem a Szózat romantikus pátoszának értelmében ("a nagy világon e kívül nincsen számodra hely"); más országokban is van "hely" az embernek, és ezt mindenki tudja. Hanem azért, mert identitásunknak sokkal több vékony szála fűzi az elitet (és minél inkább elit, annál inkább) Magyarországhoz, mint gondolnánk.
Hogy mást ne mondjak: az anyanyelv. Egy két tannyelvű gimnázium egykori tanulója tudhatja a legjobban, hogy még a legkiválóbban elsajátított idegen nyelv is -- akármilyen fokon és szinten tanulja is meg az ember -- örökre idegen marad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
shenk 2009.01.04. 15:59:12
pontilyen 2009.01.04. 16:08:27
"Mert menekülés ez ugyanúgy, mint az előző rendszerben volt."
Igen, ha leszámítjuk a kalandvágyat (mert Mexikóba vagy Indonéziába szerintem elsősorban kalandvágyból megy az ember), akkor szerintem is elsősorban erről van szó. Még egyszer mondom: maximálisan megértem, aki elmenekül innen, ettől függetlenül ez nem lehet távlatos cél. Kicsit olyan, mint egy életet albérletben élni le.
Furcsa az összehasonlítás az előző rendszerrel, kicsit bizarr is, de jogos. Megvannak a jogi feltételei a szabadságnak, most mégis talán több korlát (vagy legalábbis ugyanannyi) vesz minket körbe, mint a diktatúra éveiben. Elég elszomorító.
folyamikomp 2009.01.04. 16:22:51
Jól látod a dolgokat, ez valóban nem mehet így tovább. A mai magyar társadalmi és demográfiai helyzetet nézzük elég lehangoló. A fiatalok szerintem nem tudnak felnőni, egyszerűen szerintem nincsen tartásuk. Képtelenek felelősségeket vállalni. Márpedig a családalapítás és a gyerekvállalás mind komoly felelősség. Általában igazából észre sem veszik azt, hogy ez lenne mindenki számára a legjobb. Persze a dolog furmányossága ott is fellelhető, hogy sok fiatal nő szeretne boldog házasságban élni, csak valahogy pont azokat a férfiakat nem találja meg, akik a másik oldalról is ezt szeretnék.
A mi osztályunkban nem tudom, mennyi gyerek született, de kb. 15-20-nak biztos kell lenni, ha legközelebb lesz találkozó begyűjtöm a listát, de még várni kell erre picivel több mint egy évet.
"mi sem tervezzük a gyerekeket 30 éves korunknál előbbre, mert kevesebb idő alatt egyszerűen lehetetlen normális körülményeket teremteni, olyanokat ahová az ember nyugodt szívvel rak be egy gyereket."
Nekem sem jött előbb a gyermekáldás. De a fenti mondatot talán úgy kéne kiegészíteni, hogy mi legyünk nyugodtak afelől, hogy a szükséges dolgokat minden hónapban meg tudjuk adni a gyemeknek. Mert a gyermek nem lesz lelki sérült, ha nem a legújabb és legdrágább játékokkal játszik. Saját tapasztalat, hogy az egyik legjobb játék a PET-palack, de szinte minden, ami a lakásban fellelhető, izgalmas játék a gyermeknek. Üzenem Shenk hozzászólónak, hogy a 30 éves ember hamarabb elfárad mint a huszonéves.
pontilyen 2009.01.04. 16:37:50
Azért egy mosószeres flakon ingerlő hatásait sem becsülném le. :-)
Szerintem különben nem is a felelőtlenség a döntő tényező, inkább a bizonytalanság. Nem lehet még három-négy évre előre sem tervezni, mert az ember akármikor elvesztheti az állását. Ilyen körülmények között a húszas éveiben járó (tehát kapuzárási pániktól nem szenvedő) ifjú ember inkább azt mondja: "Gyerek? Majd, ha legalább én megvetettem magam a világban."
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.01.04. 19:24:10
Igaz, sokan visszajönnek azok miatt a szálak miatt, amiket említesz. De mindig lesznek olyanok, akik nem jönnek, mert esetükben nem elég erősek ezek a szálak. Én ugyan nem ismerem az osztálytársaidat, de fogadni mernék, hogy lesznek köztük olyanok, akik nem jönnek vissza.
Érdekes lenne egy alapos szociológiai/statisztikai vizsgálat, hogy hány embert veszítünk el azért, mert a társadalmi állapotaink olyanok, amilyenek. Vajon mennyivel többen jönnének vissza, ha egy szerethetőbb, vonzóbb társadalom lennénk.
Amikor én visszajöttem két év után, az első érettségi találkozómon ketten szinte szó szerint ugyanazt mondtuk el: megdöbbentő visszatérni és a hétköznapokban tapasztalni, milyenek itthon az közállapotok. Amíg nem vagy távol pár évig és nem szoksz meg egy másfajta környezetet, nem is veszed észre, milyen hatalmas hétköznapi bunkóságmennyiséget produkál ez az ország.
agnusdei 2009.01.05. 00:02:09
Mondjuk kb. 5-6 év múlva a tucat leporelót fognak az orrod alá nyomni, csak győzd nézegetni őket.
Ez nálunk is így volt.
Azért pedig adjunk hálát, hogy mehetnek és külföldön is tapasztalatot szerezhetnek, akár 5-10 év hosszúságban is. Ennek lehetetlensége volt a beteges.
Az elit szó meg, nem túl szerencsés, főleg, hogy ez a meghatározás erősen szubjektív.
AD
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2009.01.05. 01:50:13
a másik megfigyelés: aki a gimiben közepeske tanuló volt, az az Életben szép anyagi sikereket ért el ("a bankszérában a dolgozom"), aki viszont jeles, tehetséges, kiugró érzékenységű volt, na belőlük lettek pl tanárok, vagy ők költöztek ki bp-ről maszőrnek meg tangóharmonikásnak egy faluba.
hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.01.05. 07:45:10
Már ebben sem vagyok biztos, ám legyen.
Most már csak az a lényegi kérdés marad: mikor?
Vajon ifjonti, tetterős éveikben még, vagy esetleg már vén trottyként, kezeltetni reumájukat az édes hon gyógyvizeiben?
Másfelől egyetértek a cikk okfejtéseivel, annak összes meglátásával, sajnos jól látod...
hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2009.01.05. 07:46:05
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.05. 10:40:44
A Mexikóban élő lány például nem a jobb életszínvonal miatt ment oda. Mert ő maga mesélte egyszer, hogy mennyivel rosszabb ott pl. az eü-ellátás.
Az indonéziai fiú tipikus törtető, aki már annak idején is hűdeokosnak képzelte magát, és végülis nem hülye, de több az eredményeiben a könyök, mint a munka.
Szóval mindenki arra hivatkozik, hogy odakint jobb, ezért megy el. De ilyen alapon mindenki elmehetne, mégis van, aki itt marad. Sőt, a többség itt marad. Aki elmegy, annak személyes okai is vannak. Bevallom, neheztelek azokra, akik itt tanulnak, aztán lelépnek. Hálátlanság...
Magyarország olyan, amilyen, de azért nem képtelenség boldogulni. Külföldön viszont mindig idegen lesz az ember, eszerint is kezelik. Ha ott beüt a krach (márpedig úgy tűnik, egyik ország sincs biztonságban), akkor az idegeneket küldik el először. Akkora előnyt sem jelent, ha valaki külföldön élt egy darabig, mert itthon is gyanakodva figyelik az ilyeneket. És akkor még az irigységről nem is beszéltünk.
A gyermektelenség és az elit kérdésköréről annyit, hogy az általános iskolai osztályomban eddig összesen 5 gyerek van, pedig 21-ből 17-en nem tanultak tovább érettségi után.
Azt gondolom, hogy a mai ember életvitelébe nehezen beleilleszthető egy gyerek. Nem olyan a világ.
pontilyen 2009.01.05. 12:32:54
"Amíg nem vagy távol pár évig és nem szoksz meg egy másfajta környezetet, nem is veszed észre, milyen hatalmas hétköznapi bunkóságmennyiséget produkál ez az ország."
Ez nagyon igaz. És számomra érthetetlen is. A barátságosság és udvariasság nem kerül semmibe, sőt ellenkezőleg: energiát ad. Vajon miért gondolja ezt nagyon sok magyar másképp?...
@agnusdei:
Az jó, hogy nincsen különösebb akadálya a kimozdulásnak, az viszont nem jó, hogy sokan csak a külföldi életben látnak perspektívát. Az meg egyenesen káros (mondjuk így: nemzetgazdasági szempontból), ha ott is maradnak. Egyetértek ebben Amállal.
@sleeping dancer:
Igen, az Életben máshogyan kell (és lehet) boldogulni, mint az iskolapadban. Aki túlérzékeny, azt az iskola még (egyéb érdemeire tekintettel) fölkarolja; az Élet rendszerint már nem.
@hölgyválasz:
Szerintem nem csak lábat áztatni jönnek majd vissza, hanem már érett középkorúként. Ez persze csak egy sejtés. Lehet, hogy örökre kint maradnak.
@Reckl_Amál:
Én különbséget tennék a kalandvágyó és a megélhetési okokból kiutazó osztálytársaink között. Abban tökéletesen egyetértünk, hogy nagyon sokszor csak duma az, hogy "odakint jobb". Mindenkinek más-más oka lehet arra, hogy szerencsét próbáljon külföldön. Egy pici, irigységgel vegyes neheztelést én is érzek irántuk (az irigység nem annak szól, hogy kint élnek, hanem hogy BÁTRAK váltani).
Alapvetően viszont szerencsétlen embernek tartom azt, aki tényleg hisz abban, hogy "külföldön jobb lenne". Aki egy nyomortelepen nem tud boldog lenni, az egy kastélyban sem lenne képes erre.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.05. 12:53:56
Pontosan így látom én is. Sokan persze bebeszélik maguknak, hogy azért a pénzért megéri, de nem hiszem, hogy ez igaz.
Ha valaki úgy érzi, el kell hagynia a hazáját, az mindig tragikus. Akkor is, ha külső kényszer miatt teszi (pl. zsidóüldözés, ami most nem játszik), akkor is, ha belső kényszer, vagyis annyira nem érzi itt magát, akkor is, ha egy gyökértelen, lelketlen qrva, aki pénzért az anyját is elárulná. (Amit szintén nem feltételezek a régiekről.)
agnusdei 2009.01.05. 14:59:41
A karácsonyi szünetben magam is beszélgethettem három párral, akik külföldön élnek pár éve. Bár ők nem a meghatározás szerinti elit (nekem így is azok embereileg).
Az volt az érdekes, hogy kint maradásuk, vagy annak meghosszabítása okaiként természetesen az anyagi boldogulás is szerepelt, de nem ez volt a döntő.
Nagy vonalakban a következőek hangzottak el:
- nyugtalan, egymást gyűlölő légkör van
- élhetetlen a fővárusunk
- a munkában a magyar emberek többsége nem tapsol a másik sikerének, hanem mindent megtesz a másik bukásáért
- nincs személyes életút felépítési lehetőség
- nem csak a politikában, hanem a munkahelyeken sincs vezetői képességek, s így az előrejutás nehéz
Mielőtt mindenki a nemzeti érzésre és büszekségre tekintve protestálna, gondoljuk át, hogy valóban az a helyzet, hogy sokszor nem ők (a vezetőink), hanem magunk mérgezzük meg a légkört. Többen ezért nem kívánnak ebben részt venni.
Elit kérdéséhez pedig, annyit, hogy magam pedig azt tartom tragikusnak, hogy a mai 20 évesek jelentős része 6-8 évet vesz részt a felsőoktatásban (és ó, mily szörnyűséget mondok: tandíj nélkül, úgy hogy aztán nem az adott szakirányban helyezkedik el), s nincs, pontosabban szétvert a szakmunkásképzés. Ügyvédből ezerszámra lesz.
Tudom demagóg vagyok, de azért tessék ezen is elgondolkodni.
sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2009.01.05. 16:38:24
pontilyen 2009.01.05. 17:08:43
Mint írtam is: maximálisan megértem azt, aki külföldön próbál szerencsét; piedesztálra (pláne erkölcsi piedesztálra) azonban nem állítanám az ilyen embereket.
@sleeping dancer:
Igen, ez a másik oldalról, az Életben sikeresek oldaláról történő megközelítés. Hozzáteszem gyorsan: kevés olyan kétélű dolog van, mint a "siker".
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 17:38:12
Ami a gyerekvállalást illeti, az bizony manapság már harminc fölé tolódott. Úgy sejtem Csöncsön, kábé négy évvel vagy fiatalabb nálam (86-os vébé vs. 90-es vébé ;-).
Ha négy éve körülnéztem az ismerőseim között én is ugyanazt tapasztaltam, de 2-3 éve azt látom, hogy csakúgy potyognak a kölykei a környezetemben. Szóval valószínűleg igaza lesz Agnus Deinek a leporellókkal kapcsolatban.
Ahogy a külföldre költözés és az ott maradás okaival kapcsolatban is AD véleménye áll hozzám legközelebb.
De hozhatok prózaibb okot a külföldre, mondjuk délre húzudásra. Mi van ha valakinek bejön a napfény, a déli szieszta, és az esti kimászkálás? Annak elég ideálisnak tűnik Barcelona. Egyébként mostanában bennem is komolyabban felmerült a lépés gondolata újra, talán éppen a katalán főváros felé.
Ami meg a rendszerváltás előtti diszidálásokat és a mostani külföldi munkavállalásokat illeti: szezon és fazon. Most azért senki nem szakad ki annyira innen, karácsonyra például majdnem mindenki hazajön (jó néhány buli szerveződött a két ünnep között külföldről hazaugró haverok és haverinák tiszteletére), de véglegesen is visszatérhet akármikor, ez saját döntésének kérdése. Míg rendszerváltás előtt még annak tudatában "disszidált" valaki, hogy akár több évtizedig nem térhet haza.
Emellett rendelkezésre áll még megannyi információs csatorna azóta (brékó, brékó), amelyek mind a távolság eltűnését ("mint üveggolyót megkapod") és szorosabb kapcsolattartás lehetőségét jelentik. Szóval csínyán a Kádár rendszert parrantó analógiákkal, mert még nem oda Buda.
pontilyen 2009.01.05. 18:00:19
"Emellett rendelkezésre áll még megannyi információs csatorna azóta (brékó, brékó), amelyek mind a távolság eltűnését ("mint üveggolyót megkapod") és szorosabb kapcsolattartás lehetőségét jelentik."
Ez igaz, egyet kell értenem. Két szempontból viszont nem igaz.
Először is gazdasági szempontból. Aki kint él és dolgozik, az kint adózik, és kint "termeli a GDP-t". Vagyis a termékeny erejét nem annak a közösségnek áldozza, amely fölnevelte és kitanította őt. (Ezt nevezte Amál "hálátlanságnak".)
Másfelől meg a távolból történő kapcsolattartás mindenképpen mediatizált kapcsolattartás marad, és nem személyes. (Jó, jó, tudom, minden kapcsolattartás mediatizált, mégis más dolog MSN-en üzengetni, mint megbeszélni holnap 10-re egy találkát a Kálvin térre, vagy péntek este egy baráti csevejre.)
Megkapjuk a világot, ami jó; de csak mint üveggolyót. Ami meg nem jó.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 19:03:57
1. De még így is többet tesznek a gazdaságba mostanság külföldön munkavállalók, mint a létező cuciban, mert támogatják családjuik, meg ha hazjönnek, itten fogyasztanak.
2. Egy nem túl drága webkamerával már személyes találkozás illúziója is elérhető. Az én haverjaim, haverináim meg elég sokszor szökkenek haza oda, hogy félévente találkozzunk személyesen is, ha itthon lennének sem biztos, hogy többször találkoznánk.
Amállal ellentétben én nem azt tartom aggályosnak, hogy a külföldön munkavállalók külföldön adóznak (ez az aggály egyetemi tandíjjal egyébként is kiküszöbölhető lenne részben), hanem azt a gyakorlatot, amikor valaki itthon végzett munkáját mondjuk szlovák cégének fiezteti ki és így Szlovákiának adózik.
Egyik jeles sajtómunkás (nevezzük Bayer Zsoltnak, cejj!) még dicsekszik is ezzel publicisztikájában mondván "ezeknek én nem adózom", persze vizitdíjat és kórházi napi díjat, sőt TB-t sem fizet a "rablóinak". Miközben másik írásában némileg jogosan ostorozza a szlovák kormány nemzetiségi politikáját, inkább Slotának adózik.
pontilyen 2009.01.05. 21:52:16
"1. De még így is többet tesznek a gazdaságba mostanság külföldön munkavállalók, mint a létező cuciban, mert támogatják családjuik, meg ha hazjönnek, itten fogyasztanak."
Szerintem ez a hatás nagyon csekély. Mindenképpen csekélyebb, mint ha itt termelnének, itt adóznának.
(Nem szoktam ilyen "GDP-párti" lenni, magam sem "termelem a GDP-t", mint azt épp az osztálytalálkozón meg is beszéltük a kamerádokkal; csak szerintem szemfényvesztés, ha ezeket az összefüggéseket figyelmen kívül hagyjuk.)
A tandíjt én abban a formájában tudnám támogatni, ahogyan az annak idején föl is merült: ha utólagosan fizetik be az adott egyetemnek azok, akik már elhelyezkedtek. Mert ha előre kell befizetni, az nyilvánvalóan a hátrányos helyzetűek elriasztását eredményezi.
Szerintem is aggályos (hogy finom legyek...), ha egy itteni cég vagy magánszemély külföldre adózik. Hívják akárhogyan.
folyamikomp 2009.01.05. 22:48:52
Azt gondolom, hogy a mai ember életvitelébe nehezen beleilleszthető egy gyerek. Nem olyan a világ.
Amál!
Nem tudom, ez a gondolat honnan jött neked, de azért nekünk mégis sikerült, igaz, hogy nem egyszerű anyagilag az élet, de még működik a net stb. rendes fűtésünk is. Valahol már kifejtetted a nézetedet erről a gyerekvállalásról, de nehezen tudok vele azonosulni. Mai rendszer ha folytatódik (szerencsére nem sokáig fog) az alábbiaknak nézünk elébe.
2030: A 10 Millió magyar kb. 9,1 M lesz, vagy marad a 10 M, de az alábbi leosztásban:
Bennszülött, első anyanyelve magyar: 7 Millió, ebből nyugdíjas 3 M, 1,3 Millió 18 éven aluli, a többi aktív korú.
A fennmaradó 2 Millió külföldről betelepedett, itt ragadt, vagy adózik vagy nem. Az 1 Milliót meg adjuk hozzá.
Azt tudjuk, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer összeomlik, ha nincs elég aktív dolgozó, aki eltartsa az egyre öregedő nyugdíjasokat. Ezzel együtt amint láttuk a jelenlegi pénzügyi rendszer sem képes biztosítani a nyugdíjpénztári befektetések értékállóságát.
A társadalom erejét mutatná, ha több gyerek születne, azonban ehhez nagyon sok embernek azokról a pénzem megszerezhető javakról kellene lemondani, amiket eddig megszereztek.
Szerintem a jelenlegi társadalmi berendezkedés és az emberek morálja katasztrofális és önpusztító, öngyilkos a társadalomra nézve.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 23:00:05
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.01.05. 23:00:36
1: A magam részéről óvatosan bánnék a kintmaradás/hazatérés nagy általánosságban való erkölcsi megítélésével.
Nem tudhatjuk, hogy ki pontosan milyen szempontok, milyen itthoni múlt és milyen itthoni jövőbeni lehetőségek, milyen erkölcsi vagy éppen érzelmi tényezők alapján dönt ebben a kérdésben.
Hogy egy kicsit konkrétabb legyek: azzal is nagyon óvatosan bánnék, hogy hálátlanságról beszéljek annak kapcsán, hogy valaki annak ellenére más országnak termel GDP-t, hogy "mi" fizettük a képzését. Hogy csak egy dolgot említsek, ez engem nagyon emlékeztet arra, amikor a 80-as években Romániából csak akkor engedtek kivándorolni valakit, ha előtte kifizette az egyetemi képzésének a díját.
Természetesen azzal egyetértek, hogy az országnak (azaz az itthonmaradóknak) elemi érdeke lenne, hogy minél többen visszatérjenek. Ezt azonban biztos nem az azzal fogjuk elérni, hogy burkoltan vagy nyíltan erkölcsi kötelességekre utalunk, hanem azoknak a tényezőknek a megváltoztatásával, amik sokakat visszatartanak a hazatéréstől. És persze nem a helyzet anyagi oldalára gondolok elsősorban, hanem agnusdei listájára.
2: Ha összekapcsolom a poszt által említett két problémát, akkor azt is meg kell jegyezzem, hogy adott esetben azt is megértem, ha valaki azzal érvel, hogy nem a saját, hanem jövendő utódai érdekében dönt a kinmaradás mellett.
Hogy is írtad? "Belegondolni is szörnyű, hogy milyen világ vár ránk húsz-harminc, illetve száz-kétszáz év múlva." És ebben a világban fognak élni az utódaink.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.05. 23:08:08
(Egyébként hasonlóan a távozáshoz, a gyermektelenség mögött is legtöbbször emberi okok állnak. Magyarország helyzete nem rossz hivatkozási alap, de azért mindent nem magyaráz.)
Ha lenne tandíj, akkor nem érezném igazságtalannak a jobb élet reményében történő dobbantást. De így... Éppen ezért (meg másért is) tandíjpárti vagyok.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 23:09:13
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 23:49:12
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.06. 00:08:50
MAradjunk abban, hogy korrektebb dolog.
Ziebi 2009.01.06. 03:29:04
Amál blogjáról tévedtem ide, és leírnék pár gondolatot, mivel a "külföldre menekülés" személyesen is érint.
1 éve vagyunk kint az USA_ban, azért jöttünk mert férjem kapott egy állásajánlatot, és mivel kutatóként szinte elengedhetetlen hogy külföldi tapasztalattal rendelkezzen valaki, és előtte neki nem volt, elvállalta, kijöttünk.
Az hogy mennyivel jobban érezzük itt magunkat, azt nem részletezem, nem erről szeretnék írni. Hanem inkább arról hogy szerintem nem azzal van a baj hogy a fiatalok elvágynak, kalandvágy, zabszem, nevezzük ahogy akarjuk. Sokkal inkább az a baj, hogy nem vágynak vissza. Amúgy utálok ilyeneket mondani, de ez a "tartsuk meg, kötözzük le, nehogy elmenjen mentalitás" uralkodik otthon, nagyon furcsa hogy itt önállóságra "nevelik" az embert. Persze ez először sokkoló, pl. hogy csak 1 évre szól a szerződésed a munkahelyen, és nyilván csak akkor hosszabbítják meg ha jól végezted a munkádat, de ha belegondolunk ez egyrészt ösztönző is, és azzal hogy megbecsülnek, azt érik el hogy ne akarj elmenni. Szerintem ez hatásosabb.
Én személy szerint majd beledöglöm abba hogy nem lehetek a barátimmal, családommal, DE. Akárhányszor átgondolom, még mindig erre billen a mérleg nyelve. azt hiszem akkor fogunk hazamenni ha már nem..És itt most nem a pénzről beszélek, hanem a légkörről, az olyan alapvető dolgokról hogy megbecsülik a munkámat, stb.
Ilyen szempontból amúgy mi is a menekülők csoportjába tartozunk, betegek voltunk már Pesttől, aki ismer tudja hogy nyavajgósak sem vagyunk, de amikor már az is stressz hogy az ember kiteszi a lábát az utcára, az az évek alatt összegyűlik és elvágysz...
Most első nekifutásra ennyit.
További szépeket :)
milena 2009.01.06. 12:12:41
Nem javasolnám Barcelonát. Éltem ott. Nagyon sokáig eltart, mire a tisztavérű katalánok hajlandóak befogadni egy káeurópai idegent. Ritka kirekesztő, előítéletes társaság.
Igaz, nagyon sok a bevándorló, velük sokkal könnyebb kapcsolatokat teremteni.
Még az sem segít, ha tudsz katalánul. Ha nem tudsz, az a baj, ha tudsz, akkor meg az.
A válság ráadásul sokkal jobban feldúlta őket, mint minket. Egy káeurópainak (szándékosan írom így, hogy jelenthessen közép- és kelet-európait is) nagyon nehéz állást találni ott. Van két ismerősöm, akik kimentek. Az egyiknek három hónap után sikerült, a másik még mindig keres, pedig van végzettségük & tapasztalatuk. Itthon azonnal el tudnának helyezkedni.
Ennek ellenére néha nekem is mehetnékem van. Nagyon érdekes egy idegen országban élni. Még az is érdekes élmény, ha lemégy a szupermarketbe vagy a könyvtárba. Minden izgalmas, minden másmilyen. Én meg ráadásul nagyon szeretek idegen nyelveken kommunikálni, itthon meg nem sok lehetőségem van az ilyesmire, legalábbis irl...
Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.06. 12:12:58
Azt tervezem, hogy meg innen is tovabb megyek, Malorca, Ibiza, Canaria -majdnem Nemetorszagnak szamit.
En mar adoztam annyit, amibe a tandijam kerüt, 3 gyerekkel a reprodukcionak is eleget tettem, itt az ideje, hogy vegre magammal is foglalkozzak, es a sajat eletemet eljem.
A gyerekeim meg otthon vannak, de remelem elöbbutobb csak megjön az eszük.
En egesz eletemben azt hallottam, hogy most meg nehez, de kesöbb majd jobb lesz, jo akkor majd ha jobblesz akkor haza megyek, addig meg jol elvagyok itt is.
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 12:54:38
kornelia, hajrá!
pontilyen 2009.01.06. 15:33:30
Promontor írta:
"A magam részéről óvatosan bánnék a kintmaradás/hazatérés nagy általánosságban való erkölcsi megítélésével."
Így van. Nem szégyen kimenni és kint maradni; de nem is erény. "Nagy általánosságban". :-)
milena 2009.01.06. 19:19:04
AnTalk 2009.01.07. 13:10:54
Azt elfelejtetted említeni, hány éves osztálytalálkozó volt ez. Mert a gyerekszám szempontjából nem mindegy.
Nem tudom nálad a műszaki diplomás elitnek számít e (én sosem éreztem annak magam), ugyanis megfigyelésem szerint ők azért még szaporodnak. Volt csoporttársaim közül szinte mindnek legalább egy de inkább két gyereke van. Igaz, mi már túl vagyunk a harmincon.
Ami pedig a külföldi munkát illeti, vágták már nekem is a szemembe, hogy élősködtem a rendszeren, majd máshol kamatoztatom a tudásom. Akkor lenne jogos, ha otthon sosem dolgoztam volna és végérvényesen lelépek, minden kapcsolatot megszakítva az otthoniakkal. De az elmúlt években lehet több pénzt hordtam haza, mint amit más otthon megkeres. És ezzel nem csak én vagyok így. Egyes országokban a külföldi munkavállalók által hazaküldött pénz tartja szinten a gazdaságot. Szerencsére Magyarország még nem tart ott.
Másrészt ezt a mentalitást csak magyaroknál tapasztaltam. Pont az ilyen megnyilvánulások teszik nehézzé a hazatérést. Nem tudom minek köszönhető. Irigység vagy a kommunista mentalitás csökevénye?
popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 14:55:06
crouchy 2009.06.07. 20:38:34
külön örülök a Szózat-részletnek, minden egyes alkalommal mikor énekelni kell feláll a szőr a hátamon h mekkora baromság.
pontilyen 2009.06.08. 11:02:14
Érdekes, hogy mekkora hatalma van a művészetnek (irodalomnak). Nekem is mindig föláll a hátamon a szőr a Szózat hallatán, de nekem pozitív értelemben. És pont nem azért, mert egyetértenék a tartalmával. Egyszerűen hihetetlenül meghat, hogy akkoriban TÉNYLEG hitték emberek milliói, ami ott megfogalmazódik. Hogy nincsen számodra hely.
A barátok azokhoz a "vékony szálakhoz" tartoznak, melyeket emlegettem. Persze külföldön is lehet új barátokra szert tenni, de a gyerekkori barátok akkor is ide fognak vonzani. Legalábbis én így voltam vele. Fél év után már brutálisan erős honvágyam volt Németországban.